Tag: selmeci hagyományok (Page 1 of 4)

Kiadtuk a Tempus zsebkönyvet

2020-ban a Kőhattyú egy meglepetéssel, egy különleges Tempus kiadással készült a selmeci hagyományőrzők számára.

Többen is érdeklődtek nálunk a Tempus iránt. Eredetileg nem gondoltunk arra, hogy kiadjuk, de aztán jött egy ötlet saját tapasztalat alapján: milyen jó lenne, ha bárhol lehetne olvasni ezt a könyvet!
Unalmas sorbanálláskor, vonatozás vagy buszozás alatt, hiszen a papírnak, a könyvnek mindig is meg fog maradni a maga varázsa, csak ugye kicsit körülményes a cipelése, ha nincs nálunk táska.

Innen jött az ötlet, hogy adjuk ki zsebkönyv formátumban, ezt a hagyományőrzők világában méltán híres írását Ruzsinszky Lászlónak, így bárhova egyszerűen magunkkal tudjuk vinni. Szerettünk volna a praktikus hordozhatóság mellett más apróságokra is figyelmet fordítani, hogy egy igazán különleges anyag kerüljön ki a kezünk közül. Ezért olyan változat született, amely több Tempus kiadás szövegváltozatainak átnézése után (főleg a szerzői kiadást alapul véve) igyekszik a leghűebben visszaadni az író közölnivalóját. Több kihagyott mondatot vagy elgépelést is sikerült így javítani, észrevenni.

Ezen felül egy nagyobb szómagyarázatot tartalmazó rész is helyet kapott a könyvben, hogy olyan helyszíneket (nem soproniaknak ez főleg érdekes lehet), szokásokat, eseményeket, fogalmakat is kifejthessünk, amelyek nincsenek a kalsszikus balekoktudnivalók hasábjain, de megértésük nagyban hozzájárul a mű értelmezéséhez.

A zsebkönyv előrendelése nagy siker volt, reméljük, hogy szívesen forgatjátok majd lapjait! 🙂

selmeci diákok csapata unescp rendezvényen

A pünkösd méltó bepótlása – Szentendre szeptemberben

Ahogyan 2014 óta megszokhatták azok, akik pünkösdkor a szentendrei skanzenbe látogatnak, az ott szervezett UNESCO-s rendezvényen ez évben is találkozhattak a selmeczi diákokkal. Az idei rendezvény különlegessége azonban abban rejlik, hogy a járványügyi helyzet miatt sajnálatos módon pünkösd idején nem volt lehetőség az Örökség Ünnep megtartására, így rendhagyó módon a szokásos szeptemberi rendezvény került megtartásra a skanzenben.

Természetesen a selmeczi diákság, mint hagyományaink őrzői az elmúlt évekhez hasonló létszámban képviseltette magát, 11 fővel és jó néhány egy-egy napra kilátogató vendéggel vettünk részt a Kulturális Örökség Napjain, 2020. szeptember 19-én és 20-án. Mint minden évben, most is kaptunk egy standot, melyre legkedvesebb korsóinktól kezdve, ereklyének számító félévszázados daloskönyveinken át a selmeci tarokk pakliig mindent kiállítottunk, amit csak lehetett. Így hát bőven volt mit megcsodálnia a látogatóknak, akik a vírushelyzet ellenére is szép számban érkeztek a skanzenbe és akiket a kis tábla, melyre felírtuk, hogy kérjenek tőlünk nótát könnyen odacsalt hozzánk. A tavalyi évhez hasonlóan, kedves magyarszombatfai fazekasmester barátunk elkészítette delegációnk korsóját (valamint, megkaptuk tőle a tavalyi korsót), ezáltal erősítve tovább a közösségek közötti barátságot, csak úgy, ahogyan a tápéi gyékényszövőkkel ápolt jó viszonynak köszönhetően – természetesen megfelelő ellenszolgáltatás alias nótázás fejében – csatlakozott hozzánk egy kis, gyékényből szőtt ichtyosaurus is. Emellett új módját találtuk meg annak, hogy hogyan juthatna el a nótaszó a skanzen még több szegletébe, ugyanis a Nemzeti Jegyzékre frissen felkerült lipicai lótenyésztők szekerén nótázva jártuk be a kiállítás nagy részét, ez pedig, bár nem meglepő, de felejthetetlen élmény volt. Pünkösdkor ismétlés következik és bár véges létszámban vehetünk részt, látogatóként is sok szeretettel látunk majd minden nótázni vágyó burschot aki ellátogatna a skanzenbe, hogy egy igazán egyedi élményben legyen része.

Vivat Selmecz! Vivat UNESCO!
(Korábbi beszámolót itt olvashattok még a rendezvényről.)


a. Aurea Mediocritas

schmauser

Ez a Schmauser nem az a Schmauser?

Aki Sopronban volt diák, nagy valószínűséggel járt a Schmauser sörözőben. Az utóbbi időben valamilyen érdekes megfontolás mentén a patinás nevet lecserélték a hely fonetikusan írt becenevére, a “Smau”-ra, de szerencsére nem csak ez a változás történt, hanem egy nagy kertrésszel is bővült. Tanszékek és kisebb társasági összeröffenések szintén szoktak itt lenni (bár már nem kimondottan diákkocsma), melyet egyik nótánk is megemlít, de a dal lehet, hogy mégsem erről a helyről szól?

Nótáink között kettő soproni vendéglátóhely jelenik meg név szerint: a Schmauser és a Perkovátz. A Schmauser kedvelt helye lehetett a régi diákoknak, gyakran járhattak ide, nem véletlenül került be ilyen formán a kollektív emlékezésbe. Selmeci hagyományok tekintetében szakestélyt biztosan tartottak itt, ahogy steingrubeni disznótort is. Ez volt a magyaros hangulatú társaság “községháza”, nagyon kedvelhették. Hitelre lehetett inni és általában bort fogyasztottak. Története során több neve ismert napjainkig: Sass Lajos Rákóczi vendéglője, Schmauser Lajos Rákóczi vendéglője, Kossuth vendéglő, Schmauser söröző, Smau.

Brennbergi önkéntes tűzoltók vigyázz!
Arccal az Schmauser, seggel az Perkovátz!
Spricnit felcsinálni! Hárman a létrára!
Állj, sok! Fele vissza! Nóta indulj: ein, zwei…

Brennbergi nóta

Régi fotókat nézegetve feltűnő volt, hogy a Schmauser épületének képe köszönőviszonyban sincs a mai állapottal. Először arra gondoltam, hogy ez egy átépítésnek köszönhető (ahogy a Perkovátz-ház esetében is történt), de nem erről volt szó. A második világháborúban megsérült épületből a tulajdonos székhelyét a Kossuth utcába tette át, ahol a mai napig megtalálható. Tehát a régi fotókon szereplő épület nem a mostani “Smau” helyén állt, és még ma is megtekinthető a József Attila és az Újlaki utca sarkán.

Schmauser vendéglő
A régi Schmauser

Sass Lajos “Rákóczi” vendéglője

A József Attila utca és az Újlaki utca sarkán ma is áll a képen látható épület, melyben a fotó készítésekor Sass Lajos vendéglője működött. Bár csak sejthetjük, talán lehet abban némi igazság, hogy a névválasztásban az utcában 1922-től az egykori Károly laktanya épületeibe költöztetett, később több alkalommal nevet váltó Magyar Királyi Rákóczi Ferenc Reáliskolai Nevelőintézet komoly szerepet játszhatott.

