Tag: Dunaújváros (Page 1 of 2)

Kiadtuk a Tempus zsebkönyvet

2020-ban a Kőhattyú egy meglepetéssel, egy különleges Tempus kiadással készült a selmeci hagyományőrzők számára.

Többen is érdeklődtek nálunk a Tempus iránt. Eredetileg nem gondoltunk arra, hogy kiadjuk, de aztán jött egy ötlet saját tapasztalat alapján: milyen jó lenne, ha bárhol lehetne olvasni ezt a könyvet!
Unalmas sorbanálláskor, vonatozás vagy buszozás alatt, hiszen a papírnak, a könyvnek mindig is meg fog maradni a maga varázsa, csak ugye kicsit körülményes a cipelése, ha nincs nálunk táska.

Innen jött az ötlet, hogy adjuk ki zsebkönyv formátumban, ezt a hagyományőrzők világában méltán híres írását Ruzsinszky Lászlónak, így bárhova egyszerűen magunkkal tudjuk vinni. Szerettünk volna a praktikus hordozhatóság mellett más apróságokra is figyelmet fordítani, hogy egy igazán különleges anyag kerüljön ki a kezünk közül. Ezért olyan változat született, amely több Tempus kiadás szövegváltozatainak átnézése után (főleg a szerzői kiadást alapul véve) igyekszik a leghűebben visszaadni az író közölnivalóját. Több kihagyott mondatot vagy elgépelést is sikerült így javítani, észrevenni.

Ezen felül egy nagyobb szómagyarázatot tartalmazó rész is helyet kapott a könyvben, hogy olyan helyszíneket (nem soproniaknak ez főleg érdekes lehet), szokásokat, eseményeket, fogalmakat is kifejthessünk, amelyek nincsenek a kalsszikus balekoktudnivalók hasábjain, de megértésük nagyban hozzájárul a mű értelmezéséhez.

A zsebkönyv előrendelése nagy siker volt, reméljük, hogy szívesen forgatjátok majd lapjait! 🙂

Emlékszel még a keresztelődre? Selmecen ilyen lehetett…

Korabeli balekkeresztelő – Tassonyi Ernő: Aki a páját keresi c. könyve alapján

   Jelen cikk Tassonyi Ernőnek az Aki párját keresi című könyvéből taglalja a keresztelkedés procedúráját. Megemlítek benne fiktív, irodalmi neveket, kik a történetben szerepelnek. Aki nem ismerné őket, javaslom, egyszer olvassa el a művet, mely igen fontos mérföldkő volt számomra (is) a hagyományőrzés egyre keskenyedő mezsgyéjén.

Tassonyi Ernő (1881-1942)

   A cikkemben felváltva használom a mostani helyesírást és azt, amit Tassonyi használt a könyvében az egyes tisztségek jelölésére, hagyományőrzés mozzanataira. Történetünkben a kiegyezés korabeli Magyarországon vagyunk.
A regény későbbi részében megdől magának a Burschenschaftnak is az uralma, a keresztelő időpontjában azonban még ő trónol 14 éve az egyetemisták és a város fölött, hőseink burssá avanzsálnak a történtekben. A tudnivalós füzet szerint Feistmantel Rudolf az egyetlen fontos ember, ki ebben a korban élt, róla nincs említés téve a könyvben. Azonban úgy hiszem, hogy Csimborasszó, kinek polgári neve Wilckens, több, mint valószínű, hogy az erdészeti tanintézet első oktatója volt az ihletője. Nos, akkor vágjunk is bele!

   Kezdődék pedig az esemény azzal, hogy a saufcomissarium, – ivóellenőr – bejárta a helyi vendéglőket és Schachttagra utasította az ott mulató akadémikusokat, akik aztán csatlakoztak a menethez. Harsányan énekelve haladtak az akadémikusok szalamanderben keresztül a városon.
   A menet a következőkből állt: elöl ment egy veterán a Bursenschaft zászlajával, utána a praeses – a regényben csak a vulgóját ismerjük, ami Krokodil – a fején henger alakú elnöki föveggel, melyen elöl nagy, fekete tollforgó volt. Mellette a cantus praeses a kopogóval, ő a korábban említett Csimborasszó, (bár van egy-két kavarodás a leírásban, nem tudom, hogy a szerző hibája-e, vagy az újranyomtatásnál került bele). Utánuk a firmák, veteránok, kezükben égő bányaméccsel, grubenkabátban, derekukon farbőrrel (ennek később jelentősége lesz). Utánuk jött a fukszmajor, kinek tisztjét a regényben Scandál tölti be, kezében a ferulával. Hosszú libasorban – tehát ők már nem szalamandereznek – mentek utána a fukszok, – így nevezték régen a balekokat. Pogányból egyből balekká váltál, amint az egyetem diákjai közé kerültél, s itt a keresztelőn burssá, hagyományőrzővé, a Burschenschaft tajává emeltek. – majd a menetet a kontrapunkt zárja, hátán az ökörszarvból készült trinkhornnal.


   Mikor felérkeztek az ivóba, a Schacht kocsmába, magasan a város felett, a fukszokat beszorították a szűk oldalszobákba, majd az estélyt egy Gaudeamusszal kezdték, ez után egy általános ekset isznak. A silentiumot megszegni csak propoena fejében lehet. Ez a büntetés egy „stibli” sörnek a fenékig való gyors kiürítéséből állt. A stiblire több jelentést is találtam. Vagy „nagy korsó”, tehát komolyabb sörmennyiség ledöntése, de használták a kifejezést „csizmára” is. Kövezzetek meg, de én kinézem őseink diákhumorából, hogy a beszélőnek a saját csizmájából kellett sört innia, ha beleszólt a megszentelt csendbe!
   A praeses jelt adott a szertartás megkezdésére, a contrapunct minden szavát utánamondta. Ez utóbbi szerepében Arthur Milde díszeleg, – Ez sem egy magyar név. Csupa „erasmusos” diákokból állt az akkori Burschenschaft! Selmecbányán minden nemű, nemzetiségű és rangú népek megfordultak. – ki még csak kohlenbrenner. A bursok felálltak az asztal mellől, félkörben helyezkedtek el a terem közepére felállított dézsa körül. A fukszmajor behozta az első balekjelölt fukszot. A kar egy humoros dalt énekelt, a fuksz féllábbal a cseberbe lépve elhagyta eddigi, pogány nevét, vulgót kapott magának, miközben két pohár sörrel jól nyakon öntötték a veteránok közül választott keresztszülők.
   – Itt tehát álljunk meg egy pillanatra. A régebbi időkben, a könyv szerint, Firmakeresztszülő csak az lehetett, veterán volt. Aki az előírt három évnél tovább maradt a szeretett Alma Materben, akár tanulmányai csúszása miatt, akár egyéb megfontolásból. Mindazonáltal „tisztük és kötelességük az ifjú sarjnak épületes nevelése a barátágra, s a testvéri összetartásra”. Eztán a fuksznak át kellett ugrania a dézsa fölött kifeszített farbőrön, mely határt képez az utált filiszter és a vidám burs élet között. Az arcára lecsurgó sört egy besuvickolt farbőrrel letörölték, ami azt volt hivatott jelenteni, hogy a barátságért mindent el kell tűrni. A fukszmajor a ferulával a hátsójára csap – nem a szülők érzékeltetik anyai-apai szeretetüket – hogy idejében az engedelmességre szokjék, de a testvériséget óvja mindennemű bántalmazástól. Eztán egy eks, majd egy szál cigaretta, emlékeztetőül, hogy mindig legyen nála, ha a veteránokat előveszi a tarhálhatnék.

