Gyűjtemény (Page 1 of 7)

Petőfi a selmeci református líceumban

2023 Petőfi éve, ugyanis a neves költő 1823. január 1-én született, azaz születésének kétszázadik évfordulóját írjuk. Ebből az alkalomból a költő életének selmeci vonatkozását idézzük fel.

Petőfi Sándor életének közel egy évét Selmecbányán töltötte, 1838-1839 között tartózkodott az “Ősi Városban”, ahol az aszódi algimnáziumban eltöltöltött három év után a selmecbányai líceumban folytatta tanulmányait. 1838. augusztus 31-én iratkozott be a rétori I. osztályba (a mai V. osztályba). Születési helyéül Kiskőröst adta meg, valamint 15 éves kora ellenére 17 évesnek vallotta magát. Szállásadója egy Proszperíny nevű nyugalmazott kamarahajdú, aki később több ízben fel is jelentette Petőfit tanárainál. Apjának írt leveleiben iszákosnak és iskolakerülőnek nevezte a költőt. Petőfi később át is költözött egy Frndak nevű családhoz.

Az I-II. rétori osztálynak összesen 89 tanulója volt, akik egy tanteremben hallgatták Boleman István, akkori líceumigazgató költészettan és különböző latin óráit sok más egyéb mellett. Petőfi teljesítményének fokmérője, hogy Selmecről távozása után Boleman az alábbi szavakkal illette: “ule lurco Petrovits hocscivit”, azaz, hogy Petrovitsból egykor még költő lesz. Ennek ellenére minden tantárgyából hármas osztályzatra értékelte. Selmeci iskolatársa, Szeberényi Lajos az alábbiakat írta Petőfiről:

“Legkedvesebb tudománya a magyar történet volt, melyben való jártasságát bámultam, s ezt az akkori legjobb magyar könyvekből tanulta.”

Szorgalma az őszi szünet után alábbhagyott, sokszor kimaradt, s ha felszólították, “non paratus”-t (nem állt készen) jelentett. Ekkor újból feléledt a színház iránti szenvedélye is. Az iskola szabályai szerint megintették, melyről apja is értesült, aki ekkorra levette róla a kezét; nem támogatta tanulmányait a későbbiekben. Költői munkásságához tartozott az itt megírt “A Hűtelenhez” című verse is, ami valószínűleg nem egy selmeci, hanem aszódi lányról szól. Ezen versét 1838. október 26-án fejezte be.

A HŰTELENHEZ

Esküszegte lyányka! emlékezzél
Arra, amidőn: “Ah meg ne vessél”,
Igy imádva téged kértelek;
“Légy kegyelmes én irántam, s szíved
Add nekem, ki csak tenéked híved
Voltam, és leszek, míg létezek.”

Akkoron kérő keblemre dűlve,
S a szerelm’ tüzétől fölhevűlve,
Ezt rebegték csalfa ajkaid:
“Hő szivem tiéd csak, drága lélek!
Esküszöm, hogy csak tenéked élek;
Szünjenek könyűid, bánatid.”

Én ezáltal istenülve lettem,
És keserves sorsom elfeledtem,
Emma! gyönge karjaid között.
Édenek nyilának én előttem,
Nem borultak fellegek fölöttem,
Tőlem a bú mind elköltözött.

Ámde mily rövid volt boldogságom,
Mily korán eltűne mennyországom,
Én, ah, nem gondoltam volna azt!
Estem édenből nagy pusztaságra,
És juték keserves árvaságra,
Marja a bú szívem, és hervaszt.

Hő imádód s kedvelőd elhagytad,
Szívedet te ismét másnak adtad,
Engem elfeledve, csalfa lény!
Jól van! én lemondok mindenről már,
Engemet kietlen puszta hely vár
Éjszak hófödözte bús ölén.

Isten véled hát örökre, édes
Tárgya hő szivemnek, ah negédes
Csalfa Emma! isten véled hát!
Majd ha egykor értem, szinte árva,
Eljösz, éjszaknak havát bejárva,
Megleled hű Múzsafid porát.

Selmec, 1838. október 26.

A líceum

A líceum épülete most is áll a Szentháromság tér jobb oldalán, keletkezésének ideje – mint tudjuk – a reformáció idejére tehető. Új otthonát, amelyhez 1864-ben hozzácsatolták a Kachelmann család által adományozott épületet is, 1686-ban maga a hitközség vásárolta. A XIX. század elején az épület már szűknek bizonyult, azért 1826 végén úgy döntöttek, hogy azt lebontják, s helyén újat emelnek. Amikor a következő évben elkészültek az emelettel, az egyház elhatározta, hogy “az épületet 2 emeletre emeli”.

A klasszicista stílusú, az akkori oktatási követelményeknek megfelelő modern épületet 1830. június 25-én avatták fel. Az épület falán látható emléktáblát 1896. június 8-án a Líceum Petőfi Köre állíttatta. Ugyancsak ott áll az Andrej Sládkovič szlovák költő tiszteletére állított emléktábla. Mikszáthnak, sajnos, már “nem jutott” itt hely, pedig a gimnázium utolsó két osztályát ő is a “sárgára meszelt” líceumban végezte. Gyakran idézte nagy elődje szellemét, a Petőfi-legenda Selmecen című munkájában például így írt:

“Ha leszállt az est a sajátszerű városra, ha elnyelte a homály az óriási köveket, s kitöltötte a borzadályos szakadékokat, ha fekete róna lett a girbe-burba, púpos földből, suhogó árnyak inogtak, a fák lombja röpülni kezdett, s képzelt zsongással telt meg az éj: akkor én sokszor látni véltem a költőt, amint elsuhan köpönyegben, hóna alatt víve lantját.”

Források:

Köcsöggyáros

Mi lesz a soproni „KISZ-házzal”?

Sok selmeci hagyományőrzőnek kedves emléke kapcsolódik a „KISZ-házhoz (Egyetemi Ifjúsági Ház). Természetesen a névben található „KISZ rövidítés nem valamilyen politikai irányvonalhoz kötődő szimpátiára utal napjainkban, hanem az épületen, mint ragadványnév később is megmaradt a rendszerváltozás után. A hallgatók világán kívül korábban az épület a város zenei és kulturális életében is jelentős szerepet játszott. Lehet, hogy hamarosan búcsút kell vennünk tőle? Ismerd meg a ház történetét cikkünkből!

