Beköszönő

A Kőhattyú szerkesztősége mind a négy testvérvárosból fogad lelkes szerkesztőket. Csapatunk a tavalyi évben is bővült, örömmel osztjuk meg legújabb tagunk korábbi beköszönő írását weboldalunkon is.

Beköszönő

A Kőhattyú rendszeres olvasói, ez esetben hallgatói furán csengő baritonomat már biztosan hallották, hiszen a Tempus hangoskönyv fejezeteinek túlnyomó többségét nekem volt szerencsém felolvasni egy kicsit szerepzavaros napközis tanár hanghordozásában. Őszintén megvallva, nagyon régen megakartam már írni ezt a cikket, karcolatot, tárcát, krokit, novellát, elmélkedést vagy akármit. Azonban most itt ülök a monitor előtt és egy árva szó sem jut eszembe. Üres vagyok mint egy Kőbányai sörös palack egy jól sikerült szakestély után. Várnám Kleio csókját, vagy legalább egy apró cseppjét a múzsa ihletének, esetleg Athénét, hogy fényt hozzon, de nem történik semmi, csupán kusza és zavart szóképek törnek elő zagyva 61 centiméter átmérőjű fejemből, lámpagyárban dolgozó görög istennőkről és régi P.Mobil számokról. Ha az életem egy film volna, biztosan vagy Sinkó László, vagy Latinovits Zoltán narrálná azt, béke poraikra. Bármelyikük is volna ezen hálátlan szerep viselője, biztosan most azt mondanák, szinte foghegyről, flegmán odavetve: -Állj, állj. Ez így hülyeség! Kezdjük az elejéről. Nos, én meg nem tiltakoznék.

Mint ez már az expozícióban kiderült, nagy a fejem, bár ezzel most már haskörfogatom is arányosan növekedett, így fizimiskám kevéssé aránytalan, mint inkább komikus, amolyan joviális kisvárosi jegyzőére hajaz a XX. század elejéről, valahonnan Hajdú-Bihar Megyéből. Ilyen ha az ember hozzászokik a kényelmes kispolgári élethez, és a fiatal házasok kedvesen szürke mindennapjaihoz, valamint a kedves felesége kiváló főztjéhez, mindezt a főváros szürke tengerében megélve. Ezen életformát azonban csak hat éve művelem, bár az élet minden hitvány nyárspolgár évért megjutalmazott plusz tíz testtömeg kilógrammal, amely nem kívánt éves prémiumokat szívesen lovagkeresztekre cserélném értékegyeztetéssel, név és cím a szerkesztőségben.

Mielőtt setét pogányként a “rongy filiszter élet” beszippantott volna, sok mindent láttam és tettem. Az új évezred elején katonának, majd jól kereső őrkutyának álltam, és ahogy az igen sután fordított NAVY SEAL eskü is mondja egy egészen hiteles amerikai akciófilmben: “Körbeutaztam a világot, sok embert megismertem, láttam k*ró bálnákat, meg egy thaiföldi férfit akinek fából volt a farka.” Persze ha irodalmibb akarnék lenni, akkor a Ballada a senki fiáról-ból idéznék, de ami késik nem múlik, mint ahogy sem Afganisztán, sem Irak, de még Nigéria sem múlt el nyomtalanul lelkem “feslett bársonyáról”. A fegyverrel a kézben és a hazától távol eltöltött majdnem egy (lőpor, vér, égett haj és hús, valamint ürülék szagú) évtized és egy majdnem végzetes “munkahelyi baleset” után, még mindig juhászkutyaként, de már nagyvállalati környezetben kezdtem ténykedni, tény és való, hogy kevesebb pénzért, de nem közvetlen életveszélyben. A fent említett zsíros kispolgári életem ekkor kezdődött el.

Teltek az évek, majd megismertem az első egyetlen nőt anyámon kívül, aki elfogad és olyannak szeret amilyennek a Jóisten megteremtett, így mivel ezen impulzus “a húszon túl és a harminchoz közel” ért, gyorsan feleségül is vettem a drága nőt, ami eleddig életem legjobb döntésének bizonyult. Mivel víg bruschok vagyunk nagy részben, itt kellett volna hódításaimról és egyéb ügyeimről szólni, azonban a Tempus folt nem csak az ember kezét, de a száját is köti így legyen elég annyi, hogy “Már öreg bika vagyok, több szarvat is elhullajtottam…”. Mindezek mellett Drága Feleségem sem szeretném felzaklatni, amely állapot neki magas pulzusszámmal, nekem pedig nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel, valamint vacsora és egyéb kedvezmények megvonásokkal is járna.

Bár egy főiskolán már túl vagyok és azt el is végeztem, azonban mivel a tanulás a legjobb befektetés, illetve kezdem unni a vállalati komondor szerepet, így amint lehetőségem adódott, beíratkoztam a Miskolci Egyetemre, mivel az állam és jogtudományok és a Selmeci Hagyományok metszet azon a bizonyos Venn-diagrammon csak ebben az intézményben volt meg. Most pedig itt állok, lassan Krisztusi korban az olvasók előtt, a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Kar történetének egyik legöregebb balekja, pontosabban most már kohlenbrennerjeként.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy miről is fogok itt írni. Őszintén megvallva fogalmam sincs, bár “jutott eszembe számtalan Szebbnél-szebb gondolat”, azonban első pár írásomban a Selmeci Hagyományok számomra adott értékeiről, gondolatairól és azok megéléséről szeretnék értekezni, ezáltal bemutatva az általam megélt bursch életforma szépségeit nem csak a műértő hagyományőrzőknek, de az egyszeri érdeklődőknek is.

Jó Szerencsét!

Maradok Tisztelettel:
Bástya

Dzseki bácsi törzshelye, a Rókalyuk

Dzseki bácsi legendás figurája volt a soproni diákéletnek. A róla szóló anekdoták a selmeci diákélet humoros és bohém ízét hozták vissza még nekem is, hiszen ennyi évtized után, a mai korban sem merült feledésbe szinte misztikus személye. Életéről itt olvashattok bővebben, most csak egy rövid történetet írok le nektek.