   Zákány Csaba, történetünk főhőse, marad utolsónak – névsorban mentek – Csimborasszó és Scandál lettek a szülei, s Mefisztónak keresztelték el. (Ez a névválasztás is megérne egy misét.)
   A praeses kinevezte a fuhrwerkeket, akik a rakoncátlankodók eltávolításáról, majd szakestély után a magatehetetlenek hazaszállításáról gondoskodtak. Kezdetét vette a hivatalos sörivás, a sörimpotenciák is itt kerültek benyújtásra. – Hozzám hasonlóan a regényben is van egy burs, Limonádé, aki nem iszik alkoholt. Később a Gyász szakestélyt bemutató fejezetben az ő emlékére isznak barátai. Ez egy memento mori nekem, hogy lehet, aki iszik sört, tovább él.
   A fukszokat rendelték garatőrnek, – tehát legelső szakestélyükön máris előléptették őket lájbfukszá -, komoly feladatot kaptak, csapolt sör van, folyamatosan kellett rohangászniuk vele. S mindenben engedelmességgel tartoztak Firmáiknak. – Cserébe, évente egyszer, a fuksz dirigálhatott a veteránoknak, egy bő negyed óráig. A rengeteg ekset – bár jutalom, de ezt a fuksz még nem értheti -, azzal bosszulták meg, hogy ez alatt a negyed óra alatt semmit nem itattak a veteránokkal. Mindannyian tudjuk, micsoda borzasztó kínzás ez.
   Hogy egyéb hagyományokba is betekinthessünk a regénybeli Arthur Milde sértegetni kezdte Zákány Csabát, ki tisztelettel megkérte az elnököt, a vén Krokodilt, ugyan már, nem rendezhetnée el a nézeteltérést bierscandál avagy sörpárbajban? Kivételesen elrendezhette. Részletes leírást kapunk a folyamatról melynek a vége természetesen az, hogy Zákány Csaba fölénnyel győz Mildén. A kohlenbrennereket ért csorbát többen is ki kívánják köszörülni, ám Zákány sorra leissza őket. Ezzel komoly tekintélyt szerez, a Firmák közé ültetik és saját lájbfukszot, garatőrt kap.
   A tehetsége tiszteletére lekerült a trinkhorn is a kontra hátáról. A kürt a praesestől indult lefelé sorban. Ha kiürült, újra töltötték. Az volt a szabály, hogy a legutolsónak kellett kiürítenie a maradékot, ami a pohár, s akkor abbahagyták volna az ivást. De ilyen sose történt meg. (Vivát Selmeczi Szellem!) Az utolsó mindig hagyott benne egy casus bibendit, s ha már továbbadta, a kör újraindult.

Közzétette: Studentika-couleur – 2020. május 8., péntek

   
   Végül Krokodil bezárja a szakestélyt, s megindulnak a bursok haza. A nyaktörő lejtőn a farbőrt nemesebbik felük alá téve szánkáztak le. Nem mindegyik jutott el a városig, volt, aki hókupacban landolt. Őket a saufcomissaerek szállították haza – tehát aki összetrombitálta hajdani egyetemista őseinket a szakestélyre, az gondoskodott arról is, hogy mindenki épségben hazaérjen –, ezért is hordták az elpilledt stúdiók a grubenkabátjuk jobb oldali, belső zsebében a kapukulcsukat, meg a lakásuknak számát.
   A regénybéli hazafelé tartó bursok lármáznak, s mai szakestély alkalmából összehangoltan a csatornába lőnek a város különböző pontjain. A város rendőrsége azonban semmit sem tesz az ügyben, sőt, mélyebbre húzódnak a kapualjakban, hiszen a város igazi ura az egyetemisták. Hol van már ez a szép, dicső kor?
   Még említést kell tenni, hogy Zákány Csaba még mindig a Schacht kocsmában tartózkodik, s egy régi kártyajátékot, a cerevist játsza a szakestély szalagos tisztviselőivel, Krokodillal, Csimborasszóval és Scandállal. – A gyerek tudott helyezkedni: már a regény elején komoly kapcsolati tőkét kovácsolt magának.

A selmeci cerevis leírása egy régi nótáskönyvünkben 1870-ből

   Az én ars poeticám a múlt és a hagyományok kutatása, nem elégszem meg a közismert hagyomány-elemekkel, meg akarom ismerni az eredetüket is.
   Ezzel a közepesen hosszúra sikerült cikkel kívántam bővíteni kistársaim tudását a hagyományőrzés mibenlétéről. Ez természetesen egy letűnt kor már, a hagyományok, ha nem is jelentősen, de megváltoztak. Azt szerettem volna, ha mindenki előtt tisztázódnak a miértek, hogy melyik mozzanatnak mi a jelentősége. És ki tudja? Hátha valami kedvet csináltam a regény (újbóli) elolvasására?

Mókalandor

 

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda!

 

 

Valétálás – Ballag már a vén diák…

A valétálás búcsú az Alma Matertől. Innentől fogva az évfolyam már nem lesz többé olyan mint volt, lezárul egy szakasz. Sokak életében ez az utolsó egyetemen töltött szemeszter is. A selmeci diákság egyik legmeghatóbb és legregényesebb szokása. Gyökerei talán a céhes szokások utózöngéje ihlette vegyülve más búcsúzási elemekkel. 

