Tag: Sopron (Page 1 of 3)

Hagyományőrzés a vírushelyzetben

Egy év hosszú idő. Főleg, ha valamilyen negatív dologról vagy eseményről van szó. A koronavírus ennyi ideje határozza meg és korlátozza életünk minden területét, így a hagyományőrzést is. Nincsenek szakestélyek, nincsenek czéczók, nincsenek nedvesestek. Nincs alkalmunk viselni az egyenruhánkat, megtanítani a bALEK jelölteknek a gyűrű kirakás trükkjeit és elmesélni nekik az alias neveink mögötti történeteket. Nótázni is csak a szobánkban tudunk, ami közel sem olyan, mint mikor egy termet megtölt a felcsendülő Szakhimnuszok dallama. Számomra azok a pillanatok felbecsülhetetlenek.

Kinek az első Firma évébe, kinek a kohlen évébe tenyerelt bele a vírus, de talán a legszomorúbb az, hogy a legtöbb pogányból, aki elindult a keresztelkedés útján még nem lett bALEK. Vajon mikor és hogyan tudjuk „bepótolni” az elveszett időt és élményeket?

Sokat gondolkodtam ehhez hasonló kérdéseken és úgy éreztem meginterjúvolok pár embert a négy testvérvárosból, hogy őket hogyan érintette a kialakult állapot.

Kádár Tamás a. Démon
(Sopron – Osztatlan Erdőmérnök szakos hallgató)

Hogyan éled meg a hagyományőrző rendezvények hiányát?

„Nagyon nehezen. Hiányoznak a barátok, a társaság. A rendezvények hiányát érezni lehetett az őszi szemeszterben, mivel mindenki úgy élte a közösségi életét, mintha nem lenne holnap. Rendezvények ide-oda összejöttünk nap mint nap szép számmal -néha előadások, gyakorlatok helyett is- és szerveztünk túrákat, hallgattunk szarvasbőgést, a közös főzéseket, és a czéczót is megtartottuk szűkebb körben. Egyfajta hintapolitikát alkalmaztunk. Éreztük a vírus jelenlétét, ésszerű határokon belül betartottuk az előírásokat, de a másik oldalon nem változott semmi… Egy rég nem látott cimbora megjelenik. Tartsuk a védőtávolságot? Ne kóstoljuk meg azt, ami előkerül a walden alól? Itt leszögezném, hogy legfrissebb tudomásom szerint közülünk senki se lett beteg. Bacchus, Ceres és az összes többi pogány isten vigyázott ránk a félév során. Amióta hazaküldtek minket, azóta a kapcsolatot online tartjuk, ugyanott, ahol az előadásainkat hallgatjuk. Leülünk a képzeletbeli közös asztalhoz egy ital mellé megbeszélni örömünket, bánatunkat, és igyekszünk ránézni a pogányok körmére, valamint invitáljuk őket ezekre a kötetlenebb beszélgetésekre.”

Hogyan befolyásolja szerinted a vírushelyzet a hagyományőrzést?

„Szerintem, aki eddig is aktív volt, és a mindennapjaiban élte meg hagyományainkat, azokra kevésbé lesz nagy befolyása. Persze tragikus, hogy nem tudunk megismerni új embereket, ahogy eddig megszoktuk, és nagyon hiányzik ez az egész világ. Magamból kiindulva ez a hiányérzet egyre csak gyűlik, és amint lehetséges lesz újra teljes mértékben hagyományaink világában élni, akkor úgy fogunk viselkedni, mint termőhelyismerettan gyakorlaton a sósav az erősen meszes talajon. A legnagyobb befolyása szerintem az elsősök körében lesz. Idejöttek a pogányok. Elkezdtek feloldódni az új közegben, elkezdték elfogadni a hierarchiát, az írott és íratlan szabályokat, megismerték a tanszékeket, megszerezték a pecséteket, megírták a .alekzh-t, és nagyon várták a keresztelőt. Ugye a keresztelő elmaradt, ahogy mi Firmák megmondtuk előre: A keresztelő elmarad. Nem lesz sohanapja. Elkezdenek felejteni, kirázódnak abból, amibe épp csak elkezdtek betekinteni. Köztük még nem alakulhatott ki olyan bensőséges kapcsolat, mint közöttünk az egyetemen. Nálunk alapesetben a .alek dolga, hogy keresse Firmáját, de a pogányok vajon mit tegyenek? Most ebben a helyzetben nagyon nagy a mi felelősségünk, hogy fenntartsuk a pogányok érdeklődését, és ez sajnos sok esetben nem megy zökkenőmentesen. Próbálok pozitívan gondolkodni. Ha most sikerül a pogányokat összekovácsolni, akkor ez egy nagyon tartós kapcsolat lesz a későbbiekben.”

Vida Belián a. Lucky Strike
(Miskolc – Anglisztika alapszakon végzett hallgató)

Hagyományőrzésen belül szerinted mit nehezített meg a vírus?

„Hagyományőrzésen belül a leginkább magával azokkal a barátokkal való kapcsolattartást nehezítette meg, akikkel szakestélyen kívül ritkán, vagy sehogyan sem találkozok. A kollégisták hazaköltöztek, és a kijárási korlátozás után nem nagyon tudok programot csinálni azokkal, akik Miskolc környékiek.”

Mi hiányzik legjobban a hagyományőrzésből a vírushelyzet alatt?

„Legjobban a testvérvárosi kirándulások és a szakestélyeken előjövő sztorik hiányoznak, valamint, hogy újakat alkossunk. És természetesen az emberek.”

Vesztergom Zsófia a. A megtévesztő mikolci
(Miskolc – Egészségügyi szervező alapszakos hallgató)

Hogyan befolyásolja véleményed szerint a vírushelyzet a hagyományőrzést?

„Rálátásom szerint a hagyományőrzés ebben a helyzetben egy teljesen más arcát mutatja meg. A napokban lassan többeknél a hagyományőrzés annyiban nyilvánul meg, mint előhalászni a szekrény mélyén megbújó egyent, kiakasztva nézegetni, vagy megbizonyosodni róla, hogy még jobb esetben nem szűkös kissé. Megállapítani, hogy az a bizonyos fehér ing elbírna még egy mosást. Vagy inkább kettőt. Átkutatva a zsebeit eltöprengeni a sok szemétnek tűnő emléken, dúdolva átlapozni a megviselt dalost pár kedves nótánál megállva, majd becsukni, és visszaakasztani az egyent a helyére. Felcsatlakozni a hagyományőrzős évfolyam meetingre, tervezgetni a szakestélyeket és az elmaradt programokat arra az esetre, ha engedélyezve lennének a rendezvények, és gondolkodni, hogyan rázhatnánk fel a társaságot és a keresztelő nélkül maradt pogányságot.”

Melyik elhalasztott szakestélyt várod a legjobban, és miért azt?

„Tulajdonképpen az elején a Firmám Gyűrű-és Kupaavató Szakestélyét vártam a legjobban, pedig le lett mondva kétszer is. Most már a sajátomat várom, még mindig remélve, hogy nem hiába, mint az övét. Bár jobban belegondolva a keresztelőt várom a legjobban, nemcsak a hangulata és a tény miatt, hogy keresztelnék, hanem mert akárhonnan nézzük, ez az egyik legfontosabb és legnagyobb jelentőséggel bíró szakestély egy keresztelt hallgató életében, ami csak nálunk körülbelül 40 pogány életéből maradt ki.”