A bezárt Rókalyuk étterem a Várkerületen

Már elsősként is szerettem meglátogatni és felkeresni azokat a nevezetes helyeket, amelyek valamilyen szempontból fontosak vagy jegyzettek hagyományaink történetében. A Rókalyuk söröző is ilyen volt, hiszen az elmondások alapján ez volt Dzseki bácsi törzshelye. Korommal az arcomon (keresztelő után a díszbalek és bárki, aki fenntartotta az arcán balekbálig, oklevelet és egy tálca sört kapott, szóval naná, hogy bevállaltam 😀 ) léptem be a Várkerület impozáns éttermébe és helyet foglaltam emlékeim szerint az alsó helyiségben. A pincérnő megdöbbenve nézett rám, mikor kihozta az étlapot és érdeklődött, hogy elmúltam-e már 18 éves. Miután biztosítottam arról, hogy igen, elfogyasztottam egy disznótoros finomságot lila párolt káposztával és egy korsónyi hideg és habos sörrel.

Érdeklődtem afelől, hogy tudnak-e valamit Dzseki bácsiról, de sajnos nem hallottak őróla, mindenesetre én így is elégedetten távoztam a sörözőből, hogy ott ettem és ittam egy jót, ahol régen az öreg is mulathatott. Vagy mégse? A Sopronanno és más források leírásából feltűnt, hogy a Rókalyuk címét nem a Várkerületen említik. Hamar kiderült, hogy ez a Rókalyuk, nem az a Rókalyuk (helyváltó kocsmákról már írtunk itt). A régi Rókalyuk épülete mai címen a Hátsókapu u. 4. szám alatt található, amiben én fogyasztottam pedig egy pár méterrel odébb lévő vendéglátóhely volt a Várkerületen. Az ajánlott Sopronnanno cikkből az is kiderül, hogy miért hívták Rókalyuknak:

“1782-ben Zoller Ferenc órás megvásárolta a várostól a Caesar-ház melletti telket, melyen – ma Hátsókapu u. 4.- felépített házát Semproniusról, a római város elképzelt alapítójáról nevezte el. Ebben a házban nyílt meg 1823-ban a Rókalyuk vendéglő, mely nevét onnan kapta, hogy a ház mögötti várfalnál volt egy rókacsalád búvóhelye, melyet egyébként a szomszédos Caesar-házban élő Mártony-gyerekek fedeztek fel. A legendák szerint mikor Petőfi Sándor Sopronban katonáskodott, többször megfordult a Rókalyukban.”
(Sopronanno.hu)

Tanszékeken én más történetet hallottam a név eredetére, ami valami olyasmiről szólt, hogy az illemhely vagy annak hiánya miatt büdös volt a söröző, de valószínűleg az egy rosszul örökített infó volt, hiszen ez elég kulturált hely lehetett Dzseki bácsi idejében és a fentebb idézett magyarázat inkább tűnik valósnak.

Azt, hogy a két Rókalyuk söröző között a névazanosságon és azonkívül, hogy azonos környéken nyitottak mi a közös nem tudom, de sajnos jelenleg a régi és az “új” helyen álló hely sem látogatható. Az “új” már régóta úgy néz ki, mint ami bezárt, a régi helyen lévő épületben pedig egy iroda bérel helyet. Itt is egy fotó róla:

A régi Rókalyuk söröző most

képek az új Rókalyuk sörözőről: etterem.hu

kREDitvadász

Kiadtuk a Tempus zsebkönyvet

2020-ban a Kőhattyú egy meglepetéssel, egy különleges Tempus kiadással készült a selmeci hagyományőrzők számára.

Többen is érdeklődtek nálunk a Tempus iránt. Eredetileg nem gondoltunk arra, hogy kiadjuk, de aztán jött egy ötlet saját tapasztalat alapján: milyen jó lenne, ha bárhol lehetne olvasni ezt a könyvet!
Unalmas sorbanálláskor, vonatozás vagy buszozás alatt, hiszen a papírnak, a könyvnek mindig is meg fog maradni a maga varázsa, csak ugye kicsit körülményes a cipelése, ha nincs nálunk táska.

Innen jött az ötlet, hogy adjuk ki zsebkönyv formátumban, ezt a hagyományőrzők világában méltán híres írását Ruzsinszky Lászlónak, így bárhova egyszerűen magunkkal tudjuk vinni. Szerettünk volna a praktikus hordozhatóság mellett más apróságokra is figyelmet fordítani, hogy egy igazán különleges anyag kerüljön ki a kezünk közül. Ezért olyan változat született, amely több Tempus kiadás szövegváltozatainak átnézése után (főleg a szerzői kiadást alapul véve) igyekszik a leghűebben visszaadni az író közölnivalóját. Több kihagyott mondatot vagy elgépelést is sikerült így javítani, észrevenni.

Ezen felül egy nagyobb szómagyarázatot tartalmazó rész is helyet kapott a könyvben, hogy olyan helyszíneket (nem soproniaknak ez főleg érdekes lehet), szokásokat, eseményeket, fogalmakat is kifejthessünk, amelyek nincsenek a kalsszikus balekoktudnivalók hasábjain, de megértésük nagyban hozzájárul a mű értelmezéséhez.

A zsebkönyv előrendelése nagy siker volt, reméljük, hogy szívesen forgatjátok majd lapjait! 🙂

selmeci diákok csapata unescp rendezvényen

A pünkösd méltó bepótlása – Szentendre szeptemberben

Ahogyan 2014 óta megszokhatták azok, akik pünkösdkor a szentendrei skanzenbe látogatnak, az ott szervezett UNESCO-s rendezvényen ez évben is találkozhattak a selmeczi diákokkal. Az idei rendezvény különlegessége azonban abban rejlik, hogy a járványügyi helyzet miatt sajnálatos módon pünkösd idején nem volt lehetőség az Örökség Ünnep megtartására, így rendhagyó módon a szokásos szeptemberi rendezvény került megtartásra a skanzenben.

