Tag: selmeci diákhagyományok (Page 2 of 3)

Ziegenhainer, a selmeci sétapálca

Mostanában nem meglepő, ha olyan burs “kiegészítőkkel” találkozunk, mint a pipa, a fokos, vagy a selmeci sapka (esetleg páran láttak már valamilyen szúró vagy vágófegyvert is régebbi képeken). Ezek viseletünk szerves részét képezik és széles körben ismertek. Volt azonban egy olyan tárgy is, ami Selmecen is megjelent a diákok körében, igaz manapság már sehol nem találkozni vele a testvérvárosokban (maximum a Soproni Központ Bányászati Múzeumban). Ez a ziegenhainer.

Mi ez és hogy került képbe Selmecen?

Németországban híres volt a jénai somfabot, amelyet ziegenhainer néven ismertek és emlegettek. Nevét a Jéna mellett lévő Ziegenhain településről kapta, ahol a parasztok ősidők óta somfából faragták botjukat. Ezt a divatot felkapták a jénai diákok, s tőlük vette át a somfabot használatát egész Németország aranyifjúsága. A bot kb. 80-90 cm hosszú, esetenként faragott és a tetején bőrszíjjal ellátott, mellyel a csuklóhoz rögzítették a pálcát. A csavart formát az eredményezte, hogy a som fiatal törzse vagy függőleges ága köré gyakran tekeredett egy másik fásszárú. Később ezt a csavaros mintázatot gyakran utánozták faragással azokon a darabokon, melyeken ez természetesen nem volt megtalálható. Ez a fajta bot gyakran fegyverként is jó szolgálatot tehetett verekedések alkalmával. Ezt a divatot hozták be a német ajkú hallgatók Selmecre is.

Magyarországon a német egyetemeken szokásos burchenschaft mozgalom csak Selmecbányán vert gyökeret. Az iskolai szokások szorgos búvárai megállapították, hogy a huszas évek  elején (19. század). Ausztriából idekerülő diákok vitték ebben a kezdeményező szerepet. Julius von Helms, a tiroli Anton Pachler  és a bécsi rendőrség szeme elől eltűnni akaró Karl Stegmayer  alapította a selmeci „német társaságot”. Pajkos, merész fellépésük hamar követésre talált és meglehetősen felforgatta az addigi diákéletet. Viseletük elengedhetetlen tartozéka volt a ziegenhainer, ami Európa szerte a burschenschaftok egyik jelképánek számított.

A leírások szerint a selmeci ziegenhainerek egyik jellemzője, hogy két keresztbe fordított tőrt ábrázolnak F.F.P.P. betűkkel ( „fratres fideles pro patria”, magyarul testvérek, hűséggel a hazáért).

Miért tűnt el a köztudatból?

A burschenschaft mozgalom üldöztetése idején a Monarchiában a rendőrség ezt a botot ahol érte, elkobozta. Kissé átgondolatlan szokás volt az is, hogy a pálcák tulajdonosai társaik nevét is belevésték a fába, ezért kiválóan alkalmazhatták a hatóságok bűnjelként és nyomozást segítő tárgyként is. Állítólag a lefoglalt botok megsemmisítését maga Ferenc császár felügyelte. Valószínűsítjük, hogy a német diákszokások tiltása (1877) és a későbbi magyarosítási törekvések miatt kopott ki használatuk a diákéletből.

Megítélésük szerint a burchenschaft mozgalom mint a német ifjak „felforgató” nemzeti törekvéseinek képviselője elsősorban politikai szervezetnek minősült. Gyakorlatilag azonban , legalábbis ez a selmeci hajtás nem igen volt több, mint kifele zárt, belül összetartó diákközösség, amely hagyományos szokások szerint rendezte be és élte saját,elég színes, de kissé öncélú életét.

A Selmecbányáról egy különleges ziegenhainer került Pistel Alfonz hagyatékából a Központi Bányászati Múzeumba 1853-ból. Érdekessége, hogy olvasható rajta a „GLÜCK AUF” felirat.

A ziegenhainer projekt

Korábban volt egy kőhattyús felhívás ösztöndíj jellegel egy korhű ziegenhainer elkészítésére (faiparos diákokra, öregdiákokra gondolva elsősorban), de arra nem érkezett jelentkezés, így saját berkeken belül gondoltam megoldani a melót. Öcsémet megkértem, hogy születésnapomra készítsen el egy ziegenhainert, az se baj, ha karácsonyra lesz kész. Ki is választott a környéken egy somfát és haza is hoztuk a botnak való törzset és ágat. Vártunk pár hónapot, hogy kiszáradjon, majd mondtam, hogy ideje nekiállni a kérgezésnek és a faragásnak. Sajnos öcsém meggondolta magát és azt mondta, hogy ő így nem tud faragni, szüksége van egy vonószékre a művelethez. Kicsit zsarolás szagot éreztem, de végül segítettem neki egypár dologban a vonószék készítésénél.


Miután ez megvolt, nagy nehezen rá tudtam venni, hogy kezdje meg a faragást is, mivel elsősorban szerszámai neki vannak, másodsorban jobban is ért hozzá, harmadsorban pedig ezt ígérte. 😀 Az első kiszemelt bot sajnos megrepedt, de szerencsére hoztunk anno egy vékonyabbat is, így ebből készült el.

Lassan elkészült a spirális faragás, ezután fúrtam rá egy lyukat és átfűztem benne a bőrszíjat.