Fitos Martin a. HenrIqUe A szemtelenszépLEGÉNY, avagy taft hátas! (Dunaújváros – Gazdálkodási és menedzsment alapszakon végzett hallgató)

Hogyan éled meg a hagyományőrző rendezvények hiányát?

„Őszintén? K…va szarul. Ahogy azt gondolom tudod, nagyjából minden hagyományőrző rendezvényen igyekeztem ott lenni, több ízben hoztam létre addig nem létező eseményeket, hiszen ennyire a szívemen viselem ezt az egész Selmecesdit, és ennyire élvezem, szeretem csinálni. Azon kevés dolgok közé tartozik az életemben, amit sose teherként éltem meg (ha csinálni kellett valamit), hanem örömmel tettem, örömömet leltem benne. Összegezve yes, nagyon rosszul érint ez engem, és pokolian hiányzik, hogy felcsendüljön a „Sza-sza-sza” egy sötét teremben. Úgy gondolom, hogy utódintézmény hallgatójaként sokkal üresebb lett az élete mind a négy testvérváros diákjainak. Nekem az volt a tervem, hogy amint Miskolcra kerülök, az összes szaknak végig járom a szakestélyét. Bosszantó, hogy nem tudom ezt megtenni…”

Szerinted hogyan hat a korlátozás a hagyományőrzésre?

„Degradálóan. Elkeserítő, hogy ha jól tudom egyedüliként a miskolci bölcsészek tartottak keresztelőt 2020-ban, mindenhol máshol elmaradt az újdonsült hallgatók “beavatása”. Remélem, hogy idén már lehet tartani keresztelőket, mert ha nem, akkor itt súlyos gondok lesznek, komplett évfolyamok maradnak ki ebből, es úgy gondolom, hogy jelentősen meg fog csappanni a létszámunk, ha a már megkereszteltek végeznek, az aktívak pedig nem válnak részévé ennek az egésznek. Őszintén úgy gondolom, hogy veszélyben van elődeink öröksége, és valahol tiszteletre méltó, hogy nem a szabályok semmibe vételével igyekszünk áthidalni ezt, hanem különböző online kezdeményezések vannak, de közel sem olyan. Nyilván. Ezt át kell élni.”

Englert Evelin Szilvia a. Porcelány virágszál
(Dunaújváros – Gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató)

Mi hiányzik legjobban a hagyományőrzésből a vírushelyzet alatt?

„Leginkább a közösség, a szakestélyek és a nóták hiányoznak. Nagyon rossz, hogy most jelenleg semmi sincs és így Kohlenként nem tudtam azokat az eseményeket átélni, mint az előző évfolyamok.”

Ha lehetne milyen hagyományőrző rendezvényre mennél legszívesebben és miért?

„Leginkább egy szakestélyre. Nekem mindig is tetszett, hogy komolyabb a hangvétele, mint a többinek. Ha szakestélyek közül választani kéne akkor viszont bALEK keresztelőre mennék szívesen, mivel olyanon még sose voltam, kivéve amikor én voltam, akit megkereszteltek.”

Réti Norbert a. Konfi avagy a Pusztító őszinteség
(Székesfehérvár – Földmérő és Földrendező Mérnök alapszakos hallgató)

Hogyan oldottátok meg a bALEK okításokat a korlátozások alatt?

„Először is szeretnék bemutatkozni, nevem Réti Norbert a. Konfi avagy a Pusztító őszinteség, Geodéta Hagyományköri Bizottsági tag. Az oktatások nálunk kicsit máshogy néznek ki, de pont ez a szép a városok között, hogy az alapja ugyan az, de van bennük egy kis változatosság. Alapjában véve nálunk 4 alkalom okítás van és 4 hét alatt további 4 alkalom Tanszék. Előre számítottunk arra, hogy a Covid19 közbe fog szólni, így hetente 2 darab okítást tartottunk, utána az egyik balekjelölt Covidos lett, és jómagam is kontakt személy lettem, így a behozott 2 hét, itt rögtön ki is esett mert az elsősök évfolyama 2 hétre haza lett küldve. Oktatások helyszíne eddig a kollégium Márványterme volt, de mivel vendéget nem lehetett fogadni, így másik helyszínen oldottuk meg. Tanszékek kocsmákban voltak megtartva, bár első alkalommal féltünk mert a kollégiumi vezetőség kijelentette, hogy senki nem mehet kocsmába, de sarkunra állva, hátunkat tartva mégis sikeresen lezajlott a 4 hét Tanszékezés. Kis kitekintés: Az okításokon vendég előadók (Veteránok) okítanak az elsőt kivéve amit az aktuális Valbiz tart. Itt ppt formájában csak tanulnak, később Tanszékek alatt kérdezzük ki őket és kapják meg feladataikat.”

Szerinted milyen negatív hatásai vannak a vírusnak a hagyományőrzésre?

„Egy szó, rengeteg. Egy teljes évfolyam nem tudott szakestélyeket szervezni, ami nagy élménykihagyást jelent, mert nálunk csak Firma tölthet be Tisztséget. A Valétálás elmaradt, az még várat magára, és a következő évfolyam se biztos mikor Valétál. Legnagyobb és legszebb Szakestélyünk is elmaradt, ami a méltán híres Hagyományőrző Szakestély. Egyrészt azért borzalmas mert itt próbáljuk a régi feljegyzésehez mérten levezetni a szakestélyt úgy ahogy régen zajlódhatott továbbá itt történik meg a Valéta Elnök tisztségátadója is. Elmaradt a Selmeci Túra is, pedig a legszebb Selmec, a havas Selmec, és nálunk ez az időpont mondhatni kuriózum volt. A szociális kapcsolatok is gyengültek. Láttam próbálkozásokat online szakestélyekre, de őszintén bevallom, nem látom sok értelmét, hogy a laptopomnak nótázzak és többedmagam fogyasszak alkoholt közben. Nem tudom mikor fog ez a helyzet enyhülni, de lesz mit bepótolni akár a nyáron, akár jövő tanévben. Legjobban a Keresztelő Szakestély elmaradását tartom a legnagyobb szívfájdalmamnak, hogy egy Firma első nagy lépése szerintem a keresztelés és itt szeretném megragadni a pillanatot: Szeretettel küldök egy EKS-et keresztgyermek jelöltjeimnek!”