A sopronanno.hu oldalról tudtam meg a hely történetét, és már régóta tervben volt, hogy egyszer lencsevégre kapom az “eredeti” épületet, hogy ne csak Google Street View képem legyen róla. A sors olyan szerencsésen intézte, hogy mikor végre sikerült arra járnom, be tudtam ülni inni egy sört! Igen, a régi épületben újra működik egy vendéglátóipari egység, igaz, ez egy előkelő kávézó most Café Nana néven. Ilyen mázlira nem is számítottam! A hely alig pár hete nyitott, teljesen felújított, alapvetően kávékat és süteményeket kínálnak. Bár a sütiket nem kóstoltam, így is remek élmény volt ott kortyolnom az árpalevet, ahol közel 100 éve elődeink mulattak. Azt a kérdést pedig, hogy vajon a Brennbergi nóta elterjedésekor hova kellett seggel fordulni, nehéz eldönteni. Ezt a dalt nyomtatásban csak 1969-ben találjuk meg egy miskolci daloskönyvben (a 2019-es geós dalos jegyzete szerint), így lehet, hogy már a mostani épület felé kellett fordítani az ember szebbik felét.

Egészségünkre!


kREDitvadász

Felhasznált források:
Gál Péter József a. KVHzi: Selmeci-Soproni diákélet (2019)
Sopron anno weblapja
AZ ERDÉSZETI FELSŐOKTATÁS 200 ÉVE I. KÖTET Emlékkönyv Selmecbánya 1808 – Sopron 2008

9+1 pont a selmeci diákhagyományok másolásáról

Hagyománymásolás, hagyománytolvajlás témakörében előjött néhány visszatérő pont, melyeket érvként vagy kérdésként hoztak fel általában más intézmények diákjai, ezeket fejtjük ki pár mondatban. A cikkből a megfelelő részek nyugodtan kimásolhatóak, elküldhetőek olyan személyeknek, vagy olyan bejegyzésekhez, ahol ezek a témák felmerülnek hazai iskolák esetén.

1. A selmeci hagyományok is csupa utánzásról szólnak, akkor más miért ne utánozhatná ezt?

A selmeci diákhagyományok gyökerei több elemből alakultak ki. Selmecbánya egy igazi olvasztótégelye volt a különböző nemzetekből és tájegységekről érkező diákoknak, akik közösen vagy egymásra hatva alakították ki fokozatosan azt, ami hagyományaink gyökerét jelentette. Továbbá hatottak rá a céhes hagyományok, a bányász- és erdésztársadalom szokásvilága is (később pedig már rengeteg helyi elem és újonnan létrejött szokás a testvérvárosok egyes szakjain) és még megannyi kulturális tényező. Látható, hogy valóban több forrásból táplálkozik a selmeci hagyományok világa, de nem copy-paste módra fogtuk egy másik egyetem szokásrendszerét azok tiltakozása ellenére. Több évszázados szellemi örökségünk ez, ami még most is él.

2. Az egész selmeci diákhagyomány csak a burschenschaftok és a német diákszokások mintáját másolta le!

Nem a burschenschaftot vagy a német diákszokásokat utánoztunk, hanem nem melepő módon a nagyszámú német ajkú hallgatók hatására (Monarchián kívülről is érkeztek) konkrétan nálunk is alakult anno burschenschaft társaság (a Deutsche Gesellschaft zu Schemitz 1823-tól, majd a Verbindung Schacht 1858-tól).  Ez hatott az akkori és későbbi diákéletre is. Tehát mi nem másoltuk, hanem konkrétan volt nálunk burschenschaft mozgalom, ugyanúgy (illetve nem teljesen úgy) mint több európai egyetemen, német nyelvterületen.

3. A selmeci hagyományőrzők száma fogyatkozik, a hagyományterjesztést ezért kell különböző városokban végezni a szokások túléléséért.

A selmeci diákok száma a történelem során nagyon változó volt. Jelenleg négy városban 12 valétabizottság és több diáktrásaság mellett vagyunk jelen, (ez több száz aktív selmeci hagyományőrzőt jelent) ami egyáltalán nem kevés szám, sőt sokkal több ahhoz képest, ami például akkor volt, mikor 1920 körül újra kellett indítani az oktatást. Lehet, hogy vannak olyan szakok, helyek, ahol létszámunk nagyon kevés vagy csökkenő, de nem vagyunk olyan veszélyben, hogy hagyományaink örökre feledésbe merüljenek az utódintézmények mindegyikében! Ez az érvelés nem nyugszik valós alapokon. Költözéseket, politikai tiltást, oktatásbeli átszervezéseket is túléltünk, nekünk attól nem lesz jobb vagy több, ha Pesten, Győrben vagy más helyen utánoznak, másolnak.

Négy városban több száz hagyományőrző diák tanul minden évben, ami akár annál is több lehet, mint a Selmeci Akadémián az egykori összlétszám (fotó: Boon.hu)

4. De egykor nálatok végzett emberek terjesztik a selmeci hagyományokat máshol, akkor mi ezzel a baj?

Ez a tevékenység egyáltalán nem támogatott vagy engedélyezett! Már széles körben ismert erről a tevékenységről a hagyományőrzők véleménye. Szerencsére ez ritkán fordul elő, igaz, akkor viszont sok kárt okoz. Jelenleg ha valaki más helyeken önjáró módon terjeszti szokásrendszerünket kifejezett kérések és kritikák ellenére, az bármilyen felhatalmazás, konszenzus vagy megbízás nélkül teszi a hagyományőrző diákok részéről, amivel csak további feszültséget generál. Véleményünk erről a témáról régen és most is egyértelmű volt. Ezek a személyek lehet, hogy ott, ahol a terjesztést végzik, kiemelten vannak kezelve és körberajongják őket e tevékenységükért, de közben épp annak a közösségnek okoznak kárt, ahonnan származnak.

5. A selmeci diákhagyományok már nem köthetőek az utódintézményekhez, az minden magyar iskolához illik!

Egy élő, nem kihalt vagy bezárt intézményhez köthető diákhagyományt a képviselői akarata ellenére másolni és terjeszteni miért lenne helyes?  A selmeci diákhagyományok nem a magyar felsőoktatásban általánosan terjeszteni kívánt céllal jöttek létre, jelenleg sem ez a feladatuk. Ezt régen és most is kifejezésre juttattuk feketén-fehéren. Hagyományainknak az is egy plusz misztikumot kölcsönöz, hogy nem egy bárhol fellelhető szokásvilágról van szó. A felelősségünk (ha van), abban áll kifelé, hogy segítsük azokat, akiknek van, de elhalt, vagy nincs, de szeretnének saját diákszokásokat (ezt mi lehetőségeinkhez képest végezzük is). Aki jóindulattal fordul felénk ez ügyben és nem kiskapukat keres, hogy hagyományainkat másolhassa, azokat szívesen segítjük, ha tudjuk! A megoldásra törekvő szándékból kutattuk ki és tettük közzé például a Műegyetem több, mint 100 éves diákszokásait is. Ez inkább köthető ehhez az intézményhez, mint a tőlünk, tehát mástól átvett és kérések ellenére másolt szokásrendszer.

