Tag: selmeci hagyományok (Page 1 of 3)

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ha a diákhagyományok szóba kerülnek, nekünk természetesen a selmeci diákhagyományok jutnak eszünkbe először. Magyarországon ez a hagyományrendszer valóban egyedi, hisz a legkomplexebb formában maradt fent mai napig élő hagyományként, diákszokások összetett rendszereként, több száz év óta folyamatosan formálódva. Sajnos már a múltban és a jelenben is voltak páran, akik úgy értelmezték, hogy akkor ez egy szabadon másolható diákhagyomány, amit önkényesen lehet utánozni és terjeszteni, nem törődve a téma érzékenységével.

Ez természetesen nem így van, hiszen unikalitásához az is hozzátesz, hogy nem egy bárhol fellelhető dologról van szó. Belső nehézségeink mellett erre a problémára is reflektáltunk még a gondterhelt időkben is (katt ide a jelenkori írásért).

Ruzsinszky István, az Ifjúsági Kör elnöke
Sopron, 1943 május 15. (Bástyánk)

Az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékében szereplő anyag is felsorolja azokat a helyeket, ahol ezek a hagyományok élnek. Ezen karok és szakok a selmeci alma mater utódintézményéből fejlődtek ki – vagy integrálódtak azok alá – az évek során, melyeket befogadtunk. Jelenleg hazánkban négy városban vagyunk jelen, (Sopron, Miskolc, Dunaújváros, Székesfehérvár) több jelentős diáktársaság és tizenkét valétabizottság által összefogva.

Ez nem azt jelenti, hogy másoknak mi nem lehetnénk példa arra, hogy miként lehet diákhagyományt, diákszokásokat kialakítani, de elsősorban egy oktatási intézmény diákságának a saját egyeteme múltját kell felderíteni, a lokális elemeket ajánlott előtérbe helyeznie vagy körültekintően egyedit létrehoznia. Az, hogy egy “ősi mentor rendszer” szerint működik a felsőbb- és alsóbb évesek közötti kapcsolat vagy az, hogy szervezettebb formában összeülünk szórakozni és megosztjuk egymással gondolatainkat és énekelünk, nem olyan dolgok, amiket kötelező selmeci hagyományok szinte már szolgai módon történő másolásával megvalósítani. A módszer és a szellemiség követése helyes út, elemeink, főleg egész hagyományunk másolása pedig kerülendő. (Az pedig már tényleg túlzás, hogy önkényesen selmeci hagyományőrzőnek nevezze magát egy kar bizonyos társasága!) Sajnos Budapesten a BME Közlekedés- és Járműmérnöki Kar lett az állatorvosi lónak az az esete, hogy miként ne csináljuk. 

Idézet a KJK-s újság (Közhír) 2013-as októberi számából, melyben a kar “hagyományairól” ejtenek szót, és Ruzsinszky idézetét rájuk vonatkozónak tekintik a Tempusból.

Mi szerencsések vagyunk, mert hagyományainknak patinás réteget kaptak az évek alatt, és ez egy plusz misztikumot kölcsönöz neki, de az is igaz, hogy a történelmi Magyarország területén nem mi vagyunk az egyedüliek ebben, legfeljebb a fent említett okok miatt mi vagyunk a legismertebbek.

Sajnos az évek során több utánzási kísérlet történt olyan karoktól, akik azt hiszik, hogy saját hagyományaik és szokásaik nem elegek vagy nem tudnak/akarnak egyedit létrehozni. A BME közlekedésmérnöki karán a hagyományok utáni sóvárgás már nem újdonság, csak néhány évtizede még Sárospatakra kívántak hasonlítani. Lehet, hogy ez néhány évenként vagy évtizedenként változik. 😀

Interjúrészlet a Közlekedésmérnöki Kar KISZ titkárával. (Jövő Mérnöke 1971)

 

Gondolatok a selmeci hagyományőrzésről, a BME közlekedésmérnöki karán ’99-ből.(http://www.jm.bme.hu/archiv/jm9908/estely.htm)

Az oldal témája elsődlegesen a selmeci diákhagyományokhoz köthető témák feldolgozása, ezért a magyar diákszokások és hagyományok is érintve vannak, de ez akkora és olyan szerteágazó téma, hogy külön felületet érdemelne! Addig is, amíg egy ilyen felület elkészül, (terveink között szerepel, egy a Kőhattyútól különálló oldal, mely diákszokásokkal kapcsolatos érdekességeket közölne, elsősorban hazánkból) legyen itt némi ízelítő és érdekesség abból az anyagból, ami nem a google első találati oldalán van, ha beütjük azt, hogy diákhagyományok. 🙂

Említettünk már debreceni diákszokásokat is, de most nézzünk egy régi budapesti példát (ebből is már közöltünk részleteket korábban)!

100 éves Műegyetemi (BME) diákszokások:
Magyar Technikusok Egyesületének (katt ide) alapszabályzata, a legutolsó ismert változatban.
Az anyag az Országos Széchenyi Könyvtár engedélyével lett közzétéve az oldal felületén.