Az interjúk során rájöttem, hogy lehet nagyobb hatása van a vírusnak a hagyományőrzésre, mint azt először gondoltuk. Vannak problémák, amik továbbra is aggasztóak és a megoldásuk egyelőre bizonytalan. Viszont, ha jobban belegondolok most is tudom, hogy az ismerőseim és barátaim hogyan töltik az idejüket, mi foglalkoztatja őket. Mert attól, hogy fizikálisan távol vagyunk egymástól, még törődünk a másikkal és számíthatunk egymásra. Ez különösen igaz a hagyományőrzésre. Sopron, Miskolc, Dunaújváros és Székesfehérvár mindig is az ország egymástól távol eső pontjain voltak, de a távolság ellenére sohasem hagyták veszni a Selmeci szellemet. A századok során egymást érték a nehézségek és az akadályok, de egyik sem volt akkora, ami kifogott volna a leleményes Selmeci diákokon. A vírushelyzet is egy elénk gördített akadály, aminek a negatív hatásait együtt sikerülni fog legyőzni. Remélem mihamarabb lesz alkalmunk úgy köszönteni egymást élőszóban is, hogy „Jó Szerencsét!”.

a. Istenem, Dzs’lo megint eltűnt


Szereksztőségi kommentár:
A selmeci diákok mindig kreatívak voltak, ha valamilyen váratlan vagy problémás szituációt kellett megoldani, ez most is több helyen megmutatkozott. Óvakodjunk viszont attól, hogy egy interneten megvalósuló eseményt szakestélynek hívjunk. Szerencsére hagyományainkon belül kb. mindenre van megoldás, így online czéczónak vagy online nedvesetnek (vagy csak simán online összeröffenésnek, stb.) nyugodtan nevezhetőek ezek a hiányt pótolni igyekező rendezvények komolyságuktól függően. A szakestély, a maga varázslatos és titokzatos világával maradjon meg úgy, hogy azt együtt közösen ünnepelve tudjuk átélni személyes jelenléttel.

Már 50 éve: újra walden

Ötven éve történt: Szavazás a waldenre (A walden mozgalom). Egyetemünkön (Sopron) a waldenért való mozgalom 1970 kora őszével vette kezdetét.

Az erdőmérnök hallgatók (1968-1973-as) évfolyama, azon belül egy féltucat fő, és néhány faipari mérnök hallgató egyre gyakrabban vetette fel a gondolatot: „Jó lenne, ha ismét waldenje lehetne a hallgatóknak!” A hallgatók mellé állt Tamás László a Libella adjunktus, aki több vonakodó vezetőt is meggyőzött a hallgatók igaz ügyéről. Béldi Ferenc rektorhelyettes, a szürke eminenciás pedig utat tört a nagybetűs Párt és a minsztériumok felé, de kezdetben nem a waldent támogatta!

1971 tavasza-nyara magával hozta az áttörést. A budapesti Vadászati Világkiállításra (VVK-ra) készült az ország. Arról is érkeztek hírek, hogy ebben egyetemünk és hallgatóink is szerepet kaphatnak. Néhányan javaslatot tettek „ajánljuk fel a waldent a VVK-nak mint egyenruhát” Először az Erdőmérnöki Kar, majd az egyetemi vezetés elé került a walden ügye. Végül a minisztérium döntött. Két előre legyártott „egyenruha” közül lehetett választani.



Honvéd-erdész egyenruhája vagy waldenje legyen a soproni egyetemistáknak?

A walden szavazás demokratikus volt, azon több százan vettek részt. A szavazásra óriási érdeklődés mellett 1971. március 10-én került sor a KISZ-házban, ma Ifjúsági Ház. Itt 99,9 %-ban győzött a walden! A waldent pedig a VVK tette ismertté ország-világ előtt, 234 hallgató viselte és dolgozott benne, nagy megbecsülést szerezve az Alma Maternek. 2021 nehéz esztendejében 50 éve már, hogy hallgatóink „egyenruhája”, erdész és faipari mérnök hallgatóké egyaránt a szép walden. Viselői már messziről hirdetik: Mi a Soproni Egyetem polgárai vagyunk, a selmeci-soproni diákhagyományok hű őrzője, éltetője és átadója. Emlékezzünk és emlékeztessünk! Köszönjük Firmáink, Senior batátaink!

Sarkady Sándor a. Narrátor

A waldenről a soproni híradóban

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Mi az a titkos § 11.? Miért jelent meg a selmeci diákhagyományokban?

9+1 pont a selmeci diákhagyományok másolásáról

Ziegenhainer, a selmeci sétapálca

Ki is valójában Tóbiás?

Dzseki bácsi törzshelye, a Rókalyuk

Dzseki bácsi legendás figurája volt a soproni diákéletnek. A róla szóló anekdoták a selmeci diákélet humoros és bohém ízét hozták vissza még nekem is, hiszen ennyi évtized után, a mai korban sem merült feledésbe szinte misztikus személye. Életéről itt olvashattok bővebben, most csak egy rövid történetet írok le nektek.

A bezárt Rókalyuk étterem a Várkerületen

Már elsősként is szerettem meglátogatni és felkeresni azokat a nevezetes helyeket, amelyek valamilyen szempontból fontosak vagy jegyzettek hagyományaink történetében. A Rókalyuk söröző is ilyen volt, hiszen az elmondások alapján ez volt Dzseki bácsi törzshelye. Korommal az arcomon (keresztelő után a díszbalek és bárki, aki fenntartotta az arcán balekbálig, oklevelet és egy tálca sört kapott, szóval naná, hogy bevállaltam 😀 ) léptem be a Várkerület impozáns éttermébe és helyet foglaltam emlékeim szerint az alsó helyiségben. A pincérnő megdöbbenve nézett rám, mikor kihozta az étlapot és érdeklődött, hogy elmúltam-e már 18 éves. Miután biztosítottam arról, hogy igen, elfogyasztottam egy disznótoros finomságot lila párolt káposztával és egy korsónyi hideg és habos sörrel.

Érdeklődtem afelől, hogy tudnak-e valamit Dzseki bácsiról, de sajnos nem hallottak őróla, mindenesetre én így is elégedetten távoztam a sörözőből, hogy ott ettem és ittam egy jót, ahol régen az öreg is mulathatott. Vagy mégse? A Sopronanno és más források leírásából feltűnt, hogy a Rókalyuk címét nem a Várkerületen említik. Hamar kiderült, hogy ez a Rókalyuk, nem az a Rókalyuk (helyváltó kocsmákról már írtunk itt). A régi Rókalyuk épülete mai címen a Hátsókapu u. 4. szám alatt található, amiben én fogyasztottam pedig egy pár méterrel odébb lévő vendéglátóhely volt a Várkerületen. Az ajánlott Sopronnanno cikkből az is kiderül, hogy miért hívták Rókalyuknak:

“1782-ben Zoller Ferenc órás megvásárolta a várostól a Caesar-ház melletti telket, melyen – ma Hátsókapu u. 4.- felépített házát Semproniusról, a római város elképzelt alapítójáról nevezte el. Ebben a házban nyílt meg 1823-ban a Rókalyuk vendéglő, mely nevét onnan kapta, hogy a ház mögötti várfalnál volt egy rókacsalád búvóhelye, melyet egyébként a szomszédos Caesar-házban élő Mártony-gyerekek fedeztek fel. A legendák szerint mikor Petőfi Sándor Sopronban katonáskodott, többször megfordult a Rókalyukban.”
(Sopronanno.hu)

Tanszékeken én más történetet hallottam a név eredetére, ami valami olyasmiről szólt, hogy az illemhely vagy annak hiánya miatt büdös volt a söröző, de valószínűleg az egy rosszul örökített infó volt, hiszen ez elég kulturált hely lehetett Dzseki bácsi idejében és a fentebb idézett magyarázat inkább tűnik valósnak.

