Az Akadémisták Selmecen című rendezvény 2006 októberében indult útjára, mikor az utódkarok által aláírt „Deklaráció” ötödik évfordulóját ünnepeltük. A 2006 augusztusában Miskolcról és Sopronból Selmecbányára tolt csille és rönk megkeresztelésére és végleges helyükre: a bányászati és az erdészeti palotákba juttatására is ekkor került sor. Ettől kezdve minden év októberének második hétvégéjén Selmec városa által biztosított keretek között ünnepelhettük meg, hogy a korábbi, sokszor ellenséges légkör helyett – úgymond – a diákság végre helyet kapott a város rendszerében. Ezeket az éveket a szlovák–magyar kapcsolatok jelentős javulása jellemezte mind országos, mind helyi szinten. Ennek gyümölcse lett az is, hogy Selmecbánya és Sopron előbb partnervárosi, majd testvérvárosi szerződést köthettek.

A Deklaráció
Teljes nevén „A híres selmecbányai Bányászati Akadémia szellemi örökség követőinek ünnepélyes nyilatkozata”. 2001. november 30-án írták alá Miskolc, Sopron, Leoben, Ostrava, Kassa és Zólyom felsőoktatási intézményeinek selmeci örökséget ápoló bányász illetve erdész karai, valamint Selmecbánya városa, hosszas diplomáciai huzavona után. Az okirat szerint az említett karok az 1762-ben alapított Selmeci Akadémia szellemi örökségét együttműködve ápolják. Egyúttal a kari, egyetemi vezetők aláírásukkal elismerték, hogy a bányász és erdész karok (és az őket befogadó intézmények) az Akadémia jogutódjai, a többiek szellemi örökösei. A megkötött megállapodások jelentős mérföldkőnek számítanak az Alma Mater városa, a szlovákiai egyetemek valamint a jogutód karok kapcsolatának fejlődésében. Ezáltal gyökeres pozitív fordulat állt be az 1919 óta tartó vitában az Akadémia Sopronba – majd Miskolcra – menekített anyagi javainak tulajdonjoga tekintetében is.

2009 több szempontból is kiemelkedett a sorból, ebben az évben érett be a rendezvény. A negyedik alkalommal megrendezett találkozó, a IV. Akadémisták Selmecen, talán a legemelkedettebb, legőszintébb, legbensőségesebb hangulatú volt. A rendezvény nevének rövidítéséből fakadóan a résztvevők azóta is csak „IVAS”-ként emlegetik. A szervezők mindent megtettek, hogy ez a néhány nap valóban különleges legyen mindenki számára. Mint akkori fehérvári geós diák, számomra különösen sokat jelentett, hogy karunk – a Dunaújvárosi Főiskolával együtt – ekkor csatlakozhatott hivatalosan is a Deklarációhoz, de ekkor írta alá Selmecbánya és Sopron polgármestere a viszonosság elve alapján Selmecbányán is az előző évben már Sopronban megkötött testvérvárosi szerződést. Az este tartott szakestélyen mind Sopron, mind Selmecbánya akkori polgármesterei részt vettek, minden világi címük és rangjuk nélkül. Az Akadémisták Selmecen rendezvények történeti ívére utólag visszanézve az ez évit tekinthetjük a csúcspontnak.

Az utolsó napon, 2009. október 11-én délelőtt az Óvár előtti „sík terület” alatti meredek, füves domboldalon egy emlékfát ültettünk. Ez egy Sopronból érkezett kis hársfacsemete volt, melynek elültetésénél én is segédkeztem, így később személyesen is felelősséget, kötődést éreztem felé. A fa mellett egy rönkdarabra rögzített műanyag emléktábla került elhelyezésre.

A plaketten a következő szöveg volt olvasható négy nyelven: A IV. „Akadémisták Selmecen” rendezvény emlékére ültették az utódkarok. 2009.

