Írások (Page 4 of 7)

Veszélyben Selmec

Vajon mi az, amit anno 1942-ben veszélynek láttak az akkori soproni-selmeci diákok? Mi az, amit már akkor sem néztünk jó szemmel és milyen párhuzamok vonhatóak most a jelenben? Látható, hogy bizonyos folyamatokat, már akkor sem tartottunk üdvösnek.

A Kör folyóirata a Bástyánk, remek cikkeket közölt különféle témákban (Selmec, irodalom, aktuális hírek, ifjúsággal kapcsolatos kérdések, oktatás). Az írások kiválóan vannak megfogalmazva és alaposan körbejárnak egy-egy témakört. 
Nézzük, mit üzen az újság 1942-ből:

Veszélyben Selmec
KASSAY F. LÁSZLÓ emh.

Veszélybe került Selmec abban az értelemben, ahogyan a mi szívünkben él; a szellem és a hagyományok értelmében. Kétoldalról fenyegeti veszély. Vagy az örökösök részéről, akik elherdálhatják a rájukmaradt kincseket vagy pedig kívülállók részéről, akik lassanként kisajátítani, elbirtokolni igyekeznek azokat. Nekünk szembe kell néznünk mindkét veszéllyel.

A belső veszély ténye sokszor előfordult a múltban, de azt hála az átmentett selmeci szellemnek, mindezideig sikerült kiküszöbölnünk és rövidesen kivetnünk magunkból. Az ilyenformán felmerülő rothasztó elemek akkor jelentkeztek, mikor a selmecbányai Bányamérnöki és Erdőmérnöki főiskola elzárkózottságából ide került Sopronba. Ekkor jelentek meg aztán körünkben a jampec és a konjunktúralovag. A kettő csaknem ugyanaz. Hogy kik ezek ?

Te is ismered a piros csokornyakkendős, kitömött vállú, legújabb lipótvárosi divathoz kínosan alkalmazkodó jampecet, amely az ország mai főiskolás ifjúságában – sajnos – mindgyakrabban előfordul. Hozzánk is elvetődik néha egy-egy de hála Istennek, csak rövid ideig bírja ki. Pökhendi modora, kellemetlen zsargonja utálatot kelt, különösen a firmák körében. Ő az, akinek számára „fölöslegesek a kivonulások” – „jobb egy mozi, mint egy közgyűlés”. –

Bástyánk 1942/I.

Ezek az urak mindig a balekság körében találtak legtöbb követőre. Főleg azok között, akik örök ellenzékiek, akiknek önérzete amúgy is lázad kissé az „értelmetlen” rendszer ellen. Így alakultak klikkek, amelyek már sokkal jelentősebb bomlasztó hatással voltak. Az ilyen krízis a félév végén szokott a fordulóhoz érkezni, mikor teljes lesz az undor a matematika, ábrázoló, stb. iránt, hiszen ő nem ezt várta… Ekkor aztán vagy itthagyja az egyetemet néhány –„savanyú a szőlő – szerű kifejezéssel – és valljuk be, ez az egyedüli hasznos tevékenysége számunkra, – vagy pedig itt marad; ez a körülmény pedig sok alkalommal okozott már krónikus betegséget körünkben.

Hála Istennek, a selmeci ifjúság mindezideig megtalálta önmagát és végzett az ilyen betolakodókkal. Létünk csupa harc volt ezek ellen és mondhatjuk, hogy a harcnak minden évben újból meg kell kezdődnie. Volt ugyanis eset, – hála istennek csak volt, – mikor a stréber fogalma testet öltött nálunk is. A stréber…aki hörgő torokkal és vérbenforgó szemekkel védi távoli érvényesülésének képzelt útjait. Ki tanulmányutakon félrevonja a főmérnököt, fülébe súgva annak, csak szóljon, ha egy jó mérnököt akar, mert csak én értek igazában ezekhez a dolgokhoz…
Természetesen kilökjük magunkból az ilyen alakokat, mert ilyen sohasem volt Selmecen és nem szabad, hogy legyen nálunk sem. Pedig Selmecen többen voltak, mint mi vagyunk.

