Tag: selmeci diákhagyományok (Page 1 of 3)

Kiadtuk a Tempus zsebkönyvet

2020-ban a Kőhattyú egy meglepetéssel, egy különleges Tempus kiadással készült a selmeci hagyományőrzők számára.

Többen is érdeklődtek nálunk a Tempus iránt. Eredetileg nem gondoltunk arra, hogy kiadjuk, de aztán jött egy ötlet saját tapasztalat alapján: milyen jó lenne, ha bárhol lehetne olvasni ezt a könyvet!
Unalmas sorbanálláskor, vonatozás vagy buszozás alatt, hiszen a papírnak, a könyvnek mindig is meg fog maradni a maga varázsa, csak ugye kicsit körülményes a cipelése, ha nincs nálunk táska.

Innen jött az ötlet, hogy adjuk ki zsebkönyv formátumban, ezt a hagyományőrzők világában méltán híres írását Ruzsinszky Lászlónak, így bárhova egyszerűen magunkkal tudjuk vinni. Szerettünk volna a praktikus hordozhatóság mellett más apróságokra is figyelmet fordítani, hogy egy igazán különleges anyag kerüljön ki a kezünk közül. Ezért olyan változat született, amely több Tempus kiadás szövegváltozatainak átnézése után (főleg a szerzői kiadást alapul véve) igyekszik a leghűebben visszaadni az író közölnivalóját. Több kihagyott mondatot vagy elgépelést is sikerült így javítani, észrevenni.

Ezen felül egy nagyobb szómagyarázatot tartalmazó rész is helyet kapott a könyvben, hogy olyan helyszíneket (nem soproniaknak ez főleg érdekes lehet), szokásokat, eseményeket, fogalmakat is kifejthessünk, amelyek nincsenek a kalsszikus balekoktudnivalók hasábjain, de megértésük nagyban hozzájárul a mű értelmezéséhez.

A zsebkönyv előrendelése nagy siker volt, reméljük, hogy szívesen forgatjátok majd lapjait! 🙂

selmeci diákok csapata unescp rendezvényen

A pünkösd méltó bepótlása – Szentendre szeptemberben

Ahogyan 2014 óta megszokhatták azok, akik pünkösdkor a szentendrei skanzenbe látogatnak, az ott szervezett UNESCO-s rendezvényen ez évben is találkozhattak a selmeczi diákokkal. Az idei rendezvény különlegessége azonban abban rejlik, hogy a járványügyi helyzet miatt sajnálatos módon pünkösd idején nem volt lehetőség az Örökség Ünnep megtartására, így rendhagyó módon a szokásos szeptemberi rendezvény került megtartásra a skanzenben.

Természetesen a selmeczi diákság, mint hagyományaink őrzői az elmúlt évekhez hasonló létszámban képviseltette magát, 11 fővel és jó néhány egy-egy napra kilátogató vendéggel vettünk részt a Kulturális Örökség Napjain, 2020. szeptember 19-én és 20-án. Mint minden évben, most is kaptunk egy standot, melyre legkedvesebb korsóinktól kezdve, ereklyének számító félévszázados daloskönyveinken át a selmeci tarokk pakliig mindent kiállítottunk, amit csak lehetett. Így hát bőven volt mit megcsodálnia a látogatóknak, akik a vírushelyzet ellenére is szép számban érkeztek a skanzenbe és akiket a kis tábla, melyre felírtuk, hogy kérjenek tőlünk nótát könnyen odacsalt hozzánk. A tavalyi évhez hasonlóan, kedves magyarszombatfai fazekasmester barátunk elkészítette delegációnk korsóját (valamint, megkaptuk tőle a tavalyi korsót), ezáltal erősítve tovább a közösségek közötti barátságot, csak úgy, ahogyan a tápéi gyékényszövőkkel ápolt jó viszonynak köszönhetően – természetesen megfelelő ellenszolgáltatás alias nótázás fejében – csatlakozott hozzánk egy kis, gyékényből szőtt ichtyosaurus is. Emellett új módját találtuk meg annak, hogy hogyan juthatna el a nótaszó a skanzen még több szegletébe, ugyanis a Nemzeti Jegyzékre frissen felkerült lipicai lótenyésztők szekerén nótázva jártuk be a kiállítás nagy részét, ez pedig, bár nem meglepő, de felejthetetlen élmény volt. Pünkösdkor ismétlés következik és bár véges létszámban vehetünk részt, látogatóként is sok szeretettel látunk majd minden nótázni vágyó burschot aki ellátogatna a skanzenbe, hogy egy igazán egyedi élményben legyen része.

Vivat Selmecz! Vivat UNESCO!
(Korábbi beszámolót itt olvashattok még a rendezvényről.)


a. Aurea Mediocritas

Védett: Meglátogattak minket a Montanuniversität Leoben (Leobeni Bánya- és Kohóipari Egyetem) diákjai

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

kishordó

Mi lesz veled, Kishordó?

Már régóta hallani pletykákat a Kishordóról, aminek bezárásáról mi is posztoltunk képet körülbelül egy éve. Mi történt? Mi vezetett a bezáráshoz és vajon ehetünk-e valamikor újra „kis babot” vagy megpróbálkozhatunk-e újra a 101 kisfröccsel? Ezekre a kérdésekre kereste szerkesztőségünk a választ az egyetlen hiteles forrásnál, magánál Lénárd bácsinál.


Egy kötetlen beszélgetés keretében érdeklődtem arról, hogy miként is alakult a Kishordó és Czupy Lénárd közös története egészen napjainkig.

Majdnem 30 éve kezdődött

Aki kicsit jobban ismeri a borozó történetét, tudja, hogy Lénárd bácsi kezdetben a Cézár pincében dolgozott, majd többedmagával a rendszerváltozás környékén üzemeltetni is szerették volna a helyet, de azt akkor az ehhez szükséges rendkívül magas anyagi elvárások végül nem tették lehetővé. Lénárd bácsi így a Cézár pincéből már korábban megvásárolt berendezésekkel együtt elhagyta a helyet és később saját házuk alagsorában megnyitotta a Kishordó borozót. A borozó kialakításában családja segítette, akikkel a kezdetekkor még a háborúban a pincébe került törmelék kihordását is meg kellett oldani.

Az akkori szabályozások alapján borozót nyitni csak akkor lehetett, ha valamilyen élelmet is felszolgáltak. Hidegtálakat, gulyást is lehetett kapni, a babgulyás később került a menüre. Végül a különféle hivatalokkal való sokszor idegőrlő egyeztetések után sikerült az összes engedélyt beszerezni, és a borozó hamarosan a diákok egyik kedvenc helye lett. Bálok alkalmával volt, hogy az RK lépcsőtől a bejáratig állt a sor. A selmeci hagyományok miatt egy új étel, a korhelyleves is megjelent az “időszakos” kínálatban. Lénárd bácsit felkérték egyébként főzni már több rendezvényre is (pl. balekhét).