Természetesen a selmeczi diákság, mint hagyományaink őrzői az elmúlt évekhez hasonló létszámban képviseltette magát, 11 fővel és jó néhány egy-egy napra kilátogató vendéggel vettünk részt a Kulturális Örökség Napjain, 2020. szeptember 19-én és 20-án. Mint minden évben, most is kaptunk egy standot, melyre legkedvesebb korsóinktól kezdve, ereklyének számító félévszázados daloskönyveinken át a selmeci tarokk pakliig mindent kiállítottunk, amit csak lehetett. Így hát bőven volt mit megcsodálnia a látogatóknak, akik a vírushelyzet ellenére is szép számban érkeztek a skanzenbe és akiket a kis tábla, melyre felírtuk, hogy kérjenek tőlünk nótát könnyen odacsalt hozzánk. A tavalyi évhez hasonlóan, kedves magyarszombatfai fazekasmester barátunk elkészítette delegációnk korsóját (valamint, megkaptuk tőle a tavalyi korsót), ezáltal erősítve tovább a közösségek közötti barátságot, csak úgy, ahogyan a tápéi gyékényszövőkkel ápolt jó viszonynak köszönhetően – természetesen megfelelő ellenszolgáltatás alias nótázás fejében – csatlakozott hozzánk egy kis, gyékényből szőtt ichtyosaurus is. Emellett új módját találtuk meg annak, hogy hogyan juthatna el a nótaszó a skanzen még több szegletébe, ugyanis a Nemzeti Jegyzékre frissen felkerült lipicai lótenyésztők szekerén nótázva jártuk be a kiállítás nagy részét, ez pedig, bár nem meglepő, de felejthetetlen élmény volt. Pünkösdkor ismétlés következik és bár véges létszámban vehetünk részt, látogatóként is sok szeretettel látunk majd minden nótázni vágyó burschot aki ellátogatna a skanzenbe, hogy egy igazán egyedi élményben legyen része.

Vivat Selmecz! Vivat UNESCO!
(Korábbi beszámolót itt olvashattok még a rendezvényről.)


a. Aurea Mediocritas

Védett: Meglátogattak minket a Montanuniversität Leoben (Leobeni Bánya- és Kohóipari Egyetem) diákjai

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

kishordó

Mi lesz veled, Kishordó?

Már régóta hallani pletykákat a Kishordóról, aminek bezárásáról mi is posztoltunk képet körülbelül egy éve. Mi történt? Mi vezetett a bezáráshoz és vajon ehetünk-e valamikor újra „kis babot” vagy megpróbálkozhatunk-e újra a 101 kisfröccsel? Ezekre a kérdésekre kereste szerkesztőségünk a választ az egyetlen hiteles forrásnál, magánál Lénárd bácsinál.


Egy kötetlen beszélgetés keretében érdeklődtem arról, hogy miként is alakult a Kishordó és Czupy Lénárd közös története egészen napjainkig.

Majdnem 30 éve kezdődött

Aki kicsit jobban ismeri a borozó történetét, tudja, hogy Lénárd bácsi kezdetben a Cézár pincében dolgozott, majd többedmagával a rendszerváltozás környékén üzemeltetni is szerették volna a helyet, de azt akkor az ehhez szükséges rendkívül magas anyagi elvárások végül nem tették lehetővé. Lénárd bácsi így a Cézár pincéből már korábban megvásárolt berendezésekkel együtt elhagyta a helyet és később saját házuk alagsorában megnyitotta a Kishordó borozót. A borozó kialakításában családja segítette, akikkel a kezdetekkor még a háborúban a pincébe került törmelék kihordását is meg kellett oldani.

Az akkori szabályozások alapján borozót nyitni csak akkor lehetett, ha valamilyen élelmet is felszolgáltak. Hidegtálakat, gulyást is lehetett kapni, a babgulyás később került a menüre. Végül a különféle hivatalokkal való sokszor idegőrlő egyeztetések után sikerült az összes engedélyt beszerezni, és a borozó hamarosan a diákok egyik kedvenc helye lett. Bálok alkalmával volt, hogy az RK lépcsőtől a bejáratig állt a sor. A selmeci hagyományok miatt egy új étel, a korhelyleves is megjelent az “időszakos” kínálatban. Lénárd bácsit felkérték egyébként főzni már több rendezvényre is (pl. balekhét).

A vendéglátásban Lénárd bácsiék évfolyamában is magas szintű elvárások voltak, olyan felkészültnek kellett lenni, ami akár egy szakácstól is elvárható volt. Különféle sültek és ínyenc fogások is az asztalra kerültek (egyben sült malac, medvehagymás palacsinta stb.), ezeket jóízűen fogyasztották a végzésüket ünneplő egyetemisták is.

Ez történt

A selmeci diákhagyományok és a diákélet elválaszthatatlan a helytől. (Tanszék és szakestély is volt itt, valamint beszélgető- és gyülekezőhely volt, egy közösségi tér.) Lénárd bácsi büszkén mutatta a sok fényképet, korsót, levelet és emléktárgyat, amit a különféle alkalmakkor kapott a diákoktól főként Sopronból, de akadt a többi testvérvárosból is. Bár több mint másfél éve valóban megbetegedett (már meggyógyult), de a végső bezárást nem ezzel indokolta. Sajnos a változó társadalmi és szórakozási, közösségi szokások miatt a forgalom jelentősen csökkent. Volt, hogy egy nap alatt egy vendég sem tért be, egy vendéglátóhelynek pedig álltában is vannak költségei. A finom készételek és alapanyagok is meghatározott lejárati idővel rendelkeznek, aminek leteltével a beleölt  munka és költség is veszendőbe megy, ezt megtapasztalni is rossz volt. Idővel a törzsvendégek is kihaltak, a diákok is ritkábban jártak (érdekesség, hogy a SMAFC néhány tagjának is kedves helye volt ez), a ”melósok” pedig a cigi mellé már a trafikban veszik meg az italt, ezért már nem volt, ami fenntartsa a helyet ebben a formában.


Lénárd bácsi szerint a folyamat olyan 8-10 éve vált erőteljesen láthatóvá, és ha ételt nem kínált volna, valószínűleg már 6 éve le kellett volna húznia a rolót. Sajnálja, kedve lenne csinálni, de így egyrészt nem éri meg, másrészt, bár felesége is rengeteget segített a munkában, kicsit bele is fáradtak.