A konjunktúralovagok alakjában feltűnő eme belső veszélyek ellen könnyű a védekezés és a selmeci ifjúság mindig tud majd ellene védekezni, de nehezebben állunk a másik veszéllyel, a külső veszéllyel, amit erős kifejezéssel hagyománytolvajlásnak neveznék.

Le kell szögeznünk, hogy a selmeci hagyományok egyedül minket, a soproni Műegyetem hallgatóit illetnek meg és azokat eltulajdonítani nem engedjük senki részéről, még akkor sem, ha azok oldalági rokonaink!

Bástyánk 1942

Szomorú dolog. hogy most kell elsőbbségi jogot bejelentenünk arra, ami tulajdonképpen mindig is a miénk volt, de sajnos, ez a bejelentés szükségessé vált, mert már kezd a helyzet úgy állani, hogy más diákegyesületek mutatják be nekünk a tőlünk átvett diákszokásokat úgy, mint sajátjukat. Tanúja voltam a legkülönbözőbb budapesti és vidéki diákegyesületekben, mikor selmeci dalokat énekeltek, természetesen a főszavak elváltoztatásával és a felületes átvétel miatt hamis szöveggel, vagy dallammal. Ugyancsak átvették a szakestély, szalamander szokását is, csak kissé elferdítve, ami – mondanom sem kell, – csak az illető szokás kárára történt. A ballagást az egész országban végzik, de kevesen tudják, hogy az selmeci szokás.

Mikor meglepődve szóltam – „Hiszen ezek a mi szokásaink”, – sietve jött a felelet; „Ugyan kérlek, hiszen ez már nálunk pl. 1923-ban is megvolt…Természetesen meggyőzhetek néhányat azzal, hogy nálunk meg már pl. 1868-ban is így (illetve nem egészen így) csináltuk; a tömeg erről sosem vesz tudomást, de ha ez így megy tovább, akkor néhány év múlva az Erdész himnuszt is úgy hallom majd énekelni, mint pl. „tipikus és eredeti textilmérnök-indulót”.

Érdemileg nem is lehet bírálat tárgyává tenni ezeket a „hagyomány-koktélokat”, azt ugyanis közülünk bárki azonnal láthatja, hogy ezek csupán utánzások. Valaki egyszer hallotta a mi szakestélyünket, néhány szót megjegyzett belőle, a többit saját fantáziájával pótolta. Ezzel magyarázható az, hogy pl. az ilyen szakestélyeken a ,,Praeses”, ,,Kontrapunct”, stb. idegen nyelvű szavak mellé ősmagyar szavak is bejöttek, az elfelejtett eredeti szó pótlására. A keverék természetesen meglehetősen fanyar lesz.

Ha pedig valaki már odáig jutott. hogy kétségbe vonja ezeknek a hagyományoknak kizárólagosan selmeci voltál annak szolgálhatunk mi majd döntő bizonyítékokkal.

Sajnos, messze vagyunk a tűztől, s ha nem mozgunk egy kicsit, ilyenmódon mindenünk észrevétlenül elvész. Pedig az, aki átélt már igazi selmeci szakestélyt és amolyanfajta .,koktélszakestélyt”, azonnal észreveszi, hogy eredeti ízzel és zamattal csak az eredeti selmeci szokások bírnak, s minden máshová félig-meddig átültetett ilyen dolog csak torz kísérletként hat ezzel szembeállítva.

Hogyha ezekre a szokás-átvevő törekvésekre gondolok, eszembe jut az a sokszor hallott felfogás, hogy a modern idők szelleme és nemtörődömsége el fogja hanyagolni a hagyományok fenntartását. Hogy mennyire nem igaz ez a felfogás, azt éppen a fenti jelek mutatják. A modern egyetemi polgár egyenesen kívánja az ilyen régifajta, kissé misztikus és bizarr szokások gyakorlását és azonnal magáévá teszi azokat, ha valahol máshol látja. Annál inkább meg kell becsülnie a már birtokában levő szokásokat egy olyan egyesületnek, amely legrégibb, legeredetibb kincseket mondhatja magáénak, a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia soproni utódjának. Én meg vagyok győződve arról. hogy mi rendelkezünk annyi erővel, amivel meg tudjuk védeni az, ami a mienk, mindenkivel szemben!