6. A középiskolás ballagók sem énekelhetnek Selmecről elterjedt dalokat és nem tűzhetnek fel szalagot?

Természetesen ez direkt a szélsőségek demagógiájára építkező gondolat, ami maximum lájkgyűjtésre jó, ilyet tudtunkkal senki soha nem mondott részünkről. Hagyományaink hatottak az egész magyarországi diákéletre, ez a kulturális csere és kölcsönhatás természetes jelensége. Nem ezzel van a baj. Nekünk azzal van problémánk, ha komplett szokásrendszerünket akarják lemásolni vagy már olyan mennyiségben és olyan elemeket tulajdonítanak el, melyek számunkra kiemelten fontosak, ránk jellemzőek, hazánkban egyértelműen velünk azonosíthatóak. Furcsának és teljes mértékben kerülendőnek tartjuk azt is, hogy önkényesen bizonyos hagyományainkat másoló körök más hazai intézményekben selmeci hagyományőrzőnek nevezzék magukat. Ezzel semmilyen tiszteletet nem tanúsítanak hagyományaink iránt, sőt ellenkezőleg.

Daloskönyvünk anyagát diákdalok tekintetében több, mint 96%-ban lemásolta a BME KJK egyik társasága

Felőlünk aztán vígan énekelheti bármelyik kisdiák a ,,Ballag már a vén diák”-ot és tűzheti fel szalagját, az meg pluszban jó, ha esetleg tudja, hogy honnan származnak ezeknek a szokásoknak a gyökerei és mely városokban vannak még jelen (hátha több kedvet kap így valamelyik intézményünkbe beiratkozni). Ha valaki meg nem biztos a dolgában, nyugodtan megkérdezhet minket is erről. Megtesszük a szükséges köröket és idővel válaszolunk. Hagyományainknak az is egy plusz titokzatosságot és vonzerőt ad, hogy nem egy bárhol fellelhető dologról van szó. Ezért is egyedülálló a maga nemében, ezt is szeretnénk megőrizni.

A középiskolás ballagás szokása is Selmecről terjedt el (fotó: Fortepan.hu)

7. De az utódintézményekben is egy csomó olyan hagyományőrző szak van, ami nem is volt Selmecen! Ezért ha az XY szak selmeci hagyományőrzést végezhet, akkor más miért ne tehetné ezt nem hagyományőrző intézményben?

Azt, hogy saját berkeinken belül miként határozzuk meg a hagyományőrzés menetét és ezek helyeit, az a mi belső döntésünk és folyamataink eredménye. Kérjük, hogy ne akarjanak ebbe kívülről beleszólni! Mi sem szólunk bele más egyedi szokással bíró diáktársaságok belügyeibe. Kérjük, hogy ezt tartsák tiszteletben és ne akarják nekünk előírni, hogy hol és miként akarjuk megélni saját hagyományainkat!

Az utódintézmények (vagy azok egyes leszármazott intézményei) valamilyen szervezeti egység formájában hazánkban négy olyan városban vannak jelen, ahol folyik selmeci hagyományőrzés. Ez a négy helyszín: Soproni Egyetem, Miskolci Egyetem, Dunaújvárosi Egyetem, Székesfehérvári GEO. Ezek a helyek az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékében is szerepelnek a selmeci diákhagyományok esetében. Öregdiákjaink természetesen saját köreikben is rendezhetnek hagyományőrző rendezvényeket (pl. szakestély) más városokban, amennyiben ez a tevékenység részben sem irányul a korábban említett hagyományterjesztés elősegítésére.

8. Ha jelenleg más intézményben tanulok vagy csak látom, hogy máshol jelen van a selmeci hagyománymásolás, mit tegyek?

Nem eszik forrón a kását! Ha például valaki szakestet szervez, de az teljesen mást jelent, mint nálunk (programokkal tűzdelt vacsora és játékos feladatok például), akkor azzal nincs teendő. Ha viszont egy komplett szakestély másolatot látsz, az már problémásabb. Beszélj udvariasan, segítő szándékkal a szervezőkkel és hívd fel a figyelmüket arra, hogy mi is a gond ezzel. Ha az ilyen programok szervezői kérdésekkel fordulnának hozzád, amiket nem tudsz megválaszolni, akkor bátran add meg elérhetőségeinket, készséggel írunk vissza a jóindulattal feltett és érdeklődő, a helyzet megoldására irányuló kérdésekre. Ezt a cikket egyébként főleg azért írtuk, hogy innen ki is másolhatsz szöveget az egyes pontoktól, használd nyugodtan!

Bárki tarthat szekest nevű rendezvényeket, ha azok nem a mi szakestélyeink másolására hajaznak. Ez sajnos egy rossz példa. Bár a GEO néhány éve sajnos az OE alá került, de ez sem jogosítja fel erre a tevékenységre az ottani többi szakot.

9. Rengeteg probléma van a selmeci hagyományokon belül, először inkább azzal kéne foglalkozni, csak azután mással!

Miért ne lehetne mindkettővel foglalkozni? Miért zárná ki egyik a másikat? Már a ’40-es években is megírták, hogy belső és külső problémákra is reagálni kell, mindkettő rossz hatással lehet ránk. Példával élve, ha egy nagy házon felújítás zajlik, azért még be lehet csukni a nyitva felejtett kaput, nehogy besurranjanak…

+1 pont

Dolgozunk egyébként társoldalunk (melyet ajánlunk a diákszokások iránt érdeklődőknek) tagjaival egy olyan magyar diákszokásokat bemutató kiadványon és daloskönyvön is, ami bátran használható lesz bármelyik oktatási intézmény diáksága körében. Ez a munka elég hosszadalmasnak ígérkezik, de mint látható, megoldási lehetőségeket, irányokat ajánlunk fel. A kiadványokkal szintén ahhoz kívánunk hozzájárulni, hogy a másolás helyett saját szokásokat erősítsenek majd meg, vagy segítségével sajátokat alakítsanak ki, ami egy igazi win-win helyzet lehetne. Mi is lehetünk példa arra, hogy miként lehet diákhagyományt, diákszokásokat kialakítani, de elsősorban egy oktatási intézmény diákságának a saját egyeteme múltját kell felderíteni, a lokális elemeket ajánlott előtérbe helyeznie vagy körültekintően egyedit létrehoznia. Az, hogy egy “ősi mentor rendszer” szerint működik a felsőbb- és alsóbb évesek közötti kapcsolat vagy az, hogy szervezettebb formában összeülünk szórakozni és megosztjuk egymással gondolatainkat és énekelünk, nem olyan dolgok, amiket kötelező selmeci hagyományok szinte már szolgai módon történő másolásával megvalósítani. A módszer és a szellemiség követése helyes út, elemeink, főleg egész hagyományunk másolása pedig kerülendő. (Az pedig már tényleg túlzás, hogy önkényesen selmeci hagyományőrzőnek nevezze magát egy kar bizonyos társasága!)

Emlékszel még a keresztelődre? Selmecen ilyen lehetett…

Korabeli balekkeresztelő – Tassonyi Ernő: Aki a páját keresi c. könyve alapján

   Jelen cikk Tassonyi Ernőnek az Aki párját keresi című könyvéből taglalja a keresztelkedés procedúráját. Megemlítek benne fiktív, irodalmi neveket, kik a történetben szerepelnek. Aki nem ismerné őket, javaslom, egyszer olvassa el a művet, mely igen fontos mérföldkő volt számomra (is) a hagyományőrzés egyre keskenyedő mezsgyéjén.