Azt, hogy a két Rókalyuk söröző között a névazanosságon és azonkívül, hogy azonos környéken nyitottak mi a közös nem tudom, de sajnos jelenleg a régi és az “új” helyen álló hely sem látogatható. Az “új” már régóta úgy néz ki, mint ami bezárt, a régi helyen lévő épületben pedig egy iroda bérel helyet. Itt is egy fotó róla:

A régi Rókalyuk söröző most

képek az új Rókalyuk sörözőről: etterem.hu

kREDitvadász

Kiadtuk a Tempus zsebkönyvet

2020-ban a Kőhattyú egy meglepetéssel, egy különleges Tempus kiadással készült a selmeci hagyományőrzők számára.

Többen is érdeklődtek nálunk a Tempus iránt. Eredetileg nem gondoltunk arra, hogy kiadjuk, de aztán jött egy ötlet saját tapasztalat alapján: milyen jó lenne, ha bárhol lehetne olvasni ezt a könyvet!
Unalmas sorbanálláskor, vonatozás vagy buszozás alatt, hiszen a papírnak, a könyvnek mindig is meg fog maradni a maga varázsa, csak ugye kicsit körülményes a cipelése, ha nincs nálunk táska.

Innen jött az ötlet, hogy adjuk ki zsebkönyv formátumban, ezt a hagyományőrzők világában méltán híres írását Ruzsinszky Lászlónak, így bárhova egyszerűen magunkkal tudjuk vinni. Szerettünk volna a praktikus hordozhatóság mellett más apróságokra is figyelmet fordítani, hogy egy igazán különleges anyag kerüljön ki a kezünk közül. Ezért olyan változat született, amely több Tempus kiadás szövegváltozatainak átnézése után (főleg a szerzői kiadást alapul véve) igyekszik a leghűebben visszaadni az író közölnivalóját. Több kihagyott mondatot vagy elgépelést is sikerült így javítani, észrevenni.

Ezen felül egy nagyobb szómagyarázatot tartalmazó rész is helyet kapott a könyvben, hogy olyan helyszíneket (nem soproniaknak ez főleg érdekes lehet), szokásokat, eseményeket, fogalmakat is kifejthessünk, amelyek nincsenek a kalsszikus balekoktudnivalók hasábjain, de megértésük nagyban hozzájárul a mű értelmezéséhez.

A zsebkönyv előrendelése nagy siker volt, reméljük, hogy szívesen forgatjátok majd lapjait! 🙂

Védett: Meglátogattak minket a Montanuniversität Leoben (Leobeni Bánya- és Kohóipari Egyetem) diákjai

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

schmauser

Ez a Schmauser nem az a Schmauser?

Aki Sopronban volt diák, nagy valószínűséggel járt a Schmauser sörözőben. Az utóbbi időben valamilyen érdekes megfontolás mentén a patinás nevet lecserélték a hely fonetikusan írt becenevére, a “Smau”-ra, de szerencsére nem csak ez a változás történt, hanem egy nagy kertrésszel is bővült. Tanszékek és kisebb társasági összeröffenések szintén szoktak itt lenni (bár már nem kimondottan diákkocsma), melyet egyik nótánk is megemlít, de a dal lehet, hogy mégsem erről a helyről szól?

Nótáink között kettő soproni vendéglátóhely jelenik meg név szerint: a Schmauser és a Perkovátz. A Schmauser kedvelt helye lehetett a régi diákoknak, gyakran járhattak ide, nem véletlenül került be ilyen formán a kollektív emlékezésbe. Selmeci hagyományok tekintetében szakestélyt biztosan tartottak itt, ahogy steingrubeni disznótort is. Ez volt a magyaros hangulatú társaság “községháza”, nagyon kedvelhették. Hitelre lehetett inni és általában bort fogyasztottak. Története során több neve ismert napjainkig: Sass Lajos Rákóczi vendéglője, Schmauser Lajos Rákóczi vendéglője, Kossuth vendéglő, Schmauser söröző, Smau.

Brennbergi önkéntes tűzoltók vigyázz!
Arccal az Schmauser, seggel az Perkovátz!
Spricnit felcsinálni! Hárman a létrára!
Állj, sok! Fele vissza! Nóta indulj: ein, zwei…

Brennbergi nóta

Régi fotókat nézegetve feltűnő volt, hogy a Schmauser épületének képe köszönőviszonyban sincs a mai állapottal. Először arra gondoltam, hogy ez egy átépítésnek köszönhető (ahogy a Perkovátz-ház esetében is történt), de nem erről volt szó. A második világháborúban megsérült épületből a tulajdonos székhelyét a Kossuth utcába tette át, ahol a mai napig megtalálható. Tehát a régi fotókon szereplő épület nem a mostani “Smau” helyén állt, és még ma is megtekinthető a József Attila és az Újlaki utca sarkán.

Schmauser vendéglő
A régi Schmauser

Sass Lajos “Rákóczi” vendéglője

A József Attila utca és az Újlaki utca sarkán ma is áll a képen látható épület, melyben a fotó készítésekor Sass Lajos vendéglője működött. Bár csak sejthetjük, talán lehet abban némi igazság, hogy a névválasztásban az utcában 1922-től az egykori Károly laktanya épületeibe költöztetett, később több alkalommal nevet váltó Magyar Királyi Rákóczi Ferenc Reáliskolai Nevelőintézet komoly szerepet játszhatott.

A sopronanno.hu oldalról tudtam meg a hely történetét, és már régóta tervben volt, hogy egyszer lencsevégre kapom az “eredeti” épületet, hogy ne csak Google Street View képem legyen róla. A sors olyan szerencsésen intézte, hogy mikor végre sikerült arra járnom, be tudtam ülni inni egy sört! Igen, a régi épületben újra működik egy vendéglátóipari egység, igaz, ez egy előkelő kávézó most Café Nana néven. Ilyen mázlira nem is számítottam! A hely alig pár hete nyitott, teljesen felújított, alapvetően kávékat és süteményeket kínálnak. Bár a sütiket nem kóstoltam, így is remek élmény volt ott kortyolnom az árpalevet, ahol közel 100 éve elődeink mulattak. Azt a kérdést pedig, hogy vajon a Brennbergi nóta elterjedésekor hova kellett seggel fordulni, nehéz eldönteni. Ezt a dalt nyomtatásban csak 1969-ben találjuk meg először egy miskolci daloskönyvben (a 2019-es geós dalos jegyzete szerint), így lehet, hogy már a mostani épület felé kellett fordítani az ember szebbik felét.

Egészségünkre!


kREDitvadász

Felhasznált források:
Gál Péter József a. KVHzi: Selmeci-Soproni diákélet (2019)
Sopron anno weblapja
AZ ERDÉSZETI FELSŐOKTATÁS 200 ÉVE I. KÖTET Emlékkönyv Selmecbánya 1808 – Sopron 2008

Ziegenhainer, a selmeci sétapálca

Mostanában nem meglepő, ha olyan burs “kiegészítőkkel” találkozunk, mint a pipa, a fokos, vagy a selmeci sapka (esetleg páran láttak már valamilyen szúró vagy vágófegyvert is régebbi képeken). Ezek viseletünk szerves részét képezik és széles körben ismertek. Volt azonban egy olyan tárgy is, ami Selmecen is megjelent a diákok körében, igaz manapság már sehol nem találkozni vele a testvérvárosokban (maximum a Soproni Központ Bányászati Múzeumban). Ez a ziegenhainer.

Mi ez és hogy került képbe Selmecen?