(Bástyánk, A Bánya-, Kohó- és Erdőmérnök-hallgatók Ifjúsági Kör havi folyóirata (1942/I.) A szerző a Kör tisztikarának és választmányának is tagja volt.
Az eredeti anyagot a Kőhattyú szerkesztősége digitalizálta.)

A PDF letöltehető itt.

A képekért köszönet Rozsdának!

 

 

 

 

Centenárium kapcsán

A Selmeccel kapcsolatos megemlékezés–sorozat véget ért. 1918 decemberében a diákság zöme, 1919 áprilisában a tanárok többsége is elhagyta az ősi várost, majd megkezdődött a tanítás Sopronban. Kevesen tudják azonban, hogy Selmecbányát egyszer még néhány napra visszafoglalta a Tanácsköztársaság idején felálló Vörös Hadsereg. 1919. június 6-a és 10-e között az északi hadjárat során magyar kézre került Selmec.

centanarium_selmec_ujsag

 Állítólag néhány még ott lévő és bizonytalankodó tanár csak ekkor távozott. Június 10-én azonban újból a cseh–szlovák csapatok kezére került. Másnap készült az alább is látható, jól ismert fotó a Kálvária alatt táborozó egységükről.

centenarium_selmec_kalvaria

Šnejdárek ezredes és csapata néhány nappal Selmecbánya csehszlovák visszafoglalása után a Kálvária alatt

A sors különös fordulata, hogy ez után néhány nappal (állítólag június 17-én, mások szerint júliusban) a Schacht kocsma épülete – mely utóbb már lakóház volt – leégett. Az épületet még a burschenschaft elmúlása után (1877) is egyfajta tisztelet övezte a diákság és a szakmabeliek körében, mint hagyományaink jelképes szülőházát. A diáktanya pusztulását a rossz nyelvek szerint az újra bevonuló légiós csapatok okozták, akik azt állítólag felgyújtották. Az épület többé nem épült újra. A tető nélkül maradt, lassanként omladozó falak azonban még évtizedekig álltak szomorú emlékműként, míg végül a ma is látható garázssor épült a helyére.

centenárium_schacht

Leégésének időpontja sorsszerű és szimbolikus. Bárhogy is volt, talán jobb is, hogy így történt. Ne igyék többé senki más abból a korsóból, amelyből az elhunyt barát emlékére ittak! Ne lakjék senki idegen abban a házban, melyben a szent selmeci diákhagyományok születtek!

centenarium_leegett_schacht

A leégett Schacht az 1930-as években

– Dalospacsirta

Jelképünk nem pickhammer, juppajdé, juppajda :)

Jó szerencsét!

Korábban feltettünk Facebookon egy kérdést két kép alapján, hogy melyik ábrázolja a pickhammert. Természetesen kicsit csalafinta módon kérdeztünk, hogy még jobban kibújjon a szög a zsákból 😀

A válaszadók 36%-a találta el a helyes választ. Hogy javítsunk ezen az arányon, Facebook oldalunkon több posztot is közzétettünk erről a témáról és némi idővel újra feltettük ugyanazt a kérdést. Volt értelme a munkánknak, mert néhány hónap után a helyes és helytelen válaszadók aránya teljesen megfordult a jó irányba. Már 74% a jó választ jelölte.

A pickhammer egy sűrített levegővel működő fejtőkalapács, amit a bányászatban használnak.

