Miért is lettem Selmeczi Hagyományőrző? Ha kíváncsiak vagytok a történetemre, szívesen megosztom veletek!
Azzal kezdem a történetem, hogy fél évvel ezelőttig semmit nem tudtam a hagyományőrzésről. Mikor kaptam az e-mailt, hogy az Isteni Fényben Tündöklő Dicső Firmák Karának támogatására szorulok, csak mosolyogtam magamban. Dőre pogány fejjel amolyan beavatási csicska-avatónak gondoltam az egészet, ami középiskolákban és munkahely váltásnál lenni szokott. Mekkorát tévedtem!
A pogány-felügyelet koránt sem volt olyan light-os, mint azt vártam, és a „Firma-taxi” bár lovas kocsi volt, ahogy képzeltem, de kistársaimmal kellett húzni-tolni közben vidámnak lenni, mosolyogni, énekelni, elviselni, hogy a város apraja-nagyja, miket dokumentál fénykép, videó és “hé nagyi, annak a sok gyereknek miért sárga az orra?” formájában.
A sok új élmény és a fáradtság végül tényleg mosolyt csalt az arcomra, s rekedtre kiabáltam magam. Ezt követően a hibátlan bemutatkozás után elfoglalhattuk szobáinkat. Talán fél óra, ha rendelkezésünkre állt és ez volt a leghosszabb idő, amikor szusszanhattunk egyet.
Folyamatos volt a programkínálat, fárasztó, mulatságos, ivós játékok keveredése olyannyira, hogy első éjjel nem is tudtam aludni, mert valahányszor csak lehunytam a szemem, újra hallottam a „Laurencia, drága Laurencia” c. nótát.
Érdekesség, hogy, ha kinyitottam a szemem, az ének elhallgatott.
Körülbelül a második nap felénél kezdem el felfigyelni arra, hogy Firmáink mindenhová kísérnek minket. Még ha éjszaka felébredtünk és kiléptünk a szobánkból, máris ott volt egy, hogy Isteni Fényével vezessen a sötétségben. Feltűnt, hogy nem csak a szívatásról szól. Jó, persze, karlendítés, “terepszállás” minden adandó alkalommal, de kis pogány fejemmel, rájöttem, hogy mindez az egyetemre készít fel.
Kiemelnék egy Firmát, aki hangosabb volt az összes többinél, jóval többször osztott ki büntetést, és mindenhol ott volt! Külön kaptunk „egyetemes szinten” (UK II. emelet) fekvőtámaszozás, mikor az egyik „pogány” kiült az erkély korlátjára. Akkor volt, hogy én megláttam a Firma szemében az aggódást, hogy tényleg félt minket, mint tyúkanyó a kiscsibéit. Szerintem az egész évfolyamon mindenki tudja, hogy nem ülünk ki a korlátra. Hogy betartják-e arra nem vennék mérget, de hogy tudják, tilos, az biztos!
(Nem tartozik a történethez, de az említett Firmát kértem fel Firma-anyámnak és ő elfogadott. 😀)
Vajon hányszor kell majd sokkal fáradtabb állapotban a jegyzeteimet olvasva ébren maradnom? Nem is ment volna, ha az a hét iron-pogány tréning nincs! És nem csak ez! Felkészítettek rá, hogy odafigyeljünk kistársainkra, az apró rezdülésekre, ők maguk is példát mutattak, nem volt olyan, amiben ne álltak volna rendelkezésünkre, legyen szó otthon hagyott körömvágó készletről, felvilágosításról, a beiratkozásban való segítésről, a közös nótázás szeretetéről.
Szép lassan megismertük Firmáink közelebbről. Köztük is van anime rajongó, társasjáték mániás, matematika szerető (hisz többször is bejár kurzusra, mint azt az egyetemi mintatanterv előírja).
Azért kezdtem el érdeklődni a hagyományőrzés iránt, mert nagyon jól esett az a sok figyelem, a beilleszkedést segítő törekvés, amit Firmáinktól kaptam. Még a fölött is szemet hunytak, hogy alkohol impotenciát írtam minden tanszéken. Ez egy kedves közösség. Szívesen lát minden érdeklődőt a hagyományőrző szakokon. A Selmeczi diákok mind őrzik az ősi egyetem történetét, amit a történelem feledésre ítélt, egyetemi berkeken kívül kevesen tudnak róla, mi mégis itt vagyunk, emlékszünk, „ha Selmec hív, mi ott leszünk”, s eközben a világot is jobbá formáljuk magunk körül.
Azért lettem hagyományozó, mert az egy életen át tart, míg az egyetem csak a diplomaosztóig. Azért, hogy hangos Jó Szerencsét!-tel köszönthessek minden erdészt és faipari mérnököt, (és valamennyi hagyományőrzőt) akivel csak találkozom, hisz van bennünk közös. Azért, mert bár korok ébrednek és tűnnek el,
Selmec örök.
– Mókalandor
Olvastad már ezeket a cikkeinket?
A diákhagyományokról (suum cuique)
Feldolgozás...