A vendéglátásban Lénárd bácsiék évfolyamában is magas szintű elvárások voltak, olyan felkészültnek kellett lenni, ami akár egy szakácstól is elvárható volt. Különféle sültek és ínyenc fogások is az asztalra kerültek (egyben sült malac, medvehagymás palacsinta stb.), ezeket jóízűen fogyasztották a végzésüket ünneplő egyetemisták is.

Ez történt

A selmeci diákhagyományok és a diákélet elválaszthatatlan a helytől. (Tanszék és szakestély is volt itt, valamint beszélgető- és gyülekezőhely volt, egy közösségi tér.) Lénárd bácsi büszkén mutatta a sok fényképet, korsót, levelet és emléktárgyat, amit a különféle alkalmakkor kapott a diákoktól főként Sopronból, de akadt a többi testvérvárosból is. Bár több mint másfél éve valóban megbetegedett (már meggyógyult), de a végső bezárást nem ezzel indokolta. Sajnos a változó társadalmi és szórakozási, közösségi szokások miatt a forgalom jelentősen csökkent. Volt, hogy egy nap alatt egy vendég sem tért be, egy vendéglátóhelynek pedig álltában is vannak költségei. A finom készételek és alapanyagok is meghatározott lejárati idővel rendelkeznek, aminek leteltével a beleölt  munka és költség is veszendőbe megy, ezt megtapasztalni is rossz volt. Idővel a törzsvendégek is kihaltak, a diákok is ritkábban jártak (érdekesség, hogy a SMAFC néhány tagjának is kedves helye volt ez), a ”melósok” pedig a cigi mellé már a trafikban veszik meg az italt, ezért már nem volt, ami fenntartsa a helyet ebben a formában.


Lénárd bácsi szerint a folyamat olyan 8-10 éve vált erőteljesen láthatóvá, és ha ételt nem kínált volna, valószínűleg már 6 éve le kellett volna húznia a rolót. Sajnálja, kedve lenne csinálni, de így egyrészt nem éri meg, másrészt, bár felesége is rengeteget segített a munkában, kicsit bele is fáradtak.

Érdekesség, hogy a táblán is megörökített és a balektudnivalókban is szereplő cím:  ,,A SOPRONI EGYETEM TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZETE” nem csak egy légből kapott dolog, hanem egy kedves és humoros gesztus a diákoktól és magától az egyetem akkori vezetőségétől, amit rektori aláírással oklevél és tábla is igazol. Egy időben sok tanár jött le ide diákokkal vagy kollégákkal beszélgetni, nem az alkoholfogyasztás, hanem a hely szociális funkciója miatt. Nem egyszer még órát is tartottak diavetítéssel. (Lénárd bácsi meg is mutatta a diavetítő vászon kampójának helyét a falon.) Gyakran tanultak itt hallgatók, akik bár sokat nem fogyasztottak a jegyzetek bújása közben, de ő mégsem zavarta el ezeket a diákokat, mert tudta, hogy kevés hely van, ahol normálisan össze lehet ülni tanulni.

A jövőt illetően most főleg a vírus miatt a helyzet amúgy is sok helyen kérdéses, itt ez már csak rátett egy lapáttal. Talán nem is az utolsó csepp, hanem már azon is túli volt. Pár érdeklődő volt a helyre, de egyelőre még nincs bérlő. Ameddig nincs, addig magát a helyiséget ki lehet bérelni rendezvényre, de a teljes körű újranyitásra nem látni esélyt.

Nagyon röviden ennyi volt beszélgetésünk összefoglalása, reméljük nektek is sok jó beszélgetés és mulatság emléke fűződik ehhez a valóban ízig-vérig diákkocsmához, mely az utolsó volt a maga nemében, Sopronban.

Íme egy rövid videó a. Szabadúszó Lélekbúvártól, aki az egyik soproni SDN alkalmával készített néhány felvételt a helyről (0:51 – 1:02):

És hogy miért jártak keveset a diákok a Kishordóba az utóbbi időben?

Sajnos társadalmunkban és az emberekkel való személyes kapcsolatainkban a jelenlegi változások nem annak a kocsmakultúrának kedveznek, ami a szemtől-szembe beszélgetésekről szól. Észrevétlenül elszigetelődünk kollégiumi szobánkba, ahonnan nehezen mozdulunk ki, inkább csak este megyünk valamelyik szórakozóhelyre (vagy tanszékre és szakestélyre). Ha ki is mozdulunk, már inkább a kávézók, cukrászdák és sörözők felé vesszük az irányt, ami persze lehet egy jó alternatíva, de ez azzal jár, hogy a Kishordóhoz hasonló helyek eltűnnek. Természetesen az okok ennél összetettebbek, nem is vállalkozunk a teljes felsorolásra és mindig akadnak dicséretes kivételek is!

Köszönöm Lénárd bácsinak a rám szánt idejét és a történeteket!

– kREDitvadász

borítókép: Google street view
cikk további képei: Kőhattyú

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

9+1 pont a selmeci diákhagyományok másolásáról

Ziegenhainer, a selmeci sétapálca

Mi az a titkos § 11.? Miért jelent meg a selmeci diákhagyományokban?

schmauser

Ez a Schmauser nem az a Schmauser?

Aki Sopronban volt diák, nagy valószínűséggel járt a Schmauser sörözőben. Az utóbbi időben valamilyen érdekes megfontolás mentén a patinás nevet lecserélték a hely fonetikusan írt becenevére, a “Smau”-ra, de szerencsére nem csak ez a változás történt, hanem egy nagy kertrésszel is bővült. Tanszékek és kisebb társasági összeröffenések szintén szoktak itt lenni (bár már nem kimondottan diákkocsma), melyet egyik nótánk is megemlít, de a dal lehet, hogy mégsem erről a helyről szól?

Nótáink között kettő soproni vendéglátóhely jelenik meg név szerint: a Schmauser és a Perkovátz. A Schmauser kedvelt helye lehetett a régi diákoknak, gyakran járhattak ide, nem véletlenül került be ilyen formán a kollektív emlékezésbe. Selmeci hagyományok tekintetében szakestélyt biztosan tartottak itt, ahogy steingrubeni disznótort is. Ez volt a magyaros hangulatú társaság “községháza”, nagyon kedvelhették. Hitelre lehetett inni és általában bort fogyasztottak. Története során több neve ismert napjainkig: Sass Lajos Rákóczi vendéglője, Schmauser Lajos Rákóczi vendéglője, Kossuth vendéglő, Schmauser söröző, Smau.