,,A századforduló végén a ballagási menet az 1892-ben megépült Erdészeti Palotától indult, a valétálók abban a tanteremben gyülekeztek, ahol az utolsó előadást hallgatták, s onnan indultak kísérőikkel a városba. A menetet az akadémia legidősebb hallgatója nyitotta virággal és cserfalombbal díszített hosszú bottal a kezében. Utána lépdeltek a szemeszterek veteránjai, annyi zöld szalaggal a kalapjukon, ahány szemesztert „túlteljesítettek” az akadémián. Őket kísérte az elmaradhatatlan cigánybanda, kiket a valétaelnök követett, majd négyes sorokban egymást átkarolva, a vállukon átvetett tengerzöld valétaszalaggal a ballagók. A menetet a többi évfolyam hallgatói zárták le, kik kígyóvonalban, szalamanderben lépkedtek, s a többiekkel együtt énekelték a „Ballag már a vén diák” c. dalt. A szalamanderezik sok esetben koffereket és egyéb tárgyakat vittek a hátukon, rendszerint olyasmit, ami a tanulás hosszú évei alatt szorosan összenőtt egy-egy valétáló életével. A ballagást természetesen búcsúlakoma követte Wintrinél, azaz Winterstein Bernáthnál, aki a Vigadó bérlője volt hosszú időn keresztül. Itt a valétaelnöknek nagy, ünnepi búcsúbeszédet kellett mondania, amelyet a selmeciek oly komoly érdeklődéssel vártak, mint a miniszterelnök programbeszédét. Amikor a diák a záradékolt indexet kezébe kapta, azaz filiszter lett, akkor először is oldalba rúgta háromszor a főiskola központi épületét (a Fritz-házat), azután a Leibfuchsa és egy másik balek megfogta a panyókára vetett grubenrock végét, s azt nádpálcákkal ütögették a filiszter hátán. Így porolták ki egészen a városkapuig, ahol már kocsik várták, s a szó szoros értelmében kirúgták, jelezve, hogy most már ik az urak Selmecen.”

(Dr. Bartha Dénes: A valétálás gyökerei)

Különleges felvétel: soproni valétálás 1923

Különleges felvétel: soproni valétálás 1928 (frissíts rá az oldalra, ha nem jelenik meg egyből)

Valétálás Miskolcon 2013

Ballagnak a vén diákok Székesfehétvárott is (2012)

Szalamander Dunaújvárosban

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda!

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ha a diákhagyományok szóba kerülnek, nekünk természetesen a selmeci diákhagyományok jutnak eszünkbe először. Magyarországon ez a hagyományrendszer valóban egyedi, hisz a legkomplexebb formában maradt fent mai napig élő hagyományként, diákszokások összetett rendszereként, több száz év óta folyamatosan formálódva. Sajnos már a múltban és a jelenben is voltak páran, akik úgy értelmezték, hogy akkor ez egy szabadon másolható diákhagyomány, amit önkényesen lehet utánozni és terjeszteni, nem törődve a téma érzékenységével.

Ez természetesen nem így van, hiszen unikalitásához az is hozzátesz, hogy nem egy bárhol fellelhető dologról van szó. Belső nehézségeink mellett erre a problémára is reflektáltunk még a gondterhelt időkben is (katt ide a jelenkori írásért). Így gondolta ezt hagyományaink történetének legjelentősebb szerve is, a Bánya-, Kohó- és Erdőmérnök-hallgatók Ifjúsági Köre.

Bástyánk 1942 (az Ifjúsági Kör folyóirata)

Ruzsinszky István, az Ifjúsági Kör elnöke
Sopron, 1943 május 15. (Bástyánk)

Az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékében szereplő anyag is felsorolja azokat a helyeket, ahol ezek a hagyományok élnek. Ezen karok és szakok a selmeci alma mater utódintézményéből fejlődtek ki – vagy integrálódtak azok alá – az évek során, melyeket befogadtunk. Jelenleg hazánkban négy városban vagyunk jelen, (Sopron, Miskolc, Dunaújváros, Székesfehérvár) több jelentős diáktársaság és tizenkét valétabizottság által összefogva.

Ez nem azt jelenti, hogy másoknak mi nem lehetnénk példa arra, hogy miként lehet diákhagyományt, diákszokásokat kialakítani, de elsősorban egy oktatási intézmény diákságának a saját egyeteme múltját kell felderíteni, a lokális elemeket ajánlott előtérbe helyeznie vagy körültekintően egyedit létrehoznia. Az, hogy egy “ősi mentor rendszer” szerint működik a felsőbb- és alsóbb évesek közötti kapcsolat vagy az, hogy szervezettebb formában összeülünk szórakozni és megosztjuk egymással gondolatainkat és énekelünk, nem olyan dolgok, amiket kötelező selmeci hagyományok szinte már szolgai módon történő másolásával megvalósítani. A módszer és a szellemiség követése helyes út, elemeink, főleg egész hagyományunk másolása pedig kerülendő. (Az pedig már tényleg túlzás, hogy önkényesen selmeci hagyományőrzőnek nevezze magát egy kar bizonyos társasága!) Sajnos Budapesten a BME Közlekedés- és Járműmérnöki Kar lett az állatorvosi lónak az az esete, hogy miként ne csináljuk.

Idézet a KJK-s újság (Közhír) 2013-as októberi számából, melyben a kar “hagyományairól” ejtenek szót, és Ruzsinszky idézetét rájuk vonatkozónak tekintik a Tempusból.

Mi szerencsések vagyunk, mert hagyományainknak patinás réteget kaptak az évek alatt, és ez egy plusz misztikumot kölcsönöz neki, de az is igaz, hogy a történelmi Magyarország területén nem mi vagyunk az egyedüliek ebben, legfeljebb a fent említett okok miatt mi vagyunk a legismertebbek.