Tassonyi Ernő (1881-1942)

   A cikkemben felváltva használom a mostani helyesírást és azt, amit Tassonyi használt a könyvében az egyes tisztségek jelölésére, hagyományőrzés mozzanataira. Történetünkben a kiegyezés korabeli Magyarországon vagyunk.
A regény későbbi részében megdől magának a Burschenschaftnak is az uralma, a keresztelő időpontjában azonban még ő trónol 14 éve az egyetemisták és a város fölött, hőseink burssá avanzsálnak a történtekben. A tudnivalós füzet szerint Feistmantel Rudolf az egyetlen fontos ember, ki ebben a korban élt, róla nincs említés téve a könyvben. Azonban úgy hiszem, hogy Csimborasszó, kinek polgári neve Wilckens, több, mint valószínű, hogy az erdészeti tanintézet első oktatója volt az ihletője. Nos, akkor vágjunk is bele!

   Kezdődék pedig az esemény azzal, hogy a saufcomissarium, – ivóellenőr – bejárta a helyi vendéglőket és Schachttagra utasította az ott mulató akadémikusokat, akik aztán csatlakoztak a menethez. Harsányan énekelve haladtak az akadémikusok szalamanderben keresztül a városon.
   A menet a következőkből állt: elöl ment egy veterán a Bursenschaft zászlajával, utána a praeses – a regényben csak a vulgóját ismerjük, ami Krokodil – a fején henger alakú elnöki föveggel, melyen elöl nagy, fekete tollforgó volt. Mellette a cantus praeses a kopogóval, ő a korábban említett Csimborasszó, (bár van egy-két kavarodás a leírásban, nem tudom, hogy a szerző hibája-e, vagy az újranyomtatásnál került bele). Utánuk a firmák, veteránok, kezükben égő bányaméccsel, grubenkabátban, derekukon farbőrrel (ennek később jelentősége lesz). Utánuk jött a fukszmajor, kinek tisztjét a regényben Scandál tölti be, kezében a ferulával. Hosszú libasorban – tehát ők már nem szalamandereznek – mentek utána a fukszok, – így nevezték régen a balekokat. Pogányból egyből balekká váltál, amint az egyetem diákjai közé kerültél, s itt a keresztelőn burssá, hagyományőrzővé, a Burschenschaft tajává emeltek. – majd a menetet a kontrapunkt zárja, hátán az ökörszarvból készült trinkhornnal.


   Mikor felérkeztek az ivóba, a Schacht kocsmába, magasan a város felett, a fukszokat beszorították a szűk oldalszobákba, majd az estélyt egy Gaudeamusszal kezdték, ez után egy általános ekset isznak. A silentiumot megszegni csak propoena fejében lehet. Ez a büntetés egy „stibli” sörnek a fenékig való gyors kiürítéséből állt. A stiblire több jelentést is találtam. Vagy „nagy korsó”, tehát komolyabb sörmennyiség ledöntése, de használták a kifejezést „csizmára” is. Kövezzetek meg, de én kinézem őseink diákhumorából, hogy a beszélőnek a saját csizmájából kellett sört innia, ha beleszólt a megszentelt csendbe!
   A praeses jelt adott a szertartás megkezdésére, a contrapunct minden szavát utánamondta. Ez utóbbi szerepében Arthur Milde díszeleg, – Ez sem egy magyar név. Csupa „erasmusos” diákokból állt az akkori Burschenschaft! Selmecbányán minden nemű, nemzetiségű és rangú népek megfordultak. – ki még csak kohlenbrenner. A bursok felálltak az asztal mellől, félkörben helyezkedtek el a terem közepére felállított dézsa körül. A fukszmajor behozta az első balekjelölt fukszot. A kar egy humoros dalt énekelt, a fuksz féllábbal a cseberbe lépve elhagyta eddigi, pogány nevét, vulgót kapott magának, miközben két pohár sörrel jól nyakon öntötték a veteránok közül választott keresztszülők.
   – Itt tehát álljunk meg egy pillanatra. A régebbi időkben, a könyv szerint, Firmakeresztszülő csak az lehetett, veterán volt. Aki az előírt három évnél tovább maradt a szeretett Alma Materben, akár tanulmányai csúszása miatt, akár egyéb megfontolásból. Mindazonáltal „tisztük és kötelességük az ifjú sarjnak épületes nevelése a barátágra, s a testvéri összetartásra”. Eztán a fuksznak át kellett ugrania a dézsa fölött kifeszített farbőrön, mely határt képez az utált filiszter és a vidám burs élet között. Az arcára lecsurgó sört egy besuvickolt farbőrrel letörölték, ami azt volt hivatott jelenteni, hogy a barátságért mindent el kell tűrni. A fukszmajor a ferulával a hátsójára csap – nem a szülők érzékeltetik anyai-apai szeretetüket – hogy idejében az engedelmességre szokjék, de a testvériséget óvja mindennemű bántalmazástól. Eztán egy eks, majd egy szál cigaretta, emlékeztetőül, hogy mindig legyen nála, ha a veteránokat előveszi a tarhálhatnék.

   Zákány Csaba, történetünk főhőse, marad utolsónak – névsorban mentek – Csimborasszó és Scandál lettek a szülei, s Mefisztónak keresztelték el. (Ez a névválasztás is megérne egy misét.)
   A praeses kinevezte a fuhrwerkeket, akik a rakoncátlankodók eltávolításáról, majd szakestély után a magatehetetlenek hazaszállításáról gondoskodtak. Kezdetét vette a hivatalos sörivás, a sörimpotenciák is itt kerültek benyújtásra. – Hozzám hasonlóan a regényben is van egy burs, Limonádé, aki nem iszik alkoholt. Később a Gyász szakestélyt bemutató fejezetben az ő emlékére isznak barátai. Ez egy memento mori nekem, hogy lehet, aki iszik sört, tovább él.
   A fukszokat rendelték garatőrnek, – tehát legelső szakestélyükön máris előléptették őket lájbfukszá -, komoly feladatot kaptak, csapolt sör van, folyamatosan kellett rohangászniuk vele. S mindenben engedelmességgel tartoztak Firmáiknak. – Cserébe, évente egyszer, a fuksz dirigálhatott a veteránoknak, egy bő negyed óráig. A rengeteg ekset – bár jutalom, de ezt a fuksz még nem értheti -, azzal bosszulták meg, hogy ez alatt a negyed óra alatt semmit nem itattak a veteránokkal. Mindannyian tudjuk, micsoda borzasztó kínzás ez.
   Hogy egyéb hagyományokba is betekinthessünk a regénybeli Arthur Milde sértegetni kezdte Zákány Csabát, ki tisztelettel megkérte az elnököt, a vén Krokodilt, ugyan már, nem rendezhetnée el a nézeteltérést bierscandál avagy sörpárbajban? Kivételesen elrendezhette. Részletes leírást kapunk a folyamatról melynek a vége természetesen az, hogy Zákány Csaba fölénnyel győz Mildén. A kohlenbrennereket ért csorbát többen is ki kívánják köszörülni, ám Zákány sorra leissza őket. Ezzel komoly tekintélyt szerez, a Firmák közé ültetik és saját lájbfukszot, garatőrt kap.
   A tehetsége tiszteletére lekerült a trinkhorn is a kontra hátáról. A kürt a praesestől indult lefelé sorban. Ha kiürült, újra töltötték. Az volt a szabály, hogy a legutolsónak kellett kiürítenie a maradékot, ami a pohár, s akkor abbahagyták volna az ivást. De ilyen sose történt meg. (Vivát Selmeczi Szellem!) Az utolsó mindig hagyott benne egy casus bibendit, s ha már továbbadta, a kör újraindult.

