Tag: diákhagyományok

General Poppenheimer

Az egyik legkedveltebb dalunk, de ki az a Poppenheimer?
Találkozni lehet jó és kevésbé jó válaszokkal is (nem, nem volt selmeci tisztviselő). Gottfried Heinrich zu Pappenheim, gróf, (Treuchtlingen, 1594. május 29. – Lipcse, 1632. november 17.) német katonatiszt, császári tábornok a harmincéves háborúban.

Pappenheim hírnévre és tiszteletre tett szert merészsége, lojalitása, valamint haditettei miatt. Ezenkívül a fogaskerék-szivattyú találmánya is neki tulajdonítható.

A nótáról:

A minden bizonnyal német nyelvű területen született dal, (forrása ismeretlen) mulatozások alkalmával gyakran hallható különféle európai hallgatói egyesületek és társaságok összejövetelein.  Magyarországon a selmeci diákhagyományok révén vált ismertebbé. Két fordításról tudunk, a jelenleg elterjedt magyar szöveget 1938-ban készítették.


Németül (egyik jelenleg is használt változat):


Wir trinken Einen Halben in der Welt. (bis)
Warum sollten wir nicht trinken einen Halben, (bis)
Einen Halben in der Welt.

|: General Pappenheimer
Der soll leben
General Pappenheimer
Der lebe hoch. : |
Bei Wein und bei Bier, Lustige Pappenheimer sind wir hier;
Bei Bier und bei Wein, Lustige Pappenheimer wollen wir sein.

Érdekesség, hogy a nótához társul egy olyan szokás is, mely alapján a társaságban egymás mellett ülők ütemre koccintanak egymással bizonyos részeknél. Ez a szokás Sopronban alakulhatott ki, mert Selmecbányán és a kezdeti Soproni időszakban még koccintás helyett tisztelegtek egymásnak. A tisztelgés, a Leobenbe kivonult selmeci diákok között is megmaradhatott.

A Pappenheim nóta közben tisztelgő diákok (a helyszín valószínűleg Leoben)

A tábornok nevét viseli egy népszerű induló is:

 

Veszélyben Selmec

Vajon mi az, amit anno 1942-ben veszélynek láttak az akkori soproni-selmeci diákok? Mi az, amit már akkor sem néztünk jó szemmel és milyen párhuzamok vonhatóak most a jelenben? Látható, hogy bizonyos folyamatokat, már akkor sem tartottunk üdvösnek.

A Kör folyóirata a Bástyánk, remek cikkeket közölt különféle témákban (Selmec, irodalom, aktuális hírek, ifjúsággal kapcsolatos kérdések, oktatás). Az írások kiválóan vannak megfogalmazva és alaposan körbejárnak egy-egy témakört. 
Nézzük, mit üzen az újság 1942-ből:

Veszélyben Selmec
KASSAY F. LÁSZLÓ emh.

Veszélybe került Selmec abban az értelemben, ahogyan a mi szívünkben él; a szellem és a hagyományok értelmében. Kétoldalról fenyegeti veszély. Vagy az örökösök részéről, akik elherdálhatják a rájukmaradt kincseket vagy pedig kívülállók részéről, akik lassanként kisajátítani, elbirtokolni igyekeznek azokat. Nekünk szembe kell néznünk mindkét veszéllyel.

A belső veszély ténye sokszor előfordult a múltban, de azt hála az átmentett selmeci szellemnek, mindezideig sikerült kiküszöbölnünk és rövidesen kivetnünk magunkból. Az ilyenformán felmerülő rothasztó elemek akkor jelentkeztek, mikor a selmecbányai Bányamérnöki és Erdőmérnöki főiskola elzárkózottságából ide került Sopronba. Ekkor jelentek meg aztán körünkben a jampec és a konjunktúralovag. A kettő csaknem ugyanaz. Hogy kik ezek ?

Te is ismered a piros csokornyakkendős, kitömött vállú, legújabb lipótvárosi divathoz kínosan alkalmazkodó jampecet, amely az ország mai főiskolás ifjúságában – sajnos – mindgyakrabban előfordul. Hozzánk is elvetődik néha egy-egy de hála Istennek, csak rövid ideig bírja ki. Pökhendi modora, kellemetlen zsargonja utálatot kelt, különösen a firmák körében. Ő az, akinek számára „fölöslegesek a kivonulások” – „jobb egy mozi, mint egy közgyűlés”. –

Bástyánk 1942/I.