Sajnos az évek során több utánzási kísérlet történt olyan karoktól, akik azt hiszik, hogy saját hagyományaik és szokásaik nem elegek, nem is kutatják azokat vagy nem tudnak/akarnak egyedit létrehozni. A BME közlekedésmérnöki karán a hagyományok utáni sóvárgás már nem újdonság, csak néhány évtizede még Sárospatakra kívántak hasonlítani. Lehet, hogy ez néhány évenként vagy évtizedenként változik. 😀

Interjúrészlet a Közlekedésmérnöki Kar KISZ titkárával. (Jövő Mérnöke 1971)

Gondolatok a selmeci hagyományőrzésről, a BME közlekedésmérnöki karán ’99-ből.(http://www.jm.bme.hu/archiv/jm9908/estely.htm)

Az oldal témája elsődlegesen a selmeci diákhagyományokhoz köthető témák feldolgozása, ezért a magyar diákszokások és hagyományok is érintve vannak, de ez akkora és olyan szerteágazó téma, hogy külön felületet érdemelne! Addig is, amíg egy ilyen felület elkészül, (terveink között szerepel, egy a Kőhattyútól különálló oldal, mely diákszokásokkal kapcsolatos érdekességeket közölne, elsősorban hazánkból) legyen itt némi ízelítő és érdekesség abból az anyagból, ami nem a google első találati oldalán van, ha beütjük azt, hogy diákhagyományok. 🙂

Röviden a Műegyetem diákszokásairól 

Említettünk már debreceni diákszokásokat is, de most nézzünk egy régi budapesti példát (ebből is már közöltünk részleteket korábban). Ezek a szokások bár sok elemet a selmeci diákszokásokról másoltak, több sajátos elnevezés szerepelt bennük, melyek miatt egyedinek mondhatóak. A régen is kifogásolt elemek átformálásával és szokásaik újraélesztésével egy igazán különleges és összetett diákhagyományt alakíthatnának ki.

100 éves Műegyetemi (BME) diákszokások:
Magyar Technikusok Egyesületének (katt ide) alapszabályzata, a legutolsó ismert változatban.
Az anyag az Országos Széchenyi Könyvtár engedélyével lett közzétéve az oldal felületén.

Képek a korábbi alapszabályból:

Itt látható ünnepélyes zászlószentelésük:

 Az egyesületnek több híres tagja is volt, pl. Lovag Ybl Miklós György Ignác magyar építész vagy szintén tagja (dominus) volt Pattantyús-Ábrahám Géza is, akiről a következő anekdota maradt fent a Műegyetemen:

Az utcán posztoló rendőr arra lesz figyelmes, hogy késő este, zárás után a Műegyetem kerítésén sorra másznak át hallgatóforma fiatalemberek. 
A rendőr kérdésére mindegyik így védekezik: – A Patyi bácsinál vizsgáztam. 
Amikor úgy éjfél felé egy idős úr is igyekszik kifelé a kerítésen át, a rendőr dühösen rászól: 
– Remélem, nem azt akarja mondani, hogy maga is a Patyi bácsinál vizsgázott.
– Nem kérem, én vagyok a Patyi bácsi.

Reméljük ez a néhány érdekesség is bizonyítja, hogy a magyar diákélet rengeteg érdekességet tartogat és megmutatja azt, hogy nem kell mindenáron és mindenhol „selemcezni”, van más és korrektebb út! Megéri kicsit utánakeresni a dolgoknak, sok kincset találhat az ember! 🙂

Végezetül, egy diákhagyományok kérdésköréhez idevágó latin mondással búcsúzunk:
Suum cuique!

[mindenkinek {megadni} a magáét {ami őt megilleti}]

Kőhattyú

Kapcsolódó cikkek:
9+1 pont a selmeci diákhagyományok másolásáról
Selmeci Diákok valéta elnökeinek és delegáltjainak Tanácskozása

Veszélyben Selmec

Vajon mi az, amit anno 1942-ben veszélynek láttak az akkori soproni-selmeci diákok? Mi az, amit már akkor sem néztünk jó szemmel és milyen párhuzamok vonhatóak most a jelenben? Látható, hogy bizonyos folyamatokat, már akkor sem tartottunk üdvösnek.

A Kör folyóirata a Bástyánk, remek cikkeket közölt különféle témákban (Selmec, irodalom, aktuális hírek, ifjúsággal kapcsolatos kérdések, oktatás). Az írások kiválóan vannak megfogalmazva és alaposan körbejárnak egy-egy témakört. 
Nézzük, mit üzen az újság 1942-ből:

Veszélyben Selmec
KASSAY F. LÁSZLÓ emh.

Veszélybe került Selmec abban az értelemben, ahogyan a mi szívünkben él; a szellem és a hagyományok értelmében. Kétoldalról fenyegeti veszély. Vagy az örökösök részéről, akik elherdálhatják a rájukmaradt kincseket vagy pedig kívülállók részéről, akik lassanként kisajátítani, elbirtokolni igyekeznek azokat. Nekünk szembe kell néznünk mindkét veszéllyel.

A belső veszély ténye sokszor előfordult a múltban, de azt hála az átmentett selmeci szellemnek, mindezideig sikerült kiküszöbölnünk és rövidesen kivetnünk magunkból. Az ilyenformán felmerülő rothasztó elemek akkor jelentkeztek, mikor a selmecbányai Bányamérnöki és Erdőmérnöki főiskola elzárkózottságából ide került Sopronba. Ekkor jelentek meg aztán körünkben a jampec és a konjunktúralovag. A kettő csaknem ugyanaz. Hogy kik ezek ?

Te is ismered a piros csokornyakkendős, kitömött vállú, legújabb lipótvárosi divathoz kínosan alkalmazkodó jampecet, amely az ország mai főiskolás ifjúságában – sajnos – mindgyakrabban előfordul. Hozzánk is elvetődik néha egy-egy de hála Istennek, csak rövid ideig bírja ki. Pökhendi modora, kellemetlen zsargonja utálatot kelt, különösen a firmák körében. Ő az, akinek számára „fölöslegesek a kivonulások” – „jobb egy mozi, mint egy közgyűlés”. –

Bástyánk 1942/I.

Ezek az urak mindig a balekság körében találtak legtöbb követőre. Főleg azok között, akik örök ellenzékiek, akiknek önérzete amúgy is lázad kissé az „értelmetlen” rendszer ellen. Így alakultak klikkek, amelyek már sokkal jelentősebb bomlasztó hatással voltak. Az ilyen krízis a félév végén szokott a fordulóhoz érkezni, mikor teljes lesz az undor a matematika, ábrázoló, stb. iránt, hiszen ő nem ezt várta… Ekkor aztán vagy itthagyja az egyetemet néhány –„savanyú a szőlő – szerű kifejezéssel – és valljuk be, ez az egyedüli hasznos tevékenysége számunkra, – vagy pedig itt marad; ez a körülmény pedig sok alkalommal okozott már krónikus betegséget körünkben.