Közzétette: Studentika-couleur – 2020. május 8., péntek

   
   Végül Krokodil bezárja a szakestélyt, s megindulnak a bursok haza. A nyaktörő lejtőn a farbőrt nemesebbik felük alá téve szánkáztak le. Nem mindegyik jutott el a városig, volt, aki hókupacban landolt. Őket a saufcomissaerek szállították haza – tehát aki összetrombitálta hajdani egyetemista őseinket a szakestélyre, az gondoskodott arról is, hogy mindenki épségben hazaérjen –, ezért is hordták az elpilledt stúdiók a grubenkabátjuk jobb oldali, belső zsebében a kapukulcsukat, meg a lakásuknak számát.
   A regénybéli hazafelé tartó bursok lármáznak, s mai szakestély alkalmából összehangoltan a csatornába lőnek a város különböző pontjain. A város rendőrsége azonban semmit sem tesz az ügyben, sőt, mélyebbre húzódnak a kapualjakban, hiszen a város igazi ura az egyetemisták. Hol van már ez a szép, dicső kor?
   Még említést kell tenni, hogy Zákány Csaba még mindig a Schacht kocsmában tartózkodik, s egy régi kártyajátékot, a cerevist játsza a szakestély szalagos tisztviselőivel, Krokodillal, Csimborasszóval és Scandállal. – A gyerek tudott helyezkedni: már a regény elején komoly kapcsolati tőkét kovácsolt magának.

A selmeci cerevis leírása egy régi nótáskönyvünkben 1870-ből

   Az én ars poeticám a múlt és a hagyományok kutatása, nem elégszem meg a közismert hagyomány-elemekkel, meg akarom ismerni az eredetüket is.
   Ezzel a közepesen hosszúra sikerült cikkel kívántam bővíteni kistársaim tudását a hagyományőrzés mibenlétéről. Ez természetesen egy letűnt kor már, a hagyományok, ha nem is jelentősen, de megváltoztak. Azt szerettem volna, ha mindenki előtt tisztázódnak a miértek, hogy melyik mozzanatnak mi a jelentősége. És ki tudja? Hátha valami kedvet csináltam a regény (újbóli) elolvasására?

Mókalandor

 

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda!

 

 

Valétálás – Ballag már a vén diák…

A valétálás búcsú az Alma Matertől. Innentől fogva az évfolyam már nem lesz többé olyan mint volt, lezárul egy szakasz. Sokak életében ez az utolsó egyetemen töltött szemeszter is. A selmeci diákság egyik legmeghatóbb és legregényesebb szokása. Gyökerei talán a céhes szokások utózöngéje ihlette vegyülve más búcsúzási elemekkel. 

,,A századforduló végén a ballagási menet az 1892-ben megépült Erdészeti Palotától indult, a valétálók abban a tanteremben gyülekeztek, ahol az utolsó előadást hallgatták, s onnan indultak kísérőikkel a városba. A menetet az akadémia legidősebb hallgatója nyitotta virággal és cserfalombbal díszített hosszú bottal a kezében. Utána lépdeltek a szemeszterek veteránjai, annyi zöld szalaggal a kalapjukon, ahány szemesztert „túlteljesítettek” az akadémián. Őket kísérte az elmaradhatatlan cigánybanda, kiket a valétaelnök követett, majd négyes sorokban egymást átkarolva, a vállukon átvetett tengerzöld valétaszalaggal a ballagók. A menetet a többi évfolyam hallgatói zárták le, kik kígyóvonalban, szalamanderben lépkedtek, s a többiekkel együtt énekelték a „Ballag már a vén diák” c. dalt. A szalamanderezik sok esetben koffereket és egyéb tárgyakat vittek a hátukon, rendszerint olyasmit, ami a tanulás hosszú évei alatt szorosan összenőtt egy-egy valétáló életével. A ballagást természetesen búcsúlakoma követte Wintrinél, azaz Winterstein Bernáthnál, aki a Vigadó bérlője volt hosszú időn keresztül. Itt a valétaelnöknek nagy, ünnepi búcsúbeszédet kellett mondania, amelyet a selmeciek oly komoly érdeklődéssel vártak, mint a miniszterelnök programbeszédét. Amikor a diák a záradékolt indexet kezébe kapta, azaz filiszter lett, akkor először is oldalba rúgta háromszor a főiskola központi épületét (a Fritz-házat), azután a Leibfuchsa és egy másik balek megfogta a panyókára vetett grubenrock végét, s azt nádpálcákkal ütögették a filiszter hátán. Így porolták ki egészen a városkapuig, ahol már kocsik várták, s a szó szoros értelmében kirúgták, jelezve, hogy most már ik az urak Selmecen.”

(Dr. Bartha Dénes: A valétálás gyökerei)

Különleges felvétel: soproni valétálás 1923

Különleges felvétel: soproni valétálás 1928 (frissíts rá az oldalra, ha nem jelenik meg egyből)

Valétálás Miskolcon 2013

Ballagnak a vén diákok Székesfehétvárott is (2012)

Szalamander Dunaújvárosban

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda!

„Jó szerencsét!” felirat állítása a Miskolci Egyetemen

A „Jó szerencsét!” felirat története még ott kezdődött, mikor valétaelnök koromban az akkori HÖK elnökkel (Pálfalusi Viktor a. Papó) kitaláltuk, hogy kellene valami hasonló alkotás az egyetemi parkba, mint ami a városok terein szokott lenni, fényképezkedési pontként. Kapóra is jött a köszöntés közelgő születésnapja, el is terveztünk mindent. Felvettük a kapcsolatot az illetékesekkel (dékán, dékánhelyettes, rektor, üzemeltetés), utána viszont nem mentek valami gyorsan a dolgok. Ez betudható a bürokráciának, de legfőképpen a fiatal diákéletből fakadó lustaságnak. Természetesen komolyan vettük a dolgot, mivel fejben már elköltöttünk egy jó adag forintot a projektre, viszont ezt fizikálisan is meg kellett valahogy valósítani, így támogatók után néztünk.

Látványterv 1:87-ben

A betűk testét adó 2 és 3 mm vastag acéllemezt és a zártszelvényeket az ISD Dunaferr Zrt. és a ThyssenKrupp Ferroglobus Zrt. biztosította részünkre. A betűk kivágását valamint összeállítását a Trend Laser Kft. végezte el, baráti áron.
A Pillér-N Kft. szállította el az egyetemre a kész betűket, amiket a Karunk Tüzeléstani és Hőenergia Intézeti Tanszék műhelycsarnokában tároltunk. Itt is történt a lefestésük a két kis kezünkkel, meg persze diáktársi segítséggel.
Festékeket Dr. Grega Oszkár Tanár úr biztosított.