Brennbergi önkéntes tűzoltók vigyázz!
Arccal az Schmauser, seggel az Perkovátz!
Spricnit felcsinálni! Hárman a létrára!
Állj, sok! Fele vissza! Nóta indulj: ein, zwei…

Brennbergi nóta

Régi fotókat nézegetve feltűnő volt, hogy a Schmauser épületének képe köszönőviszonyban sincs a mai állapottal. Először arra gondoltam, hogy ez egy átépítésnek köszönhető (ahogy a Perkovátz-ház esetében is történt), de nem erről volt szó. A második világháborúban megsérült épületből a tulajdonos székhelyét a Kossuth utcába tette át, ahol a mai napig megtalálható. Tehát a régi fotókon szereplő épület nem a mostani “Smau” helyén állt, és még ma is megtekinthető a József Attila és az Újlaki utca sarkán.

Schmauser vendéglő
A régi Schmauser

Sass Lajos “Rákóczi” vendéglője

A József Attila utca és az Újlaki utca sarkán ma is áll a képen látható épület, melyben a fotó készítésekor Sass Lajos vendéglője működött. Bár csak sejthetjük, talán lehet abban némi igazság, hogy a névválasztásban az utcában 1922-től az egykori Károly laktanya épületeibe költöztetett, később több alkalommal nevet váltó Magyar Királyi Rákóczi Ferenc Reáliskolai Nevelőintézet komoly szerepet játszhatott.

A sopronanno.hu oldalról tudtam meg a hely történetét, és már régóta tervben volt, hogy egyszer lencsevégre kapom az “eredeti” épületet, hogy ne csak Google Street View képem legyen róla. A sors olyan szerencsésen intézte, hogy mikor végre sikerült arra járnom, be tudtam ülni inni egy sört! Igen, a régi épületben újra működik egy vendéglátóipari egység, igaz, ez egy előkelő kávézó most Café Nana néven. Ilyen mázlira nem is számítottam! A hely alig pár hete nyitott, teljesen felújított, alapvetően kávékat és süteményeket kínálnak. Bár a sütiket nem kóstoltam, így is remek élmény volt ott kortyolnom az árpalevet, ahol közel 100 éve elődeink mulattak. Azt a kérdést pedig, hogy vajon a Brennbergi nóta elterjedésekor hova kellett seggel fordulni, nehéz eldönteni. Ezt a dalt nyomtatásban csak 1969-ben találjuk meg egy miskolci daloskönyvben (a 2019-es geós dalos jegyzete szerint), így lehet, hogy már a mostani épület felé kellett fordítani az ember szebbik felét.

Egészségünkre!


kREDitvadász

Felhasznált források:
Gál Péter József a. KVHzi: Selmeci-Soproni diákélet (2019)
Sopron anno weblapja
AZ ERDÉSZETI FELSŐOKTATÁS 200 ÉVE I. KÖTET Emlékkönyv Selmecbánya 1808 – Sopron 2008

9+1 pont a selmeci diákhagyományok másolásáról

Hagyománymásolás, hagyománytolvajlás témakörében előjött néhány visszatérő pont, melyeket érvként vagy kérdésként hoztak fel általában más intézmények diákjai, ezeket fejtjük ki pár mondatban. A cikkből a megfelelő részek nyugodtan kimásolhatóak, elküldhetőek olyan személyeknek, vagy olyan bejegyzésekhez, ahol ezek a témák felmerülnek hazai iskolák esetén.

1. A selmeci hagyományok is csupa utánzásról szólnak, akkor más miért ne utánozhatná ezt?

A selmeci diákhagyományok gyökerei több elemből alakultak ki. Selmecbánya egy igazi olvasztótégelye volt a különböző nemzetekből és tájegységekről érkező diákoknak, akik közösen vagy egymásra hatva alakították ki fokozatosan azt, ami hagyományaink gyökerét jelentette. Továbbá hatottak rá a céhes hagyományok, a bányász- és erdésztársadalom szokásvilága is (később pedig már rengeteg helyi elem és újonnan létrejött szokás a testvérvárosok egyes szakjain) és még megannyi kulturális tényező. Látható, hogy valóban több forrásból táplálkozik a selmeci hagyományok világa, de nem copy-paste módra fogtuk egy másik egyetem szokásrendszerét azok tiltakozása ellenére. Több évszázados szellemi örökségünk ez, ami még most is él.

2. Az egész selmeci diákhagyomány csak a burschenschaftok és a német diákszokások mintáját másolta le!

Nem a burschenschaftot vagy a német diákszokásokat utánoztunk, hanem nem melepő módon a nagyszámú német ajkú hallgatók hatására (Monarchián kívülről is érkeztek) konkrétan nálunk is alakult anno burschenschaft társaság (a Deutsche Gesellschaft zu Schemitz 1823-tól, majd a Verbindung Schacht 1858-tól).  Ez hatott az akkori és későbbi diákéletre is. Tehát mi nem másoltuk, hanem konkrétan volt nálunk burschenschaft mozgalom, ugyanúgy (illetve nem teljesen úgy) mint több európai egyetemen, német nyelvterületen.

3. A selmeci hagyományőrzők száma fogyatkozik, a hagyományterjesztést ezért kell különböző városokban végezni a szokások túléléséért.

A selmeci diákok száma a történelem során nagyon változó volt. Jelenleg négy városban 12 valétabizottság és több diáktrásaság mellett vagyunk jelen, (ez több száz aktív selmeci hagyományőrzőt jelent) ami egyáltalán nem kevés szám, sőt sokkal több ahhoz képest, ami például akkor volt, mikor 1920 körül újra kellett indítani az oktatást. Lehet, hogy vannak olyan szakok, helyek, ahol létszámunk nagyon kevés vagy csökkenő, de nem vagyunk olyan veszélyben, hogy hagyományaink örökre feledésbe merüljenek az utódintézmények mindegyikében! Ez az érvelés nem nyugszik valós alapokon. Költözéseket, politikai tiltást, oktatásbeli átszervezéseket is túléltünk, nekünk attól nem lesz jobb vagy több, ha Pesten, Győrben vagy más helyen utánoznak, másolnak.