A „KISZ-ház építésének története

Az 1950-es évben politikai indíttatással országos szinten hívták életre a Dolgozó Ifjúság Szövetségét (DISZ), amely az 1956-os forradalom után átszerveződött. A szervezet Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) néven a DISZ utódszervezeteként működött és meghatározó szerepe lett a főiskola hallgatói életének szervezésében. A hallgatóság igénye ezekben az időkben a nélkülözött közösségi tér iránt egyre fokozódott. Nem tettek le ugyanis egy ifjúsági hely kialakításának gondolatáról, hiszen a boldog emlékű Ifjúsági Kör 1949. május 7-én feloszlatta magát és a köri székházat – a közösségi lét fontos székhelyét –, a főiskolások elvesztették.

1958 környékén számos alternatíva vetődött fel egy közösségi tér létrehozására. Zambó János dékán javaslata szerint egy romos ház saját erőből történő felújítása is ésszerű megoldás lehetett volna. Ez azonban nem volt kivitelezhető. Miközben alkalmas épületet kerestek, arra a gondolatra jutottak, hogy ezen épületek társadalmi munkában bontott anyagából, hallgatói összefogással felépülhetne az áhított művelődési ház. A költségekhez a hallgatóság három felvonásos színmű előadásának bevételével kívánt hozzájárulni.

A főiskolások kezdeményezésére és aktív részvételével, valamint a főiskola akkori igazgatóhelyettese, Gál János professzor támogatásával az 1958-as év elején elkezdődhetett az „egyetemi clubház” tervezése. A megalakított Építési Bizottság létrejöttét követően három hónappal kijelölte a klubház helyét, és gondoskodott a telek megszerzéséről is.

A kezdeményezést az egész erdész szakma, Sopron város és számos pártoló szervezet – a Soproni Sörgyár, a Vasöntöde, és még a magyar Honvédség is – magukénak érezte, így a diákság sokfelől kapott anyagi és egyéb támogatást, segítséget az építkezéshez. A megvalósításhoz anyagiakkal többek között a főiskola, a városi tanács, a Földművelésügyi Minisztérium Szakoktatosági Főigazgatósága, illetve Erdészeti Főigazgatósága, továbbá a Tanulmányi Erdőgazdaság járult hozzá. Az Országos Erdészeti Főigazgatóság (OEF) és az erdőgazdaságok anyagi támogatással is hozzájárultak az építkezéshez.
A főiskola vezetése ekkor fordult a Földművelésügyi Minisztérium Szakoktatósági Főigazgatóságához, akik a kérést azonnal fogadták, és biztosították az építkezés befejezéséhez szükséges anyagi fedezetet, valamint a Nehézipari Minisztériummal kötött tárcaközi megállapodás eredményeként a berendezéshez szükséges anyagi forrás is rendelkezésre állt. Az építéshez a városi vezetés és az Állami Tanulmányi Erdőgazdaság építőanyagot (homokot és követ) adott, de az anyagok kitermelését a hallgatóságnak önerőből kellett megoldania. A 100 m3 kő kitermelésében végül a Tatabányai Szénbányászati Tröszt segített. A kitermeléshez eszközöket biztosítottak, továbbá a szállítási feladatokat is részben vállalták. Fennakadások nehezítették e munkát, amiről szintén beszámolt az ifjúság. A megoldásra váró logisztikai, technikai problémák mellett néha az is előfordult, hogy az adott évfolyamról a munkára beosztott emberek nem jelentek meg az építkezésnél. Mindazonáltal az építkezés a nehézségek ellenére is haladt.

Az építkezéshez a városi tanács a Hunyadi utca – Béke út sarkán egy, a II. világháború bombázásaiban megsemmisült polgári ház helyén biztosított telket. Az épület tervezését a főiskola Építéstani Tanszékének három oktatója: Winkler Oszkár professzor, Strausz József adjunktus és Kubinszky Mihály tanársegéd végezték. A központi fűtés terveit a Faipari Géptani Tanszék készítette. Miután megkapták az építési engedélyt, Kubinszky Mihály építész, tanársegéd vezetésével megkezdődhetett a földszintes, L-alakú épület terveinek kivitelezése. Az építkezés koordinálását és részben a kivitelezés munkálatait is az Építésügyi Minisztárium Győr megyei Állami Építőipari Vállalat végezte. A munkából azonban a hallgatóság és a főiskola fiatal oktatói gárdájának szervezett csoportjai is kivették részüket. Strausz adjunktus úr „még a csákány nyelet is megfogta, és demonstrálta a fiataloknak, hogy a jó mérnök a csákánnyal is éppen úgy tud bánni, mint a ceruzával.”

A diákok abban bíztak, hogy a kivitelező vállalat 1958. november 7-re elkészül. A munkálatok előrehaladtával az ifjúság társadalmi munkában elsősorban az udvaron és az utcán visszamaradt törmelék eltávolításán dolgozott, amihez szállítójárművet ugyancsak a Tanulmányi Erdőgazdaság biztosított számukra. Eközben a homlokzaton az utolsó simításokat végezték a szakemberek; vakolták, színezték az épületet, és már csak néhány asztalosmunka váratott magára. Az elkészült aljzatbetonra lerakták a parkettát, elkészültek a belső burkolatok is.

Az ’50-es évek lehetőségeihez mérten egy kiváló minőségű, igényesen megtervezett és felépített épület jött létre. (Sajnos mára a belső tér többszöri átalakítását követően az előcsarnok elvesztette eredeti pompáját.) Elkészült a bebútorozási terv is. Mintegy 200 szék elhelyezését tartották kívánatosnak a nagyteremben, ami ilyen módon kiválóan alkalmassá válhatott – mind kialakítása, mind pedig berendezése szempontjából – nagyobb rendezvények megtartására is. Ruhatár és kisebb könyvtár is helyet kapott az épületben. A televíziós szoba 30 néző számára kínált kikapcsolódási lehetőséget egy televízióval és egy zeneszekrénnyel. A fentiek alapján okkal adott hangot a hallgatóság azon szívbéli reményének, miszerint még az 1958-as évben teret kaphat a „KISZ-házban az ifjúsági élet.