Festér alatt

A rohamléptekkel történő festés után a betűk a tél hátralévő részét, valamint a tavaszt kint töltötték az egyik fedett tároló helyiségben, ahol legalább meg tudták csodálni az emberek, és el is hitték, hogy nem csak a levegőbe beszélünk. 😀

Két három hetet teljes pompájában még a dékáni folyosón is bent töltött a felirat, ahonnan egy rendezvény miatt sajnos újra ki kellett hozni őket.

A 2019-es nyár folyamán (amikor már bőven túl voltunk a kitűzött áprilisi átadón és jubileumon) került sor a felirat végleges helyének kitűzése. Mi először, Dékáni egyetértéssel a Kaplan-turbina mögötti füves területen szerettük volna felállítani az alkotást, viszont ott a közeljövőben nagyszabású építkezések lesznek, így útban lett volna a mű. Ekkor javasolta az üzemeltetési igazgató, hogy tegyük a műhelycsarnok előtti rézsű egyik lépcsőjére, ott biztosan jó helyen lesz. És igaza lett!

A nyár vége felé került kiásásra a 15 méter hosszú alap, aminek a bebetonozása után még bőven hagytunk időt a kötésre. Egyrészt a fent már egyszer részletezett okok miatt, másrész még nem volt pontosan kitalálva a rögzítés módja.

Ezen túljutva, a feszítődübeles megoldást szavaztuk meg, amihez a szükséges 114 darab betonfuratot az Öntészeti Intézet Tudományos Segédmunkatársa, Kéri Zoltán a. Bárkit megfűtök készítette el.


Ezek után már felgyorsultak a dolgok, mivel a rákövetkező hétvégét a betűk felállítására szántuk, amivel egy szombati napot el is időztünk. Diáktársaink segítségével a tárolóhelytől elbékáztuk a feliratokat, lecsavaroztuk a szállító raklapukról, majd egyesével, kézi erővel be lettek emelve a helyükre, és le lettek húzatva anyacsavarokkal. Természetesen akadtak komplikációk a folyamat közben, de mindent megoldottunk, és stabilan áll a felirat azóta is! 😉

Már az előkészületek közben kitaláltuk, hogy a támogatókat fel szeretnénk tüntetni egy emlékplaketten, amit a felirat mellett lenne felállítva. Ezt rozsdamentes acélból a ZipTech Kft. készítette el, majd nemrég (2020 áprilisában) Viktor lebetonozta a helyére.

Támogatók

Jól látható a leírtakból, hogy egy bő kétéves periódust ölelt fel az egész folyamat, de még nincs vége, mivel a tavasszal szerettük volna a fejét felütő rozsdát eltávolítani, valamint átfesteni még egyszer az egész feliratot. Viszont ezeket sajnos a kialakult járványhelyzet miatt már nem tudtuk megtenni, de majd idővel ez is megoldódik.

Amint az alkalom engedni fogja, szeretnénk tartani egy átadó ünnepséget is, ahol hivatalosan is átadhatjuk a művet, és levethetnénk a vállunkról a terheket. Természetesen a felirat állagmegóvása a Műszaki Anyagtudományi Kar hallgatóira marad, legalább öt évente át kellene kenni a betűket, hogy mindig teljes pompájában tudja fogadni a megcsodáló embereket.

Reméljük, hogy az egyetemre látogatóknak, valamint a diplomaosztók és egyéb egyetemi rendezvények után, remek fotótémát sikerült létrehoznunk. 

Ezúton is szeretnénk megköszönni minden segítőtársunk segítségét, minden ötletet és bíztatást, amelyet a projekt során kaptunk!

Jó Szerencsét!

Balogh Tamás a. Vasutas és Pálfalusi Viktor a. Papó

  1. április 29.

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda!

 

Hogyan született a Kőhattyú kezdeményezés? – szerkesztőink történetei

Bár a Kőhattyú szobor legendájáról már írtunk röviden, talán magának a Kőhattyú projekt keletkezésének sztoriját még nem tettük közzé. Érdekelnek a kezdetek? Akkor olvass tovább! 🙂 

Az első összetevő

Egy selmeci hagyományőrzőknek programokat szervező társaság tagja voltam tele ötlettel és buzgalommal. Arra gondoltam egyszer, hogy az egyetemisták mindennapjaiban már akkor komoly szerepet betöltő Facebookon lehetne egy profilt létrehozni, ami néha érdekességeket posztolna, de egyébként meg normál vagy vicces bejegyzéseket tenne közzé, mint egy fiktív diák. Így hagyományaink története és különlegességei felé nagyobb érdeklődést lehetne kiváltani szélesebb körben közösségünkben, amire nem unnak rá és könnyebben befogadható.
A profilt a társaság tagjai kezelték volna, de az elképzelésről letettem, mikor láttam, hogy erre nem mutatkozott túl nagy aktivitás vagy tetterő. Az ötlet fiókba került a többi selmeces terv mellé hosszabb időre.


Megjelenik a Kőhattyú

Egy szakestély silentium eksében balekommal a Kőhattyúnál beszélgettünk, és szóba került, hogy milyen vicces lenne, ha fent lenne Facebookon. Néha posztolna, pl. olyat, hogy, „már megint kitollasodtam” és hasonlók. Ekkor derengeni kezdett bennem a régi elképzelésem, de még nem történt semmi előrelépés egészen addig, amíg adminisztrációs diákmunkára nem mentem egy autóipari beszállítócéghez.


A munka unalmas, néha pedig idegőrlő volt. Az idő olyan lassan szállt, mint egy ólomszárnyú betonbagoly. A megváltást csak a cigarettaszünetek, a mosdóra járkálás meg az ebédszünetek jelentették. Unalmamban elkezdtem gondolkodni mindenféle dolgokon, a fejem meg tele volt selmeci hagyományőrzős elképzelésekkel, így eszembe jutottak a korábban említettek. Némi gondolkodás után, teli izgalommal aztán az egyik nap megszületett a Kőhattyú karaktere és létrejött az oldal 2015 februárjában. Több hatás és példa is alakította azóta, de erről talán majd máskor.

Az első rendes Kőhattyú logó.

Beindultunk

Az évek során az oldal kinőtte magát, fejlődött, formálódott. Bár a projekt soproni születésű, mindig is a négy hazai hagyományőrző város selmeci diákjaihoz kívánt szólni, ezzel is segítve a közös szubkultúránk és összetartozásunk megerősítését. 
Kevesebb vagy több aktivitással, rövidebb vagy hosszabb ideig eddig már több, mint 12 szerkesztője és néhány állandónak tekinthető tanácsadója volt az oldalnak, vegyesen különféle szakokról a négy városból. 

A Kőhattyút legjobban egy szerkesztőséghez lehet hasonlítani, amiben mindenki lelkesedési alapon annyi munkát vállal, annyit tesz hozzá, amennyit fontosnak gondol és tud. A tagok anyagain kívül az olvasók ötletei és beküldött írásai is gyakran megjelennek, így egy kicsit közösségi szerkesztése is van a felületnek.