A későbbiekben Selmecbányán járva mindig vetettem egy pillantást a fára, s igyekeztem legalább évente egyszer lefényképezni, hogy megfigyelhessem, ahogyan cseperedik. A fa élete nyugodt mederben folydogált; lassan, de láthatóan fejlődött a vékony és köves talajon. Mivel a 2013-as évet önkéntesként Selmecbányán töltöttem, szinte minden nap láthattam, új ismerőseimnek megmutathattam, hogy „ez a mi fánk”.

2015-ben egy kisebb javítást is eszközölnünk kellett: A plakettet tartó rönkdarabot ugyanis nyáron a lejtő aljában találtam meg. Ez a kimosódás eredménye lehetett, a tábla láthatósága miatt ugyanis a rönkdarab eredetileg nem lett mélyre leásva, így az évek során lassan kifordult a földből. Ezen kívül a fadarab alsó része ekkor már korhadásnak indult. Megjegyzem, nem volt ez másként magával a rendezvénnyel sem, mely félreértések és egyéb okok miatt két részre hasadt (a Selmecbánya városa által rendezett protokolláris részre és az egy héttel később a soproniak által szervezett diákrendezvény részre), így viszont részben funkcióját vesztette. Nem mellesleg a diákság létszáma és a szervezők lelkesedése is apadásban volt. A X. Akadémisták Selmecen („XAS”, 2015.) szakestélyen komoly kérdésként merült fel a rendezvény további sorsa. E rendezvény utolsó napján a táblát tartó rönk helyreállítását a barátaimmal elvégeztük. A 2010-ben a szlovákok által odahelyezett kőtömb védelmébe tettük.

A következő két évben az akadémiai hársfa továbbra is szépen cseperedett. Közben a zöldterület karbantartásakor használt damilos fűkaszák kikezdték a műanyagplakettet, kisebb darabok törtek le róla.

2018­/2019 a centenárium éve. Száz évvel ezelőtt, 1918. őszén a Monarchia elvesztette a világháborút, decemberben a diákság többsége a főiskola értékeivel elvonult Selmecbányáról. 1919. januárjában a város csehszlovák fennhatóság alá került, és több hónapos bizonytalanság után a selmeci főiskola áprilisban Sopronban telepedett le. Nevezhető sorsszerűnek, hogy 2018 tavaszán a hársfánk utoljára hajtott ki. A nyár folyamán azonban (számomra) ismeretlen okból eredően kiszáradt. Szeptemberi látogatásom során már az alábbi látvány fogadott:

A fa ezután még egy év esélyt kapott. Sajnos azonban már nem zöldült ki újra. Legutóbb 2019. szeptember végén jártam Selmecen. 23-án este érkeztem a városba, ekkor már sötét volt, s a fát ugyanúgy, kiszáradt állapotban találtam. Gondoltam, majd világosban fényképezem le inkább. Erre két nappal később, 25-én délelőtt került volna sor. Azonban a fát ekkor már nem találtam a helyén. Előző nap ugyanis kivágták.

Északi (hegy felőli) oldalán a kéreg és a háncs korhadt, beteg volt. Ennek pontos okát nem ismerem, megfejtését az erdészekre bízom. Gyanítom, hogy a rendszeres fűkaszálás nem tett neki jót, ha összehasonlítjuk, hogy ez a tevékenység a plakett műanyag lapjában milyen kárt tett.

A városi protokolláris rendezvényre utóbb már csak kisebb delegációk érkeztek a négy magyarországi testvérvárosból. Idén először pedig már ez a rendezvény is elmaradt, s úgy tűnik, hogy a fa azzal a rendezvénnyel együtt pusztult el, melynek emlékére ültették. Reméljük, hogy a jövőben sikerül újra tartalommal megtölteni a kereteket, s ekkor talán lenne értelme egy új fát is ültetni…

Dalospacsirta

(Szerkesztői megjegyzés: A 40 négyzetméter sík terült, mint csoda egyébként egy valamikor tévesen elterjedt elem hagyományaink körében, ahogy a fehér ördög is (fun fact 😀 ). A rendezvény, mint kiderült valószínűleg idén még meg lesz tartva, csak nem a szokott idejében.)