A bányászjelvényről:
A legelterjedtebb bányász jelkép és hagyományainkon belül is használt az a szimbólum, mely stilizálva egy nyeles éket és egy kalapácsot ábrázol, keresztbe fektetve egymáson.  A vájárok gyakran így tették le ezt a munkaeszközt egyes magyarázatok szerint, de ez lehet csak későbbi belemagyarázás. A nyeles ék (nem csákány! van olyan ábrázolás amin csákány van a kalapáccsal együtt keresztbe téve, de mi nem azt használjuk jelképnek a legtöbbször) nyele könnyen kivehető volt, sőt gyakran enyhén ívelt, hogy a szűk helyeken is jobban elférhessenek vele. Erre a fém ékre vertek rá a kalapáccsal, amin sok magyarázni való nincs. A lőporos robbantás elterjedése előtt ilyen módon tudtak csak lassan és apránként haladni. A nyeles ék és kalapács (ez a legpontosabb) vagy a bányászjelvény vagy a bányász jelkép elnevezés a helyes, a pickhammer nem 😮

A jelkép lefelé való fordítása halálesethez kapcsolódik, sírokon is fellelhető, de használják ezt a jelzést egy bezárt tárna vagy bánya esetén is.

Tehát a cikk fő üzenete az, hogy:
bányászjelvény≠ pickhammer 😉
Tehát senkinek sincs pickhammeres kitűzője (még 😀 )!

Itt egy kis videó arról, hogy miként képzeljük el az itthon is ,,pickhammer” kifejezés alatt futó eszközt:

Van egy másik, szintén tévesen elterjedt gondolat: a varrott évfolyamcímerekben is fellelhető, gyakran szalamandrának tartott állat igazából gyík 😉

Erről a két kérdéskörről kiváló és forrásokkal alátámasztott cikk olvasható Pamach tollából (katt ide).

Kis juppajdé 😀

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda.
 Nekünk bányászjelvény kell juppajdé, juppajda.

Nyeles ék és kalapács ez a tuti hát ezt használd!
 Juppaájdéa juppajda, juppajdéá juppajda, juppájdéajda!

Kőhattyú Nedvesest 2019.03.23.

Jó szerencsét!

Márciusban ismét Nedvesesten emlékezetünk meg, arról, hogy a Kőhattyú kezdeményezés már évek óta jelen van hagyományaink mindennapjaiban. Az eseményt Miskolcon tartottuk, ahol négyből három hazai selmeci hagyományőrző városból vettek részt képviselők, valamint debreceni barátainkat is vendégül láthattuk. Remek hangulatú, vidám és színvonalas esemény volt. Büszkén mondhatjuk, hogy már Miskolcról, Sopronból és Újvárosból is vannak szerkesztői az oldalnak, ami még jobban lehetővé teszi, hogy a selmeci hagyományőrzőket tájékoztassuk, valamint számukra releváns tartalmat készítsünk! Nedvesest után felajánlott korsók, kulcstartók, képeslapok, kitűzők és kiadványok közül lehetett “vásárolni”, melyből befolyt teljes összeget jótékony célra gyűjtöttük, miskolci öreg Firmák számára.

Eddigi tevékenységeink, a teljesség igénye nélkül:

  • hagyományőrzőknek kiadványok készítése (pl. Selmeci GYIK)
  • két selmeci hagyományőrző konferencia szervezése
  • kutatások, érdekességek és tájékoztató jellegű cikkek közlése
  • tájékoztatás és hírek selmeci hagyományokról
  • selmeci tarokk kiadása
  • wintri kártyajáték kiadása
  • “hattyúvadászat” kincskereső játék lebonyolítása
  • jelenlét 4 közösségi média felületen, valamint a weboldalon
  • filmvetítés és selmeci hagyományokkal kapcsolatos filmek kutatása
  • csapatépítő és felkészítő tréningek tartása hagyományőrzőknek
  • hagyományokban aktív személyek tevékenységének és eseményeinek népszerűsítése
  • selmeci diákhumor becsempészése a mindennapokba 
  • waldenmentés (ebből már egy gazdára is lelt 🙂 )
  • centenáriumi bányapénz kiadása?…ez még a jövő zenéje 😀

Selmeci tarokk

Jó szerencsét!

