A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztató
- Kellékszavatosság
Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
Ön Dr. Szőke Zoltánné e.v. hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?
Ön – választása szerint-az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.
Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?
Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívom a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez legfeljebb egy év.
Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
Ön a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást Dr. Szőke Zoltánné vállalkozása nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
- Termékszavatosság
Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?
Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – az 1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?
Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
Milyen esetben minősül a termék hibásnak?
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.
A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
– a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
– a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
– a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
- Jótállás
Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
Hibás teljesítés esetén szerződés alapján a Dr. Szőke Zoltánné e.v. jótállásra köteles.
Önt milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján?
Az üzemeltető által forgalmazott egyes termékekre az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállás szabályait tartalmazó 151/2003. Korm. rendelet szerint 1 éves jótállási idő áll a fogyasztó rendelkezésére a termék átadásának napjától. A vásárlót a jótállás joga akkor nem illeti meg, ha a hiba a termék fogyasztó részére való átadását követően keletkezett. A megjelölt rendelet alá nem tartozó termékek tekintetében a gyártó által biztosított jótállási idő a termék mellett feltüntetésre kerül. Ezzel kapcsolatos problémák felmerülése esetén az üzemeltető pontos információt tud adni. Jótállás esetében a fogyasztó a jótállási időn belül a meghibásodott termék díjmentes javítása, vagy cseréje illeti meg. A garanciális javítások a gyártási hibából eredő meghibásodásokra terjednek ki. A garancia feltételek a használati útmutatóban levő feltételek betartásával együtt érvényesek.
A termékek garanciális szervizpontjára történő eljuttatásának költsége a vásárlót terheli. A meghibásodott terméket közvetlenül az üzemeltető címére küldheti vissza. Portósan küldött csomagokat nem vesz át átvevőpontunk, azt minden esetben visszaküldi a feladónak! Az üzemeltetőnek törekednie kell arra, hogy a kijavítást, vagy cserét 15 napon belül elvégezze. A jótállás körében végzett tevékenység költségei az üzemeltetőt terhelik.
Egyebekben a jótállásra a Ptk.6.171-173.§-ban foglaltak az irányadóak.
Mikor mentesül a vállalkozás a jótállási kötelezettsége alól?
A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
Felhívom a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok az 1. és a 2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.