Végül eljöttem hazulról de még kértem, hogy kezelje valamilyen anyaggal, hogy barnább legyen. Diópácból meg ki tudja milyen olajból készített valamilyen keveréket, előtte még csiszolt a boton és tökéletesítette a faragásokat. Ilyen lett:

Már csak az utolsó simítások vannak hátra rajta, de az már ráérősebb, a munka nagyja letudva. Így is több, mint fél év volt, mire idáig jutott a projekt. Már csak vésni vagy égetni szeretnék bele néhány feliratot, valamint a végére keresek majd egy fém pálcavéget. Ha nem is tökéletesen korhű, de valami nagyon hasonlatos lett a végeredmény. 🙂

kREDitvadász

Felhasznált források:

Központ Bányászati Múzeum blogja
Rapics Rajmund: Som. A természet (1936/3. szám)
Debreczeni Dániel a. Ray: A selmecbányai Alma Mater kebelében született diáktársaságok története
fencingclassics.wordpress.com 

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda!

Emlékszel még a keresztelődre? Selmecen ilyen lehetett…

Korabeli balekkeresztelő – Tassonyi Ernő: Aki a páját keresi c. könyve alapján

   Jelen cikk Tassonyi Ernőnek az Aki párját keresi című könyvéből taglalja a keresztelkedés procedúráját. Megemlítek benne fiktív, irodalmi neveket, kik a történetben szerepelnek. Aki nem ismerné őket, javaslom, egyszer olvassa el a művet, mely igen fontos mérföldkő volt számomra (is) a hagyományőrzés egyre keskenyedő mezsgyéjén.

Tassonyi Ernő (1881-1942)

   A cikkemben felváltva használom a mostani helyesírást és azt, amit Tassonyi használt a könyvében az egyes tisztségek jelölésére, hagyományőrzés mozzanataira. Történetünkben a kiegyezés korabeli Magyarországon vagyunk.
A regény későbbi részében megdől magának a Burschenschaftnak is az uralma, a keresztelő időpontjában azonban még ő trónol 14 éve az egyetemisták és a város fölött, hőseink burssá avanzsálnak a történtekben. A tudnivalós füzet szerint Feistmantel Rudolf az egyetlen fontos ember, ki ebben a korban élt, róla nincs említés téve a könyvben. Azonban úgy hiszem, hogy Csimborasszó, kinek polgári neve Wilckens, több, mint valószínű, hogy az erdészeti tanintézet első oktatója volt az ihletője. Nos, akkor vágjunk is bele!

   Kezdődék pedig az esemény azzal, hogy a saufcomissarium, – ivóellenőr – bejárta a helyi vendéglőket és Schachttagra utasította az ott mulató akadémikusokat, akik aztán csatlakoztak a menethez. Harsányan énekelve haladtak az akadémikusok szalamanderben keresztül a városon.
   A menet a következőkből állt: elöl ment egy veterán a Bursenschaft zászlajával, utána a praeses – a regényben csak a vulgóját ismerjük, ami Krokodil – a fején henger alakú elnöki föveggel, melyen elöl nagy, fekete tollforgó volt. Mellette a cantus praeses a kopogóval, ő a korábban említett Csimborasszó, (bár van egy-két kavarodás a leírásban, nem tudom, hogy a szerző hibája-e, vagy az újranyomtatásnál került bele). Utánuk a firmák, veteránok, kezükben égő bányaméccsel, grubenkabátban, derekukon farbőrrel (ennek később jelentősége lesz). Utánuk jött a fukszmajor, kinek tisztjét a regényben Scandál tölti be, kezében a ferulával. Hosszú libasorban – tehát ők már nem szalamandereznek – mentek utána a fukszok, – így nevezték régen a balekokat. Pogányból egyből balekká váltál, amint az egyetem diákjai közé kerültél, s itt a keresztelőn burssá, hagyományőrzővé, a Burschenschaft tajává emeltek. – majd a menetet a kontrapunkt zárja, hátán az ökörszarvból készült trinkhornnal.


   Mikor felérkeztek az ivóba, a Schacht kocsmába, magasan a város felett, a fukszokat beszorították a szűk oldalszobákba, majd az estélyt egy Gaudeamusszal kezdték, ez után egy általános ekset isznak. A silentiumot megszegni csak propoena fejében lehet. Ez a büntetés egy „stibli” sörnek a fenékig való gyors kiürítéséből állt. A stiblire több jelentést is találtam. Vagy „nagy korsó”, tehát komolyabb sörmennyiség ledöntése, de használták a kifejezést „csizmára” is. Kövezzetek meg, de én kinézem őseink diákhumorából, hogy a beszélőnek a saját csizmájából kellett sört innia, ha beleszólt a megszentelt csendbe!
   A praeses jelt adott a szertartás megkezdésére, a contrapunct minden szavát utánamondta. Ez utóbbi szerepében Arthur Milde díszeleg, – Ez sem egy magyar név. Csupa „erasmusos” diákokból állt az akkori Burschenschaft! Selmecbányán minden nemű, nemzetiségű és rangú népek megfordultak. – ki még csak kohlenbrenner. A bursok felálltak az asztal mellől, félkörben helyezkedtek el a terem közepére felállított dézsa körül. A fukszmajor behozta az első balekjelölt fukszot. A kar egy humoros dalt énekelt, a fuksz féllábbal a cseberbe lépve elhagyta eddigi, pogány nevét, vulgót kapott magának, miközben két pohár sörrel jól nyakon öntötték a veteránok közül választott keresztszülők.
   – Itt tehát álljunk meg egy pillanatra. A régebbi időkben, a könyv szerint, Firmakeresztszülő csak az lehetett, veterán volt. Aki az előírt három évnél tovább maradt a szeretett Alma Materben, akár tanulmányai csúszása miatt, akár egyéb megfontolásból. Mindazonáltal „tisztük és kötelességük az ifjú sarjnak épületes nevelése a barátágra, s a testvéri összetartásra”. Eztán a fuksznak át kellett ugrania a dézsa fölött kifeszített farbőrön, mely határt képez az utált filiszter és a vidám burs élet között. Az arcára lecsurgó sört egy besuvickolt farbőrrel letörölték, ami azt volt hivatott jelenteni, hogy a barátságért mindent el kell tűrni. A fukszmajor a ferulával a hátsójára csap – nem a szülők érzékeltetik anyai-apai szeretetüket – hogy idejében az engedelmességre szokjék, de a testvériséget óvja mindennemű bántalmazástól. Eztán egy eks, majd egy szál cigaretta, emlékeztetőül, hogy mindig legyen nála, ha a veteránokat előveszi a tarhálhatnék.