Hála Istennek, a selmeci ifjúság mindezideig megtalálta önmagát és végzett az ilyen betolakodókkal. Létünk csupa harc volt ezek ellen és mondhatjuk, hogy a harcnak minden évben újból meg kell kezdődnie. Volt ugyanis eset, – hála istennek csak volt, – mikor a stréber fogalma testet öltött nálunk is. A stréber…aki hörgő torokkal és vérbenforgó szemekkel védi távoli érvényesülésének képzelt útjait. Ki tanulmányutakon félrevonja a főmérnököt, fülébe súgva annak, csak szóljon, ha egy jó mérnököt akar, mert csak én értek igazában ezekhez a dolgokhoz…
Természetesen kilökjük magunkból az ilyen alakokat, mert ilyen sohasem volt Selmecen és nem szabad, hogy legyen nálunk sem. Pedig Selmecen többen voltak, mint mi vagyunk.

A konjunktúralovagok alakjában feltűnő eme belső veszélyek ellen könnyű a védekezés és a selmeci ifjúság mindig tud majd ellene védekezni, de nehezebben állunk a másik veszéllyel, a külső veszéllyel, amit erős kifejezéssel hagyománytolvajlásnak neveznék.

Le kell szögeznünk, hogy a selmeci hagyományok egyedül minket, a soproni Műegyetem hallgatóit illetnek meg és azokat eltulajdonítani nem engedjük senki részéről, még akkor sem, ha azok oldalági rokonaink!

Bástyánk 1942

Szomorú dolog. hogy most kell elsőbbségi jogot bejelentenünk arra, ami tulajdonképpen mindig is a miénk volt, de sajnos, ez a bejelentés szükségessé vált, mert már kezd a helyzet úgy állani, hogy más diákegyesületek mutatják be nekünk a tőlünk átvett diákszokásokat úgy, mint sajátjukat. Tanúja voltam a legkülönbözőbb budapesti és vidéki diákegyesületekben, mikor selmeci dalokat énekeltek, természetesen a főszavak elváltoztatásával és a felületes átvétel miatt hamis szöveggel, vagy dallammal. Ugyancsak átvették a szakestély, szalamander szokását is, csak kissé elferdítve, ami – mondanom sem kell, – csak az illető szokás kárára történt. A ballagást az egész országban végzik, de kevesen tudják, hogy az selmeci szokás.

Mikor meglepődve szóltam – „Hiszen ezek a mi szokásaink”, – sietve jött a felelet; „Ugyan kérlek, hiszen ez már nálunk pl. 1923-ban is megvolt…Természetesen meggyőzhetek néhányat azzal, hogy nálunk meg már pl. 1868-ban is így (illetve nem egészen így) csináltuk; a tömeg erről sosem vesz tudomást, de ha ez így megy tovább, akkor néhány év múlva az Erdész himnuszt is úgy hallom majd énekelni, mint pl. „tipikus és eredeti textilmérnök-indulót”.

Érdemileg nem is lehet bírálat tárgyává tenni ezeket a „hagyomány-koktélokat”, azt ugyanis közülünk bárki azonnal láthatja, hogy ezek csupán utánzások. Valaki egyszer hallotta a mi szakestélyünket, néhány szót megjegyzett belőle, a többit saját fantáziájával pótolta. Ezzel magyarázható az, hogy pl. az ilyen szakestélyeken a ,,Praeses”, ,,Kontrapunct”, stb. idegen nyelvű szavak mellé ősmagyar szavak is bejöttek, az elfelejtett eredeti szó pótlására. A keverék természetesen meglehetősen fanyar lesz.

Ha pedig valaki már odáig jutott. hogy kétségbe vonja ezeknek a hagyományoknak kizárólagosan selmeci voltál annak szolgálhatunk mi majd döntő bizonyítékokkal.

Sajnos, messze vagyunk a tűztől, s ha nem mozgunk egy kicsit, ilyenmódon mindenünk észrevétlenül elvész. Pedig az, aki átélt már igazi selmeci szakestélyt és amolyanfajta .,koktélszakestélyt”, azonnal észreveszi, hogy eredeti ízzel és zamattal csak az eredeti selmeci szokások bírnak, s minden máshová félig-meddig átültetett ilyen dolog csak torz kísérletként hat ezzel szembeállítva.

Hogyha ezekre a szokás-átvevő törekvésekre gondolok, eszembe jut az a sokszor hallott felfogás, hogy a modern idők szelleme és nemtörődömsége el fogja hanyagolni a hagyományok fenntartását. Hogy mennyire nem igaz ez a felfogás, azt éppen a fenti jelek mutatják. A modern egyetemi polgár egyenesen kívánja az ilyen régifajta, kissé misztikus és bizarr szokások gyakorlását és azonnal magáévá teszi azokat, ha valahol máshol látja. Annál inkább meg kell becsülnie a már birtokában levő szokásokat egy olyan egyesületnek, amely legrégibb, legeredetibb kincseket mondhatja magáénak, a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia soproni utódjának. Én meg vagyok győződve arról. hogy mi rendelkezünk annyi erővel, amivel meg tudjuk védeni az, ami a mienk, mindenkivel szemben!

(Bástyánk, A Bánya-, Kohó- és Erdőmérnök-hallgatók Ifjúsági Kör havi folyóirata (1942/I.) A szerző a Kör tisztikarának és választmányának is tagja volt.
Az eredeti anyagot a Kőhattyú szerkesztősége digitalizálta.)

A PDF letöltehető itt.

A képekért köszönet Rozsdának!

 

 

 

 

Kőhattyú Nedvesest 2019.03.23.

Jó szerencsét!

Márciusban ismét Nedvesesten emlékezetünk meg, arról, hogy a Kőhattyú kezdeményezés már évek óta jelen van hagyományaink mindennapjaiban. Az eseményt Miskolcon tartottuk, ahol négyből három hazai selmeci hagyományőrző városból vettek részt képviselők, valamint debreceni barátainkat is vendégül láthattuk. Remek hangulatú, vidám és színvonalas esemény volt. Büszkén mondhatjuk, hogy már Miskolcról, Sopronból és Újvárosból is vannak szerkesztői az oldalnak, ami még jobban lehetővé teszi, hogy a selmeci hagyományőrzőket tájékoztassuk, valamint számukra releváns tartalmat készítsünk! Nedvesest után felajánlott korsók, kulcstartók, képeslapok, kitűzők és kiadványok közül lehetett “vásárolni”, melyből befolyt teljes összeget jótékony célra gyűjtöttük, miskolci öreg Firmák számára.