Körülbelül féléves előkészület után végre itt van a Selmeci Tarokk!⚒  
Szerencsére sikerült a szükséges feltételeket megteremteni és megálmodni rá a képeket, mely egykori fás valete elnökünk keze munkája!
Sok nehézség közbejött, de a 100 éves exodus 2018-as utolsó nevezetesebb dátumára (dec. 15-16 egyes források szerint) sikerült ideérnie a csomagnak!
Mind a 4 hazai testvérvárosból tettünk rá jeleneteket és természetesen Selmecről is!
Vivat Academia! Vivat Sopron! Vivat Miskolc! Vivat Dunaújváros! Vivat Székesfehérvár! Vivat Selmecbánya! Kívánjuk, hogy szép emlékeket idézzen ez a pakli és hozzájáruljon a négy hazai selmeci hagyományőrző város diákéletének a színesítéséhez!
(update: A centenáriumi különkiadás elfogyott, most 2020 májusában egy új selmeci tarokk került kiadásra, mely kisebb módosításokat tartalmaz, nem a centenáriumi kiadás reprintje. Itt lehet igényelni selmeci hagyományőrzőknek. )

                     A múlthoz méltóan, a jövőt figyelve, a jelenben élve!

Selmec–Sopron 100

forrás: Sopron-Selmec 100 facebook oldala

Az alábbiakban az Alma Mater 100 éves elköltözésére emlékező programsorozattal kapcsolatos linkeket teszünk közzé. A programok április végével fejeződnek be az előzetes információink szerint (az első tanítási nap Sopronban ekkortájt volt).

Nosztalgiavonat Selmecre

Képeink a selmeci programokról

Az egyedi címkés limitált centenáriumi sörök

Soproni ősbemutatója a Pillanat című dramolettnek (mely az elválásról szól)

Soproni színpadi előadás (Selmeci hangulatok),  Carmina Universitas és fáklyás menet

A centenárium weboldala

A centenárium facebook oldala


KÖNYVBEMUTATÓK ÉS KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ
Nemrég ért véget a Sopron-Selmec 100 zárórendezvénye
fotók: Kőhattyú

Védett: Wintri: Hogyan készült?

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

,,Ha Selmec hív, mi ott leszünk…” – Selmeci Hagyományőrző Konferencia 2018

Idén harmadik alkalommal gyűltek össze Sopronban, (szeptember 14-15.) hogy szervezett és tematizált kereteken belül beszélgessenek a selmeci hagyományokról. Az esemény egyik ihletője egy 1972-ben Sopronban tartott szeminárium, mely akkor más néven és formában, de a diákhagyományaink kérdéseivel is foglalkozott.

1972

A Selmeci Hagyományőrző Konferencia ezen a néven másodszor lett megrendezve a Hűség Városában, ahol mind a négy hazai selmeci hagyományőrző város (Sopron, Miskolc, Dunaújváros, Székesfehérvár) képviseltette magát. Az összejövetel célja, hogy megismerjük egymás helyzetét, tanuljunk a többiek jól bevált módszereiből és beszéljünk a közös ügyeinkről. Az az elképzelés, hogy legyen egy fórum, ahol kielégítő időkeret mellett tudunk beszélni komolyabb témákról is, mindezt szabadon, nyílt részvételi lehetőséggel bármelyik tagunk számára, a lehető legkedvezőbb részvételi hozzájárulás mellett. Ez remek kapcsolatépítési lehetőséget is jelenthet, ahol hagyományainkban aktív emberek jobban megismerhetik egymást (tavaly ilyen testvérvárosi ismertségből szakestély is született). Idén is hívtunk hagyományainkat jól ismerő és kutató előadókat, akik segítettek nagyobb áttekintést adni történetünkről és felhívták a figyelmet a múlt, jelen és jövő kihívásaira.

Selmeci Hagyományőrző Konferencia 2017

A 0. csütörtöki napon már érkeztek Miskolcról vendégek, hogy a nálunk jelen lévő tanszéki balekoktatás menetébe bepillantást nyerjenek. Pénteken, a konferencia első napján megismertük a résztvevők szakjainak sajátos rendszerét, beiratkozástól egészen a végzésig. Ez az alapos ismertetés délután öt órától éjfélig tartott, kisebb szünetekkel és egy közös vacsorával. Érdekes és érdemes is volt hallgatni ezeket a beszámolókat, mert nem egy jó ötlettel lehetett gazdagabb az, aki saját karának fejlesztéséhez keresett módokat.