   Zákány Csaba, történetünk főhőse, marad utolsónak – névsorban mentek – Csimborasszó és Scandál lettek a szülei, s Mefisztónak keresztelték el. (Ez a névválasztás is megérne egy misét.)
   A praeses kinevezte a fuhrwerkeket, akik a rakoncátlankodók eltávolításáról, majd szakestély után a magatehetetlenek hazaszállításáról gondoskodtak. Kezdetét vette a hivatalos sörivás, a sörimpotenciák is itt kerültek benyújtásra. – Hozzám hasonlóan a regényben is van egy burs, Limonádé, aki nem iszik alkoholt. Később a Gyász szakestélyt bemutató fejezetben az ő emlékére isznak barátai. Ez egy memento mori nekem, hogy lehet, aki iszik sört, tovább él.
   A fukszokat rendelték garatőrnek, – tehát legelső szakestélyükön máris előléptették őket lájbfukszá -, komoly feladatot kaptak, csapolt sör van, folyamatosan kellett rohangászniuk vele. S mindenben engedelmességgel tartoztak Firmáiknak. – Cserébe, évente egyszer, a fuksz dirigálhatott a veteránoknak, egy bő negyed óráig. A rengeteg ekset – bár jutalom, de ezt a fuksz még nem értheti -, azzal bosszulták meg, hogy ez alatt a negyed óra alatt semmit nem itattak a veteránokkal. Mindannyian tudjuk, micsoda borzasztó kínzás ez.
   Hogy egyéb hagyományokba is betekinthessünk a regénybeli Arthur Milde sértegetni kezdte Zákány Csabát, ki tisztelettel megkérte az elnököt, a vén Krokodilt, ugyan már, nem rendezhetnée el a nézeteltérést bierscandál avagy sörpárbajban? Kivételesen elrendezhette. Részletes leírást kapunk a folyamatról melynek a vége természetesen az, hogy Zákány Csaba fölénnyel győz Mildén. A kohlenbrennereket ért csorbát többen is ki kívánják köszörülni, ám Zákány sorra leissza őket. Ezzel komoly tekintélyt szerez, a Firmák közé ültetik és saját lájbfukszot, garatőrt kap.
   A tehetsége tiszteletére lekerült a trinkhorn is a kontra hátáról. A kürt a praesestől indult lefelé sorban. Ha kiürült, újra töltötték. Az volt a szabály, hogy a legutolsónak kellett kiürítenie a maradékot, ami a pohár, s akkor abbahagyták volna az ivást. De ilyen sose történt meg. (Vivát Selmeczi Szellem!) Az utolsó mindig hagyott benne egy casus bibendit, s ha már továbbadta, a kör újraindult.

https://www.facebook.com/579943255442579/photos/pcb.2540014509435434/2540011876102364/?type=3&theater

   
   Végül Krokodil bezárja a szakestélyt, s megindulnak a bursok haza. A nyaktörő lejtőn a farbőrt nemesebbik felük alá téve szánkáztak le. Nem mindegyik jutott el a városig, volt, aki hókupacban landolt. Őket a saufcomissaerek szállították haza – tehát aki összetrombitálta hajdani egyetemista őseinket a szakestélyre, az gondoskodott arról is, hogy mindenki épségben hazaérjen –, ezért is hordták az elpilledt stúdiók a grubenkabátjuk jobb oldali, belső zsebében a kapukulcsukat, meg a lakásuknak számát.
   A regénybéli hazafelé tartó bursok lármáznak, s mai szakestély alkalmából összehangoltan a csatornába lőnek a város különböző pontjain. A város rendőrsége azonban semmit sem tesz az ügyben, sőt, mélyebbre húzódnak a kapualjakban, hiszen a város igazi ura az egyetemisták. Hol van már ez a szép, dicső kor?
   Még említést kell tenni, hogy Zákány Csaba még mindig a Schacht kocsmában tartózkodik, s egy régi kártyajátékot, a cerevist játsza a szakestély szalagos tisztviselőivel, Krokodillal, Csimborasszóval és Scandállal. – A gyerek tudott helyezkedni: már a regény elején komoly kapcsolati tőkét kovácsolt magának.