Eddigi tevékenységeink, a teljesség igénye nélkül:

  • hagyományőrzőknek kiadványok készítése (pl. Selmeci GYIK)
  • két selmeci hagyományőrző konferencia szervezése
  • kutatások, érdekességek és tájékoztató jellegű cikkek közlése
  • tájékoztatás és hírek selmeci hagyományokról
  • selmeci tarokk kiadása
  • wintri kártyajáték kiadása
  • “hattyúvadászat” kincskereső játék lebonyolítása
  • jelenlét 4 közösségi média felületen, valamint a weboldalon
  • filmvetítés és selmeci hagyományokkal kapcsolatos filmek kutatása
  • csapatépítő és felkészítő tréningek tartása hagyományőrzőknek
  • hagyományokban aktív személyek tevékenységének és eseményeinek népszerűsítése
  • selmeci diákhumor becsempészése a mindennapokba 
  • waldenmentés (ebből már egy gazdára is lelt 🙂 )
  • centenáriumi bányapénz kiadása?…ez még a jövő zenéje 😀

Selmeci tarokk

Jó szerencsét!

Körülbelül féléves előkészület után végre itt van a Selmeci Tarokk!⚒  
Szerencsére sikerült a szükséges feltételeket megteremteni és megálmodni rá a képeket, mely egykori fás valete elnökünk keze munkája!
Sok nehézség közbejött, de a 100 éves exodus 2018-as utolsó nevezetesebb dátumára (dec. 15-16 egyes források szerint) sikerült ideérnie a csomagnak!
Mind a 4 hazai testvérvárosból tettünk rá jeleneteket és természetesen Selmecről is!
Vivat Academia! Vivat Sopron! Vivat Miskolc! Vivat Dunaújváros! Vivat Székesfehérvár! Vivat Selmecbánya! Kívánjuk, hogy szép emlékeket idézzen ez a pakli és hozzájáruljon a négy hazai selmeci hagyományőrző város diákéletének a színesítéséhez!
(update: A centenáriumi különkiadás elfogyott, most 2020 májusában egy új selmeci tarokk került kiadásra, mely kisebb módosításokat tartalmaz, nem a centenáriumi kiadás reprintje. Itt lehet igényelni selmeci hagyományőrzőknek. )

                     A múlthoz méltóan, a jövőt figyelve, a jelenben élve!

,,Ha Selmec hív, mi ott leszünk…” – Selmeci Hagyományőrző Konferencia 2018

Idén harmadik alkalommal gyűltek össze Sopronban, (szeptember 14-15.) hogy szervezett és tematizált kereteken belül beszélgessenek a selmeci hagyományokról. Az esemény egyik ihletője egy 1972-ben Sopronban tartott szeminárium, mely akkor más néven és formában, de a diákhagyományaink kérdéseivel is foglalkozott.

1972

A Selmeci Hagyományőrző Konferencia ezen a néven másodszor lett megrendezve a Hűség Városában, ahol mind a négy hazai selmeci hagyományőrző város (Sopron, Miskolc, Dunaújváros, Székesfehérvár) képviseltette magát. Az összejövetel célja, hogy megismerjük egymás helyzetét, tanuljunk a többiek jól bevált módszereiből és beszéljünk a közös ügyeinkről. Az az elképzelés, hogy legyen egy fórum, ahol kielégítő időkeret mellett tudunk beszélni komolyabb témákról is, mindezt szabadon, nyílt részvételi lehetőséggel bármelyik tagunk számára, a lehető legkedvezőbb részvételi hozzájárulás mellett. Ez remek kapcsolatépítési lehetőséget is jelenthet, ahol hagyományainkban aktív emberek jobban megismerhetik egymást (tavaly ilyen testvérvárosi ismertségből szakestély is született). Idén is hívtunk hagyományainkat jól ismerő és kutató előadókat, akik segítettek nagyobb áttekintést adni történetünkről és felhívták a figyelmet a múlt, jelen és jövő kihívásaira.

Selmeci Hagyományőrző Konferencia 2017

A 0. csütörtöki napon már érkeztek Miskolcról vendégek, hogy a nálunk jelen lévő tanszéki balekoktatás menetébe bepillantást nyerjenek. Pénteken, a konferencia első napján megismertük a résztvevők szakjainak sajátos rendszerét, beiratkozástól egészen a végzésig. Ez az alapos ismertetés délután öt órától éjfélig tartott, kisebb szünetekkel és egy közös vacsorával. Érdekes és érdemes is volt hallgatni ezeket a beszámolókat, mert nem egy jó ötlettel lehetett gazdagabb az, aki saját karának fejlesztéséhez keresett módokat.

A szombati reggeli után Prof. dr. Bartha Dénes tartott előadást hagyományaink elmúlt évtizedeiről, majd Dr. ifj. Sarkady Sándor az ősi fészek, Selmecbánya kikényszerített elhagyásának történetét ismertette, melynek lassan 100 éves centenáriumi megemlékezését tartjuk. A felszólalások után röviden beszéltünk pár aktuális kérdésről (hagyományaink más intézményekben történő másolása, idei tanév rendezvényei) és meghatároztuk a délután jobban részletezni kívánt pontokat. Áttekintettük a tavalyi konferencia összefoglaló jegyzetét is, hogy lássuk milyen témákat vizsgáltunk akkor és milyen megállapításokra jutottunk velük. Volt lehetőség hagyományainkkal kapcsolatos kiadványok beszerzésére is.

Délután rövid sétát tettünk a Botanikus-kertben, megnéztük a hagyományainkhoz kötődő főbb nevezetességeket, majd a Ligneum kiállítóközpontot jártuk körbe, ahol Orbán Júlia intézményvezető asszony köszöntette vendégeinket. Ebéd után folytattuk a tanácskozást főbb témáink mentén, ezek közül pár: minőség vagy mennyiség kérdésköre, a konferencia hatása és jövője, Fehérvár helyzete, közös felület létrehozása programjainknak próbaként és a hallgatói aktivitás növelése.

Az egyéni vállalások jegyzőkönyvbe vétele után, a jól végzett munka kellemes fáradtságát oldva rövid és remek hangulatú nótaestet tartottunk, majd zárás után szabadfolyás vette kezdetét.