Négy városban több száz hagyományőrző diák tanul minden évben, ami akár annál is több lehet, mint a Selmeci Akadémián az egykori összlétszám (fotó: Boon.hu)

4. De egykor nálatok végzett emberek terjesztik a selmeci hagyományokat máshol, akkor mi ezzel a baj?

Ez a tevékenység egyáltalán nem támogatott vagy engedélyezett! Már széles körben ismert erről a tevékenységről a hagyományőrzők véleménye. Szerencsére ez ritkán fordul elő, igaz, akkor viszont sok kárt okoz. Jelenleg ha valaki más helyeken önjáró módon terjeszti szokásrendszerünket kifejezett kérések és kritikák ellenére, az bármilyen felhatalmazás, konszenzus vagy megbízás nélkül teszi a hagyományőrző diákok részéről, amivel csak további feszültséget generál. Véleményünk erről a témáról régen és most is egyértelmű volt. Ezek a személyek lehet, hogy ott, ahol a terjesztést végzik, kiemelten vannak kezelve és körberajongják őket e tevékenységükért, de közben épp annak a közösségnek okoznak kárt, ahonnan származnak.

5. A selmeci diákhagyományok már nem köthetőek az utódintézményekhez, az minden magyar iskolához illik!

Egy élő, nem kihalt vagy bezárt intézményhez köthető diákhagyományt a képviselői akarata ellenére másolni és terjeszteni miért lenne helyes?  A selmeci diákhagyományok nem a magyar felsőoktatásban általánosan terjeszteni kívánt céllal jöttek létre, jelenleg sem ez a feladatuk. Ezt régen és most is kifejezésre juttattuk feketén-fehéren. Hagyományainknak az is egy plusz misztikumot kölcsönöz, hogy nem egy bárhol fellelhető szokásvilágról van szó. A felelősségünk (ha van), abban áll kifelé, hogy segítsük azokat, akiknek van, de elhalt, vagy nincs, de szeretnének saját diákszokásokat (ezt mi lehetőségeinkhez képest végezzük is). Aki jóindulattal fordul felénk ez ügyben és nem kiskapukat keres, hogy hagyományainkat másolhassa, azokat szívesen segítjük, ha tudjuk! A megoldásra törekvő szándékból kutattuk ki és tettük közzé például a Műegyetem több, mint 100 éves diákszokásait is. Ez inkább köthető ehhez az intézményhez, mint a tőlünk, tehát mástól átvett és kérések ellenére másolt szokásrendszer.

6. A középiskolás ballagók sem énekelhetnek Selmecről elterjedt dalokat és nem tűzhetnek fel szalagot?

Természetesen ez direkt a szélsőségek demagógiájára építkező gondolat, ami maximum lájkgyűjtésre jó, ilyet tudtunkkal senki soha nem mondott részünkről. Hagyományaink hatottak az egész magyarországi diákéletre, ez a kulturális csere és kölcsönhatás természetes jelensége. Nem ezzel van a baj. Nekünk azzal van problémánk, ha komplett szokásrendszerünket akarják lemásolni vagy már olyan mennyiségben és olyan elemeket tulajdonítanak el, melyek számunkra kiemelten fontosak, ránk jellemzőek, hazánkban egyértelműen velünk azonosíthatóak. Furcsának és teljes mértékben kerülendőnek tartjuk azt is, hogy önkényesen bizonyos hagyományainkat másoló körök más hazai intézményekben selmeci hagyományőrzőnek nevezzék magukat. Ezzel semmilyen tiszteletet nem tanúsítanak hagyományaink iránt, sőt ellenkezőleg.

Daloskönyvünk anyagát diákdalok tekintetében több, mint 96%-ban lemásolta a BME KJK egyik társasága

Felőlünk aztán vígan énekelheti bármelyik kisdiák a ,,Ballag már a vén diák”-ot és tűzheti fel szalagját, az meg pluszban jó, ha esetleg tudja, hogy honnan származnak ezeknek a szokásoknak a gyökerei és mely városokban vannak még jelen (hátha több kedvet kap így valamelyik intézményünkbe beiratkozni). Ha valaki meg nem biztos a dolgában, nyugodtan megkérdezhet minket is erről. Megtesszük a szükséges köröket és idővel válaszolunk. Hagyományainknak az is egy plusz titokzatosságot és vonzerőt ad, hogy nem egy bárhol fellelhető dologról van szó. Ezért is egyedülálló a maga nemében, ezt is szeretnénk megőrizni.

A középiskolás ballagás szokása is Selmecről terjedt el (fotó: Fortepan.hu)

7. De az utódintézményekben is egy csomó olyan hagyományőrző szak van, ami nem is volt Selmecen! Ezért ha az XY szak selmeci hagyományőrzést végezhet, akkor más miért ne tehetné ezt nem hagyományőrző intézményben?

Azt, hogy saját berkeinken belül miként határozzuk meg a hagyományőrzés menetét és ezek helyeit, az a mi belső döntésünk és folyamataink eredménye. Kérjük, hogy ne akarjanak ebbe kívülről beleszólni! Mi sem szólunk bele más egyedi szokással bíró diáktársaságok belügyeibe. Kérjük, hogy ezt tartsák tiszteletben és ne akarják nekünk előírni, hogy hol és miként akarjuk megélni saját hagyományainkat!

Az utódintézmények (vagy azok egyes leszármazott intézményei) valamilyen szervezeti egység formájában hazánkban négy olyan városban vannak jelen, ahol folyik selmeci hagyományőrzés. Ez a négy helyszín: Soproni Egyetem, Miskolci Egyetem, Dunaújvárosi Egyetem, Székesfehérvári GEO. Ezek a helyek az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékében is szerepelnek a selmeci diákhagyományok esetében. Öregdiákjaink természetesen saját köreikben is rendezhetnek hagyományőrző rendezvényeket (pl. szakestély) más városokban, amennyiben ez a tevékenység részben sem irányul a korábban említett hagyományterjesztés elősegítésére.

8. Ha jelenleg más intézményben tanulok vagy csak látom, hogy máshol jelen van a selmeci hagyománymásolás, mit tegyek?

Nem eszik forrón a kását! Ha például valaki szakestet szervez, de az teljesen mást jelent, mint nálunk (programokkal tűzdelt vacsora és játékos feladatok például), akkor azzal nincs teendő. Ha viszont egy komplett szakestély másolatot látsz, az már problémásabb. Beszélj udvariasan, segítő szándékkal a szervezőkkel és hívd fel a figyelmüket arra, hogy mi is a gond ezzel. Ha az ilyen programok szervezői kérdésekkel fordulnának hozzád, amiket nem tudsz megválaszolni, akkor bátran add meg elérhetőségeinket, készséggel írunk vissza a jóindulattal feltett és érdeklődő, a helyzet megoldására irányuló kérdésekre. Ezt a cikket egyébként főleg azért írtuk, hogy innen ki is másolhatsz szöveget az egyes pontoktól, használd nyugodtan!