A selmeci cerevis leírása egy régi nótáskönyvünkben 1870-ből

   Az én ars poeticám a múlt és a hagyományok kutatása, nem elégszem meg a közismert hagyomány-elemekkel, meg akarom ismerni az eredetüket is.
   Ezzel a közepesen hosszúra sikerült cikkel kívántam bővíteni kistársaim tudását a hagyományőrzés mibenlétéről. Ez természetesen egy letűnt kor már, a hagyományok, ha nem is jelentősen, de megváltoztak. Azt szerettem volna, ha mindenki előtt tisztázódnak a miértek, hogy melyik mozzanatnak mi a jelentősége. És ki tudja? Hátha valami kedvet csináltam a regény (újbóli) elolvasására?

Mókalandor

 

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda!

 

 

Valétálás – Ballag már a vén diák…

A valétálás búcsú az Alma Matertől. Innentől fogva az évfolyam már nem lesz többé olyan mint volt, lezárul egy szakasz. Sokak életében ez az utolsó egyetemen töltött szemeszter is. A selmeci diákság egyik legmeghatóbb és legregényesebb szokása. Gyökereit talán a céhes szokások utózöngéje ihlette vegyülve más búcsúzási elemekkel.

,,A századforduló végén a ballagási menet az 1892-ben megépült Erdészeti Palotától indult, a valétálók abban a tanteremben gyülekeztek, ahol az utolsó előadást hallgatták, s onnan indultak kísérőikkel a városba. A menetet az akadémia legidősebb hallgatója nyitotta virággal és cserfalombbal díszített hosszú bottal a kezében. Utána lépdeltek a szemeszterek veteránjai, annyi zöld szalaggal a kalapjukon, ahány szemesztert „túlteljesítettek” az akadémián. Őket kísérte az elmaradhatatlan cigánybanda, kiket a valétaelnök követett, majd négyes sorokban egymást átkarolva, a vállukon átvetett tengerzöld valétaszalaggal a ballagók. A menetet a többi évfolyam hallgatói zárták le, kik kígyóvonalban, szalamanderben lépkedtek, s a többiekkel együtt énekelték a „Ballag már a vén diák” c. dalt. A szalamanderezik sok esetben koffereket és egyéb tárgyakat vittek a hátukon, rendszerint olyasmit, ami a tanulás hosszú évei alatt szorosan összenőtt egy-egy valétáló életével. A ballagást természetesen búcsúlakoma követte Wintrinél, azaz Winterstein Bernáthnál, aki a Vigadó bérlője volt hosszú időn keresztül. Itt a valétaelnöknek nagy, ünnepi búcsúbeszédet kellett mondania, amelyet a selmeciek oly komoly érdeklődéssel vártak, mint a miniszterelnök programbeszédét. Amikor a diák a záradékolt indexet kezébe kapta, azaz filiszter lett, akkor először is oldalba rúgta háromszor a főiskola központi épületét (a Fritz-házat), azután a Leibfuchsa és egy másik balek megfogta a panyókára vetett grubenrock végét, s azt nádpálcákkal ütögették a filiszter hátán. Így porolták ki egészen a városkapuig, ahol már kocsik várták, s a szó szoros értelmében kirúgták, jelezve, hogy most már ik az urak Selmecen.”

(Dr. Bartha Dénes: A valétálás gyökerei)

Különleges felvétel: soproni valétálás 1923

Különleges felvétel: soproni valétálás 1928 (frissíts rá az oldalra, ha nem jelenik meg egyből)

Valétálás Miskolcon 2013

Ballagnak a vén diákok Székesfehétvárott is (2012)

Szalamander Dunaújvárosban

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda!

„Jó szerencsét!” felirat állítása a Miskolci Egyetemen

A „Jó szerencsét!” felirat története még ott kezdődött, mikor valétaelnök koromban az akkori HÖK elnökkel (Pálfalusi Viktor a. Papó) kitaláltuk, hogy kellene valami hasonló alkotás az egyetemi parkba, mint ami a városok terein szokott lenni, fényképezkedési pontként. Kapóra is jött a köszöntés közelgő születésnapja, el is terveztünk mindent. Felvettük a kapcsolatot az illetékesekkel (dékán, dékánhelyettes, rektor, üzemeltetés), utána viszont nem mentek valami gyorsan a dolgok. Ez betudható a bürokráciának, de legfőképpen a fiatal diákéletből fakadó lustaságnak. Természetesen komolyan vettük a dolgot, mivel fejben már elköltöttünk egy jó adag forintot a projektre, viszont ezt fizikálisan is meg kellett valahogy valósítani, így támogatók után néztünk.

Látványterv 1:87-ben

A betűk testét adó 2 és 3 mm vastag acéllemezt és a zártszelvényeket az ISD Dunaferr Zrt. és a ThyssenKrupp Ferroglobus Zrt. biztosította részünkre. A betűk kivágását valamint összeállítását a Trend Laser Kft. végezte el, baráti áron.
A Pillér-N Kft. szállította el az egyetemre a kész betűket, amiket a Karunk Tüzeléstani és Hőenergia Intézeti Tanszék műhelycsarnokában tároltunk. Itt is történt a lefestésük a két kis kezünkkel, meg persze diáktársi segítséggel.
Festékeket Dr. Grega Oszkár Tanár úr biztosított.

Festér alatt

A rohamléptekkel történő festés után a betűk a tél hátralévő részét, valamint a tavaszt kint töltötték az egyik fedett tároló helyiségben, ahol legalább meg tudták csodálni az emberek, és el is hitték, hogy nem csak a levegőbe beszélünk. 😀

Két három hetet teljes pompájában még a dékáni folyosón is bent töltött a felirat, ahonnan egy rendezvény miatt sajnos újra ki kellett hozni őket.