Végül az áldozatos munka, a tenni akarás és a nagyszabású közösségi összefogás gyümölcseként 1959. március 22-én adhatták át az ifjúsági élet korszerű épületét, amelyet Bors László újságíróról, a Tanácsköztársaság soproni vádbiztosáról neveztek el. A „KISZ-ház” ünnepélyes keretek között lezajlott átadásáról a Kisalföld hasábjain is beszámoltak.

A pezsgő hallgatói élet emblematikus helyszíne lett a máig is „KISZ-ház” néven ismert épület. Kiváló lehetőséget kínált az igényes szórakozásra – színpadi művek és zenei előadó estek, szombat délutáni klubestek szervezésére. Az épület ifjúsági rendezvények széles sorának adott otthont az elmúlt hat évtized során. A szakkörök és a diákszínpad mellett számos szakmai program színtere is volt egyben, hiszen a mérnöktovábbképzőket, tudományos ülésszakok szimpóziumait, esetenként a nyári egyetemek előadásait is itt tartották meg. (Később pedig szinte az összes soproni szakestélynek a nagyterem szolgált helyszínül.)

Az Egyetemi Pinceklub története

A ház alagsora 1970-ben átépítés keretében bővült, ugyanis lelkes hallgatói részvétellel kialakították a Pinceklubot. A hallgatóság szeretett volna egy olyan helyet, aminek „aurája van”, amit igazán magáénak érezhet. Kialakítására a diákélet ekkorra már jól bevált színhelyét, a „KISZ-házat” találták alkalmasnak a tervezői csoport hallgatói. Az Ifi-ház alatti belső pincehelyiséget hatvan fő kényelmes befogadására alkalmas alapterülettel kívánták átalakítani. A belső tér tervei hűen tükrözték a hallgatóság által megálmodott miliőt: „A falak falburkolást kapnak, a terem belső végén bárpult fog állni. Hangulatvilágítás, kis asztalok, kárpitozott bútorok teszik kellemessé az ott tartózkodást.” Az 1970/71-es tanévben már készen volt a költségvetési terv, megtörtént a különféle szakipari munkák felmérése. A diákság ügyét támogatva a berendezés anyagszükségletére állami felajánlások érkeztek. A bútorzatot a tanműhelyben tervezték elkészíteni a faiparos hallgatók. Mindehhez, és a pincehelyiség átalakításához a hallgatóság tevékeny közreműködésére számítottak. Ekkor még a végleges jóváhagyás nem született meg, és az anyagiak sem voltak teljes egészében biztosítottak, de a fiatalok szívügyüknek tekintették a feladatot. Az oktatók is támogatták a klub kialakítását, többek között Béldi Ferenc oktatási rektorhelyettes, a Fizika Tanszék vezetője pártfogásával tevékenyen járult hozzá a tervek elkészítéséhez, azok kiviteléhez.

1970/71-ben elkezdődhetett a tervek megvalósítása, ki-ki szabadidejét feláldozva segítette a munkát. A „műszakok” szervezése nem volt könnyű feladat, hiszen a változó egyéni szabadidő megnehezítette a brigádok kialakítását és koordinálását. Általában délután dolgozott a lelkes ifjúság, de az „éjszakai műszakok” sem voltak ritkák.

„Mindent összevetve: bár félfüllel halljuk az időnként meg-megszólaló – gátló – visszamaradást okozó – demoralizáló véleményeket, azért a karaván halad. Halad, mert villanyszerelőink, lakatosaink, asztalosaink, kárpitosaink, anyagbeszerzőink, kőműveseink, kubikosaink, szállítómunkásaink, mind főfoglalkozású egyetemi hallgatók – erdészek és fások vegyesen… A mind égetőbbé váló igények – meghitt, sajátunknak érzett olcsó szórakozóhely hiánya – szükségessé tették a felsorolt szempontokat kielégítő, más egyetemeken már jól bevált pinceklub létesítését.

A klub 1971-ben készült el erdőmérnök és faipari mérnök hallgatók fáradságot nem kímélő munkája nyomán. Az országban ilyen mérvű tenni akarásra hallgatói körökben kevés példa volt, hiszen valóban ők maguk, a két kezükkel alkották meg a klubot, egyetemi tanulmányaik megkezdése előtt szerzett iparos ismereteikre támaszkodva. Természetesen nem sikerülhetett volna mindez, ha a tanszékek, oktatók, az egyetemi dolgozók nem segítik az ifjúság törekvéseit – hasonlóan a Pincének otthont adó Ifi-ház építésekor tapasztalt összefogáshoz. Elődeink bizonyították, hogy verejtékkel, kitartással, becsületes munkával, gondos szervezéssel megvalósíthatók – minden kezdeti nehézség dacára – az elrugaszkodott, merész fantáziának tűnő elképzelések is.

Az épület előtt álló öreg kőhattyú a valétánsok szalagszentelő és korsóavató szakestélyei alkalmából évről-évre tollruhát öltött. Az épület, az előtte álló szobor, a tér a diákéletünk megannyi szívmelengető mementóját idézi fel bennünk. Természetesen építésekor sem hitt minden oktató abban, hogy „ennek a csodának” a véghezviteléhez lesz elegendő fiatalos lendület. Voltak azonban olyan oktatók, akik a fiatalság mellé álltak, és szerszámnyelet ragadva saját példájukkal jártak élen. Ilyenek voltak Gunda Mihály, Pántos György, Vancsura Rudolf, Kertész István, Csikós György és Berta Jenő is.

A közelmúltban és napjainkban

Az épület állapota a 2000-es évekre már jelentősen leromlott, többször is kisebb felújításon esett át. Az Egyetemi Pinceklub szakaszosan tartott nyitva. Többször évekre bezárt, majd újra kinyitott. 2016 környékén volt az utolsó olyan jelentősebb kezdeményezés, mikor hallgatói segítséggel belső festés és a parketta felújítása történt meg, de jelentős munkálatokra (pl. tetőszerkezet cseréje) nem került sor.