Érdekesség, hogy a táblán is megörökített és a balektudnivalókban is szereplő cím:  ,,A SOPRONI EGYETEM TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZETE” nem csak egy légből kapott dolog, hanem egy kedves és humoros gesztus a diákoktól és magától az egyetem akkori vezetőségétől, amit rektori aláírással oklevél és tábla is igazol. Egy időben sok tanár jött le ide diákokkal vagy kollégákkal beszélgetni, nem az alkoholfogyasztás, hanem a hely szociális funkciója miatt. Nem egyszer még órát is tartottak diavetítéssel. (Lénárd bácsi meg is mutatta a diavetítő vászon kampójának helyét a falon.) Gyakran tanultak itt hallgatók, akik bár sokat nem fogyasztottak a jegyzetek bújása közben, de ő mégsem zavarta el ezeket a diákokat, mert tudta, hogy kevés hely van, ahol normálisan össze lehet ülni tanulni.

A jövőt illetően most főleg a vírus miatt a helyzet amúgy is sok helyen kérdéses, itt ez már csak rátett egy lapáttal. Talán nem is az utolsó csepp, hanem már azon is túli volt. Pár érdeklődő volt a helyre, de egyelőre még nincs bérlő. Ameddig nincs, addig magát a helyiséget ki lehet bérelni rendezvényre, de a teljes körű újranyitásra nem látni esélyt.

Nagyon röviden ennyi volt beszélgetésünk összefoglalása, reméljük nektek is sok jó beszélgetés és mulatság emléke fűződik ehhez a valóban ízig-vérig diákkocsmához, mely az utolsó volt a maga nemében, Sopronban.

Íme egy rövid videó a. Szabadúszó Lélekbúvártól, aki az egyik soproni SDN alkalmával készített néhány felvételt a helyről (0:51 – 1:02):

És hogy miért jártak keveset a diákok a Kishordóba az utóbbi időben?

Sajnos társadalmunkban és az emberekkel való személyes kapcsolatainkban a jelenlegi változások nem annak a kocsmakultúrának kedveznek, ami a szemtől-szembe beszélgetésekről szól. Észrevétlenül elszigetelődünk kollégiumi szobánkba, ahonnan nehezen mozdulunk ki, inkább csak este megyünk valamelyik szórakozóhelyre (vagy tanszékre és szakestélyre). Ha ki is mozdulunk, már inkább a kávézók, cukrászdák és sörözők felé vesszük az irányt, ami persze lehet egy jó alternatíva, de ez azzal jár, hogy a Kishordóhoz hasonló helyek eltűnnek. Természetesen az okok ennél összetettebbek, nem is vállalkozunk a teljes felsorolásra és mindig akadnak dicséretes kivételek is!

Köszönöm Lénárd bácsinak a rám szánt idejét és a történeteket!

– kREDitvadász

borítókép: Google street view
cikk további képei: Kőhattyú

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

9+1 pont a selmeci diákhagyományok másolásáról

Ziegenhainer, a selmeci sétapálca

Mi az a titkos § 11.? Miért jelent meg a selmeci diákhagyományokban?

schmauser

Ez a Schmauser nem az a Schmauser?

Aki Sopronban volt diák, nagy valószínűséggel járt a Schmauser sörözőben. Az utóbbi időben valamilyen érdekes megfontolás mentén a patinás nevet lecserélték a hely fonetikusan írt becenevére, a “Smau”-ra, de szerencsére nem csak ez a változás történt, hanem egy nagy kertrésszel is bővült. Tanszékek és kisebb társasági összeröffenések szintén szoktak itt lenni (bár már nem kimondottan diákkocsma), melyet egyik nótánk is megemlít, de a dal lehet, hogy mégsem erről a helyről szól?

Nótáink között kettő soproni vendéglátóhely jelenik meg név szerint: a Schmauser és a Perkovátz. A Schmauser kedvelt helye lehetett a régi diákoknak, gyakran járhattak ide, nem véletlenül került be ilyen formán a kollektív emlékezésbe. Selmeci hagyományok tekintetében szakestélyt biztosan tartottak itt, ahogy steingrubeni disznótort is. Ez volt a magyaros hangulatú társaság “községháza”, nagyon kedvelhették. Hitelre lehetett inni és általában bort fogyasztottak. Története során több neve ismert napjainkig: Sass Lajos Rákóczi vendéglője, Schmauser Lajos Rákóczi vendéglője, Kossuth vendéglő, Schmauser söröző, Smau.

Brennbergi önkéntes tűzoltók vigyázz!
Arccal az Schmauser, seggel az Perkovátz!
Spricnit felcsinálni! Hárman a létrára!
Állj, sok! Fele vissza! Nóta indulj: ein, zwei…

Brennbergi nóta

Régi fotókat nézegetve feltűnő volt, hogy a Schmauser épületének képe köszönőviszonyban sincs a mai állapottal. Először arra gondoltam, hogy ez egy átépítésnek köszönhető (ahogy a Perkovátz-ház esetében is történt), de nem erről volt szó. A második világháborúban megsérült épületből a tulajdonos székhelyét a Kossuth utcába tette át, ahol a mai napig megtalálható. Tehát a régi fotókon szereplő épület nem a mostani “Smau” helyén állt, és még ma is megtekinthető a József Attila és az Újlaki utca sarkán.

Schmauser vendéglő
A régi Schmauser

Sass Lajos “Rákóczi” vendéglője

A József Attila utca és az Újlaki utca sarkán ma is áll a képen látható épület, melyben a fotó készítésekor Sass Lajos vendéglője működött. Bár csak sejthetjük, talán lehet abban némi igazság, hogy a névválasztásban az utcában 1922-től az egykori Károly laktanya épületeibe költöztetett, később több alkalommal nevet váltó Magyar Királyi Rákóczi Ferenc Reáliskolai Nevelőintézet komoly szerepet játszhatott.