Bár sokszor posztolunk mémeket, a selmeci ügyekkel igyekszünk kellő alázattal, körültekintéssel és felkészültséggel foglalkozni a felületeinken. Ez a projekt rengeteg tapasztalatot, kalandot, fejlődési lehetőséget és örömöt adhat.
Igazából az emberen múlik, hogy mit hoz ki belőle. Természetesen itt is adódhatnak nehézségek és bonyolult helyzetek.

A Kőhattyú kezdeményezés arra is jó példa, hogy a kis ötletek kitartó lelkesedéssel kinőhetik magukat és erre minden selmeci diáknak megvan a lehetősége. Bármelyik balek, kohlenbrenner vagy Firma hozzátehet a közös értékeinkhez, lehet önszervező, nem kell “felülről” jövő utasításra vagy más által megszervezett programra várni, ha nincs. Nem kell nagy dolgokban gondolkodni, az is bőven elég, ha egy közös kirándulást, játékot vagy előadást leszervez az ember (vagy ezeket résztvesz és segít, ezzel is támogatva azt), esetleg kikutat egy addig nem ismert hozzánk kapcsolódó érdekességet. Már ezzel is hozzátett a selmeci egészhez. 

Hogyan tovább?

A projekt jövője mindig izgalmas és érdekes. Változó az aktivitás részünkről, de természetesen mindig igyekszünk folyamatosan tartalmat közzétenni felületeinken nektek. Esetleg majd újra szervezünk nagyobb programokat, kiadunk érdekes írásokat, selmeci különlegességeket vagy játékokat. Ki tudja? Az is szép ebben, hogy több elképzelés is van, de egyikhez sem kell görcsösen ragaszkodni. 🙂 

A főszerkesztő

Te is csatlakoznál a Kőhattyú szerkesztőségéhez? 
Lenne ötleted néhány “selmeces” mémre?
Megosztanál a többiekkel érdekességeket és különlegességeket hagyományainkkal kapcsolatban?
Interjúkat vagy rövid videókat, fotóriportokat készítenél?
Szeretnél aktívan tenni közösségünkért, de nem tudod pontosan hogyan?

Ha valamelyik területhez kedved lenne vagy magadra ismertél, akkor írj nekünk Facebook üzenetet!

Ha pedig “csak úgy” küldenél képet vagy cikket, szívesen fogadjuk őket a továbbiakban is!

A múlthoz méltóan, a jövőt figyelve, a jelenben élve!
Vivat Selmec!
Jó szerencsét!

Miért lettem selmeci hagyományőrző? – szerkesztőink történetei

Miért is lettem Selmeczi Hagyományőrző? Ha kíváncsiak vagytok a történetemre, szívesen megosztom veletek!

Azzal kezdem a történetem, hogy fél évvel ezelőttig semmit nem tudtam a hagyományőrzésről. Mikor kaptam az e-mailt, hogy az Isteni Fényben Tündöklő Dicső Firmák Karának támogatására szorulok, csak mosolyogtam magamban. Dőre pogány fejjel amolyan beavatási csicska-avatónak gondoltam az egészet, ami középiskolákban és munkahely váltásnál lenni szokott. Mekkorát tévedtem!

A pogány-felügyelet koránt sem volt olyan light-os, mint azt vártam, és a „Firma-taxi” bár lovas kocsi volt, ahogy képzeltem, de kistársaimmal kellett húzni-tolni közben vidámnak lenni, mosolyogni, énekelni, elviselni, hogy a város apraja-nagyja, miket dokumentál fénykép, videó és “hé nagyi, annak a sok gyereknek miért sárga az orra?” formájában.
A sok új élmény és a fáradtság végül tényleg mosolyt csalt az arcomra, s rekedtre kiabáltam magam. Ezt követően a hibátlan bemutatkozás után elfoglalhattuk szobáinkat. Talán fél óra, ha rendelkezésünkre állt és ez volt a leghosszabb idő, amikor szusszanhattunk egyet.

Folyamatos volt a programkínálat, fárasztó, mulatságos, ivós játékok keveredése olyannyira, hogy első éjjel nem is tudtam aludni, mert valahányszor csak lehunytam a szemem, újra hallottam a „Laurencia, drága Laurencia” c. nótát.
Érdekesség, hogy, ha kinyitottam a szemem, az ének elhallgatott.
Körülbelül a második nap felénél kezdem el felfigyelni arra, hogy Firmáink mindenhová kísérnek minket. Még ha éjszaka felébredtünk és kiléptünk a szobánkból, máris ott volt egy, hogy Isteni Fényével vezessen a sötétségben. Feltűnt, hogy nem csak a szívatásról szól. Jó, persze, karlendítés, “terepszállás” minden adandó alkalommal, de kis pogány fejemmel, rájöttem, hogy mindez az egyetemre készít fel.

Kiemelnék egy Firmát, aki hangosabb volt az összes többinél, jóval többször osztott ki büntetést, és mindenhol ott volt! Külön kaptunk „egyetemes szinten” (UK II. emelet) fekvőtámaszozás, mikor az egyik „pogány” kiült az erkély korlátjára. Akkor volt, hogy én megláttam a Firma szemében az aggódást, hogy tényleg félt minket, mint tyúkanyó a kiscsibéit. Szerintem az egész évfolyamon mindenki tudja, hogy nem ülünk ki a korlátra. Hogy betartják-e arra nem vennék mérget, de hogy tudják, tilos, az biztos!
(Nem tartozik a történethez, de az említett Firmát kértem fel Firma-anyámnak és ő elfogadott. 😀)

Vajon hányszor kell majd sokkal fáradtabb állapotban a jegyzeteimet olvasva ébren maradnom? Nem is ment volna, ha az a hét iron-pogány tréning nincs! És nem csak ez! Felkészítettek rá, hogy odafigyeljünk kistársainkra, az apró rezdülésekre, ők maguk is példát mutattak, nem volt olyan, amiben ne álltak volna rendelkezésünkre, legyen szó otthon hagyott körömvágó készletről, felvilágosításról, a beiratkozásban való segítésről, a közös nótázás szeretetéről.
Szép lassan megismertük Firmáink közelebbről. Köztük is van anime rajongó, társasjáték mániás, matematika szerető (hisz többször is bejár kurzusra, mint azt az egyetemi mintatanterv előírja).

Azért kezdtem el érdeklődni a hagyományőrzés iránt, mert nagyon jól esett az a sok figyelem, a beilleszkedést segítő törekvés, amit Firmáinktól kaptam. Még a fölött is szemet hunytak, hogy alkohol impotenciát írtam minden tanszéken. Ez egy kedves közösség. Szívesen lát minden érdeklődőt a hagyományőrző szakokon. A Selmeczi diákok mind őrzik az ősi egyetem történetét, amit a történelem feledésre ítélt, egyetemi berkeken kívül kevesen tudnak róla, mi mégis itt vagyunk, emlékszünk, „ha Selmec hív, mi ott leszünk”, s eközben a világot is jobbá formáljuk magunk körül.

Azért lettem hagyományozó, mert az egy életen át tart, míg az egyetem csak a diplomaosztóig. Azért, hogy hangos Jó Szerencsét!-tel köszönthessek minden erdészt és faipari mérnököt, (és valamennyi hagyományőrzőt) akivel csak találkozom, hisz van bennünk közös. Azért, mert bár korok ébrednek és tűnnek el,
Selmec örök.

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda!