A „KISZ-ház tulajdonosa a 2021-es tulajdonlapi bejegyzés szerint a Soproni Egyetem. Egészen a közelmúltig a selmeci hagyományok keretein belül szervezett egyetemi élet nélkülözhetetlen színtere volt, hiszen a szakestélyek többségét és néhány tanszéket is itt rendezett meg a hallgatóság. Ezt különféle egyetemi döntések és a járványügyi intézkedések az elmúlt években részben megváltoztatták. Nem volt egyszerű a helyzet, mert az esti hangoskodásra is sokszor panaszkodtak a környéken lakók (néha bizonyára joggal). Ezt talán orvosolni lehetett volna egy új bejárat készítésével a Béke út felüli oldalra nézve (a dohányzók és a beszélgetők hangját azon az oldalon az épület felfoghatta volna). Végül a Pince Klub is valószínűleg a gazdaságilag veszteséges működése (volt, hogy egy nap alatt csak pár fogyasztó vendég ült bent) és a lakók panaszai miatt úgy tűnik végleg bezárt.

Az igazság kedvéért el kell mondani, hogy a ház használata során több probléma is felmerült. Egyrészt egyetemi oldalról nehezményezhették, hogy több eset volt, mikor a helyiségeket rendezetlenül, szemetesen hagyták ott vagy kisebb káreset következett be (köhömm…fiú WC ajtaja…) esetleg panasz érkezett a zajra (itt is akadtak bőven túlzások a bejelentők részéről is). Volt viszont olyan is, mikor a hallgatók nehezményezték, hogy szerintük ok nélkül tartották vissza rendezvény után a kaució egy részét. Egy időben a hangoskodás megfékezésére még biztonsági őr is strázsált a bejáratnál. Nem egyszerű tehát a helyzet, valószínűleg az épület fenntartási költségei is gyarapodhattak, de ne felejtsük el, hogy a „KISZ-ház generációkat köt össze! Megtestesíti puszta létezésével is a hallgatói tetterőt és a cselekvő lelkesedést!

Talán a fentebb felsorolt problémák miatt az ingatlan további sorsa kérdéses. Nem hivatalos mendemondák alapján teljesen lebontják és a helyén munkásszállót vagy oktatói lakásokat húznak fel. Megkérdeztük a Soproni Egyetemet is erről, amire Rektor Úr a következőt válaszolta: Az egyetem a tervezési fázisban van. Az egyetemi ház sorsát a hallgatósággal egyeztetni fogjuk és a további lehetőségeiket is. A végleges változat a nyár folyamán várható.

Szorítsunk a „KISZ-házért! Ha mást nem tudunk tenni, legalább reménykedjünk abban, hogy a hallgatók által hallgatóknak épített, hallgatóbarát áron működő Pince még újra kinyithat és még sokáig csendülhetnek fel nótáink az épület helyiségeiben tanszékek vagy szakestélyek alkalmával. Aki pedig jelenleg vezető szerepben lévő hallgató most Sopronban, azoknak sok sikert kívánunk az egyetemmel történő egyeztetésekhez! Az ügynek biztos vannak egyéb vetületei is, de reméljük, hogy a ház történetéhez méltó megoldás fog születni. Olyan, ami az egyetem, a diákság és a környéken lakók számára is elfogadható.

Összeállította: kREDitvadász

A cikk első két alfejezete Bende Attila a. Professzor írása alapján készült.
Címe: A főiskolás elődök értékteremtő összefogása. A „KISZ-ház” létrehozásának rövid története
Soproni Szemle 71. évf. 2. sz. (2017.)

Védett: Kőhattyús hétvége Miskolcon

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Steingrube Nakközség szokásvilága: Ördögűzés

Számos szokásunk, hagyományunk kopott ki a diákság emlékezetéből az elmúlt évtizedekben, melyeket a legtöbb hallgató ma már csak a balektudnivalókból vagy személyes kutatásai, utánajárása révén ismer — ha ismer egyáltalán. Ide tartoznak nagyrészt Steingrube Nakkösség hagyományai is.

Ez a szimbolikus “község” Selmecbánya magyaros érzelmű diákjaiból állt össze, akik — szemben az akkoriban megszűnt Burschenshaft német identitású tradícióival — magyar szellemben, a hazai falusi és kispolgári élet által ihletett szokásokat vettek fel. Tréfáikba gyakran építették be a folklór elemeit, és mókás megmozdulásaiknak, írásaiknak állandó eleme volt a már-már komikusan erőltetett magyaros tájszólás. A Nakkösség 1947-es* megszűnése után ezek a hagyományok nagyrészt eltűntek, vagy komoly változásokkal olvadtak be többi hagyományunkba ma ismert formájukban.

Ma már nem járják Bakterok a testvérvárosok kocsmáit, a költözködés sem több ingóságaink egyik helyről másikra szállításánál, és a “steingrubei pógárok” talán legnagyobb ünnepe, a gyesznótoros Czé-czó sem a régies, élőzenés mulatozási formában maradt fenn. Ezek közé az elfeledett hagyományok közé tartozott az Ördögűzés, melyet minden évben Újév táján ejtettek meg a kösségi pógárok elöljárói, nevezetesen a Plébánatos, a Káplány, a Feőpenna, a Kántor és a Bakterek, akik a pógárok lakásait minden gonosztól, szellemtől játékos keretek között megszabadították.

A csintalan diákok természetesen csavartak egy keveset az exorcizálás egyébként módfelett unalmas tudományán, így az áldozati tömjén helyére pipadohány került, az ajtóra maga a Feőpenna véste fel az átkokat megtörő jelet monogramjával együtt, a hivatalos szertartás után pedig a jelenlévők kisebb mulatság keretein belül köszönték meg a rossz lelkek kiűzését.
Idén ( a Kőhattyú felhívására ) sok évnyi kihagyás után igyekeztünk feltámasztani ezt a szokást. Több albérletbe és kollégiumba is ellátogattunk, ahol némi “szent nedű” és elszórt pipadohány segítségével igyekeztünk véget vetni a soproni kísértetek munkájának. A járványhelyzetre való tekintettel idén a Nakkösség “Emberdoktora” is a csapattal tartott, hogy segítsen a mindannyiunk életét beárnyékoló Koronavírust is kiűzni a kollégistákból (némi Fütyülős vakcina segítségével).