A sopronanno.hu oldalról tudtam meg a hely történetét, és már régóta tervben volt, hogy egyszer lencsevégre kapom az “eredeti” épületet, hogy ne csak Google Street View képem legyen róla. A sors olyan szerencsésen intézte, hogy mikor végre sikerült arra járnom, be tudtam ülni inni egy sört! Igen, a régi épületben újra működik egy vendéglátóipari egység, igaz, ez egy előkelő kávézó most Café Nana néven. Ilyen mázlira nem is számítottam! A hely alig pár hete nyitott, teljesen felújított, alapvetően kávékat és süteményeket kínálnak. Bár a sütiket nem kóstoltam, így is remek élmény volt ott kortyolnom az árpalevet, ahol közel 100 éve elődeink mulattak. Azt a kérdést pedig, hogy vajon a Brennbergi nóta elterjedésekor hova kellett seggel fordulni, nehéz eldönteni. Ezt a dalt nyomtatásban csak 1969-ben találjuk meg egy miskolci daloskönyvben (a 2019-es geós dalos jegyzete szerint), így lehet, hogy már a mostani épület felé kellett fordítani az ember szebbik felét.

Egészségünkre!


kREDitvadász

Felhasznált források:
Gál Péter József a. KVHzi: Selmeci-Soproni diákélet (2019)
Sopron anno weblapja
AZ ERDÉSZETI FELSŐOKTATÁS 200 ÉVE I. KÖTET Emlékkönyv Selmecbánya 1808 – Sopron 2008

9+1 pont a selmeci diákhagyományok másolásáról

Hagyománymásolás, hagyománytolvajlás témakörében előjött néhány visszatérő pont, melyeket érvként vagy kérdésként hoztak fel általában más intézmények diákjai, ezeket fejtjük ki pár mondatban. A cikkből a megfelelő részek nyugodtan kimásolhatóak, elküldhetőek olyan személyeknek, vagy olyan bejegyzésekhez, ahol ezek a témák felmerülnek hazai iskolák esetén.

1. A selmeci hagyományok is csupa utánzásról szólnak, akkor más miért ne utánozhatná ezt?

A selmeci diákhagyományok gyökerei több elemből alakultak ki. Selmecbánya egy igazi olvasztótégelye volt a különböző nemzetekből és tájegységekről érkező diákoknak, akik közösen vagy egymásra hatva alakították ki fokozatosan azt, ami hagyományaink gyökerét jelentette. Továbbá hatottak rá a céhes hagyományok, a bányász- és erdésztársadalom szokásvilága is (később pedig már rengeteg helyi elem és újonnan létrejött szokás a testvérvárosok egyes szakjain) és még megannyi kulturális tényező. Látható, hogy valóban több forrásból táplálkozik a selmeci hagyományok világa, de nem copy-paste módra fogtuk egy másik egyetem szokásrendszerét azok tiltakozása ellenére. Több évszázados szellemi örökségünk ez, ami még most is él.

2. Az egész selmeci diákhagyomány csak a burschenschaftok és a német diákszokások mintáját másolta le!

Nem a burschenschaftot vagy a német diákszokásokat utánoztunk, hanem nem melepő módon a nagyszámú német ajkú hallgatók hatására (Monarchián kívülről is érkeztek) konkrétan nálunk is alakult anno burschenschaft társaság (a Deutsche Gesellschaft zu Schemitz 1823-tól, majd a Verbindung Schacht 1858-tól).  Ez hatott az akkori és későbbi diákéletre is. Tehát mi nem másoltuk, hanem konkrétan volt nálunk burschenschaft mozgalom, ugyanúgy (illetve nem teljesen úgy) mint több európai egyetemen, német nyelvterületen.

3. A selmeci hagyományőrzők száma fogyatkozik, a hagyományterjesztést ezért kell különböző városokban végezni a szokások túléléséért.

A selmeci diákok száma a történelem során nagyon változó volt. Jelenleg négy városban 12 valétabizottság és több diáktrásaság mellett vagyunk jelen, (ez több száz aktív selmeci hagyományőrzőt jelent) ami egyáltalán nem kevés szám, sőt sokkal több ahhoz képest, ami például akkor volt, mikor 1920 körül újra kellett indítani az oktatást. Lehet, hogy vannak olyan szakok, helyek, ahol létszámunk nagyon kevés vagy csökkenő, de nem vagyunk olyan veszélyben, hogy hagyományaink örökre feledésbe merüljenek az utódintézmények mindegyikében! Ez az érvelés nem nyugszik valós alapokon. Költözéseket, politikai tiltást, oktatásbeli átszervezéseket is túléltünk, nekünk attól nem lesz jobb vagy több, ha Pesten, Győrben vagy más helyen utánoznak, másolnak.

Négy városban több száz hagyományőrző diák tanul minden évben, ami akár annál is több lehet, mint a Selmeci Akadémián az egykori összlétszám (fotó: Boon.hu)

4. De egykor nálatok végzett emberek terjesztik a selmeci hagyományokat máshol, akkor mi ezzel a baj?

Ez a tevékenység egyáltalán nem támogatott vagy engedélyezett! Már széles körben ismert erről a tevékenységről a hagyományőrzők véleménye. Szerencsére ez ritkán fordul elő, igaz, akkor viszont sok kárt okoz. Jelenleg ha valaki más helyeken önjáró módon terjeszti szokásrendszerünket kifejezett kérések és kritikák ellenére, az bármilyen felhatalmazás, konszenzus vagy megbízás nélkül teszi a hagyományőrző diákok részéről, amivel csak további feszültséget generál. Véleményünk erről a témáról régen és most is egyértelmű volt. Ezek a személyek lehet, hogy ott, ahol a terjesztést végzik, kiemelten vannak kezelve és körberajongják őket e tevékenységükért, de közben épp annak a közösségnek okoznak kárt, ahonnan származnak.

5. A selmeci diákhagyományok már nem köthetőek az utódintézményekhez, az minden magyar iskolához illik!

Egy élő, nem kihalt vagy bezárt intézményhez köthető diákhagyományt a képviselői akarata ellenére másolni és terjeszteni miért lenne helyes?  A selmeci diákhagyományok nem a magyar felsőoktatásban általánosan terjeszteni kívánt céllal jöttek létre, jelenleg sem ez a feladatuk. Ezt régen és most is kifejezésre juttattuk feketén-fehéren. Hagyományainknak az is egy plusz misztikumot kölcsönöz, hogy nem egy bárhol fellelhető szokásvilágról van szó. A felelősségünk (ha van), abban áll kifelé, hogy segítsük azokat, akiknek van, de elhalt, vagy nincs, de szeretnének saját diákszokásokat (ezt mi lehetőségeinkhez képest végezzük is). Aki jóindulattal fordul felénk ez ügyben és nem kiskapukat keres, hogy hagyományainkat másolhassa, azokat szívesen segítjük, ha tudjuk! A megoldásra törekvő szándékból kutattuk ki és tettük közzé például a Műegyetem több, mint 100 éves diákszokásait is. Ez inkább köthető ehhez az intézményhez, mint a tőlünk, tehát mástól átvett és kérések ellenére másolt szokásrendszer.