Ezek az urak mindig a balekság körében találtak legtöbb követőre. Főleg azok között, akik örök ellenzékiek, akiknek önérzete amúgy is lázad kissé az „értelmetlen” rendszer ellen. Így alakultak klikkek, amelyek már sokkal jelentősebb bomlasztó hatással voltak. Az ilyen krízis a félév végén szokott a fordulóhoz érkezni, mikor teljes lesz az undor a matematika, ábrázoló, stb. iránt, hiszen ő nem ezt várta… Ekkor aztán vagy itthagyja az egyetemet néhány –„savanyú a szőlő – szerű kifejezéssel – és valljuk be, ez az egyedüli hasznos tevékenysége számunkra, – vagy pedig itt marad; ez a körülmény pedig sok alkalommal okozott már krónikus betegséget körünkben.

Hála Istennek, a selmeci ifjúság mindezideig megtalálta önmagát és végzett az ilyen betolakodókkal. Létünk csupa harc volt ezek ellen és mondhatjuk, hogy a harcnak minden évben újból meg kell kezdődnie. Volt ugyanis eset, – hála istennek csak volt, – mikor a stréber fogalma testet öltött nálunk is. A stréber…aki hörgő torokkal és vérbenforgó szemekkel védi távoli érvényesülésének képzelt útjait. Ki tanulmányutakon félrevonja a főmérnököt, fülébe súgva annak, csak szóljon, ha egy jó mérnököt akar, mert csak én értek igazában ezekhez a dolgokhoz…
Természetesen kilökjük magunkból az ilyen alakokat, mert ilyen sohasem volt Selmecen és nem szabad, hogy legyen nálunk sem. Pedig Selmecen többen voltak, mint mi vagyunk.

A konjunktúralovagok alakjában feltűnő eme belső veszélyek ellen könnyű a védekezés és a selmeci ifjúság mindig tud majd ellene védekezni, de nehezebben állunk a másik veszéllyel, a külső veszéllyel, amit erős kifejezéssel hagyománytolvajlásnak neveznék.

Le kell szögeznünk, hogy a selmeci hagyományok egyedül minket, a soproni Műegyetem hallgatóit illetnek meg és azokat eltulajdonítani nem engedjük senki részéről, még akkor sem, ha azok oldalági rokonaink!

Bástyánk 1942

Szomorú dolog. hogy most kell elsőbbségi jogot bejelentenünk arra, ami tulajdonképpen mindig is a miénk volt, de sajnos, ez a bejelentés szükségessé vált, mert már kezd a helyzet úgy állani, hogy más diákegyesületek mutatják be nekünk a tőlünk átvett diákszokásokat úgy, mint sajátjukat. Tanúja voltam a legkülönbözőbb budapesti és vidéki diákegyesületekben, mikor selmeci dalokat énekeltek, természetesen a főszavak elváltoztatásával és a felületes átvétel miatt hamis szöveggel, vagy dallammal. Ugyancsak átvették a szakestély, szalamander szokását is, csak kissé elferdítve, ami – mondanom sem kell, – csak az illető szokás kárára történt. A ballagást az egész országban végzik, de kevesen tudják, hogy az selmeci szokás.

Mikor meglepődve szóltam – „Hiszen ezek a mi szokásaink”, – sietve jött a felelet; „Ugyan kérlek, hiszen ez már nálunk pl. 1923-ban is megvolt…Természetesen meggyőzhetek néhányat azzal, hogy nálunk meg már pl. 1868-ban is így (illetve nem egészen így) csináltuk; a tömeg erről sosem vesz tudomást, de ha ez így megy tovább, akkor néhány év múlva az Erdész himnuszt is úgy hallom majd énekelni, mint pl. „tipikus és eredeti textilmérnök-indulót”.

Érdemileg nem is lehet bírálat tárgyává tenni ezeket a „hagyomány-koktélokat”, azt ugyanis közülünk bárki azonnal láthatja, hogy ezek csupán utánzások. Valaki egyszer hallotta a mi szakestélyünket, néhány szót megjegyzett belőle, a többit saját fantáziájával pótolta. Ezzel magyarázható az, hogy pl. az ilyen szakestélyeken a ,,Praeses”, ,,Kontrapunct”, stb. idegen nyelvű szavak mellé ősmagyar szavak is bejöttek, az elfelejtett eredeti szó pótlására. A keverék természetesen meglehetősen fanyar lesz.