Hallgatótársaink részéről nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk, és habár sokan nem ismerték, kifejezetten viccesnek tartották ezt az elfeledett szokást. Reméljük, hogy az “újjáélesztés” ezzel nem szakad meg, és jövőre is sor kerül a soproni démonok ilyesfajta meghurcolására.


A résztvevők:
Kántor: Csaba Dániel a. Rocker
Emberdoktor: Dreilinger Vanessza Maja a. Kicsi Kuvik
Feőpenna: Szatai Máté a. Kereplő
Plébánatos: Ragadics Péter a. Kicsi Logger

írta: a. Kicsi Logger

*Eddigi információink alapján ez a dátum helyes, de lehet, hogy később is voltak újraélesztési kísérletek.

Egy bursch halála

Bursch társunk Levente örvendeztetett meg bennünket egy igen komoly hangvételű és egyedi írással. A téma korántsem vidám és könnyed, így csak megfelelő lelkiállapotban javasoljuk a novella fogyasztását, azt azonban garantáljuk, hogy mély gondolatokkal lesz gazdagabb aki végigolvassa.

Védett: Kőhattyús hétvége Sopronban

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Védett: A „Tempus” folt eredete

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Selmec környéke: Szent Péter esernyője (1958) forgatási helyszínek

Törőcsik Mari emléke előtt egy, a színésznőhöz és Selmec környékéhez egyaránt kötődő témával tisztelgünk. A Szent Péter esernyője c. film Mikszáth Kálmán azonos című regényéből készült; a női főszereplő Veronka szerepét Törőcsik Mari játszotta. A linkelt filmhez kapcsolódóan bemutatom, hogy milyen helyszíneken kalauzol minket végig a történet a Felvidéken (bal oldalt a filmből kivágott kép látható, mellete a párja arról, ahogy most kinéz az adott terület).


1. Út Glogovára (15. perc)

Az út, melynek szélén az öreg Müncz megpihen, a Léva–Selmecbánya főútból Magaslak (Vysoká) felé kiágazó bekötőút egyik kanyarja, ahonnan szép kilátás nyílik északnyugati irányban Irtványos felé.

[Kattints ide, ha megnéznéd Google StreetView-n a helyszínt]

2. Glogova, a paplak (18–23. perc)

A Mikszáth által kitalált Glogova nevű faluban játszódó jeleneteket Zsibritó (Žibritov, Selmectől 10 km-re) községben vették fel. A létező falu pont annyira apró és szegényes, mint a történetbeli. A paplak Zsibritó keleti végében ma is álló ház volt, mely azonban mára jelentősen átépült. A templomot csak díszletként építették fel, a forgatás után elbontották.

[Kattints ide, ha megnéznéd Google StreetView-n a helyszínt]

3. Bábaszék (49-50. perc)

A bábaszéki (Babiná, létező falu Selmectől kb. 20 km-re) jeleneteket Bélabányán forgatták. A vásár felső része az erődtemplom mögötti, akkor még beépítetlen úton, az alsó része pedig a faluközpontban kapott helyet. Itt, a központban rendezték be özvegy Münczné boltját is.

[A templom előtti helyszín Google Mapsen] (StreetView nem elérhető.)
[Kattints ide, ha megnéznéd Google StreetView-n a helyszínt]

4. Kocsiút Glogovára (70. perc)

A dombokat átszelő kocsiút a Paradicsom-hegy északkeleti oldalán fut a Vöröskút felé. A kocsi mögött jobbra a Glanzenberg (Óvárosi-hegy) fenyvessel borított teteje, a kettő között az Abszint-tó völgye. Balra a Kis-Sobó cserjés, sziklás oldala, amely a következő helyszín lesz. Háttérben jobbra – a Glanzenberg mögött – egy jól felismerhető hármas csúcs: a Tópatak község fölé magasodó Szkalka (882 m), a Selmeci-hegység keleti tömbjének legmagasabb hegye. Ez a hegy Selmecbánya belvárosából is látható keleti irányban. Legmesszebb a háttérben a Jávoros vonulata.
A film végén, a 78. percben Veronka ugyanerre fut sírva.

[Kattints ide, ha megnéznéd Google StreetView-n a helyszínt]

5. Tengelytörés utáni sziklák (71. perc)

Ez a helyszín ma már nem létezik. A Kis-Sobó délkeleti lejtőjén található, amely eredetileg egy kvarcitsziklákkal változatosan beborított hegyoldal volt, ezek a Kosáryné Réz Lola regényeiben is említett Blahut-sziklák. Az 1960-as években a közeli Bélabányán megépült Dinas tűzállótéglagyár számára nyitottak itt egy hatalmas kőfejtőt. A kőfejtő már nem működik, de bányaudvara előzetes bejelentkezés után látogatható (geoclub.sk).

A mellékelt képen a Wibra Gyurit játszó színész jobb karja mögötti bokor éppen Kisiblyét és az E betűt takarja ki. Hátul, középtől balra ismét a Szkalka hármasa, a színész feje pedig Tópatakkal áll együtt.

[Kattints ide, ha megnéznéd Google StreetView-n a helyszínt]

Érdekességek:

— A film szlovák hanggal is elkészült, a szlovákok idősebb generációi mind ismerik és szeretik. Ez a film is közös kincsünk, mely nem elválasztja, hanem összeköti a szlovák és magyar embereket.

— A statiszták között selmecbányai lakosok is szerepeltek.

— A film emlékére Zsibritó központjában egy fából faragott esernyős Szent Péter-szobrot állítottak néhány évvel ezelőtt.