6. A középiskolás ballagók sem énekelhetnek Selmecről elterjedt dalokat és nem tűzhetnek fel szalagot?

Természetesen ez direkt a szélsőségek demagógiájára építkező gondolat, ami maximum lájkgyűjtésre jó, ilyet tudtunkkal senki soha nem mondott részünkről. Hagyományaink hatottak az egész magyarországi diákéletre, ez a kulturális csere és kölcsönhatás természetes jelensége. Nem ezzel van a baj. Nekünk azzal van problémánk, ha komplett szokásrendszerünket akarják lemásolni vagy már olyan mennyiségben és olyan elemeket tulajdonítanak el, melyek számunkra kiemelten fontosak, ránk jellemzőek, hazánkban egyértelműen velünk azonosíthatóak. Furcsának és teljes mértékben kerülendőnek tartjuk azt is, hogy önkényesen bizonyos hagyományainkat másoló körök más hazai intézményekben selmeci hagyományőrzőnek nevezzék magukat. Ezzel semmilyen tiszteletet nem tanúsítanak hagyományaink iránt, sőt ellenkezőleg.

Daloskönyvünk anyagát diákdalok tekintetében több, mint 96%-ban lemásolta a BME KJK egyik társasága

Felőlünk aztán vígan énekelheti bármelyik kisdiák a ,,Ballag már a vén diák”-ot és tűzheti fel szalagját, az meg pluszban jó, ha esetleg tudja, hogy honnan származnak ezeknek a szokásoknak a gyökerei és mely városokban vannak még jelen (hátha több kedvet kap így valamelyik intézményünkbe beiratkozni). Ha valaki meg nem biztos a dolgában, nyugodtan megkérdezhet minket is erről. Megtesszük a szükséges köröket és idővel válaszolunk. Hagyományainknak az is egy plusz titokzatosságot és vonzerőt ad, hogy nem egy bárhol fellelhető dologról van szó. Ezért is egyedülálló a maga nemében, ezt is szeretnénk megőrizni.

A középiskolás ballagás szokása is Selmecről terjedt el (fotó: Fortepan.hu)

7. De az utódintézményekben is egy csomó olyan hagyományőrző szak van, ami nem is volt Selmecen! Ezért ha az XY szak selmeci hagyományőrzést végezhet, akkor más miért ne tehetné ezt nem hagyományőrző intézményben?

Azt, hogy saját berkeinken belül miként határozzuk meg a hagyományőrzés menetét és ezek helyeit, az a mi belső döntésünk és folyamataink eredménye. Kérjük, hogy ne akarjanak ebbe kívülről beleszólni! Mi sem szólunk bele más egyedi szokással bíró diáktársaságok belügyeibe. Kérjük, hogy ezt tartsák tiszteletben és ne akarják nekünk előírni, hogy hol és miként akarjuk megélni saját hagyományainkat!

Az utódintézmények (vagy azok egyes leszármazott intézményei) valamilyen szervezeti egység formájában hazánkban négy olyan városban vannak jelen, ahol folyik selmeci hagyományőrzés. Ez a négy helyszín: Soproni Egyetem, Miskolci Egyetem, Dunaújvárosi Egyetem, Székesfehérvári GEO. Ezek a helyek az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékében is szerepelnek a selmeci diákhagyományok esetében. Öregdiákjaink természetesen saját köreikben is rendezhetnek hagyományőrző rendezvényeket (pl. szakestély) más városokban, amennyiben ez a tevékenység részben sem irányul a korábban említett hagyományterjesztés elősegítésére.

8. Ha jelenleg más intézményben tanulok vagy csak látom, hogy máshol jelen van a selmeci hagyománymásolás, mit tegyek?

Nem eszik forrón a kását! Ha például valaki szakestet szervez, de az teljesen mást jelent, mint nálunk (programokkal tűzdelt vacsora és játékos feladatok például), akkor azzal nincs teendő. Ha viszont egy komplett szakestély másolatot látsz, az már problémásabb. Beszélj udvariasan, segítő szándékkal a szervezőkkel és hívd fel a figyelmüket arra, hogy mi is a gond ezzel. Ha az ilyen programok szervezői kérdésekkel fordulnának hozzád, amiket nem tudsz megválaszolni, akkor bátran add meg elérhetőségeinket, készséggel írunk vissza a jóindulattal feltett és érdeklődő, a helyzet megoldására irányuló kérdésekre. Ezt a cikket egyébként főleg azért írtuk, hogy innen ki is másolhatsz szöveget az egyes pontoktól, használd nyugodtan!

Bárki tarthat szekest nevű rendezvényeket, ha azok nem a mi szakestélyeink másolására hajaznak. Ez sajnos egy rossz példa. Bár a GEO néhány éve sajnos az OE alá került, de ez sem jogosítja fel erre a tevékenységre az ottani többi szakot.