Bárki tarthat szekest nevű rendezvényeket, ha azok nem a mi szakestélyeink másolására hajaznak. Ez sajnos egy rossz példa. Bár a GEO néhány éve sajnos az OE alá került, de ez sem jogosítja fel erre a tevékenységre az ottani többi szakot.

9. Rengeteg probléma van a selmeci hagyományokon belül, először inkább azzal kéne foglalkozni, csak azután mással!

Miért ne lehetne mindkettővel foglalkozni? Miért zárná ki egyik a másikat? Már a ’40-es években is megírták, hogy belső és külső problémákra is reagálni kell, mindkettő rossz hatással lehet ránk. Példával élve, ha egy nagy házon felújítás zajlik, azért még be lehet csukni a nyitva felejtett kaput, nehogy besurranjanak…

+1 pont

Dolgozunk egyébként társoldalunk (melyet ajánlunk a diákszokások iránt érdeklődőknek) tagjaival egy olyan magyar diákszokásokat bemutató kiadványon és daloskönyvön is, ami bátran használható lesz bármelyik oktatási intézmény diáksága körében. Ez a munka elég hosszadalmasnak ígérkezik, de mint látható, megoldási lehetőségeket, irányokat ajánlunk fel. A kiadványokkal szintén ahhoz kívánunk hozzájárulni, hogy a másolás helyett saját szokásokat erősítsenek majd meg, vagy segítségével sajátokat alakítsanak ki, ami egy igazi win-win helyzet lehetne. Mi is lehetünk példa arra, hogy miként lehet diákhagyományt, diákszokásokat kialakítani, de elsősorban egy oktatási intézmény diákságának a saját egyeteme múltját kell felderíteni, a lokális elemeket ajánlott előtérbe helyeznie vagy körültekintően egyedit létrehoznia. Az, hogy egy “ősi mentor rendszer” szerint működik a felsőbb- és alsóbb évesek közötti kapcsolat vagy az, hogy szervezettebb formában összeülünk szórakozni és megosztjuk egymással gondolatainkat és énekelünk, nem olyan dolgok, amiket kötelező selmeci hagyományok szinte már szolgai módon történő másolásával megvalósítani. A módszer és a szellemiség követése helyes út, elemeink, főleg egész hagyományunk másolása pedig kerülendő. (Az pedig már tényleg túlzás, hogy önkényesen selmeci hagyományőrzőnek nevezze magát egy kar bizonyos társasága!)

balektízparacsolat selmeci hagyomanyok blogkep

Mi az a titkos § 11.? Miért jelent meg a selmeci diákhagyományokban?

Mi lehet a balek tízparancsolat kialakulásának története? Eddig homályba veszett és nem találkozni a közismert forrásainkban olyan magyarázattal vagy leírással, ami megmutatta volna, hogy pontosan mikor és milyen hatások mentén alakult ki az a 10 pont, amit az összes selmeci hagyományőrző ismer, bármelyik testvérvárosban is keresztelkedett. Kutatásaim során figyelmes lettem egy “§ 11.”-t ábrázoló jelre az egyik Selmecen készült csoportképen, ami még izgalmasabbá tette a keresést. Vajon volt még egy 11. pont is? Vajon ez közelebb visz a tízparancsolat eredetéhez is? Lássuk, mi derült ki!

balektízparancsolat_selmeci hagyományok
Tízparancsolat a Bástyánk c. folyóiratból (1942)

Már régóta foglalkoztat a balek tízparancsolat kialakulásának története, hisz valószínűleg nem mindenfajta előzmény nélkül jelent meg vagy alakult ki. Bár parancsolatok meglétéről más diákszokásoknál is tudtam, azok a miénknél vagy későbbiek, vagy nem feltétlenül hozhatóak összefüggésbe vele. A legújabb Bartha–Oroszi könyvet lapozgatva aztán megakadt a szemem egy képen, ami igen kíváncsivá tett. Egy fotón, láthatóan szándékosan kiemelve a “§ 11.” jel volt látható. Biztos voltam benne, hogy ez nem az utóbbi időkben hozzáadott kreatív vagy kevésbé kreatív extra parancsolatok egyike lehet, hanem valami más. Lehet, hogy volt egy régi selmeci “igazi” 11. pont is?

forrás: Selmec téged soha nem feledtünk! (Bartha Dénes – Oroszi Sándor) 148. old.

Bár erre a jel rövidsége miatt nem volt könnyű megfelelően rákeresni, végül érdekes dolog derült ki. Bár sajnos nem lettem sokkal közelebb a mi tízparancsolatunk eredetének titkához, de találtam valami más, némileg témába vágó érdekességet. Több forrás és egy német diákszokásokhoz köthető tárgyakat forgalmazó oldal is megerősítette nekem küldött üzenetében kérdésemre válaszolva, hogy ez a jel a német diákszokásokhoz köthető. Nem meglepő, hogy nálunk is megjelent, hiszen több száz német ajkú hallgató tanult Selmecen az Akadémia történelme során.

Németországi diáktársaság 11. paragrafus jelképével

Ez a “§ 11.” szimbólum a német sörbiblia (az ún. Bier-Comment az ivással és szórakozással kapcsolatos szabályokat tartalmazza, kicsit bővebb értelemben, mint nálunk egy házirend, több pontja is van annál) szabályainak 11. “törvénycikkelye”, ami így szól: „Es wird fortgesoffen“, magyarul “Tovább vedelünk.” Első írásos nyoma 1853-ra datálható. Ezt egyes diákegyletek a túlzott alkoholfogyasztásra való buzdítás miatt egyszerűen törölték saját szabályaik közül, de széles körben elterjedt és egyfajta humoros “ivási jelképpé” vált. Több söröző nevében is megtalálható, de sörgyári munkások vagy katonák, más szakmabeliek és diákok is vidáman fotózkodtak a jelképpel, melyet általában egy söröshordó tetejére festettek.

Söröző nevében is fellelető a § 11.
(forrás: de.wikipedia.org/wiki/Paragraph_11)
Vidám diák a § 11. jele mellett mulatozva egy képeslapon
(forrás: www.zvab.com)

Ez tehát röviden a § 11. története. Bár választ egyelőre nem találtam az eredeti kérdésemre, hogy honnan is származhat a tízparancsolatunk, egyáltalán nem bánkódok. Ezért is szeretem hagyományainkat, mert mindig van valami új és érdekes történet, amire rátalál az ember, ha kutatgat. Hagyományaink több életre elég érdekességet tartogatnak a kíváncsiak számára. 🙂 Sokszor egy út olyan területekre visz, aminek a végén semmi köze nem volt a kiindulóponthoz, mégis megérte utánamenni.