A 2019-es nyár folyamán (amikor már bőven túl voltunk a kitűzött áprilisi átadón és jubileumon) került sor a felirat végleges helyének kitűzése. Mi először, Dékáni egyetértéssel a Kaplan-turbina mögötti füves területen szerettük volna felállítani az alkotást, viszont ott a közeljövőben nagyszabású építkezések lesznek, így útban lett volna a mű. Ekkor javasolta az üzemeltetési igazgató, hogy tegyük a műhelycsarnok előtti rézsű egyik lépcsőjére, ott biztosan jó helyen lesz. És igaza lett!

A nyár vége felé került kiásásra a 15 méter hosszú alap, aminek a bebetonozása után még bőven hagytunk időt a kötésre. Egyrészt a fent már egyszer részletezett okok miatt, másrész még nem volt pontosan kitalálva a rögzítés módja.

Ezen túljutva, a feszítődübeles megoldást szavaztuk meg, amihez a szükséges 114 darab betonfuratot az Öntészeti Intézet Tudományos Segédmunkatársa, Kéri Zoltán a. Bárkit megfűtök készítette el.


Ezek után már felgyorsultak a dolgok, mivel a rákövetkező hétvégét a betűk felállítására szántuk, amivel egy szombati napot el is időztünk. Diáktársaink segítségével a tárolóhelytől elbékáztuk a feliratokat, lecsavaroztuk a szállító raklapukról, majd egyesével, kézi erővel be lettek emelve a helyükre, és le lettek húzatva anyacsavarokkal. Természetesen akadtak komplikációk a folyamat közben, de mindent megoldottunk, és stabilan áll a felirat azóta is! 😉

Már az előkészületek közben kitaláltuk, hogy a támogatókat fel szeretnénk tüntetni egy emlékplaketten, amit a felirat mellett lenne felállítva. Ezt rozsdamentes acélból a ZipTech Kft. készítette el, majd nemrég (2020 áprilisában) Viktor lebetonozta a helyére.

Támogatók

Jól látható a leírtakból, hogy egy bő kétéves periódust ölelt fel az egész folyamat, de még nincs vége, mivel a tavasszal szerettük volna a fejét felütő rozsdát eltávolítani, valamint átfesteni még egyszer az egész feliratot. Viszont ezeket sajnos a kialakult járványhelyzet miatt már nem tudtuk megtenni, de majd idővel ez is megoldódik.

Amint az alkalom engedni fogja, szeretnénk tartani egy átadó ünnepséget is, ahol hivatalosan is átadhatjuk a művet, és levethetnénk a vállunkról a terheket. Természetesen a felirat állagmegóvása a Műszaki Anyagtudományi Kar hallgatóira marad, legalább öt évente át kellene kenni a betűket, hogy mindig teljes pompájában tudja fogadni a megcsodáló embereket.

Reméljük, hogy az egyetemre látogatóknak, valamint a diplomaosztók és egyéb egyetemi rendezvények után, remek fotótémát sikerült létrehoznunk. 

Ezúton is szeretnénk megköszönni minden segítőtársunk segítségét, minden ötletet és bíztatást, amelyet a projekt során kaptunk!

Jó Szerencsét!

Balogh Tamás a. Vasutas és Pálfalusi Viktor a. Papó

  1. április 29.

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda!

 

Hogyan született a Kőhattyú kezdeményezés? – szerkesztőink történetei

Bár a Kőhattyú szobor legendájáról már írtunk röviden, talán magának a Kőhattyú projekt keletkezésének sztoriját még nem tettük közzé. Érdekelnek a kezdetek? Akkor olvass tovább! 🙂 

Az első összetevő

Egy selmeci hagyományőrzőknek programokat szervező társaság tagja voltam tele ötlettel és buzgalommal. Arra gondoltam egyszer, hogy az egyetemisták mindennapjaiban már akkor komoly szerepet betöltő Facebookon lehetne egy profilt létrehozni, ami néha érdekességeket posztolna, de egyébként meg normál vagy vicces bejegyzéseket tenne közzé, mint egy fiktív diák. Így hagyományaink története és különlegességei felé nagyobb érdeklődést lehetne kiváltani szélesebb körben közösségünkben, amire nem unnak rá és könnyebben befogadható.
A profilt a társaság tagjai kezelték volna, de az elképzelésről letettem, mikor láttam, hogy erre nem mutatkozott túl nagy aktivitás vagy tetterő. Az ötlet fiókba került a többi selmeces terv mellé hosszabb időre.


Megjelenik a Kőhattyú

Egy szakestély silentium eksében balekommal a Kőhattyúnál beszélgettünk, és szóba került, hogy milyen vicces lenne, ha fent lenne Facebookon. Néha posztolna, pl. olyat, hogy, „már megint kitollasodtam” és hasonlók. Ekkor derengeni kezdett bennem a régi elképzelésem, de még nem történt semmi előrelépés egészen addig, amíg adminisztrációs diákmunkára nem mentem egy autóipari beszállítócéghez.


A munka unalmas, néha pedig idegőrlő volt. Az idő olyan lassan szállt, mint egy ólomszárnyú betonbagoly. A megváltást csak a cigarettaszünetek, a mosdóra járkálás meg az ebédszünetek jelentették. Unalmamban elkezdtem gondolkodni mindenféle dolgokon, a fejem meg tele volt selmeci hagyományőrzős elképzelésekkel, így eszembe jutottak a korábban említettek. Némi gondolkodás után, teli izgalommal aztán az egyik nap megszületett a Kőhattyú karaktere és létrejött az oldal 2015 februárjában. Több hatás és példa is alakította azóta, de erről talán majd máskor.