9. Rengeteg probléma van a selmeci hagyományokon belül, először inkább azzal kéne foglalkozni, csak azután mással!

Miért ne lehetne mindkettővel foglalkozni? Miért zárná ki egyik a másikat? Már a ’40-es években is megírták, hogy belső és külső problémákra is reagálni kell, mindkettő rossz hatással lehet ránk. Példával élve, ha egy nagy házon felújítás zajlik, azért még be lehet csukni a nyitva felejtett kaput, nehogy besurranjanak…

+1 pont

Dolgozunk egyébként társoldalunk (melyet ajánlunk a diákszokások iránt érdeklődőknek) tagjaival egy olyan magyar diákszokásokat bemutató kiadványon és daloskönyvön is, ami bátran használható lesz bármelyik oktatási intézmény diáksága körében. Ez a munka elég hosszadalmasnak ígérkezik, de mint látható, megoldási lehetőségeket, irányokat ajánlunk fel. A kiadványokkal szintén ahhoz kívánunk hozzájárulni, hogy a másolás helyett saját szokásokat erősítsenek majd meg, vagy segítségével sajátokat alakítsanak ki, ami egy igazi win-win helyzet lehetne. Mi is lehetünk példa arra, hogy miként lehet diákhagyományt, diákszokásokat kialakítani, de elsősorban egy oktatási intézmény diákságának a saját egyeteme múltját kell felderíteni, a lokális elemeket ajánlott előtérbe helyeznie vagy körültekintően egyedit létrehoznia. Az, hogy egy “ősi mentor rendszer” szerint működik a felsőbb- és alsóbb évesek közötti kapcsolat vagy az, hogy szervezettebb formában összeülünk szórakozni és megosztjuk egymással gondolatainkat és énekelünk, nem olyan dolgok, amiket kötelező selmeci hagyományok szinte már szolgai módon történő másolásával megvalósítani. A módszer és a szellemiség követése helyes út, elemeink, főleg egész hagyományunk másolása pedig kerülendő. (Az pedig már tényleg túlzás, hogy önkényesen selmeci hagyományőrzőnek nevezze magát egy kar bizonyos társasága!)

balektízparacsolat selmeci hagyomanyok blogkep

Mi az a titkos § 11.? Miért jelent meg a selmeci diákhagyományokban?

Mi lehet a balek tízparancsolat kialakulásának története? Eddig homályba veszett és nem találkozni a közismert forrásainkban olyan magyarázattal vagy leírással, ami megmutatta volna, hogy pontosan mikor és milyen hatások mentén alakult ki az a 10 pont, amit az összes selmeci hagyományőrző ismer, bármelyik testvérvárosban is keresztelkedett. Kutatásaim során figyelmes lettem egy “§ 11.”-t ábrázoló jelre az egyik Selmecen készült csoportképen, ami még izgalmasabbá tette a keresést. Vajon volt még egy 11. pont is? Vajon ez közelebb visz a tízparancsolat eredetéhez is? Lássuk, mi derült ki!

balektízparancsolat_selmeci hagyományok
Tízparancsolat a Bástyánk c. folyóiratból (1942)

Már régóta foglalkoztat a balek tízparancsolat kialakulásának története, hisz valószínűleg nem mindenfajta előzmény nélkül jelent meg vagy alakult ki. Bár parancsolatok meglétéről más diákszokásoknál is tudtam, azok a miénknél vagy későbbiek, vagy nem feltétlenül hozhatóak összefüggésbe vele. A legújabb Bartha–Oroszi könyvet lapozgatva aztán megakadt a szemem egy képen, ami igen kíváncsivá tett. Egy fotón, láthatóan szándékosan kiemelve a “§ 11.” jel volt látható. Biztos voltam benne, hogy ez nem az utóbbi időkben hozzáadott kreatív vagy kevésbé kreatív extra parancsolatok egyike lehet, hanem valami más. Lehet, hogy volt egy régi selmeci “igazi” 11. pont is?

forrás: Selmec téged soha nem feledtünk! (Bartha Dénes – Oroszi Sándor) 148. old.

Bár erre a jel rövidsége miatt nem volt könnyű megfelelően rákeresni, végül érdekes dolog derült ki. Bár sajnos nem lettem sokkal közelebb a mi tízparancsolatunk eredetének titkához, de találtam valami más, némileg témába vágó érdekességet. Több forrás és egy német diákszokásokhoz köthető tárgyakat forgalmazó oldal is megerősítette nekem küldött üzenetében kérdésemre válaszolva, hogy ez a jel a német diákszokásokhoz köthető. Nem meglepő, hogy nálunk is megjelent, hiszen több száz német ajkú hallgató tanult Selmecen az Akadémia történelme során.

Németországi diáktársaság 11. paragrafus jelképével

Ez a “§ 11.” szimbólum a német sörbiblia (az ún. Bier-Comment az ivással és szórakozással kapcsolatos szabályokat tartalmazza, kicsit bővebb értelemben, mint nálunk egy házirend, több pontja is van annál) szabályainak 11. “törvénycikkelye”, ami így szól: „Es wird fortgesoffen“, magyarul “Tovább vedelünk.” Első írásos nyoma 1853-ra datálható. Ezt egyes diákegyletek a túlzott alkoholfogyasztásra való buzdítás miatt egyszerűen törölték saját szabályaik közül, de széles körben elterjedt és egyfajta humoros “ivási jelképpé” vált. Több söröző nevében is megtalálható, de sörgyári munkások vagy katonák, más szakmabeliek és diákok is vidáman fotózkodtak a jelképpel, melyet általában egy söröshordó tetejére festettek.

Söröző nevében is fellelető a § 11.
(forrás: de.wikipedia.org/wiki/Paragraph_11)
Vidám diák a § 11. jele mellett mulatozva egy képeslapon
(forrás: www.zvab.com)

Ez tehát röviden a § 11. története. Bár választ egyelőre nem találtam az eredeti kérdésemre, hogy honnan is származhat a tízparancsolatunk, egyáltalán nem bánkódok. Ezért is szeretem hagyományainkat, mert mindig van valami új és érdekes történet, amire rátalál az ember, ha kutatgat. Hagyományaink több életre elég érdekességet tartogatnak a kíváncsiak számára. 🙂 Sokszor egy út olyan területekre visz, aminek a végén semmi köze nem volt a kiindulóponthoz, mégis megérte utánamenni.

A tízparancsolat eredetét pedig továbbra is rejtély övezi, talán erre a titokra is fény derül majd. Mint mindig, most is szívesen fogadunk a témába vágó forrásokat és üzeneteket, hiszen több szem többet lát, több fej többet tud…

kREDitvadász

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda!