Németországban híres volt a jénai somfabot, amelyet ziegenhainer néven ismertek és emlegettek. Nevét a Jéna mellett lévő Ziegenhain településről kapta, ahol a parasztok ősidők óta somfából faragták botjukat. Ezt a divatot felkapták a jénai diákok, s tőlük vette át a somfabot használatát egész Németország aranyifjúsága. A bot kb. 80-90 cm hosszú, esetenként faragott és a tetején bőrszíjjal ellátott, mellyel a csuklóhoz rögzítették a pálcát. A csavart formát az eredményezte, hogy a som fiatal törzse vagy függőleges ága köré gyakran tekeredett egy másik fásszárú. Később ezt a csavaros mintázatot gyakran utánozták faragással azokon a darabokon, melyeken ez természetesen nem volt megtalálható. Ez a fajta bot gyakran fegyverként is jó szolgálatot tehetett verekedések alkalmával. Ezt a divatot hozták be a német ajkú hallgatók Selmecre is.

Magyarországon a német egyetemeken szokásos burchenschaft mozgalom csak Selmecbányán vert gyökeret. Az iskolai szokások szorgos búvárai megállapították, hogy a huszas évek  elején (19. század). Ausztriából idekerülő diákok vitték ebben a kezdeményező szerepet. Julius von Helms, a tiroli Anton Pachler  és a bécsi rendőrség szeme elől eltűnni akaró Karl Stegmayer  alapította a selmeci „német társaságot”. Pajkos, merész fellépésük hamar követésre talált és meglehetősen felforgatta az addigi diákéletet. Viseletük elengedhetetlen tartozéka volt a ziegenhainer, ami Európa szerte a burschenschaftok egyik jelképánek számított.

A leírások szerint a selmeci ziegenhainerek egyik jellemzője, hogy két keresztbe fordított tőrt ábrázolnak F.F.P.P. betűkkel ( „fratres fideles pro patria”, magyarul testvérek, hűséggel a hazáért).

Miért tűnt el a köztudatból?

A burschenschaft mozgalom üldöztetése idején a Monarchiában a rendőrség ezt a botot ahol érte, elkobozta. Kissé átgondolatlan szokás volt az is, hogy a pálcák tulajdonosai társaik nevét is belevésték a fába, ezért kiválóan alkalmazhatták a hatóságok bűnjelként és nyomozást segítő tárgyként is. Állítólag a lefoglalt botok megsemmisítését maga Ferenc császár felügyelte. Valószínűsítjük, hogy a német diákszokások tiltása (1877) és a későbbi magyarosítási törekvések miatt kopott ki használatuk a diákéletből.

Megítélésük szerint a burchenschaft mozgalom mint a német ifjak „felforgató” nemzeti törekvéseinek képviselője elsősorban politikai szervezetnek minősült. Gyakorlatilag azonban , legalábbis ez a selmeci hajtás nem igen volt több, mint kifele zárt, belül összetartó diákközösség, amely hagyományos szokások szerint rendezte be és élte saját,elég színes, de kissé öncélú életét.

A Selmecbányáról egy különleges ziegenhainer került Pistel Alfonz hagyatékából a Központi Bányászati Múzeumba 1853-ból. Érdekessége, hogy olvasható rajta a „GLÜCK AUF” felirat.

A ziegenhainer projekt

Korábban volt egy kőhattyús felhívás ösztöndíj jellegel egy korhű ziegenhainer elkészítésére (faiparos diákokra, öregdiákokra gondolva elsősorban), de arra nem érkezett jelentkezés, így saját berkeken belül gondoltam megoldani a melót. Öcsémet megkértem, hogy születésnapomra készítsen el egy ziegenhainert, az se baj, ha karácsonyra lesz kész. Ki is választott a környéken egy somfát és haza is hoztuk a botnak való törzset és ágat. Vártunk pár hónapot, hogy kiszáradjon, majd mondtam, hogy ideje nekiállni a kérgezésnek és a faragásnak. Sajnos öcsém meggondolta magát és azt mondta, hogy ő így nem tud faragni, szüksége van egy vonószékre a művelethez. Kicsit zsarolás szagot éreztem, de végül segítettem neki egypár dologban a vonószék készítésénél.


Miután ez megvolt, nagy nehezen rá tudtam venni, hogy kezdje meg a faragást is, mivel elsősorban szerszámai neki vannak, másodsorban jobban is ért hozzá, harmadsorban pedig ezt ígérte. 😀 Az első kiszemelt bot sajnos megrepedt, de szerencsére hoztunk anno egy vékonyabbat is, így ebből készült el.

Lassan elkészült a spirális faragás, ezután fúrtam rá egy lyukat és átfűztem benne a bőrszíjat.


Végül eljöttem hazulról de még kértem, hogy kezelje valamilyen anyaggal, hogy barnább legyen. Diópácból meg ki tudja milyen olajból készített valamilyen keveréket, előtte még csiszolt a boton és tökéletesítette a faragásokat. Ilyen lett:

Már csak az utolsó simítások vannak hátra rajta, de az már ráérősebb, a munka nagyja letudva. Így is több, mint fél év volt, mire idáig jutott a projekt. Már csak vésni vagy égetni szeretnék bele néhány feliratot, valamint a végére keresek majd egy fém pálcavéget. Ha nem is tökéletesen korhű, de valami nagyon hasonlatos lett a végeredmény. 🙂

kREDitvadász

Felhasznált források:

Központ Bányászati Múzeum blogja
Rapics Rajmund: Som. A természet (1936/3. szám)
Debreczeni Dániel a. Ray: A selmecbányai Alma Mater kebelében született diáktársaságok története
fencingclassics.wordpress.com 

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda!

Emlékszel még a keresztelődre? Selmecen ilyen lehetett…

Korabeli balekkeresztelő – Tassonyi Ernő: Aki a páját keresi c. könyve alapján

   Jelen cikk Tassonyi Ernőnek az Aki párját keresi című könyvéből taglalja a keresztelkedés procedúráját. Megemlítek benne fiktív, irodalmi neveket, kik a történetben szerepelnek. Aki nem ismerné őket, javaslom, egyszer olvassa el a művet, mely igen fontos mérföldkő volt számomra (is) a hagyományőrzés egyre keskenyedő mezsgyéjén.

Tassonyi Ernő (1881-1942)

   A cikkemben felváltva használom a mostani helyesírást és azt, amit Tassonyi használt a könyvében az egyes tisztségek jelölésére, hagyományőrzés mozzanataira. Történetünkben a kiegyezés korabeli Magyarországon vagyunk.
A regény későbbi részében megdől magának a Burschenschaftnak is az uralma, a keresztelő időpontjában azonban még ő trónol 14 éve az egyetemisták és a város fölött, hőseink burssá avanzsálnak a történtekben. A tudnivalós füzet szerint Feistmantel Rudolf az egyetlen fontos ember, ki ebben a korban élt, róla nincs említés téve a könyvben. Azonban úgy hiszem, hogy Csimborasszó, kinek polgári neve Wilckens, több, mint valószínű, hogy az erdészeti tanintézet első oktatója volt az ihletője. Nos, akkor vágjunk is bele!