A tízparancsolat eredetét pedig továbbra is rejtély övezi, talán erre a titokra is fény derül majd. Mint mindig, most is szívesen fogadunk a témába vágó forrásokat és üzeneteket, hiszen több szem többet lát, több fej többet tud…

kREDitvadász

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda!

Ziegenhainer, a selmeci sétapálca

Mostanában nem meglepő, ha olyan burs “kiegészítőkkel” találkozunk, mint a pipa, a fokos, vagy a selmeci sapka (esetleg páran láttak már valamilyen szúró vagy vágófegyvert is régebbi képeken). Ezek viseletünk szerves részét képezik és széles körben ismertek. Volt azonban egy olyan tárgy is, ami Selmecen is megjelent a diákok körében, igaz manapság már sehol nem találkozni vele a testvérvárosokban (maximum a Soproni Központ Bányászati Múzeumban). Ez a ziegenhainer.

Mi ez és hogy került képbe Selmecen?

Németországban híres volt a jénai somfabot, amelyet ziegenhainer néven ismertek és emlegettek. Nevét a Jéna mellett lévő Ziegenhain településről kapta, ahol a parasztok ősidők óta somfából faragták botjukat. Ezt a divatot felkapták a jénai diákok, s tőlük vette át a somfabot használatát egész Németország aranyifjúsága. A bot kb. 80-90 cm hosszú, esetenként faragott és a tetején bőrszíjjal ellátott, mellyel a csuklóhoz rögzítették a pálcát. A csavart formát az eredményezte, hogy a som fiatal törzse vagy függőleges ága köré gyakran tekeredett egy másik fásszárú. Később ezt a csavaros mintázatot gyakran utánozták faragással azokon a darabokon, melyeken ez természetesen nem volt megtalálható. Ez a fajta bot gyakran fegyverként is jó szolgálatot tehetett verekedések alkalmával. Ezt a divatot hozták be a német ajkú hallgatók Selmecre is.

Magyarországon a német egyetemeken szokásos burchenschaft mozgalom csak Selmecbányán vert gyökeret. Az iskolai szokások szorgos búvárai megállapították, hogy a huszas évek  elején (19. század). Ausztriából idekerülő diákok vitték ebben a kezdeményező szerepet. Julius von Helms, a tiroli Anton Pachler  és a bécsi rendőrség szeme elől eltűnni akaró Karl Stegmayer  alapította a selmeci „német társaságot”. Pajkos, merész fellépésük hamar követésre talált és meglehetősen felforgatta az addigi diákéletet. Viseletük elengedhetetlen tartozéka volt a ziegenhainer, ami Európa szerte a burschenschaftok egyik jelképánek számított.

A leírások szerint a selmeci ziegenhainerek egyik jellemzője, hogy két keresztbe fordított tőrt ábrázolnak F.F.P.P. betűkkel ( „fratres fideles pro patria”, magyarul testvérek, hűséggel a hazáért).

Miért tűnt el a köztudatból?

A burschenschaft mozgalom üldöztetése idején a Monarchiában a rendőrség ezt a botot ahol érte, elkobozta. Kissé átgondolatlan szokás volt az is, hogy a pálcák tulajdonosai társaik nevét is belevésték a fába, ezért kiválóan alkalmazhatták a hatóságok bűnjelként és nyomozást segítő tárgyként is. Állítólag a lefoglalt botok megsemmisítését maga Ferenc császár felügyelte. Valószínűsítjük, hogy a német diákszokások tiltása (1877) és a későbbi magyarosítási törekvések miatt kopott ki használatuk a diákéletből.

Megítélésük szerint a burchenschaft mozgalom mint a német ifjak „felforgató” nemzeti törekvéseinek képviselője elsősorban politikai szervezetnek minősült. Gyakorlatilag azonban , legalábbis ez a selmeci hajtás nem igen volt több, mint kifele zárt, belül összetartó diákközösség, amely hagyományos szokások szerint rendezte be és élte saját,elég színes, de kissé öncélú életét.

A Selmecbányáról egy különleges ziegenhainer került Pistel Alfonz hagyatékából a Központi Bányászati Múzeumba 1853-ból. Érdekessége, hogy olvasható rajta a „GLÜCK AUF” felirat.

A ziegenhainer projekt

Korábban volt egy kőhattyús felhívás ösztöndíj jellegel egy korhű ziegenhainer elkészítésére (faiparos diákokra, öregdiákokra gondolva elsősorban), de arra nem érkezett jelentkezés, így saját berkeken belül gondoltam megoldani a melót. Öcsémet megkértem, hogy születésnapomra készítsen el egy ziegenhainert, az se baj, ha karácsonyra lesz kész. Ki is választott a környéken egy somfát és haza is hoztuk a botnak való törzset és ágat. Vártunk pár hónapot, hogy kiszáradjon, majd mondtam, hogy ideje nekiállni a kérgezésnek és a faragásnak. Sajnos öcsém meggondolta magát és azt mondta, hogy ő így nem tud faragni, szüksége van egy vonószékre a művelethez. Kicsit zsarolás szagot éreztem, de végül segítettem neki egypár dologban a vonószék készítésénél.


Miután ez megvolt, nagy nehezen rá tudtam venni, hogy kezdje meg a faragást is, mivel elsősorban szerszámai neki vannak, másodsorban jobban is ért hozzá, harmadsorban pedig ezt ígérte. 😀 Az első kiszemelt bot sajnos megrepedt, de szerencsére hoztunk anno egy vékonyabbat is, így ebből készült el.

Lassan elkészült a spirális faragás, ezután fúrtam rá egy lyukat és átfűztem benne a bőrszíjat.


Végül eljöttem hazulról de még kértem, hogy kezelje valamilyen anyaggal, hogy barnább legyen. Diópácból meg ki tudja milyen olajból készített valamilyen keveréket, előtte még csiszolt a boton és tökéletesítette a faragásokat. Ilyen lett:

Már csak az utolsó simítások vannak hátra rajta, de az már ráérősebb, a munka nagyja letudva. Így is több, mint fél év volt, mire idáig jutott a projekt. Már csak vésni vagy égetni szeretnék bele néhány feliratot, valamint a végére keresek majd egy fém pálcavéget. Ha nem is tökéletesen korhű, de valami nagyon hasonlatos lett a végeredmény. 🙂

kREDitvadász

Felhasznált források:

Központ Bányászati Múzeum blogja
Rapics Rajmund: Som. A természet (1936/3. szám)
Debreczeni Dániel a. Ray: A selmecbányai Alma Mater kebelében született diáktársaságok története
fencingclassics.wordpress.com 

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda!