Az első rendes Kőhattyú logó.

Beindultunk

Az évek során az oldal kinőtte magát, fejlődött, formálódott. Bár a projekt soproni születésű, mindig is a négy hazai hagyományőrző város selmeci diákjaihoz kívánt szólni, ezzel is segítve a közös szubkultúránk és összetartozásunk megerősítését. 
Kevesebb vagy több aktivitással, rövidebb vagy hosszabb ideig eddig már több, mint 12 szerkesztője és néhány állandónak tekinthető tanácsadója volt az oldalnak, vegyesen különféle szakokról a négy városból. 

A Kőhattyút legjobban egy szerkesztőséghez lehet hasonlítani, amiben mindenki lelkesedési alapon annyi munkát vállal, annyit tesz hozzá, amennyit fontosnak gondol és tud. A tagok anyagain kívül az olvasók ötletei és beküldött írásai is gyakran megjelennek, így egy kicsit közösségi szerkesztése is van a felületnek.

Bár sokszor posztolunk mémeket, a selmeci ügyekkel igyekszünk kellő alázattal, körültekintéssel és felkészültséggel foglalkozni a felületeinken. Ez a projekt rengeteg tapasztalatot, kalandot, fejlődési lehetőséget és örömöt adhat.
Igazából az emberen múlik, hogy mit hoz ki belőle. Természetesen itt is adódhatnak nehézségek és bonyolult helyzetek.

A Kőhattyú kezdeményezés arra is jó példa, hogy a kis ötletek kitartó lelkesedéssel kinőhetik magukat és erre minden selmeci diáknak megvan a lehetősége. Bármelyik balek, kohlenbrenner vagy Firma hozzátehet a közös értékeinkhez, lehet önszervező, nem kell “felülről” jövő utasításra vagy más által megszervezett programra várni, ha nincs. Nem kell nagy dolgokban gondolkodni, az is bőven elég, ha egy közös kirándulást, játékot vagy előadást leszervez az ember (vagy ezeket résztvesz és segít, ezzel is támogatva azt), esetleg kikutat egy addig nem ismert hozzánk kapcsolódó érdekességet. Már ezzel is hozzátett a selmeci egészhez. 

Hogyan tovább?

A projekt jövője mindig izgalmas és érdekes. Változó az aktivitás részünkről, de természetesen mindig igyekszünk folyamatosan tartalmat közzétenni felületeinken nektek. Esetleg majd újra szervezünk nagyobb programokat, kiadunk érdekes írásokat, selmeci különlegességeket vagy játékokat. Ki tudja? Az is szép ebben, hogy több elképzelés is van, de egyikhez sem kell görcsösen ragaszkodni. 🙂 

A főszerkesztő

Te is csatlakoznál a Kőhattyú szerkesztőségéhez? 
Lenne ötleted néhány “selmeces” mémre?
Megosztanál a többiekkel érdekességeket és különlegességeket hagyományainkkal kapcsolatban?
Interjúkat vagy rövid videókat, fotóriportokat készítenél?
Szeretnél aktívan tenni közösségünkért, de nem tudod pontosan hogyan?

Ha valamelyik területhez kedved lenne vagy magadra ismertél, akkor írj nekünk Facebook üzenetet!

Ha pedig “csak úgy” küldenél képet vagy cikket, szívesen fogadjuk őket a továbbiakban is!

A múlthoz méltóan, a jövőt figyelve, a jelenben élve!
Vivat Selmec!
Jó szerencsét!

Miért lettem selmeci hagyományőrző? – szerkesztőink történetei

Miért is lettem Selmeczi Hagyományőrző? Ha kíváncsiak vagytok a történetemre, szívesen megosztom veletek!

Azzal kezdem a történetem, hogy fél évvel ezelőttig semmit nem tudtam a hagyományőrzésről. Mikor kaptam az e-mailt, hogy az Isteni Fényben Tündöklő Dicső Firmák Karának támogatására szorulok, csak mosolyogtam magamban. Dőre pogány fejjel amolyan beavatási csicska-avatónak gondoltam az egészet, ami középiskolákban és munkahely váltásnál lenni szokott. Mekkorát tévedtem!

A pogány-felügyelet koránt sem volt olyan light-os, mint azt vártam, és a „Firma-taxi” bár lovas kocsi volt, ahogy képzeltem, de kistársaimmal kellett húzni-tolni közben vidámnak lenni, mosolyogni, énekelni, elviselni, hogy a város apraja-nagyja, miket dokumentál fénykép, videó és “hé nagyi, annak a sok gyereknek miért sárga az orra?” formájában.
A sok új élmény és a fáradtság végül tényleg mosolyt csalt az arcomra, s rekedtre kiabáltam magam. Ezt követően a hibátlan bemutatkozás után elfoglalhattuk szobáinkat. Talán fél óra, ha rendelkezésünkre állt és ez volt a leghosszabb idő, amikor szusszanhattunk egyet.