            

  — Dalospacsirta

Hagyományőrzés a vírushelyzetben

Egy év hosszú idő. Főleg, ha valamilyen negatív dologról vagy eseményről van szó. A koronavírus ennyi ideje határozza meg és korlátozza életünk minden területét, így a hagyományőrzést is. Nincsenek szakestélyek, nincsenek czéczók, nincsenek nedvesestek. Nincs alkalmunk viselni az egyenruhánkat, megtanítani a bALEK jelölteknek a gyűrű kirakás trükkjeit és elmesélni nekik az alias neveink mögötti történeteket. Nótázni is csak a szobánkban tudunk, ami közel sem olyan, mint mikor egy termet megtölt a felcsendülő Szakhimnuszok dallama. Számomra azok a pillanatok felbecsülhetetlenek.

Kinek az első Firma évébe, kinek a kohlen évébe tenyerelt bele a vírus, de talán a legszomorúbb az, hogy a legtöbb pogányból, aki elindult a keresztelkedés útján még nem lett bALEK. Vajon mikor és hogyan tudjuk „bepótolni” az elveszett időt és élményeket?

Sokat gondolkodtam ehhez hasonló kérdéseken és úgy éreztem meginterjúvolok pár embert a négy testvérvárosból, hogy őket hogyan érintette a kialakult állapot.

Kádár Tamás a. Démon
(Sopron – Osztatlan Erdőmérnök szakos hallgató)

Hogyan éled meg a hagyományőrző rendezvények hiányát?

„Nagyon nehezen. Hiányoznak a barátok, a társaság. A rendezvények hiányát érezni lehetett az őszi szemeszterben, mivel mindenki úgy élte a közösségi életét, mintha nem lenne holnap. Rendezvények ide-oda összejöttünk nap mint nap szép számmal -néha előadások, gyakorlatok helyett is- és szerveztünk túrákat, hallgattunk szarvasbőgést, a közös főzéseket, és a czéczót is megtartottuk szűkebb körben. Egyfajta hintapolitikát alkalmaztunk. Éreztük a vírus jelenlétét, ésszerű határokon belül betartottuk az előírásokat, de a másik oldalon nem változott semmi… Egy rég nem látott cimbora megjelenik. Tartsuk a védőtávolságot? Ne kóstoljuk meg azt, ami előkerül a walden alól? Itt leszögezném, hogy legfrissebb tudomásom szerint közülünk senki se lett beteg. Bacchus, Ceres és az összes többi pogány isten vigyázott ránk a félév során. Amióta hazaküldtek minket, azóta a kapcsolatot online tartjuk, ugyanott, ahol az előadásainkat hallgatjuk. Leülünk a képzeletbeli közös asztalhoz egy ital mellé megbeszélni örömünket, bánatunkat, és igyekszünk ránézni a pogányok körmére, valamint invitáljuk őket ezekre a kötetlenebb beszélgetésekre.”

Hogyan befolyásolja szerinted a vírushelyzet a hagyományőrzést?

„Szerintem, aki eddig is aktív volt, és a mindennapjaiban élte meg hagyományainkat, azokra kevésbé lesz nagy befolyása. Persze tragikus, hogy nem tudunk megismerni új embereket, ahogy eddig megszoktuk, és nagyon hiányzik ez az egész világ. Magamból kiindulva ez a hiányérzet egyre csak gyűlik, és amint lehetséges lesz újra teljes mértékben hagyományaink világában élni, akkor úgy fogunk viselkedni, mint termőhelyismerettan gyakorlaton a sósav az erősen meszes talajon. A legnagyobb befolyása szerintem az elsősök körében lesz. Idejöttek a pogányok. Elkezdtek feloldódni az új közegben, elkezdték elfogadni a hierarchiát, az írott és íratlan szabályokat, megismerték a tanszékeket, megszerezték a pecséteket, megírták a .alekzh-t, és nagyon várták a keresztelőt. Ugye a keresztelő elmaradt, ahogy mi Firmák megmondtuk előre: A keresztelő elmarad. Nem lesz sohanapja. Elkezdenek felejteni, kirázódnak abból, amibe épp csak elkezdtek betekinteni. Köztük még nem alakulhatott ki olyan bensőséges kapcsolat, mint közöttünk az egyetemen. Nálunk alapesetben a .alek dolga, hogy keresse Firmáját, de a pogányok vajon mit tegyenek? Most ebben a helyzetben nagyon nagy a mi felelősségünk, hogy fenntartsuk a pogányok érdeklődését, és ez sajnos sok esetben nem megy zökkenőmentesen. Próbálok pozitívan gondolkodni. Ha most sikerül a pogányokat összekovácsolni, akkor ez egy nagyon tartós kapcsolat lesz a későbbiekben.”

Vida Belián a. Lucky Strike
(Miskolc – Anglisztika alapszakon végzett hallgató)

Hagyományőrzésen belül szerinted mit nehezített meg a vírus?

„Hagyományőrzésen belül a leginkább magával azokkal a barátokkal való kapcsolattartást nehezítette meg, akikkel szakestélyen kívül ritkán, vagy sehogyan sem találkozok. A kollégisták hazaköltöztek, és a kijárási korlátozás után nem nagyon tudok programot csinálni azokkal, akik Miskolc környékiek.”

Mi hiányzik legjobban a hagyományőrzésből a vírushelyzet alatt?

„Legjobban a testvérvárosi kirándulások és a szakestélyeken előjövő sztorik hiányoznak, valamint, hogy újakat alkossunk. És természetesen az emberek.”

Vesztergom Zsófia a. A megtévesztő mikolci
(Miskolc – Egészségügyi szervező alapszakos hallgató)

Hogyan befolyásolja véleményed szerint a vírushelyzet a hagyományőrzést?