Ziegenhainer, a selmeci sétapálca

Mostanában nem meglepő, ha olyan burs “kiegészítőkkel” találkozunk, mint a pipa, a fokos, vagy a selmeci sapka (esetleg páran láttak már valamilyen szúró vagy vágófegyvert is régebbi képeken). Ezek viseletünk szerves részét képezik és széles körben ismertek. Volt azonban egy olyan tárgy is, ami Selmecen is megjelent a diákok körében, igaz manapság már sehol nem találkozni vele a testvérvárosokban (maximum a Soproni Központ Bányászati Múzeumban). Ez a ziegenhainer.

Mi ez és hogy került képbe Selmecen?

Németországban híres volt a jénai somfabot, amelyet ziegenhainer néven ismertek és emlegettek. Nevét a Jéna mellett lévő Ziegenhain településről kapta, ahol a parasztok ősidők óta somfából faragták botjukat. Ezt a divatot felkapták a jénai diákok, s tőlük vette át a somfabot használatát egész Németország aranyifjúsága. A bot kb. 80-90 cm hosszú, esetenként faragott és a tetején bőrszíjjal ellátott, mellyel a csuklóhoz rögzítették a pálcát. A csavart formát az eredményezte, hogy a som fiatal törzse vagy függőleges ága köré gyakran tekeredett egy másik fásszárú. Később ezt a csavaros mintázatot gyakran utánozták faragással azokon a darabokon, melyeken ez természetesen nem volt megtalálható. Ez a fajta bot gyakran fegyverként is jó szolgálatot tehetett verekedések alkalmával. Ezt a divatot hozták be a német ajkú hallgatók Selmecre is.

Magyarországon a német egyetemeken szokásos burchenschaft mozgalom csak Selmecbányán vert gyökeret. Az iskolai szokások szorgos búvárai megállapították, hogy a huszas évek  elején (19. század). Ausztriából idekerülő diákok vitték ebben a kezdeményező szerepet. Julius von Helms, a tiroli Anton Pachler  és a bécsi rendőrség szeme elől eltűnni akaró Karl Stegmayer  alapította a selmeci „német társaságot”. Pajkos, merész fellépésük hamar követésre talált és meglehetősen felforgatta az addigi diákéletet. Viseletük elengedhetetlen tartozéka volt a ziegenhainer, ami Európa szerte a burschenschaftok egyik jelképánek számított.

A leírások szerint a selmeci ziegenhainerek egyik jellemzője, hogy két keresztbe fordított tőrt ábrázolnak F.F.P.P. betűkkel ( „fratres fideles pro patria”, magyarul testvérek, hűséggel a hazáért).

Miért tűnt el a köztudatból?

A burschenschaft mozgalom üldöztetése idején a Monarchiában a rendőrség ezt a botot ahol érte, elkobozta. Kissé átgondolatlan szokás volt az is, hogy a pálcák tulajdonosai társaik nevét is belevésték a fába, ezért kiválóan alkalmazhatták a hatóságok bűnjelként és nyomozást segítő tárgyként is. Állítólag a lefoglalt botok megsemmisítését maga Ferenc császár felügyelte. Valószínűsítjük, hogy a német diákszokások tiltása (1877) és a későbbi magyarosítási törekvések miatt kopott ki használatuk a diákéletből.

Megítélésük szerint a burchenschaft mozgalom mint a német ifjak „felforgató” nemzeti törekvéseinek képviselője elsősorban politikai szervezetnek minősült. Gyakorlatilag azonban , legalábbis ez a selmeci hajtás nem igen volt több, mint kifele zárt, belül összetartó diákközösség, amely hagyományos szokások szerint rendezte be és élte saját,elég színes, de kissé öncélú életét.

A Selmecbányáról egy különleges ziegenhainer került Pistel Alfonz hagyatékából a Központi Bányászati Múzeumba 1853-ból. Érdekessége, hogy olvasható rajta a „GLÜCK AUF” felirat.

A ziegenhainer projekt

Korábban volt egy kőhattyús felhívás ösztöndíj jellegel egy korhű ziegenhainer elkészítésére (faiparos diákokra, öregdiákokra gondolva elsősorban), de arra nem érkezett jelentkezés, így saját berkeken belül gondoltam megoldani a melót. Öcsémet megkértem, hogy születésnapomra készítsen el egy ziegenhainert, az se baj, ha karácsonyra lesz kész. Ki is választott a környéken egy somfát és haza is hoztuk a botnak való törzset és ágat. Vártunk pár hónapot, hogy kiszáradjon, majd mondtam, hogy ideje nekiállni a kérgezésnek és a faragásnak. Sajnos öcsém meggondolta magát és azt mondta, hogy ő így nem tud faragni, szüksége van egy vonószékre a művelethez. Kicsit zsarolás szagot éreztem, de végül segítettem neki egypár dologban a vonószék készítésénél.


Miután ez megvolt, nagy nehezen rá tudtam venni, hogy kezdje meg a faragást is, mivel elsősorban szerszámai neki vannak, másodsorban jobban is ért hozzá, harmadsorban pedig ezt ígérte. 😀 Az első kiszemelt bot sajnos megrepedt, de szerencsére hoztunk anno egy vékonyabbat is, így ebből készült el.

Lassan elkészült a spirális faragás, ezután fúrtam rá egy lyukat és átfűztem benne a bőrszíjat.


Végül eljöttem hazulról de még kértem, hogy kezelje valamilyen anyaggal, hogy barnább legyen. Diópácból meg ki tudja milyen olajból készített valamilyen keveréket, előtte még csiszolt a boton és tökéletesítette a faragásokat. Ilyen lett:

Már csak az utolsó simítások vannak hátra rajta, de az már ráérősebb, a munka nagyja letudva. Így is több, mint fél év volt, mire idáig jutott a projekt. Már csak vésni vagy égetni szeretnék bele néhány feliratot, valamint a végére keresek majd egy fém pálcavéget. Ha nem is tökéletesen korhű, de valami nagyon hasonlatos lett a végeredmény. 🙂

kREDitvadász

Felhasznált források:

Központ Bányászati Múzeum blogja
Rapics Rajmund: Som. A természet (1936/3. szám)
Debreczeni Dániel a. Ray: A selmecbányai Alma Mater kebelében született diáktársaságok története
fencingclassics.wordpress.com 

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda!

1. oldal / 14

JÓ SZERENCSÉT!


Adatvédelem - ÁSZF