Folyamatos volt a programkínálat, fárasztó, mulatságos, ivós játékok keveredése olyannyira, hogy első éjjel nem is tudtam aludni, mert valahányszor csak lehunytam a szemem, újra hallottam a „Laurencia, drága Laurencia” c. nótát.
Érdekesség, hogy, ha kinyitottam a szemem, az ének elhallgatott.
Körülbelül a második nap felénél kezdem el felfigyelni arra, hogy Firmáink mindenhová kísérnek minket. Még ha éjszaka felébredtünk és kiléptünk a szobánkból, máris ott volt egy, hogy Isteni Fényével vezessen a sötétségben. Feltűnt, hogy nem csak a szívatásról szól. Jó, persze, karlendítés, “terepszállás” minden adandó alkalommal, de kis pogány fejemmel, rájöttem, hogy mindez az egyetemre készít fel.

Kiemelnék egy Firmát, aki hangosabb volt az összes többinél, jóval többször osztott ki büntetést, és mindenhol ott volt! Külön kaptunk „egyetemes szinten” (UK II. emelet) fekvőtámaszozás, mikor az egyik „pogány” kiült az erkély korlátjára. Akkor volt, hogy én megláttam a Firma szemében az aggódást, hogy tényleg félt minket, mint tyúkanyó a kiscsibéit. Szerintem az egész évfolyamon mindenki tudja, hogy nem ülünk ki a korlátra. Hogy betartják-e arra nem vennék mérget, de hogy tudják, tilos, az biztos!
(Nem tartozik a történethez, de az említett Firmát kértem fel Firma-anyámnak és ő elfogadott. 😀)

Vajon hányszor kell majd sokkal fáradtabb állapotban a jegyzeteimet olvasva ébren maradnom? Nem is ment volna, ha az a hét iron-pogány tréning nincs! És nem csak ez! Felkészítettek rá, hogy odafigyeljünk kistársainkra, az apró rezdülésekre, ők maguk is példát mutattak, nem volt olyan, amiben ne álltak volna rendelkezésünkre, legyen szó otthon hagyott körömvágó készletről, felvilágosításról, a beiratkozásban való segítésről, a közös nótázás szeretetéről.
Szép lassan megismertük Firmáink közelebbről. Köztük is van anime rajongó, társasjáték mániás, matematika szerető (hisz többször is bejár kurzusra, mint azt az egyetemi mintatanterv előírja).

Azért kezdtem el érdeklődni a hagyományőrzés iránt, mert nagyon jól esett az a sok figyelem, a beilleszkedést segítő törekvés, amit Firmáinktól kaptam. Még a fölött is szemet hunytak, hogy alkohol impotenciát írtam minden tanszéken. Ez egy kedves közösség. Szívesen lát minden érdeklődőt a hagyományőrző szakokon. A Selmeczi diákok mind őrzik az ősi egyetem történetét, amit a történelem feledésre ítélt, egyetemi berkeken kívül kevesen tudnak róla, mi mégis itt vagyunk, emlékszünk, „ha Selmec hív, mi ott leszünk”, s eközben a világot is jobbá formáljuk magunk körül.

Azért lettem hagyományozó, mert az egy életen át tart, míg az egyetem csak a diplomaosztóig. Azért, hogy hangos Jó Szerencsét!-tel köszönthessek minden erdészt és faipari mérnököt, (és valamennyi hagyományőrzőt) akivel csak találkozom, hisz van bennünk közös. Azért, mert bár korok ébrednek és tűnnek el,
Selmec örök.

– Mókalandor

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda!

Milyen lehetőségeid lesznek Firmaként?

Ha belegondolsz, sokaknak a Firma létet elérve van a legnagyobb hatalma. Ennyi emberre és ekkora hatása a többségnek ritkán lesz később, az egyetem után. Vajon ki mire használja? Tudunk tanulni belőle és segít bölcsebbé, tapasztaltabbá válnunk? Tudjuk jóra használni és tovább építeni értékeinket vagy gőgöt, irigységet, öncélúságot és az erőfitoktatást domborítja ki?
Éljünk és ne visszaéljünk a lehetőséggel és a felelősséggel

Centenárium kapcsán

A Selmeccel kapcsolatos megemlékezés–sorozat véget ért. 1918 decemberében a diákság zöme, 1919 áprilisában a tanárok többsége is elhagyta az ősi várost, majd megkezdődött a tanítás Sopronban. Kevesen tudják azonban, hogy Selmecbányát egyszer még néhány napra visszafoglalta a Tanácsköztársaság idején felálló Vörös Hadsereg. 1919. június 6-a és 10-e között az északi hadjárat során magyar kézre került Selmec.

centanarium_selmec_ujsag

 Állítólag néhány még ott lévő és bizonytalankodó tanár csak ekkor távozott. Június 10-én azonban újból a cseh–szlovák csapatok kezére került. Másnap készült az alább is látható, jól ismert fotó a Kálvária alatt táborozó egységükről.

centenarium_selmec_kalvaria

Šnejdárek ezredes és csapata néhány nappal Selmecbánya csehszlovák visszafoglalása után a Kálvária alatt

A sors különös fordulata, hogy ez után néhány nappal (állítólag június 17-én, mások szerint júliusban) a Schacht kocsma épülete – mely utóbb már lakóház volt – leégett. Az épületet még a burschenschaft elmúlása után (1877) is egyfajta tisztelet övezte a diákság és a szakmabeliek körében, mint hagyományaink jelképes szülőházát. A diáktanya pusztulását a rossz nyelvek szerint az újra bevonuló légiós csapatok okozták, akik azt állítólag felgyújtották. Az épület többé nem épült újra. A tető nélkül maradt, lassanként omladozó falak azonban még évtizedekig álltak szomorú emlékműként, míg végül a ma is látható garázssor épült a helyére.

centenárium_schacht

Leégésének időpontja sorsszerű és szimbolikus. Bárhogy is volt, talán jobb is, hogy így történt. Ne igyék többé senki más abból a korsóból, amelyből az elhunyt barát emlékére ittak! Ne lakjék senki idegen abban a házban, melyben a szent selmeci diákhagyományok születtek!

centenarium_leegett_schacht

A leégett Schacht az 1930-as években

– Dalospacsirta

Jelképünk nem pickhammer, juppajdé, juppajda :)

Jó szerencsét!