A szombati reggeli után Prof. dr. Bartha Dénes tartott előadást hagyományaink elmúlt évtizedeiről, majd Dr. ifj. Sarkady Sándor az ősi fészek, Selmecbánya kikényszerített elhagyásának történetét ismertette, melynek lassan 100 éves centenáriumi megemlékezését tartjuk. A felszólalások után röviden beszéltünk pár aktuális kérdésről (hagyományaink más intézményekben történő másolása, idei tanév rendezvényei) és meghatároztuk a délután jobban részletezni kívánt pontokat. Áttekintettük a tavalyi konferencia összefoglaló jegyzetét is, hogy lássuk milyen témákat vizsgáltunk akkor és milyen megállapításokra jutottunk velük. Volt lehetőség hagyományainkkal kapcsolatos kiadványok beszerzésére is.

Délután rövid sétát tettünk a Botanikus-kertben, megnéztük a hagyományainkhoz kötődő főbb nevezetességeket, majd a Ligneum kiállítóközpontot jártuk körbe, ahol Orbán Júlia intézményvezető asszony köszöntette vendégeinket. Ebéd után folytattuk a tanácskozást főbb témáink mentén, ezek közül pár: minőség vagy mennyiség kérdésköre, a konferencia hatása és jövője, Fehérvár helyzete, közös felület létrehozása programjainknak próbaként és a hallgatói aktivitás növelése.

Az egyéni vállalások jegyzőkönyvbe vétele után, a jól végzett munka kellemes fáradtságát oldva rövid és remek hangulatú nótaestet tartottunk, majd zárás után szabadfolyás vette kezdetét.

Köszönjük minden résztvevőnek és támogatónak, hogy sikeresen megrendezésre kerülhetett az összejövetel!

A múlthoz méltóan, a jövőt figyelve, a jelenben élve!

Vivat Selmec!

2017-es konferenciáról itt is olvashatsz többek között, vagy saját oldalunkon is.

Selmeci diákok&Debreceni hagyományőrzés

Jó szerencsét!

Mi is ez az egész debreceni diákhagyomány?

A történet egyik “újkori” szála akkor kezdődött, mikor egy debreceni diákot miskolciak elhívtak szakestélyre, idestova már több, mint nyolc éve.

,,Az ajándékba kapott fakupát emelgetve és arcunkat megvilágító sejtelmes gyertyafényben – miközben mindenki bőszen énekelte a selmecbányai diákdalokat; kivéve én, halandó debreceni diák – irigykedve jutott eszembe, hogy nálunk is szeretik a bort. Meg a dalokat. Meg az alföldi körülményességet. És a jó közösséget. És akkor már ne felejtsük el, hogy egyetemünk múltja nem csak húsz, száz, hanem közel ötszáz éves múltra tekint vissza. Előtört belőlem egy kicsit a debreceni „bezzeg”-ség.

Visszatérve a hagyományokra, kezembe és nyakamba vettem a nagykönyvtárat, refit, egyetemet, élőt és szobrot, s kutattam, vajon alkotott-e valamit őseink diákköztársasága; a színmagyar, református, debreceni társadalom engedett-e a németes selmecbányaihoz hasonló diákéletet a kollégium falai között? Nem lepődtem meg – megismerve iskolai tanulmányaim során, hogy miért is járt ki Csokonai az akkor még farkasokkal teli Nagyerdőre diákjaival -, hogy színes és vidám diákélet folyt itt évszázadokon keresztül. Innen indult tehát az egész.