   Kezdődék pedig az esemény azzal, hogy a saufcomissarium, – ivóellenőr – bejárta a helyi vendéglőket és Schachttagra utasította az ott mulató akadémikusokat, akik aztán csatlakoztak a menethez. Harsányan énekelve haladtak az akadémikusok szalamanderben keresztül a városon.
   A menet a következőkből állt: elöl ment egy veterán a Bursenschaft zászlajával, utána a praeses – a regényben csak a vulgóját ismerjük, ami Krokodil – a fején henger alakú elnöki föveggel, melyen elöl nagy, fekete tollforgó volt. Mellette a cantus praeses a kopogóval, ő a korábban említett Csimborasszó, (bár van egy-két kavarodás a leírásban, nem tudom, hogy a szerző hibája-e, vagy az újranyomtatásnál került bele). Utánuk a firmák, veteránok, kezükben égő bányaméccsel, grubenkabátban, derekukon farbőrrel (ennek később jelentősége lesz). Utánuk jött a fukszmajor, kinek tisztjét a regényben Scandál tölti be, kezében a ferulával. Hosszú libasorban – tehát ők már nem szalamandereznek – mentek utána a fukszok, – így nevezték régen a balekokat. Pogányból egyből balekká váltál, amint az egyetem diákjai közé kerültél, s itt a keresztelőn burssá, hagyományőrzővé, a Burschenschaft tajává emeltek. – majd a menetet a kontrapunkt zárja, hátán az ökörszarvból készült trinkhornnal.


   Mikor felérkeztek az ivóba, a Schacht kocsmába, magasan a város felett, a fukszokat beszorították a szűk oldalszobákba, majd az estélyt egy Gaudeamusszal kezdték, ez után egy általános ekset isznak. A silentiumot megszegni csak propoena fejében lehet. Ez a büntetés egy „stibli” sörnek a fenékig való gyors kiürítéséből állt. A stiblire több jelentést is találtam. Vagy „nagy korsó”, tehát komolyabb sörmennyiség ledöntése, de használták a kifejezést „csizmára” is. Kövezzetek meg, de én kinézem őseink diákhumorából, hogy a beszélőnek a saját csizmájából kellett sört innia, ha beleszólt a megszentelt csendbe!
   A praeses jelt adott a szertartás megkezdésére, a contrapunct minden szavát utánamondta. Ez utóbbi szerepében Arthur Milde díszeleg, – Ez sem egy magyar név. Csupa „erasmusos” diákokból állt az akkori Burschenschaft! Selmecbányán minden nemű, nemzetiségű és rangú népek megfordultak. – ki még csak kohlenbrenner. A bursok felálltak az asztal mellől, félkörben helyezkedtek el a terem közepére felállított dézsa körül. A fukszmajor behozta az első balekjelölt fukszot. A kar egy humoros dalt énekelt, a fuksz féllábbal a cseberbe lépve elhagyta eddigi, pogány nevét, vulgót kapott magának, miközben két pohár sörrel jól nyakon öntötték a veteránok közül választott keresztszülők.
   – Itt tehát álljunk meg egy pillanatra. A régebbi időkben, a könyv szerint, Firmakeresztszülő csak az lehetett, veterán volt. Aki az előírt három évnél tovább maradt a szeretett Alma Materben, akár tanulmányai csúszása miatt, akár egyéb megfontolásból. Mindazonáltal „tisztük és kötelességük az ifjú sarjnak épületes nevelése a barátágra, s a testvéri összetartásra”. Eztán a fuksznak át kellett ugrania a dézsa fölött kifeszített farbőrön, mely határt képez az utált filiszter és a vidám burs élet között. Az arcára lecsurgó sört egy besuvickolt farbőrrel letörölték, ami azt volt hivatott jelenteni, hogy a barátságért mindent el kell tűrni. A fukszmajor a ferulával a hátsójára csap – nem a szülők érzékeltetik anyai-apai szeretetüket – hogy idejében az engedelmességre szokjék, de a testvériséget óvja mindennemű bántalmazástól. Eztán egy eks, majd egy szál cigaretta, emlékeztetőül, hogy mindig legyen nála, ha a veteránokat előveszi a tarhálhatnék.

   Zákány Csaba, történetünk főhőse, marad utolsónak – névsorban mentek – Csimborasszó és Scandál lettek a szülei, s Mefisztónak keresztelték el. (Ez a névválasztás is megérne egy misét.)
   A praeses kinevezte a fuhrwerkeket, akik a rakoncátlankodók eltávolításáról, majd szakestély után a magatehetetlenek hazaszállításáról gondoskodtak. Kezdetét vette a hivatalos sörivás, a sörimpotenciák is itt kerültek benyújtásra. – Hozzám hasonlóan a regényben is van egy burs, Limonádé, aki nem iszik alkoholt. Később a Gyász szakestélyt bemutató fejezetben az ő emlékére isznak barátai. Ez egy memento mori nekem, hogy lehet, aki iszik sört, tovább él.
   A fukszokat rendelték garatőrnek, – tehát legelső szakestélyükön máris előléptették őket lájbfukszá -, komoly feladatot kaptak, csapolt sör van, folyamatosan kellett rohangászniuk vele. S mindenben engedelmességgel tartoztak Firmáiknak. – Cserébe, évente egyszer, a fuksz dirigálhatott a veteránoknak, egy bő negyed óráig. A rengeteg ekset – bár jutalom, de ezt a fuksz még nem értheti -, azzal bosszulták meg, hogy ez alatt a negyed óra alatt semmit nem itattak a veteránokkal. Mindannyian tudjuk, micsoda borzasztó kínzás ez.
   Hogy egyéb hagyományokba is betekinthessünk a regénybeli Arthur Milde sértegetni kezdte Zákány Csabát, ki tisztelettel megkérte az elnököt, a vén Krokodilt, ugyan már, nem rendezhetnée el a nézeteltérést bierscandál avagy sörpárbajban? Kivételesen elrendezhette. Részletes leírást kapunk a folyamatról melynek a vége természetesen az, hogy Zákány Csaba fölénnyel győz Mildén. A kohlenbrennereket ért csorbát többen is ki kívánják köszörülni, ám Zákány sorra leissza őket. Ezzel komoly tekintélyt szerez, a Firmák közé ültetik és saját lájbfukszot, garatőrt kap.
   A tehetsége tiszteletére lekerült a trinkhorn is a kontra hátáról. A kürt a praesestől indult lefelé sorban. Ha kiürült, újra töltötték. Az volt a szabály, hogy a legutolsónak kellett kiürítenie a maradékot, ami a pohár, s akkor abbahagyták volna az ivást. De ilyen sose történt meg. (Vivát Selmeczi Szellem!) Az utolsó mindig hagyott benne egy casus bibendit, s ha már továbbadta, a kör újraindult.

https://www.facebook.com/579943255442579/photos/pcb.2540014509435434/2540011876102364/?type=3&theater

   
   Végül Krokodil bezárja a szakestélyt, s megindulnak a bursok haza. A nyaktörő lejtőn a farbőrt nemesebbik felük alá téve szánkáztak le. Nem mindegyik jutott el a városig, volt, aki hókupacban landolt. Őket a saufcomissaerek szállították haza – tehát aki összetrombitálta hajdani egyetemista őseinket a szakestélyre, az gondoskodott arról is, hogy mindenki épségben hazaérjen –, ezért is hordták az elpilledt stúdiók a grubenkabátjuk jobb oldali, belső zsebében a kapukulcsukat, meg a lakásuknak számát.
   A regénybéli hazafelé tartó bursok lármáznak, s mai szakestély alkalmából összehangoltan a csatornába lőnek a város különböző pontjain. A város rendőrsége azonban semmit sem tesz az ügyben, sőt, mélyebbre húzódnak a kapualjakban, hiszen a város igazi ura az egyetemisták. Hol van már ez a szép, dicső kor?
   Még említést kell tenni, hogy Zákány Csaba még mindig a Schacht kocsmában tartózkodik, s egy régi kártyajátékot, a cerevist játsza a szakestély szalagos tisztviselőivel, Krokodillal, Csimborasszóval és Scandállal. – A gyerek tudott helyezkedni: már a regény elején komoly kapcsolati tőkét kovácsolt magának.

