{,,Mindent kötelességük átmenteni, és ha kell, át kell alakítani a formákat, de anélkül, hogy a gondolatot sértenék.”}

A történelem valóban szereti ismételni önmagát. Ifj. Sarkady Sándor a. Narrátor PhD értekezéséből sok ilyen minta látszik. Mára ezt a részletet választottuk, különösképpen a fentebb is olvasható mondatot, melyet a Kőhattyú szintén egyik céljának tekint!

kép: nyme.hu

/Mit jelent az, hogy selmeci diák?/
„Fogalom ez, többet jelent mint alapszabályok adta keret. Személyi barátság és a sorsközösség az, ami bennünket erős kévévé köt össze. Baráti kötelék, ami itt fonódik a főiskolás esztendők alatt, de túlnő a „kolléga úr” viszonyán, elkísér egy életen keresztül a halálig” – mondta a Szent Imre Kör elnöke.

Példának a sok év elmúltával való találkozást hozta fel Bubics. Mert ez a találkozás különbözik minden más találkozástól, különösen olyantól, ahol az egykori iskolatársak azt sem tudják, hogyan szólítsák meg egymást. Régi hagyomány az alapja ennek a közösségnek. Nem a balekbál emléke, vagy a szakestélyek mámoros hangulata, sem a „Ballag már a vén diák” dallama. Hanem a másoknak furcsa, esetleg nevetségesnek tűnő diákélet szelleme az, ami úgy szívódott beléjük az évek során a főiskolán. Nagyapáik és apáik ugyanúgy rótták a szalamandereket a selmeci utcákon, mint ahogy most ők teszik ugyanezt a soproni utcákon. Bubics megállapította, hogy gyengült a sorsközösség tudata.

A hagyományokat sem tudták maradéktalanul Sopronba átmenteni az elődök. Ennek oka az új környezet és a hihetetlenül mozgalmas időszak volt. Kezdetben még sokan a békebeli Selmec életét élték. A gazdasági válság azonban legkeményebb ellenfele lett a hagyományoknak. Egy új fiatal generáció lazította az öregek egységét. A fiúk egy része már idegenkedik a régi szokásoktól. Azokból így lassan el-elmarad valami.

Beszédében Bubics hangsúlyozta, nem szabad engedni, hogy a hagyományok mindinkább csak emlékként éljenek tovább. A szellemet ápolni kell, tudatosítani kell, hogy a selmeci diák testvér, akit szeretni, segíteni kell még áldozat árán is. A válságot át kell vészelniük a hagyományoknak. Mindent kötelességük átmenteni, és ha kell, át kell alakítani a formákat, de anélkül, hogy a gondolatot sértenék. Ezekben a nehéz időkben féltve kell őrizni az ősi hagyományokat; eljön az idő, amikor egy újabb diákgeneráció teljes vitalitásukban kibontja majd azokat. A hagyományokból nem csak erőt meríthetnek, de velük meg tudják őrizni vezető helyüket a magyar diákközösségek között is.