A Debreceni Egyetem jogelődjében, a Kollégiumban a szegényes lakhely, élelmezés és nagy szigor mellett jöttek létre az iskolai lakomák, a symposionok. 1598-ból származó feljegyzések szerint egyes alkalmakkor a diákok magyaros szívességgel megvendégelték a tanárokat. A lakomatartásra később egyre több okot eszeltek ki a diákok. Lakoma volt, ha a kiküldöttek megérkeztek, ha születésnap volt, ha az iskolától valaki elvált. Ezek tartása kétszáz év elteltével folyamatosan korlátok közé szorult. Az erős puritanizmus nehezen viselte, hogy a diákok a felvilágosodás hatására világi dalokat énekeljenek, s esetleg még táncoljanak is (ezt az ördögtől valónak tartották)… Azonban hiába volt tiltott a symposion, mind az anekdoták, mind a versek, dalok megszaporodása arról tanúskodik hogy a jókedvű gyülekezések, összejárások a Kollégium falai között és azon túl tovább virágoztak (Nagyerdőn, kocsmákban, kávéházakban).

Az egyetem létrejötte után bálok, majd a selmecbányai hagyományon alapuló szakestek áttelepítésével próbálkoztak, több-kevesebb sikerrel. Az Agráron minden évben rendeznek Sárgulást a végzős diákoknak, a Kollégium volt leánynevelő iskolájában, a jelenleg hatosztályos Dóczy Gimnáziumában pedig különböző hagyományokat (dalok, öltözet, Abigél, Szabó Magda emlékei) ápolnak. A magyaros vendéglátásra, a tanulás utáni kötetlen barátkozásra és közös vacsorára épülő, évszázados tradíciókon alapuló szervezett este, a symposion csak a közelmúltban éledt újra.

Már a 10. „újkori” symposiont tartjuk, s remélhetőleg év végére megjelenik a Debreceni diák dalos- és anekdotáskönyve is, mely magában foglalja az összegyűjtött dalokat, anekdotákat, verseket, valamint bővebb leírását adja a hagyományos debreceni diákszokásoknak. Emellett hasznos tippeket is ad azoknak, akik szintén folytatni szeretnék a symposion tradícióját.” 
(Az idézet forrása 2015.06.10-én kelt)

Örömmel olvastuk ezeket a sorokat, hisz a saját gyökerű hagyományőrzés minden intézmény büszkesége lehet. Ilyen tevékenységet erőnkhöz mérten igyekszünk támogatni, ha kutatásaink során hasznos anyagot találunk (találtunk 🙂 ). Felvettük a kapcsolatot a debreceniekkel és idén márciusban vendégül is láthattuk őket Nedvesestünkön. A kapcsolat tovább erősödött és hétvégén már Debrecen felé utaztunk a XVI. Symposiumra. Izgatottan vártuk az eseményt, csak találgatni tudtuk, hogy: Milyen dalok lesznek? Ki és hogyan fogja levezényelni az estét? Lesz-e felszólalás? Milyen társaság gyűlik majd össze?

Nem kellett sok időt bizonytalanságban töltenünk, az utolsó kérdésre hamar megkaptuk a választ, remek társaság jött össze. A rendezvény előtt, délutáni városnézést szerveztek nekünk, majd egy borozóba tértünk be, ahol rövid helytörténeti előadást kaptunk a kulturális rendezvényeknek is otthont adó pince tulajdonosától.

Az este

A Symosium vezetőjét (szénior) szavazással megválasztottuk, majd lett felelőse a világításnak, a szénior helyettesének, de még a mosogató deáknak is (lotor). Gitárkísérettel nótáztunk, de mondták, hogy nem ritka a tangóharmonika sem.
A bemutatkozó kör és felszólalások után vacsorát is kaptunk (ez remek ötlet, tudjuk nekünk is javasolni 😀 ) . Az étek neve vetrece volt, ami egy gulyás- vagy pörköltféle étel és remekül esett a pár pohár bor után.


A kép illusztráció, hamar elfogyott és a symposium után már csak az üres bográcsot lehetett volna fotózni. Az ételt savanyítják és cipóval, zsömlével fogyasztják.