Emlékszel még a keresztelődre? Selmecen ilyen lehetett…

Korabeli balekkeresztelő – Tassonyi Ernő: Aki a páját keresi c. könyve alapján

   Jelen cikk Tassonyi Ernőnek az Aki párját keresi című könyvéből taglalja a keresztelkedés procedúráját. Megemlítek benne fiktív, irodalmi neveket, kik a történetben szerepelnek. Aki nem ismerné őket, javaslom, egyszer olvassa el a művet, mely igen fontos mérföldkő volt számomra (is) a hagyományőrzés egyre keskenyedő mezsgyéjén.

Tassonyi Ernő (1881-1942)

   A cikkemben felváltva használom a mostani helyesírást és azt, amit Tassonyi használt a könyvében az egyes tisztségek jelölésére, hagyományőrzés mozzanataira. Történetünkben a kiegyezés korabeli Magyarországon vagyunk.
A regény későbbi részében megdől magának a Burschenschaftnak is az uralma, a keresztelő időpontjában azonban még ő trónol 14 éve az egyetemisták és a város fölött, hőseink burssá avanzsálnak a történtekben. A tudnivalós füzet szerint Feistmantel Rudolf az egyetlen fontos ember, ki ebben a korban élt, róla nincs említés téve a könyvben. Azonban úgy hiszem, hogy Csimborasszó, kinek polgári neve Wilckens, több, mint valószínű, hogy az erdészeti tanintézet első oktatója volt az ihletője. Nos, akkor vágjunk is bele!

   Kezdődék pedig az esemény azzal, hogy a saufcomissarium, – ivóellenőr – bejárta a helyi vendéglőket és Schachttagra utasította az ott mulató akadémikusokat, akik aztán csatlakoztak a menethez. Harsányan énekelve haladtak az akadémikusok szalamanderben keresztül a városon.
   A menet a következőkből állt: elöl ment egy veterán a Bursenschaft zászlajával, utána a praeses – a regényben csak a vulgóját ismerjük, ami Krokodil – a fején henger alakú elnöki föveggel, melyen elöl nagy, fekete tollforgó volt. Mellette a cantus praeses a kopogóval, ő a korábban említett Csimborasszó, (bár van egy-két kavarodás a leírásban, nem tudom, hogy a szerző hibája-e, vagy az újranyomtatásnál került bele). Utánuk a firmák, veteránok, kezükben égő bányaméccsel, grubenkabátban, derekukon farbőrrel (ennek később jelentősége lesz). Utánuk jött a fukszmajor, kinek tisztjét a regényben Scandál tölti be, kezében a ferulával. Hosszú libasorban – tehát ők már nem szalamandereznek – mentek utána a fukszok, – így nevezték régen a balekokat. Pogányból egyből balekká váltál, amint az egyetem diákjai közé kerültél, s itt a keresztelőn burssá, hagyományőrzővé, a Burschenschaft tajává emeltek. – majd a menetet a kontrapunkt zárja, hátán az ökörszarvból készült trinkhornnal.


   Mikor felérkeztek az ivóba, a Schacht kocsmába, magasan a város felett, a fukszokat beszorították a szűk oldalszobákba, majd az estélyt egy Gaudeamusszal kezdték, ez után egy általános ekset isznak. A silentiumot megszegni csak propoena fejében lehet. Ez a büntetés egy „stibli” sörnek a fenékig való gyors kiürítéséből állt. A stiblire több jelentést is találtam. Vagy „nagy korsó”, tehát komolyabb sörmennyiség ledöntése, de használták a kifejezést „csizmára” is. Kövezzetek meg, de én kinézem őseink diákhumorából, hogy a beszélőnek a saját csizmájából kellett sört innia, ha beleszólt a megszentelt csendbe!
   A praeses jelt adott a szertartás megkezdésére, a contrapunct minden szavát utánamondta. Ez utóbbi szerepében Arthur Milde díszeleg, – Ez sem egy magyar név. Csupa „erasmusos” diákokból állt az akkori Burschenschaft! Selmecbányán minden nemű, nemzetiségű és rangú népek megfordultak. – ki még csak kohlenbrenner. A bursok felálltak az asztal mellől, félkörben helyezkedtek el a terem közepére felállított dézsa körül. A fukszmajor behozta az első balekjelölt fukszot. A kar egy humoros dalt énekelt, a fuksz féllábbal a cseberbe lépve elhagyta eddigi, pogány nevét, vulgót kapott magának, miközben két pohár sörrel jól nyakon öntötték a veteránok közül választott keresztszülők.
   – Itt tehát álljunk meg egy pillanatra. A régebbi időkben, a könyv szerint, Firmakeresztszülő csak az lehetett, veterán volt. Aki az előírt három évnél tovább maradt a szeretett Alma Materben, akár tanulmányai csúszása miatt, akár egyéb megfontolásból. Mindazonáltal „tisztük és kötelességük az ifjú sarjnak épületes nevelése a barátágra, s a testvéri összetartásra”. Eztán a fuksznak át kellett ugrania a dézsa fölött kifeszített farbőrön, mely határt képez az utált filiszter és a vidám burs élet között. Az arcára lecsurgó sört egy besuvickolt farbőrrel letörölték, ami azt volt hivatott jelenteni, hogy a barátságért mindent el kell tűrni. A fukszmajor a ferulával a hátsójára csap – nem a szülők érzékeltetik anyai-apai szeretetüket – hogy idejében az engedelmességre szokjék, de a testvériséget óvja mindennemű bántalmazástól. Eztán egy eks, majd egy szál cigaretta, emlékeztetőül, hogy mindig legyen nála, ha a veteránokat előveszi a tarhálhatnék.