Ha pedig valaki már odáig jutott. hogy kétségbe vonja ezeknek a hagyományoknak kizárólagosan selmeci voltál annak szolgálhatunk mi majd döntő bizonyítékokkal.

Sajnos, messze vagyunk a tűztől, s ha nem mozgunk egy kicsit, ilyenmódon mindenünk észrevétlenül elvész. Pedig az, aki átélt már igazi selmeci szakestélyt és amolyanfajta .,koktélszakestélyt”, azonnal észreveszi, hogy eredeti ízzel és zamattal csak az eredeti selmeci szokások bírnak, s minden máshová félig-meddig átültetett ilyen dolog csak torz kísérletként hat ezzel szembeállítva.

Hogyha ezekre a szokás-átvevő törekvésekre gondolok, eszembe jut az a sokszor hallott felfogás, hogy a modern idők szelleme és nemtörődömsége el fogja hanyagolni a hagyományok fenntartását. Hogy mennyire nem igaz ez a felfogás, azt éppen a fenti jelek mutatják. A modern egyetemi polgár egyenesen kívánja az ilyen régifajta, kissé misztikus és bizarr szokások gyakorlását és azonnal magáévá teszi azokat, ha valahol máshol látja. Annál inkább meg kell becsülnie a már birtokában levő szokásokat egy olyan egyesületnek, amely legrégibb, legeredetibb kincseket mondhatja magáénak, a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia soproni utódjának. Én meg vagyok győződve arról. hogy mi rendelkezünk annyi erővel, amivel meg tudjuk védeni az, ami a mienk, mindenkivel szemben!

(Bástyánk, A Bánya-, Kohó- és Erdőmérnök-hallgatók Ifjúsági Kör havi folyóirata (1942/I.) A szerző a Kör tisztikarának és választmányának is tagja volt.
Az eredeti anyagot a Kőhattyú szerkesztősége digitalizálta.)

A PDF letöltehető itt.

A képekért köszönet Rozsdának!

 

 

 

 

Selmeci diákok&Debreceni hagyományőrzés

Jó szerencsét!

Mi is ez az egész debreceni diákhagyomány?

A történet egyik “újkori” szála akkor kezdődött, mikor egy debreceni diákot miskolciak elhívtak szakestélyre, idestova már több, mint nyolc éve.

,,Az ajándékba kapott fakupát emelgetve és arcunkat megvilágító sejtelmes gyertyafényben – miközben mindenki bőszen énekelte a selmecbányai diákdalokat; kivéve én, halandó debreceni diák – irigykedve jutott eszembe, hogy nálunk is szeretik a bort. Meg a dalokat. Meg az alföldi körülményességet. És a jó közösséget. És akkor már ne felejtsük el, hogy egyetemünk múltja nem csak húsz, száz, hanem közel ötszáz éves múltra tekint vissza. Előtört belőlem egy kicsit a debreceni „bezzeg”-ség.

Visszatérve a hagyományokra, kezembe és nyakamba vettem a nagykönyvtárat, refit, egyetemet, élőt és szobrot, s kutattam, vajon alkotott-e valamit őseink diákköztársasága; a színmagyar, református, debreceni társadalom engedett-e a németes selmecbányaihoz hasonló diákéletet a kollégium falai között? Nem lepődtem meg – megismerve iskolai tanulmányaim során, hogy miért is járt ki Csokonai az akkor még farkasokkal teli Nagyerdőre diákjaival -, hogy színes és vidám diákélet folyt itt évszázadokon keresztül. Innen indult tehát az egész.

A Debreceni Egyetem jogelődjében, a Kollégiumban a szegényes lakhely, élelmezés és nagy szigor mellett jöttek létre az iskolai lakomák, a symposionok. 1598-ból származó feljegyzések szerint egyes alkalmakkor a diákok magyaros szívességgel megvendégelték a tanárokat. A lakomatartásra később egyre több okot eszeltek ki a diákok. Lakoma volt, ha a kiküldöttek megérkeztek, ha születésnap volt, ha az iskolától valaki elvált. Ezek tartása kétszáz év elteltével folyamatosan korlátok közé szorult. Az erős puritanizmus nehezen viselte, hogy a diákok a felvilágosodás hatására világi dalokat énekeljenek, s esetleg még táncoljanak is (ezt az ördögtől valónak tartották)… Azonban hiába volt tiltott a symposion, mind az anekdoták, mind a versek, dalok megszaporodása arról tanúskodik hogy a jókedvű gyülekezések, összejárások a Kollégium falai között és azon túl tovább virágoztak (Nagyerdőn, kocsmákban, kávéházakban).