 

 

Voltak felszólalások, vittünk ajándékot is, többek között egy érdekes tényt, ami hagyománykutatás közben került felszínre. A Selmeci diákok és a debreceniek között ugyanis van némi régebbi kapcsolat. A hírünk biztos eljutott oda is, hisz diáknyelv szótárukban a 19. századból ezt olvashatjuk a mulatós diák megnevezésére: selmeci. 😀

selmeci diák debreceni diáknyelvben

Jó hangulatban zártuk az estét, amit még nótázások és kötetlen beszélgetések követtek három után is.

debreceni symposium debreceni diákhagyományok füzet

Remek hétvége volt, köszönjük az ivitálást. Örülünk, hogy ilyen kezdeményezések és események vannak a keleti végeken. Ahogy Debrecenben mondták:

Vivat societas!

Itt olvasható egy újabb cikk a témáról (2019.03.24.)

Debreceni barátunk inspiráló videóját itt is megtekinthetitek (röviden említést tesz  a helyi diákszokásokról is 🙂 )

 

 

A másik ember

Beszédekben, újságcikkekben, politikai programokban, a társadalmi kérdésről szóló munkákban egyre gyakrabban előforduló szó : a közösség, A „közösségi gondolat megvalósítását” emlegetik és ígérik. Ami azt mutatja, hogy a közösség problémái egyre égetőbbek, viszont megoldásuktól még mindig nagyon messze vagyunk, különben nem kellene annyit emlegetnünk a közösséget. Ennek sok önzés és szándékos ellenálláson kívül az is oka, hogy sokszor a jószándékú ember sem tudja hirtelenében, hogy hol fogjon hozzá : azonkívül, hogy talán ő is beletartozik, mi dolga neki a közösséggel ? Közösség. Elvont fogalom, valami hatalmas, nagy dolgot jelent, úgy érezzük, amivel államférfiaknak és politikusoknak dolguk törődni, amihez mi kis emberek vagyunk. Nehéz is elképzelni ; sok embert, tömeget szoktunk látni, de az nem azonos a közösséggel. Nincs róla tapasztalatunk, mert reggel az utcasarkon, az egyetemen, azután , a kollégiumban, vasútállomáson vagy a presszóban sohasem a közösséggel találkozunk, beszélgetünk, tárgyalunk, hanem a professzor úrral, a Kovács Palival, Nagy Pistával, azaz mindig egy bizonyos másik emberrel. Amíg hát csak közösségről beszélünk, az elvont fogalom leple alatt saját életünk nagyon közösségellenes maradhat, akarva-akaratlan. Azt kell, megtanuljuk, hogy ne a megfoghatatlan és sohasem látott közösségre gondoljunk, hanem a másik emberre: arra a másik emberre, akivel viszont lépten-nyomon találkozunk, akár ő nyit időnként reánk, akár mi kopogtatunk nála, akár csak kiírása vagy üzenete ér el hozzánk.

Az automatába bedobja az ember a kétszázast, a gépet vagy motort elindítja s azután várja az eredményt. A gép csak ebből az egy szempontból érdekel: arra való, hogy engem kiszolgáljon, javíttatni csak akkor fogom, ha az érdekem kívánja, különben semmi közöm hozzá. A hideg, lélektelen masinával való viszonyom teljesen egyoldalú. Rendben is van ez így a gépek tekintetében. Az nincs azonban rendben, mikor emberek is ilyen személytelenné, a magam kiszolgálásán túl közömbössé, idegenné, szinte masinává válnak a számunkra. 

Magunk számára megkívánjuk a megértést, de nem jut eszünkbe, hogy a másik embert is meg kellene értenünk. Megkívánjuk a segítséget, jól esik mindenesetre, de gyakran nem gondolunk arra, mikor a másik embernek is szüksége volna rá.

A másik embert felismerni : az egyik lépés.
A másik: a másik emberre való tekintettel élni.

Nem vonhatja ki magát senki, mert Jancsi bácsival, Mariska nénivel, Nagy Pistával, Kovács Palival, az évfolyamtárssal, az ügyintézővel, a tanár úrral és a többiekkel naponként találkozunk mindannyian vagy olvassuk bejegyzéseiket, üzeneteiket.

(Victor János írása alapján, mely a Bástyánkban jelent meg)

 

JÓ SZERENCSÉT!


Adatvédelem - ÁSZF