Köszönjük minden résztvevőnek és támogatónak, hogy sikeresen megrendezésre kerülhetett az összejövetel!

A múlthoz méltóan, a jövőt figyelve, a jelenben élve!

Vivat Selmec!

2017-es konferenciáról itt is olvashatsz többek között, vagy saját oldalunkon is.

Selmeci Diákok valéta elnökeinek és delegáltjainak Tanácskozása

⚒ Jó szerencsét! ⚒
Kedves Selmeci Diákok!
Az összes selmeci diákhagyományőrző valéta elnök (Sopron, Miskolc, Dunaújváros, Székesfehérvár) meghívásával és támogatásával létrejött Tanácskozáson a következő levél született. Selmeci diákhoz méltó megoldás, melyre büszkék lehetünk 🙂
Hagyománykutató “gépezetünk” készen áll, ha Pesten is úgy gondolják, szívesen segítünk! 🙂
Jó szerencsét!
Suum Cuique!

Kedves BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hagyományőrző Kör és a BME további selmeci diákhagyományok elemeit használó diákjai!        

Fogadjátok el barátságunk, mely egykor megvolt a Műegyetem diákjai és a soproni selmeci diákok hagyományőrzői között. Örülünk, hogy a selmeci diákhagyományok által közvetített értékeket (hazaszeretet, szakmaszeretet, bajtársiasság, barátság) követendőnek tartjátok, de kérjük, hogy ezen célokat ne a selmeci diákhagyományok szokás- és hagyományrendszerével kívánjátok elérni, mert ezen hagyományrendszer a magyarországi selmeci diákhagyományok szerinti jogutód intézményekhez, (Sopron, Miskolc, Dunaújváros, Székesfehérvár) azok diákjaihoz kötődnek, ők az aktív formálói. Térjetek vissza saját hagyományaitok gyökeréhez, formáljatok, alakítsatok ki újakat, használjátok a meglévőeket, melyek nem hozzánk kapcsolódnak. Saját hagyományaitok kutatásához segítséget tudunk adni! Egy három éves átmeneti időszakban folyamatosan leépíthetőek Nálatok a selmeci diákhagyományok elemei, melyek helyére ültethetitek saját hagyományaitokat és azon szokásokat, melyekre majd Ti is büszkék lehettek, ebben is segítünk! Éljetek ezzel a lehetőséggel, mely a Ti és a Mi javunkat is szolgálja! 2018 június 30-ig várunk válaszotokra. Sajnos amennyiben ezzel a lehetőséggel nem éltek, teljes mértékben el kell határolódjunk Tőletek és mindenkitől, aki Titeket támogat ebben a tevékenységben.

Reméljük, hogy szavaink megértő fülekre találnak! 
Eme levél az összes selmeci diákhagyományőrző valétaelnök vagy delegáltjaik támogatását élvezi!

Üdvözlettel,
Selmeci Diákok

UPDATE:

Tudomásunk szerint:
A levélre végül jött egy kb. 3 oldalas válasz, amelyben inkább kérdések és hosszas fejtegetések voltak, de arra irányuló konkrét válasz nem, hogy valóban készek lennének hagyományaink másolásával felhagyni és saját alapokra állni idővel.
Talán szándékosan provokatív (?) volt már maga a megszólítás is és több, a fő témától eltérő mellékvágányra kívánták elterelni a párbeszédet. Kicsit olyan volt, hogy küldtek valamit, hogy ne mondhassák, hogy nem küldtek, de a lényeget nem mondták ki. Ezek ellenére az esélyt megkapták és fel lett ajánlva kb. egy tucat délutáni lehetőség augusztusban egy személyes győri találkozóra (a valelnökös levél gyakorlati megvalósításával kapcsolatban). Az egész kari ’’hagyományőrző” társaságuk közül senki nem ért rá, majd jelezték, hogy egyébként mennek a selmeci szalamanderre. Ez egyértelműsítette, hogy az eddigi tevékenységüket kívánják folytatni, nem szeretnének a felkínált lehetőséggel komolyan élni, csupán ezt a gesztust is egy “legitimizációs” lépésnek könyvelnék el. Ezen a ponton ez az ügy lezárult, senki nem kívánt velük a továbbiakban foglalkozni. Mint látható az OMBKE eset kapcsán is, valóban hagyományaink másolását kívánják folytatni, akár kierőszakolva is, annak valamilyen általuk „legitimnek” tartott utat keresve. Ezért is környékezték meg az OMBKE társaságát és akarnak belépni a szervezetbe. Szerencsére, mint írásukból is következik, még ők sem tekintik hagyományőrzésüket ,,legitimnek”, azonban azt ezzel a lépéssel sem fogják elérni, csupán újabb hátulról furakodós, kierőszakolás érzetet adnak az egésznek.

Az általunk is látott írást először nem tudtuk eldönteni, hogy nyilvánosnak szánták vagy nem (neveik is szerepeltek benne), aztán meg ezek után nem is volt prioritás. Természetesen az akkori valelnökök és az ősi szakos valelnökök tudtak az ügyről, nekünk pedig nem feladatunk ezzel az üggyel foglalkozni. Van sok egyéb terület, amivel tudunk foglalkozni szerencsére 🙂 Ha valami nagyobb hír van, azt közreadjuk, de inkább humort faragunk ebből a szomorú szituációból.

Az “UNESCO-s anyagot” itt találjátok:
selmeci_diakhagyomanyok_unesco

UPDATE 2.0:

Eredeti forrás: (katt ide)

UPDATE 3.0:

Jó szerencsét!

Magának az írásnak a tartalmát nem kommentáljuk itt, csak annyi megjegyzést teszünk, hogy 2 éve a pestiek felé felajánlott együttműködési lehetőség valós volt. 
Kutatások során valóban találtunk náluk diákéletre vonatkozó és alkalmazható saját hagyományrendszert (burschenschaft alapút). Minden feszültség megoldódhatna és kölcsönösen előnyös dolog sülehetett (sülhet?) volna ki belőle, ha elindulnak elődeik útján 😉 

“Az OMBKE Választmánya 2019. június 18-i ülésén az OMBKE Elnöke által a Selmeci Diákhagyományok körül támadt viták tisztázására létrehozott Ad Hoc Bizottság jelentését megvitatta és 3 ellenszavazat, 1 tartózkodás és 15 igen szavazat mellett a következő határozatot hozta:

A Selmeci Diákhagyományok a Selmeci Bányászati és Erdészeti Akadémia jogutód intézményeinek öröksége, az egyetemi élet részeként azok éltetése és tovább örökítése a mindenkori utódkarok Alma Máterei diákságának joga és feladata.