„Rálátásom szerint a hagyományőrzés ebben a helyzetben egy teljesen más arcát mutatja meg. A napokban lassan többeknél a hagyományőrzés annyiban nyilvánul meg, mint előhalászni a szekrény mélyén megbújó egyent, kiakasztva nézegetni, vagy megbizonyosodni róla, hogy még jobb esetben nem szűkös kissé. Megállapítani, hogy az a bizonyos fehér ing elbírna még egy mosást. Vagy inkább kettőt. Átkutatva a zsebeit eltöprengeni a sok szemétnek tűnő emléken, dúdolva átlapozni a megviselt dalost pár kedves nótánál megállva, majd becsukni, és visszaakasztani az egyent a helyére. Felcsatlakozni a hagyományőrzős évfolyam meetingre, tervezgetni a szakestélyeket és az elmaradt programokat arra az esetre, ha engedélyezve lennének a rendezvények, és gondolkodni, hogyan rázhatnánk fel a társaságot és a keresztelő nélkül maradt pogányságot.”

Melyik elhalasztott szakestélyt várod a legjobban, és miért azt?

„Tulajdonképpen az elején a Firmám Gyűrű-és Kupaavató Szakestélyét vártam a legjobban, pedig le lett mondva kétszer is. Most már a sajátomat várom, még mindig remélve, hogy nem hiába, mint az övét. Bár jobban belegondolva a keresztelőt várom a legjobban, nemcsak a hangulata és a tény miatt, hogy keresztelnék, hanem mert akárhonnan nézzük, ez az egyik legfontosabb és legnagyobb jelentőséggel bíró szakestély egy keresztelt hallgató életében, ami csak nálunk körülbelül 40 pogány életéből maradt ki.”

Fitos Martin a. HenrIqUe A szemtelenszépLEGÉNY, avagy taft hátas! (Dunaújváros – Gazdálkodási és menedzsment alapszakon végzett hallgató)

Hogyan éled meg a hagyományőrző rendezvények hiányát?

„Őszintén? K…va szarul. Ahogy azt gondolom tudod, nagyjából minden hagyományőrző rendezvényen igyekeztem ott lenni, több ízben hoztam létre addig nem létező eseményeket, hiszen ennyire a szívemen viselem ezt az egész Selmecesdit, és ennyire élvezem, szeretem csinálni. Azon kevés dolgok közé tartozik az életemben, amit sose teherként éltem meg (ha csinálni kellett valamit), hanem örömmel tettem, örömömet leltem benne. Összegezve yes, nagyon rosszul érint ez engem, és pokolian hiányzik, hogy felcsendüljön a „Sza-sza-sza” egy sötét teremben. Úgy gondolom, hogy utódintézmény hallgatójaként sokkal üresebb lett az élete mind a négy testvérváros diákjainak. Nekem az volt a tervem, hogy amint Miskolcra kerülök, az összes szaknak végig járom a szakestélyét. Bosszantó, hogy nem tudom ezt megtenni…”

Szerinted hogyan hat a korlátozás a hagyományőrzésre?

„Degradálóan. Elkeserítő, hogy ha jól tudom egyedüliként a miskolci bölcsészek tartottak keresztelőt 2020-ban, mindenhol máshol elmaradt az újdonsült hallgatók “beavatása”. Remélem, hogy idén már lehet tartani keresztelőket, mert ha nem, akkor itt súlyos gondok lesznek, komplett évfolyamok maradnak ki ebből, es úgy gondolom, hogy jelentősen meg fog csappanni a létszámunk, ha a már megkereszteltek végeznek, az aktívak pedig nem válnak részévé ennek az egésznek. Őszintén úgy gondolom, hogy veszélyben van elődeink öröksége, és valahol tiszteletre méltó, hogy nem a szabályok semmibe vételével igyekszünk áthidalni ezt, hanem különböző online kezdeményezések vannak, de közel sem olyan. Nyilván. Ezt át kell élni.”

Englert Evelin Szilvia a. Porcelány virágszál
(Dunaújváros – Gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató)

Mi hiányzik legjobban a hagyományőrzésből a vírushelyzet alatt?

„Leginkább a közösség, a szakestélyek és a nóták hiányoznak. Nagyon rossz, hogy most jelenleg semmi sincs és így Kohlenként nem tudtam azokat az eseményeket átélni, mint az előző évfolyamok.”

Ha lehetne milyen hagyományőrző rendezvényre mennél legszívesebben és miért?

„Leginkább egy szakestélyre. Nekem mindig is tetszett, hogy komolyabb a hangvétele, mint a többinek. Ha szakestélyek közül választani kéne akkor viszont bALEK keresztelőre mennék szívesen, mivel olyanon még sose voltam, kivéve amikor én voltam, akit megkereszteltek.”

Réti Norbert a. Konfi avagy a Pusztító őszinteség
(Székesfehérvár – Földmérő és Földrendező Mérnök alapszakos hallgató)

Hogyan oldottátok meg a bALEK okításokat a korlátozások alatt?

„Először is szeretnék bemutatkozni, nevem Réti Norbert a. Konfi avagy a Pusztító őszinteség, Geodéta Hagyományköri Bizottsági tag. Az oktatások nálunk kicsit máshogy néznek ki, de pont ez a szép a városok között, hogy az alapja ugyan az, de van bennük egy kis változatosság. Alapjában véve nálunk 4 alkalom okítás van és 4 hét alatt további 4 alkalom Tanszék. Előre számítottunk arra, hogy a Covid19 közbe fog szólni, így hetente 2 darab okítást tartottunk, utána az egyik balekjelölt Covidos lett, és jómagam is kontakt személy lettem, így a behozott 2 hét, itt rögtön ki is esett mert az elsősök évfolyama 2 hétre haza lett küldve. Oktatások helyszíne eddig a kollégium Márványterme volt, de mivel vendéget nem lehetett fogadni, így másik helyszínen oldottuk meg. Tanszékek kocsmákban voltak megtartva, bár első alkalommal féltünk mert a kollégiumi vezetőség kijelentette, hogy senki nem mehet kocsmába, de sarkunra állva, hátunkat tartva mégis sikeresen lezajlott a 4 hét Tanszékezés. Kis kitekintés: Az okításokon vendég előadók (Veteránok) okítanak az elsőt kivéve amit az aktuális Valbiz tart. Itt ppt formájában csak tanulnak, később Tanszékek alatt kérdezzük ki őket és kapják meg feladataikat.”

Szerinted milyen negatív hatásai vannak a vírusnak a hagyományőrzésre?