A selmeci cerevis leírása egy régi nótáskönyvünkben 1870-ből

   Az én ars poeticám a múlt és a hagyományok kutatása, nem elégszem meg a közismert hagyomány-elemekkel, meg akarom ismerni az eredetüket is.
   Ezzel a közepesen hosszúra sikerült cikkel kívántam bővíteni kistársaim tudását a hagyományőrzés mibenlétéről. Ez természetesen egy letűnt kor már, a hagyományok, ha nem is jelentősen, de megváltoztak. Azt szerettem volna, ha mindenki előtt tisztázódnak a miértek, hogy melyik mozzanatnak mi a jelentősége. És ki tudja? Hátha valami kedvet csináltam a regény (újbóli) elolvasására?

Mókalandor

 

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda!

 

 

Hogyan született a Kőhattyú kezdeményezés? – szerkesztőink történetei

Bár a Kőhattyú szobor legendájáról már írtunk röviden, talán magának a Kőhattyú projekt keletkezésének sztoriját még nem tettük közzé. Érdekelnek a kezdetek? Akkor olvass tovább! 🙂 

Az első összetevő

Egy selmeci hagyományőrzőknek programokat szervező társaság tagja voltam tele ötlettel és buzgalommal. Arra gondoltam egyszer, hogy az egyetemisták mindennapjaiban már akkor komoly szerepet betöltő Facebookon lehetne egy profilt létrehozni, ami néha érdekességeket posztolna, de egyébként meg normál vagy vicces bejegyzéseket tenne közzé, mint egy fiktív diák. Így hagyományaink története és különlegességei felé nagyobb érdeklődést lehetne kiváltani szélesebb körben közösségünkben, amire nem unnak rá és könnyebben befogadható.
A profilt a társaság tagjai kezelték volna, de az elképzelésről letettem, mikor láttam, hogy erre nem mutatkozott túl nagy aktivitás vagy tetterő. Az ötlet fiókba került a többi selmeces terv mellé hosszabb időre.


Megjelenik a Kőhattyú

Egy szakestély silentium eksében balekommal a Kőhattyúnál beszélgettünk, és szóba került, hogy milyen vicces lenne, ha fent lenne Facebookon. Néha posztolna, pl. olyat, hogy, „már megint kitollasodtam” és hasonlók. Ekkor derengeni kezdett bennem a régi elképzelésem, de még nem történt semmi előrelépés egészen addig, amíg adminisztrációs diákmunkára nem mentem egy autóipari beszállítócéghez.


A munka unalmas, néha pedig idegőrlő volt. Az idő olyan lassan szállt, mint egy ólomszárnyú betonbagoly. A megváltást csak a cigarettaszünetek, a mosdóra járkálás meg az ebédszünetek jelentették. Unalmamban elkezdtem gondolkodni mindenféle dolgokon, a fejem meg tele volt selmeci hagyományőrzős elképzelésekkel, így eszembe jutottak a korábban említettek. Némi gondolkodás után, teli izgalommal aztán az egyik nap megszületett a Kőhattyú karaktere és létrejött az oldal 2015 februárjában. Több hatás és példa is alakította azóta, de erről talán majd máskor.

Az első rendes Kőhattyú logó.

Beindultunk

Az évek során az oldal kinőtte magát, fejlődött, formálódott. Bár a projekt soproni születésű, mindig is a négy hazai hagyományőrző város selmeci diákjaihoz kívánt szólni, ezzel is segítve a közös szubkultúránk és összetartozásunk megerősítését. 
Kevesebb vagy több aktivitással, rövidebb vagy hosszabb ideig eddig már több, mint 12 szerkesztője és néhány állandónak tekinthető tanácsadója volt az oldalnak, vegyesen különféle szakokról a négy városból. 

A Kőhattyút legjobban egy szerkesztőséghez lehet hasonlítani, amiben mindenki lelkesedési alapon annyi munkát vállal, annyit tesz hozzá, amennyit fontosnak gondol és tud. A tagok anyagain kívül az olvasók ötletei és beküldött írásai is gyakran megjelennek, így egy kicsit közösségi szerkesztése is van a felületnek.

Bár sokszor posztolunk mémeket, a selmeci ügyekkel igyekszünk kellő alázattal, körültekintéssel és felkészültséggel foglalkozni a felületeinken. Ez a projekt rengeteg tapasztalatot, kalandot, fejlődési lehetőséget és örömöt adhat.
Igazából az emberen múlik, hogy mit hoz ki belőle. Természetesen itt is adódhatnak nehézségek és bonyolult helyzetek.

A Kőhattyú kezdeményezés arra is jó példa, hogy a kis ötletek kitartó lelkesedéssel kinőhetik magukat és erre minden selmeci diáknak megvan a lehetősége. Bármelyik balek, kohlenbrenner vagy Firma hozzátehet a közös értékeinkhez, lehet önszervező, nem kell “felülről” jövő utasításra vagy más által megszervezett programra várni, ha nincs. Nem kell nagy dolgokban gondolkodni, az is bőven elég, ha egy közös kirándulást, játékot vagy előadást leszervez az ember (vagy ezeket résztvesz és segít, ezzel is támogatva azt), esetleg kikutat egy addig nem ismert hozzánk kapcsolódó érdekességet. Már ezzel is hozzátett a selmeci egészhez. 

Hogyan tovább?

A projekt jövője mindig izgalmas és érdekes. Változó az aktivitás részünkről, de természetesen mindig igyekszünk folyamatosan tartalmat közzétenni felületeinken nektek. Esetleg majd újra szervezünk nagyobb programokat, kiadunk érdekes írásokat, selmeci különlegességeket vagy játékokat. Ki tudja? Az is szép ebben, hogy több elképzelés is van, de egyikhez sem kell görcsösen ragaszkodni. 🙂 

A főszerkesztő

Te is csatlakoznál a Kőhattyú szerkesztőségéhez? 
Lenne ötleted néhány “selmeces” mémre?
Megosztanál a többiekkel érdekességeket és különlegességeket hagyományainkkal kapcsolatban?
Interjúkat vagy rövid videókat, fotóriportokat készítenél?
Szeretnél aktívan tenni közösségünkért, de nem tudod pontosan hogyan?

Ha valamelyik területhez kedved lenne vagy magadra ismertél, akkor írj nekünk Facebook üzenetet!

Ha pedig “csak úgy” küldenél képet vagy cikket, szívesen fogadjuk őket a továbbiakban is!

A múlthoz méltóan, a jövőt figyelve, a jelenben élve!
Vivat Selmec!
Jó szerencsét!