Korábban feltettünk Facebookon egy kérdést két kép alapján, hogy melyik ábrázolja a pickhammert. Természetesen kicsit csalafinta módon kérdeztünk, hogy még jobban kibújjon a szög a zsákból 😀

A válaszadók 36%-a találta el a helyes választ. Hogy javítsunk ezen az arányon, Facebook oldalunkon több posztot is közzétettünk erről a témáról és némi idővel újra feltettük ugyanazt a kérdést. Volt értelme a munkánknak, mert néhány hónap után a helyes és helytelen válaszadók aránya teljesen megfordult a jó irányba. Már 74% a jó választ jelölte.

A pickhammer egy sűrített levegővel működő fejtőkalapács, amit a bányászatban használnak.

A bányászjelvényről:
A legelterjedtebb bányász jelkép és hagyományainkon belül is használt az a szimbólum, mely stilizálva egy nyeles éket és egy kalapácsot ábrázol, keresztbe fektetve egymáson.  A vájárok gyakran így tették le ezt a munkaeszközt egyes magyarázatok szerint, de ez lehet csak későbbi belemagyarázás. A nyeles ék (nem csákány! van olyan ábrázolás amin csákány van a kalapáccsal együtt keresztbe téve, de mi nem azt használjuk jelképnek a legtöbbször) nyele könnyen kivehető volt, sőt gyakran enyhén ívelt, hogy a szűk helyeken is jobban elférhessenek vele. Erre a fém ékre vertek rá a kalapáccsal, amin sok magyarázni való nincs. A lőporos robbantás elterjedése előtt ilyen módon tudtak csak lassan és apránként haladni. A nyeles ék és kalapács (ez a legpontosabb) vagy a bányászjelvény vagy a bányász jelkép elnevezés a helyes, a pickhammer nem 😮

A jelkép lefelé való fordítása halálesethez kapcsolódik, sírokon is fellelhető, de használják ezt a jelzést egy bezárt tárna vagy bánya esetén is.

Tehát a cikk fő üzenete az, hogy:
bányászjelvény≠ pickhammer 😉
Tehát senkinek sincs pickhammeres kitűzője (még 😀 )!

Itt egy kis videó arról, hogy miként képzeljük el az itthon is ,,pickhammer” kifejezés alatt futó eszközt:

Van egy másik, szintén tévesen elterjedt gondolat: a varrott évfolyamcímerekben is fellelhető, gyakran szalamandrának tartott állat igazából gyík 😉

Erről a két kérdéskörről kiváló és forrásokkal alátámasztott cikk olvasható Pamach tollából (katt ide).

Kis juppajdé 😀

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda.
Nekünk bányászjelvény kell juppajdé, juppajda.
Nyeles ék és kalapács ez a tuti hát ezt használd!
Juppaájdéa juppajda, juppajdéá juppajda, juppájdéajda!

Kőhattyú Nedvesest 2019.03.23.

Jó szerencsét!

Márciusban ismét Nedvesesten emlékezetünk meg, arról, hogy a Kőhattyú kezdeményezés már évek óta jelen van hagyományaink mindennapjaiban. Az eseményt Miskolcon tartottuk, ahol négyből három hazai selmeci hagyományőrző városból vettek részt képviselők, valamint debreceni barátainkat is vendégül láthattuk. Remek hangulatú, vidám és színvonalas esemény volt. Büszkén mondhatjuk, hogy már Miskolcról, Sopronból és Újvárosból is vannak szerkesztői az oldalnak, ami még jobban lehetővé teszi, hogy a selmeci hagyományőrzőket tájékoztassuk, valamint számukra releváns tartalmat készítsünk! Nedvesest után felajánlott korsók, kulcstartók, képeslapok, kitűzők és kiadványok közül lehetett “vásárolni”, melyből befolyt teljes összeget jótékony célra gyűjtöttük, miskolci öreg Firmák számára.

Eddigi tevékenységeink, a teljesség igénye nélkül:

  • hagyományőrzőknek kiadványok készítése (pl. Selmeci GYIK)
  • két selmeci hagyományőrző konferencia szervezése
  • kutatások, érdekességek és tájékoztató jellegű cikkek közlése
  • tájékoztatás és hírek selmeci hagyományokról
  • selmeci tarokk kiadása
  • wintri kártyajáték kiadása
  • “hattyúvadászat” kincskereső játék lebonyolítása
  • jelenlét 4 közösségi média felületen, valamint a weboldalon
  • filmvetítés és selmeci hagyományokkal kapcsolatos filmek kutatása
  • csapatépítő és felkészítő tréningek tartása hagyományőrzőknek
  • hagyományokban aktív személyek tevékenységének és eseményeinek népszerűsítése
  • selmeci diákhumor becsempészése a mindennapokba 
  • waldenmentés (ebből már egy gazdára is lelt 🙂 )
  • centenáriumi bányapénz kiadása?…ez még a jövő zenéje 😀

JÓ SZERENCSÉT!


Adatvédelem - ÁSZF