„Egy szó, rengeteg. Egy teljes évfolyam nem tudott szakestélyeket szervezni, ami nagy élménykihagyást jelent, mert nálunk csak Firma tölthet be Tisztséget. A Valétálás elmaradt, az még várat magára, és a következő évfolyam se biztos mikor Valétál. Legnagyobb és legszebb Szakestélyünk is elmaradt, ami a méltán híres Hagyományőrző Szakestély. Egyrészt azért borzalmas mert itt próbáljuk a régi feljegyzésehez mérten levezetni a szakestélyt úgy ahogy régen zajlódhatott továbbá itt történik meg a Valéta Elnök tisztségátadója is. Elmaradt a Selmeci Túra is, pedig a legszebb Selmec, a havas Selmec, és nálunk ez az időpont mondhatni kuriózum volt. A szociális kapcsolatok is gyengültek. Láttam próbálkozásokat online szakestélyekre, de őszintén bevallom, nem látom sok értelmét, hogy a laptopomnak nótázzak és többedmagam fogyasszak alkoholt közben. Nem tudom mikor fog ez a helyzet enyhülni, de lesz mit bepótolni akár a nyáron, akár jövő tanévben. Legjobban a Keresztelő Szakestély elmaradását tartom a legnagyobb szívfájdalmamnak, hogy egy Firma első nagy lépése szerintem a keresztelés és itt szeretném megragadni a pillanatot: Szeretettel küldök egy EKS-et keresztgyermek jelöltjeimnek!”

Az interjúk során rájöttem, hogy lehet nagyobb hatása van a vírusnak a hagyományőrzésre, mint azt először gondoltuk. Vannak problémák, amik továbbra is aggasztóak és a megoldásuk egyelőre bizonytalan. Viszont, ha jobban belegondolok most is tudom, hogy az ismerőseim és barátaim hogyan töltik az idejüket, mi foglalkoztatja őket. Mert attól, hogy fizikálisan távol vagyunk egymástól, még törődünk a másikkal és számíthatunk egymásra. Ez különösen igaz a hagyományőrzésre. Sopron, Miskolc, Dunaújváros és Székesfehérvár mindig is az ország egymástól távol eső pontjain voltak, de a távolság ellenére sohasem hagyták veszni a Selmeci szellemet. A századok során egymást érték a nehézségek és az akadályok, de egyik sem volt akkora, ami kifogott volna a leleményes Selmeci diákokon. A vírushelyzet is egy elénk gördített akadály, aminek a negatív hatásait együtt sikerülni fog legyőzni. Remélem mihamarabb lesz alkalmunk úgy köszönteni egymást élőszóban is, hogy „Jó Szerencsét!”.

a. Istenem, Dzs’lo megint eltűnt


Szereksztőségi kommentár:
A selmeci diákok mindig kreatívak voltak, ha valamilyen váratlan vagy problémás szituációt kellett megoldani, ez most is több helyen megmutatkozott. Óvakodjunk viszont attól, hogy egy interneten megvalósuló eseményt szakestélynek hívjunk. Szerencsére hagyományainkon belül kb. mindenre van megoldás, így online czéczónak vagy online nedvesetnek (vagy csak simán online összeröffenésnek, stb.) nyugodtan nevezhetőek ezek a hiányt pótolni igyekező rendezvények komolyságuktól függően. A szakestély, a maga varázslatos és titokzatos világával maradjon meg úgy, hogy azt együtt közösen ünnepelve tudjuk átélni személyes jelenléttel.

Már 50 éve: újra walden

Ötven éve történt: Szavazás a waldenre (A walden mozgalom). Egyetemünkön (Sopron) a waldenért való mozgalom 1970 kora őszével vette kezdetét.

Az erdőmérnök hallgatók (1968-1973-as) évfolyama, azon belül egy féltucat fő, és néhány faipari mérnök hallgató egyre gyakrabban vetette fel a gondolatot: „Jó lenne, ha ismét waldenje lehetne a hallgatóknak!” A hallgatók mellé állt Tamás László a Libella adjunktus, aki több vonakodó vezetőt is meggyőzött a hallgatók igaz ügyéről. Béldi Ferenc rektorhelyettes, a szürke eminenciás pedig utat tört a nagybetűs Párt és a minsztériumok felé, de kezdetben nem a waldent támogatta!

1971 tavasza-nyara magával hozta az áttörést. A budapesti Vadászati Világkiállításra (VVK-ra) készült az ország. Arról is érkeztek hírek, hogy ebben egyetemünk és hallgatóink is szerepet kaphatnak. Néhányan javaslatot tettek „ajánljuk fel a waldent a VVK-nak mint egyenruhát” Először az Erdőmérnöki Kar, majd az egyetemi vezetés elé került a walden ügye. Végül a minisztérium döntött. Két előre legyártott „egyenruha” közül lehetett választani.



Honvéd-erdész egyenruhája vagy waldenje legyen a soproni egyetemistáknak?

A walden szavazás demokratikus volt, azon több százan vettek részt. A szavazásra óriási érdeklődés mellett 1971. március 10-én került sor a KISZ-házban, ma Ifjúsági Ház. Itt 99,9 %-ban győzött a walden! A waldent pedig a VVK tette ismertté ország-világ előtt, 234 hallgató viselte és dolgozott benne, nagy megbecsülést szerezve az Alma Maternek. 2021 nehéz esztendejében 50 éve már, hogy hallgatóink „egyenruhája”, erdész és faipari mérnök hallgatóké egyaránt a szép walden. Viselői már messziről hirdetik: Mi a Soproni Egyetem polgárai vagyunk, a selmeci-soproni diákhagyományok hű őrzője, éltetője és átadója. Emlékezzünk és emlékeztessünk! Köszönjük Firmáink, Senior batátaink!

Sarkady Sándor a. Narrátor

A waldenről a soproni híradóban

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Mi az a titkos § 11.? Miért jelent meg a selmeci diákhagyományokban?

9+1 pont a selmeci diákhagyományok másolásáról

Ziegenhainer, a selmeci sétapálca

Ki is valójában Tóbiás?

1. oldal / 7

JÓ SZERENCSÉT!


Adatvédelem - ÁSZF