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ha a diákhagyományok szóba kerülnek, nekünk természetesen a selmeci diákhagyományok jutnak eszünkbe először. Magyarországon ez a hagyományrendszer valóban egyedi, hisz a legkomplexebb formában maradt fent mai napig élő hagyományként, diákszokások összetett rendszereként, több száz év óta folyamatosan formálódva. Sajnos már a múltban és a jelenben is voltak páran, akik úgy értelmezték, hogy akkor ez egy szabadon másolható diákhagyomány, amit önkényesen lehet utánozni és terjeszteni, nem törődve a téma érzékenységével.

Ez természetesen nem így van, hiszen unikalitásához az is hozzátesz, hogy nem egy bárhol fellelhető dologról van szó. Belső nehézségeink mellett erre a problémára is reflektáltunk még a gondterhelt időkben is (katt ide a jelenkori írásért). Így gondolta ezt hagyományaink történetének legjelentősebb szerve is, a Bánya-, Kohó- és Erdőmérnök-hallgatók Ifjúsági Köre.

Bástyánk 1942 (az Ifjúsági Kör folyóirata)

Ruzsinszky István, az Ifjúsági Kör elnöke
Sopron, 1943 május 15. (Bástyánk)

Az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékében szereplő anyag is felsorolja azokat a helyeket, ahol ezek a hagyományok élnek. Ezen karok és szakok a selmeci alma mater utódintézményéből fejlődtek ki – vagy integrálódtak azok alá – az évek során, melyeket befogadtunk. Jelenleg hazánkban négy városban vagyunk jelen, (Sopron, Miskolc, Dunaújváros, Székesfehérvár) több jelentős diáktársaság és tizenkét valétabizottság által összefogva.

Ez nem azt jelenti, hogy másoknak mi nem lehetnénk példa arra, hogy miként lehet diákhagyományt, diákszokásokat kialakítani, de elsősorban egy oktatási intézmény diákságának a saját egyeteme múltját kell felderíteni, a lokális elemeket ajánlott előtérbe helyeznie vagy körültekintően egyedit létrehoznia. Az, hogy egy “ősi mentor rendszer” szerint működik a felsőbb- és alsóbb évesek közötti kapcsolat vagy az, hogy szervezettebb formában összeülünk szórakozni és megosztjuk egymással gondolatainkat és énekelünk, nem olyan dolgok, amiket kötelező selmeci hagyományok szinte már szolgai módon történő másolásával megvalósítani. A módszer és a szellemiség követése helyes út, elemeink, főleg egész hagyományunk másolása pedig kerülendő. (Az pedig már tényleg túlzás, hogy önkényesen selmeci hagyományőrzőnek nevezze magát egy kar bizonyos társasága!) Sajnos Budapesten a BME Közlekedés- és Járműmérnöki Kar lett az állatorvosi lónak az az esete, hogy miként ne csináljuk.

Idézet a KJK-s újság (Közhír) 2013-as októberi számából, melyben a kar “hagyományairól” ejtenek szót, és Ruzsinszky idézetét rájuk vonatkozónak tekintik a Tempusból.

Mi szerencsések vagyunk, mert hagyományainknak patinás réteget kaptak az évek alatt, és ez egy plusz misztikumot kölcsönöz neki, de az is igaz, hogy a történelmi Magyarország területén nem mi vagyunk az egyedüliek ebben, legfeljebb a fent említett okok miatt mi vagyunk a legismertebbek.

Sajnos az évek során több utánzási kísérlet történt olyan karoktól, akik azt hiszik, hogy saját hagyományaik és szokásaik nem elegek, nem is kutatják azokat vagy nem tudnak/akarnak egyedit létrehozni. A BME közlekedésmérnöki karán a hagyományok utáni sóvárgás már nem újdonság, csak néhány évtizede még Sárospatakra kívántak hasonlítani. Lehet, hogy ez néhány évenként vagy évtizedenként változik. 😀

Interjúrészlet a Közlekedésmérnöki Kar KISZ titkárával. (Jövő Mérnöke 1971)

Gondolatok a selmeci hagyományőrzésről, a BME közlekedésmérnöki karán ’99-ből.(http://www.jm.bme.hu/archiv/jm9908/estely.htm)

Az oldal témája elsődlegesen a selmeci diákhagyományokhoz köthető témák feldolgozása, ezért a magyar diákszokások és hagyományok is érintve vannak, de ez akkora és olyan szerteágazó téma, hogy külön felületet érdemelne! Addig is, amíg egy ilyen felület elkészül, (terveink között szerepel, egy a Kőhattyútól különálló oldal, mely diákszokásokkal kapcsolatos érdekességeket közölne, elsősorban hazánkból) legyen itt némi ízelítő és érdekesség abból az anyagból, ami nem a google első találati oldalán van, ha beütjük azt, hogy diákhagyományok. 🙂

Röviden a Műegyetem diákszokásairól 

Említettünk már debreceni diákszokásokat is, de most nézzünk egy régi budapesti példát (ebből is már közöltünk részleteket korábban). Ezek a szokások bár sok elemet a selmeci diákszokásokról másoltak, több sajátos elnevezés szerepelt bennük, melyek miatt egyedinek mondhatóak. A régen is kifogásolt elemek átformálásával és szokásaik újraélesztésével egy igazán különleges és összetett diákhagyományt alakíthatnának ki.

100 éves Műegyetemi (BME) diákszokások:
Magyar Technikusok Egyesületének (katt ide) alapszabályzata, a legutolsó ismert változatban.
Az anyag az Országos Széchenyi Könyvtár engedélyével lett közzétéve az oldal felületén.

Képek a korábbi alapszabályból:

Itt látható ünnepélyes zászlószentelésük:

 Az egyesületnek több híres tagja is volt, pl. Lovag Ybl Miklós György Ignác magyar építész vagy szintén tagja (dominus) volt Pattantyús-Ábrahám Géza is, akiről a következő anekdota maradt fent a Műegyetemen:

Az utcán posztoló rendőr arra lesz figyelmes, hogy késő este, zárás után a Műegyetem kerítésén sorra másznak át hallgatóforma fiatalemberek. 
A rendőr kérdésére mindegyik így védekezik: – A Patyi bácsinál vizsgáztam. 
Amikor úgy éjfél felé egy idős úr is igyekszik kifelé a kerítésen át, a rendőr dühösen rászól: 
– Remélem, nem azt akarja mondani, hogy maga is a Patyi bácsinál vizsgázott.
 – Nem kérem, én vagyok a Patyi bácsi.

Reméljük ez a néhány érdekesség is bizonyítja, hogy a magyar diákélet rengeteg érdekességet tartogat és megmutatja azt, hogy nem kell mindenáron és mindenhol „selemcezni”, van más és korrektebb út! Megéri kicsit utánakeresni a dolgoknak, sok kincset találhat az ember! 🙂

Végezetül, egy diákhagyományok kérdésköréhez idevágó latin mondással búcsúzunk:
Suum cuique!

[mindenkinek {megadni} a magáét {ami őt megilleti}]

Kőhattyú

Kapcsolódó cikkek:
9+1 pont a selmeci diákhagyományok másolásáról
Selmeci Diákok valéta elnökeinek és delegáltjainak Tanácskozása

1. oldal / 3

JÓ SZERENCSÉT!


Adatvédelem - ÁSZF