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ha a diákhagyományok szóba kerülnek, nekünk természetesen a selmeci diákhagyományok jutnak eszünkbe először. Magyarországon ez a hagyományrendszer valóban egyedi, hisz a legkomplexebb formában maradt fent mai napig élő hagyományként, diákszokások összetett rendszereként, több száz év óta folyamatosan formálódva. Sajnos már a múltban és a jelenben is voltak páran, akik úgy értelmezték, hogy akkor ez egy szabadon másolható diákhagyomány, amit önkényesen lehet utánozni és terjeszteni, nem törődve a téma érzékenységével.

Ez természetesen nem így van, hiszen unikalitásához az is hozzátesz, hogy nem egy bárhol fellelhető dologról van szó. Belső nehézségeink mellett erre a problémára is reflektáltunk még a gondterhelt időkben is (katt ide a jelenkori írásért). Így gondolta ezt hagyományaink történetének legjelentősebb szerve is, a Bánya-, Kohó- és Erdőmérnök-hallgatók Ifjúsági Köre.

Bástyánk 1942 (az Ifjúsági Kör folyóirata)

Ruzsinszky István, az Ifjúsági Kör elnöke
Sopron, 1943 május 15. (Bástyánk)

Az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékében szereplő anyag is felsorolja azokat a helyeket, ahol ezek a hagyományok élnek. Ezen karok és szakok a selmeci alma mater utódintézményéből fejlődtek ki – vagy integrálódtak azok alá – az évek során, melyeket befogadtunk. Jelenleg hazánkban négy városban vagyunk jelen, (Sopron, Miskolc, Dunaújváros, Székesfehérvár) több jelentős diáktársaság és tizenkét valétabizottság által összefogva.

Ez nem azt jelenti, hogy másoknak mi nem lehetnénk példa arra, hogy miként lehet diákhagyományt, diákszokásokat kialakítani, de elsősorban egy oktatási intézmény diákságának a saját egyeteme múltját kell felderíteni, a lokális elemeket ajánlott előtérbe helyeznie vagy körültekintően egyedit létrehoznia. Az, hogy egy “ősi mentor rendszer” szerint működik a felsőbb- és alsóbb évesek közötti kapcsolat vagy az, hogy szervezettebb formában összeülünk szórakozni és megosztjuk egymással gondolatainkat és énekelünk, nem olyan dolgok, amiket kötelező selmeci hagyományok szinte már szolgai módon történő másolásával megvalósítani. A módszer és a szellemiség követése helyes út, elemeink, főleg egész hagyományunk másolása pedig kerülendő. (Az pedig már tényleg túlzás, hogy önkényesen selmeci hagyományőrzőnek nevezze magát egy kar bizonyos társasága!) Sajnos Budapesten a BME Közlekedés- és Járműmérnöki Kar lett az állatorvosi lónak az az esete, hogy miként ne csináljuk.

Idézet a KJK-s újság (Közhír) 2013-as októberi számából, melyben a kar “hagyományairól” ejtenek szót, és Ruzsinszky idézetét rájuk vonatkozónak tekintik a Tempusból.

Mi szerencsések vagyunk, mert hagyományainknak patinás réteget kaptak az évek alatt, és ez egy plusz misztikumot kölcsönöz neki, de az is igaz, hogy a történelmi Magyarország területén nem mi vagyunk az egyedüliek ebben, legfeljebb a fent említett okok miatt mi vagyunk a legismertebbek.

Sajnos az évek során több utánzási kísérlet történt olyan karoktól, akik azt hiszik, hogy saját hagyományaik és szokásaik nem elegek, nem is kutatják azokat vagy nem tudnak/akarnak egyedit létrehozni. A BME közlekedésmérnöki karán a hagyományok utáni sóvárgás már nem újdonság, csak néhány évtizede még Sárospatakra kívántak hasonlítani. Lehet, hogy ez néhány évenként vagy évtizedenként változik. 😀

Interjúrészlet a Közlekedésmérnöki Kar KISZ titkárával. (Jövő Mérnöke 1971)

Gondolatok a selmeci hagyományőrzésről, a BME közlekedésmérnöki karán ’99-ből.(http://www.jm.bme.hu/archiv/jm9908/estely.htm)

Az oldal témája elsődlegesen a selmeci diákhagyományokhoz köthető témák feldolgozása, ezért a magyar diákszokások és hagyományok is érintve vannak, de ez akkora és olyan szerteágazó téma, hogy külön felületet érdemelne! Addig is, amíg egy ilyen felület elkészül, (terveink között szerepel, egy a Kőhattyútól különálló oldal, mely diákszokásokkal kapcsolatos érdekességeket közölne, elsősorban hazánkból) legyen itt némi ízelítő és érdekesség abból az anyagból, ami nem a google első találati oldalán van, ha beütjük azt, hogy diákhagyományok. 🙂

Röviden a Műegyetem diákszokásairól 

Említettünk már debreceni diákszokásokat is, de most nézzünk egy régi budapesti példát (ebből is már közöltünk részleteket korábban). Ezek a szokások bár sok elemet a selmeci diákszokásokról másoltak, több sajátos elnevezés szerepelt bennük, melyek miatt egyedinek mondhatóak. A régen is kifogásolt elemek átformálásával és szokásaik újraélesztésével egy igazán különleges és összetett diákhagyományt alakíthatnának ki.

100 éves Műegyetemi (BME) diákszokások:
Magyar Technikusok Egyesületének (katt ide) alapszabályzata, a legutolsó ismert változatban.
Az anyag az Országos Széchenyi Könyvtár engedélyével lett közzétéve az oldal felületén.

Képek a korábbi alapszabályból:

Itt látható ünnepélyes zászlószentelésük:

 Az egyesületnek több híres tagja is volt, pl. Lovag Ybl Miklós György Ignác magyar építész vagy szintén tagja (dominus) volt Pattantyús-Ábrahám Géza is, akiről a következő anekdota maradt fent a Műegyetemen:

Az utcán posztoló rendőr arra lesz figyelmes, hogy késő este, zárás után a Műegyetem kerítésén sorra másznak át hallgatóforma fiatalemberek. 
A rendőr kérdésére mindegyik így védekezik: – A Patyi bácsinál vizsgáztam. 
Amikor úgy éjfél felé egy idős úr is igyekszik kifelé a kerítésen át, a rendőr dühösen rászól: 
– Remélem, nem azt akarja mondani, hogy maga is a Patyi bácsinál vizsgázott.
– Nem kérem, én vagyok a Patyi bácsi.

Reméljük ez a néhány érdekesség is bizonyítja, hogy a magyar diákélet rengeteg érdekességet tartogat és megmutatja azt, hogy nem kell mindenáron és mindenhol „selemcezni”, van más és korrektebb út! Megéri kicsit utánakeresni a dolgoknak, sok kincset találhat az ember! 🙂

Végezetül, egy diákhagyományok kérdésköréhez idevágó latin mondással búcsúzunk:
Suum cuique!

[mindenkinek {megadni} a magáét {ami őt megilleti}]

Kőhattyú

Kapcsolódó cikkek:
9+1 pont a selmeci diákhagyományok másolásáról
Selmeci Diákok valéta elnökeinek és delegáltjainak Tanácskozása

1. oldal / 4

JÓ SZERENCSÉT!


Adatvédelem - ÁSZF