   Zákány Csaba, történetünk főhőse, marad utolsónak – névsorban mentek – Csimborasszó és Scandál lettek a szülei, s Mefisztónak keresztelték el. (Ez a névválasztás is megérne egy misét.)
   A praeses kinevezte a fuhrwerkeket, akik a rakoncátlankodók eltávolításáról, majd szakestély után a magatehetetlenek hazaszállításáról gondoskodtak. Kezdetét vette a hivatalos sörivás, a sörimpotenciák is itt kerültek benyújtásra. – Hozzám hasonlóan a regényben is van egy burs, Limonádé, aki nem iszik alkoholt. Később a Gyász szakestélyt bemutató fejezetben az ő emlékére isznak barátai. Ez egy memento mori nekem, hogy lehet, aki iszik sört, tovább él.
   A fukszokat rendelték garatőrnek, – tehát legelső szakestélyükön máris előléptették őket lájbfukszá -, komoly feladatot kaptak, csapolt sör van, folyamatosan kellett rohangászniuk vele. S mindenben engedelmességgel tartoztak Firmáiknak. – Cserébe, évente egyszer, a fuksz dirigálhatott a veteránoknak, egy bő negyed óráig. A rengeteg ekset – bár jutalom, de ezt a fuksz még nem értheti -, azzal bosszulták meg, hogy ez alatt a negyed óra alatt semmit nem itattak a veteránokkal. Mindannyian tudjuk, micsoda borzasztó kínzás ez.
   Hogy egyéb hagyományokba is betekinthessünk a regénybeli Arthur Milde sértegetni kezdte Zákány Csabát, ki tisztelettel megkérte az elnököt, a vén Krokodilt, ugyan már, nem rendezhetnée el a nézeteltérést bierscandál avagy sörpárbajban? Kivételesen elrendezhette. Részletes leírást kapunk a folyamatról melynek a vége természetesen az, hogy Zákány Csaba fölénnyel győz Mildén. A kohlenbrennereket ért csorbát többen is ki kívánják köszörülni, ám Zákány sorra leissza őket. Ezzel komoly tekintélyt szerez, a Firmák közé ültetik és saját lájbfukszot, garatőrt kap.
   A tehetsége tiszteletére lekerült a trinkhorn is a kontra hátáról. A kürt a praesestől indult lefelé sorban. Ha kiürült, újra töltötték. Az volt a szabály, hogy a legutolsónak kellett kiürítenie a maradékot, ami a pohár, s akkor abbahagyták volna az ivást. De ilyen sose történt meg. (Vivát Selmeczi Szellem!) Az utolsó mindig hagyott benne egy casus bibendit, s ha már továbbadta, a kör újraindult.

Közzétette: Studentika-couleur – 2020. május 8., péntek

   
   Végül Krokodil bezárja a szakestélyt, s megindulnak a bursok haza. A nyaktörő lejtőn a farbőrt nemesebbik felük alá téve szánkáztak le. Nem mindegyik jutott el a városig, volt, aki hókupacban landolt. Őket a saufcomissaerek szállították haza – tehát aki összetrombitálta hajdani egyetemista őseinket a szakestélyre, az gondoskodott arról is, hogy mindenki épségben hazaérjen –, ezért is hordták az elpilledt stúdiók a grubenkabátjuk jobb oldali, belső zsebében a kapukulcsukat, meg a lakásuknak számát.
   A regénybéli hazafelé tartó bursok lármáznak, s mai szakestély alkalmából összehangoltan a csatornába lőnek a város különböző pontjain. A város rendőrsége azonban semmit sem tesz az ügyben, sőt, mélyebbre húzódnak a kapualjakban, hiszen a város igazi ura az egyetemisták. Hol van már ez a szép, dicső kor?
   Még említést kell tenni, hogy Zákány Csaba még mindig a Schacht kocsmában tartózkodik, s egy régi kártyajátékot, a cerevist játsza a szakestély szalagos tisztviselőivel, Krokodillal, Csimborasszóval és Scandállal. – A gyerek tudott helyezkedni: már a regény elején komoly kapcsolati tőkét kovácsolt magának.

A selmeci cerevis leírása egy régi nótáskönyvünkben 1870-ből

   Az én ars poeticám a múlt és a hagyományok kutatása, nem elégszem meg a közismert hagyomány-elemekkel, meg akarom ismerni az eredetüket is.
   Ezzel a közepesen hosszúra sikerült cikkel kívántam bővíteni kistársaim tudását a hagyományőrzés mibenlétéről. Ez természetesen egy letűnt kor már, a hagyományok, ha nem is jelentősen, de megváltoztak. Azt szerettem volna, ha mindenki előtt tisztázódnak a miértek, hogy melyik mozzanatnak mi a jelentősége. És ki tudja? Hátha valami kedvet csináltam a regény (újbóli) elolvasására?

Mókalandor

 

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda!

 

 

Valétálás – Ballag már a vén diák…

A valétálás búcsú az Alma Matertől. Innentől fogva az évfolyam már nem lesz többé olyan mint volt, lezárul egy szakasz. Sokak életében ez az utolsó egyetemen töltött szemeszter is. A selmeci diákság egyik legmeghatóbb és legregényesebb szokása. Gyökerei talán a céhes szokások utózöngéje ihlette vegyülve más búcsúzási elemekkel. 

,,A századforduló végén a ballagási menet az 1892-ben megépült Erdészeti Palotától indult, a valétálók abban a tanteremben gyülekeztek, ahol az utolsó előadást hallgatták, s onnan indultak kísérőikkel a városba. A menetet az akadémia legidősebb hallgatója nyitotta virággal és cserfalombbal díszített hosszú bottal a kezében. Utána lépdeltek a szemeszterek veteránjai, annyi zöld szalaggal a kalapjukon, ahány szemesztert „túlteljesítettek” az akadémián. Őket kísérte az elmaradhatatlan cigánybanda, kiket a valétaelnök követett, majd négyes sorokban egymást átkarolva, a vállukon átvetett tengerzöld valétaszalaggal a ballagók. A menetet a többi évfolyam hallgatói zárták le, kik kígyóvonalban, szalamanderben lépkedtek, s a többiekkel együtt énekelték a „Ballag már a vén diák” c. dalt. A szalamanderezik sok esetben koffereket és egyéb tárgyakat vittek a hátukon, rendszerint olyasmit, ami a tanulás hosszú évei alatt szorosan összenőtt egy-egy valétáló életével. A ballagást természetesen búcsúlakoma követte Wintrinél, azaz Winterstein Bernáthnál, aki a Vigadó bérlője volt hosszú időn keresztül. Itt a valétaelnöknek nagy, ünnepi búcsúbeszédet kellett mondania, amelyet a selmeciek oly komoly érdeklődéssel vártak, mint a miniszterelnök programbeszédét. Amikor a diák a záradékolt indexet kezébe kapta, azaz filiszter lett, akkor először is oldalba rúgta háromszor a főiskola központi épületét (a Fritz-házat), azután a Leibfuchsa és egy másik balek megfogta a panyókára vetett grubenrock végét, s azt nádpálcákkal ütögették a filiszter hátán. Így porolták ki egészen a városkapuig, ahol már kocsik várták, s a szó szoros értelmében kirúgták, jelezve, hogy most már ik az urak Selmecen.”

(Dr. Bartha Dénes: A valétálás gyökerei)

Különleges felvétel: soproni valétálás 1923

Különleges felvétel: soproni valétálás 1928 (frissíts rá az oldalra, ha nem jelenik meg egyből)

Valétálás Miskolcon 2013

Ballagnak a vén diákok Székesfehétvárott is (2012)

Szalamander Dunaújvárosban

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda!

1. oldal / 3

JÓ SZERENCSÉT!


Adatvédelem - ÁSZF