Az egyetem létrejötte után bálok, majd a selmecbányai hagyományon alapuló szakestek áttelepítésével próbálkoztak, több-kevesebb sikerrel. Az Agráron minden évben rendeznek Sárgulást a végzős diákoknak, a Kollégium volt leánynevelő iskolájában, a jelenleg hatosztályos Dóczy Gimnáziumában pedig különböző hagyományokat (dalok, öltözet, Abigél, Szabó Magda emlékei) ápolnak. A magyaros vendéglátásra, a tanulás utáni kötetlen barátkozásra és közös vacsorára épülő, évszázados tradíciókon alapuló szervezett este, a symposion csak a közelmúltban éledt újra.

Már a 10. „újkori” symposiont tartjuk, s remélhetőleg év végére megjelenik a Debreceni diák dalos- és anekdotáskönyve is, mely magában foglalja az összegyűjtött dalokat, anekdotákat, verseket, valamint bővebb leírását adja a hagyományos debreceni diákszokásoknak. Emellett hasznos tippeket is ad azoknak, akik szintén folytatni szeretnék a symposion tradícióját.” 
(Az idézet forrása 2015.06.10-én kelt)

Örömmel olvastuk ezeket a sorokat, hisz a saját gyökerű hagyományőrzés minden intézmény büszkesége lehet. Ilyen tevékenységet erőnkhöz mérten igyekszünk támogatni, ha kutatásaink során hasznos anyagot találunk (találtunk 🙂 ). Felvettük a kapcsolatot a debreceniekkel és idén márciusban vendégül is láthattuk őket Nedvesestünkön. A kapcsolat tovább erősödött és hétvégén már Debrecen felé utaztunk a XVI. Symposiumra. Izgatottan vártuk az eseményt, csak találgatni tudtuk, hogy: Milyen dalok lesznek? Ki és hogyan fogja levezényelni az estét? Lesz-e felszólalás? Milyen társaság gyűlik majd össze?

Nem kellett sok időt bizonytalanságban töltenünk, az utolsó kérdésre hamar megkaptuk a választ, remek társaság jött össze. A rendezvény előtt, délutáni városnézést szerveztek nekünk, majd egy borozóba tértünk be, ahol rövid helytörténeti előadást kaptunk a kulturális rendezvényeknek is otthont adó pince tulajdonosától.

Az este

A Symosium vezetőjét (szénior) szavazással megválasztottuk, majd lett felelőse a világításnak, a szénior helyettesének, de még a mosogató deáknak is (lotor). Gitárkísérettel nótáztunk, de mondták, hogy nem ritka a tangóharmonika sem.
A bemutatkozó kör és felszólalások után vacsorát is kaptunk (ez remek ötlet, tudjuk nekünk is javasolni 😀 ) . Az étek neve vetrece volt, ami egy gulyás- vagy pörköltféle étel és remekül esett a pár pohár bor után.


A kép illusztráció, hamar elfogyott és a symposium után már csak az üres bográcsot lehetett volna fotózni. Az ételt savanyítják és cipóval, zsömlével fogyasztják.

 

 

Voltak felszólalások, vittünk ajándékot is, többek között egy érdekes tényt, ami hagyománykutatás közben került felszínre. A Selmeci diákok és a debreceniek között ugyanis van némi régebbi kapcsolat. A hírünk biztos eljutott oda is, hisz diáknyelv szótárukban a 19. századból ezt olvashatjuk a mulatós diák megnevezésére: selmeci. 😀

selmeci diák debreceni diáknyelvben

Jó hangulatban zártuk az estét, amit még nótázások és kötetlen beszélgetések követtek három után is.

debreceni symposium debreceni diákhagyományok füzet

Remek hétvége volt, köszönjük az ivitálást. Örülünk, hogy ilyen kezdeményezések és események vannak a keleti végeken. Ahogy Debrecenben mondták:

Vivat societas!

Itt olvasható egy újabb cikk a témáról (2019.03.24.)

Debreceni barátunk inspiráló videóját itt is megtekinthetitek (röviden említést tesz  a helyi diákszokásokról is 🙂 )

 

 

JÓ SZERENCSÉT!