A Selmecbányán 1892-ben alapított OMBKE műszaki-tudományos és szakmai érdekvédő egyesület, így – ugyan a Selmeci Diákhagyományokkal kapcsolatban döntési jogköre nincs – de a tagság döntő része megkeresztelt balekként vagy firmaként, filiszterként az egyetemi éveket követően az Egyesület keretén belül éli meg ezeket a hagyományokat. Az Egyesület tagja BÁRKI lehet, aki elfogadja az Egyesület alapszabályát és érdekli a bányász-kohász szakmai kultúra. A 
diákhagyományok nem azonosak az ipari szakmai hagyományokkal. Igaz, hogy az utóbbinak alapja az előbbi, de az ipari hagyományok az időben, az adott körülményekhez igazodva alakultak. Azonban a selmeci szellemiség megmaradt.

Az Egyesület Selmeci öregdiákjai szerzett örökségének részeként végzi a Selmeci Diákhagyományok, akadémiai történetek, a Bursch-nóták és hagyományrendszer ismertetését, terjesztését, életben tartását saját tagjai és a szakmáink iránt érdeklődők számára. Azonban az Egyesület nem tart sem esetenként, sem szisztematikusan, meghirdetett módon, rendszeres balek- és firmaoktatást, nem avat balekot, sem firmát.

Balekot avatni és firmát keresztelni csak a selmeci utód karok diákjai által tartott szakestélyeken lehet.

A Selmeci Diákhagyományok ügyében az OMBKE csak a Selmeci Bányászati és Erdészeti Akadémia szakmáinkhoz kötődő utódkarait kívánja támogatni.

A Selmeci Diákhagyományoknak más, nem selmeci utódintézmények diáksága általi “lemásolásával” kapcsolatos vitás kérdéseket a különböző intézmények diákjainak kell egymás között megbeszélniük és megoldaniuk.”

UPDATE 4.0
Közzétesszük a begyűjtött kutatásokból származó kisebb összefoglalót. Lehet, hogy a KJK-s kör nem él a lehetőséggel, (reméljük, hogy lesznek olyan új hallgatóik majd idővel, akik ezt fontosnak tartják és felhagynak a másolással) de szerencsére van olyan kar ott, aki lehet hogy fog 🙂

Kattints az alábbi hivatkozásra az összefoglalóért:
Régi_Műegyetemi_diákszokások

Mire lehet számítani egy balekhéten?!

Jó szerencsét!
Hallottál már olyanról, hogy balekhét?

A selmeci hagyományőrző karokon (Sopron, Miskolc, Dunaújváros, Székesfehérvár) általában balekhétnek hívják azt a tanév kezdetét megelőző hetet vagy pár napot, amikor a frissen felvett leendő egyetemi hallgatók megismerkednek egymással és a felsőbb évesekkel. De miért nem gólyahét vagy gólyatábor a neve és mi a különbség?

Bár nehezen kutatható, hogy a történelmi Magyarország területén melyik felsőoktatási intézmény tartott először ilyen jellegű napokat, azt biztosan tudjuk, hogy Selmecbányán már a múlt században fogadták a beiratkozás előtt álló fiatalokat. Néhány ugratás és vicc mellett bemutatták nekik a várost, az egyetemi szokásokat, megismerhettek idősebb hallgatókat és gyakran a szállás keresésében is segítettek. Ez a szokás maradhatott meg az iskola Sopronba való költözésekor (aztán innen a többi testvérvárosba való elkerüléskor) és mivel hagyományainkban résztvevő első évest baleknak hívják, nem gólyának innen eredhet a név: balekhét.

A gólyahetek alapötlete is az, hogy a frissen felvettek összeismerkedjenek, jól érezzék magukat, de néhány esetben túlzottan jól sikerülhet az ivás, a partizás és a kicsapongás része a programnak. Természetesen a balekhéten szintén lehet alkoholt fogyasztani és vannak bulik, de jellemzően elmondható, hogy a fókuszban egy más cél van (vagy kéne legyen)!

Bár négy városról és több, mint egy tucat szakról beszélhetünk, van néhány jellemző eleme a balekheteknek, (még ha ezek mindegyike nem is fedezhető fel az összes szaknál egyéb körülmények miatt):

– az egyik fő cél a közösségépítés és az ismerkedés, a bajtársiasság érzésének kialakítása
– találkozás felsőbb évesekkel, akik később nehézségek esetén segítséget tudnak adni
– teljes egészében felsőbb éves hallgatók (Firmák) szervezik, akik nem feltétlenül vannak a HÖK kötelékében, de önkéntes módon látják el a felmerülő feladatokat
– az elsősök költségeinek csökkentése érdekében, a Firmák esetenként fejenként több tízezer forinttal támogatják a rendezvényt
– ebben a pár napban megismertetjük az elsősökkel diákszokásaink néhány elemét
– bemutatjuk az egyetem, a kollégiumok és a város fontosabb helyszíneit
– szórakoztató és kulturális programokat biztosítunk
– a beiratkozáshoz szükséges adminisztráció és a tárgyfelvétel is ezekben a napokban történik
– általában van sör 😀

Elmondható, hogy a balekhét arról szól, hogy elkezdjük egyetemi közösségünkkel megismertetni az elsősöket. Bár elsőre az egész furcsának tűnhet, de itt egy olyan segítőkész szociális közeg várhatja őket, ami nagyban hozzájárul a diákévek tartalmas eltöltéséhez. Sok oktatónk is részt vett anno elsősként ezen a rendezvényünkön, sőt gyakran visszatérő vendégek rajta. Természetesen ezek általános tapasztalatok, sajnos lehetnek rossz példák is, de olyan túlkapások, mint amik a néhány éve történtek egy balatoni gólyatáborban SOHA nem is voltak és nem is lesznek! Ha viszont tanulmányról beszélünk, már két kérdőíves felmérés is bizonyítja, hogy a diákoknak elsöprő többségben tetszik a balekhét!

érkezés balekhétre (Sopron) 2011

Barátsággal várjuk a leendő balekokat! 

1. oldal / 2

JÓ SZERENCSÉT!


Adatvédelem - ÁSZF