Képek a korábbi alapszabályból:

Itt látható ünnepélyes zászlószentelésük:

 Az egyesületnek több híres tagja is volt, pl. Lovag Ybl Miklós György Ignác magyar építész vagy szintén tagja (dominus) volt Pattantyús-Ábrahám Géza is, akiről a következő anekdota maradt fent a Műegyetemen:

Az utcán posztoló rendőr arra lesz figyelmes, hogy késő este, zárás után a Műegyetem kerítésén sorra másznak át hallgatóforma fiatalemberek. 
A rendőr kérdésére mindegyik így védekezik: – A Patyi bácsinál vizsgáztam. 
Amikor úgy éjfél felé egy idős úr is igyekszik kifelé a kerítésen át, a rendőr dühösen rászól: 
– Remélem, nem azt akarja mondani, hogy maga is a Patyi bácsinál vizsgázott.
– Nem kérem, én vagyok a Patyi bácsi.

Reméljük ez a néhány érdekesség is bizonyítja, hogy a magyar diákélet rengeteg érdekességet tartogat és megmutatja azt, hogy nem kell mindenáron és mindenhol „selemcezni”, van más és korrektebb út! Megéri kicsit utánakeresni a dolgoknak, sok kincset találhat az ember! 🙂

Végezetül, egy diákhagyományok kérdésköréhez idevágó latin mondással búcsúzunk:
Suum cuique!

[mindenkinek {megadni} a magáét {ami őt megilleti}]

Kőhattyú

Egy selmeci emlékfa emlékére (2009–2019)

Az Akadémisták Selmecen című rendezvény 2006 októberében indult útjára, mikor az utódkarok által aláírt „Deklaráció” ötödik évfordulóját ünnepeltük. A 2006 augusztusában Miskolcról és Sopronból Selmecbányára tolt csille és rönk megkeresztelésére és végleges helyükre: a bányászati és az erdészeti palotákba juttatására is ekkor került sor. Ettől kezdve minden év októberének második hétvégéjén Selmec városa által biztosított keretek között ünnepelhettük meg, hogy a korábbi, sokszor ellenséges légkör helyett – úgymond – a diákság végre helyet kapott a város rendszerében. Ezeket az éveket a szlovák–magyar kapcsolatok jelentős javulása jellemezte mind országos, mind helyi szinten. Ennek gyümölcse lett az is, hogy Selmecbánya és Sopron előbb partnervárosi, majd testvérvárosi szerződést köthettek.

A Deklaráció
Teljes nevén „A híres selmecbányai Bányászati Akadémia szellemi örökség követőinek ünnepélyes nyilatkozata”. 2001. november 30-án írták alá Miskolc, Sopron, Leoben, Ostrava, Kassa és Zólyom felsőoktatási intézményeinek selmeci örökséget ápoló bányász illetve erdész karai, valamint Selmecbánya városa, hosszas diplomáciai huzavona után. Az okirat szerint az említett karok az 1762-ben alapított Selmeci Akadémia szellemi örökségét együttműködve ápolják. Egyúttal a kari, egyetemi vezetők aláírásukkal elismerték, hogy a bányász és erdész karok (és az őket befogadó intézmények) az Akadémia jogutódjai, a többiek szellemi örökösei. A megkötött megállapodások jelentős mérföldkőnek számítanak az Alma Mater városa, a szlovákiai egyetemek valamint a jogutód karok kapcsolatának fejlődésében. Ezáltal gyökeres pozitív fordulat állt be az 1919 óta tartó vitában az Akadémia Sopronba – majd Miskolcra – menekített anyagi javainak tulajdonjoga tekintetében is.

2009 több szempontból is kiemelkedett a sorból, ebben az évben érett be a rendezvény. A negyedik alkalommal megrendezett találkozó, a IV. Akadémisták Selmecen, talán a legemelkedettebb, legőszintébb, legbensőségesebb hangulatú volt. A rendezvény nevének rövidítéséből fakadóan a résztvevők azóta is csak „IVAS”-ként emlegetik. A szervezők mindent megtettek, hogy ez a néhány nap valóban különleges legyen mindenki számára. Mint akkori fehérvári geós diák, számomra különösen sokat jelentett, hogy karunk – a Dunaújvárosi Főiskolával együtt – ekkor csatlakozhatott hivatalosan is a Deklarációhoz, de ekkor írta alá Selmecbánya és Sopron polgármestere a viszonosság elve alapján Selmecbányán is az előző évben már Sopronban megkötött testvérvárosi szerződést. Az este tartott szakestélyen mind Sopron, mind Selmecbánya akkori polgármesterei részt vettek, minden világi címük és rangjuk nélkül. Az Akadémisták Selmecen rendezvények történeti ívére utólag visszanézve az ez évit tekinthetjük a csúcspontnak.

Az utolsó napon, 2009. október 11-én délelőtt az Óvár előtti „sík terület” alatti meredek, füves domboldalon egy emlékfát ültettünk. Ez egy Sopronból érkezett kis hársfacsemete volt, melynek elültetésénél én is segédkeztem, így később személyesen is felelősséget, kötődést éreztem felé. A fa mellett egy rönkdarabra rögzített műanyag emléktábla került elhelyezésre.

A plaketten a következő szöveg volt olvasható négy nyelven: A IV. „Akadémisták Selmecen” rendezvény emlékére ültették az utódkarok. 2009.

A későbbiekben Selmecbányán járva mindig vetettem egy pillantást a fára, s igyekeztem legalább évente egyszer lefényképezni, hogy megfigyelhessem, ahogyan cseperedik. A fa élete nyugodt mederben folydogált; lassan, de láthatóan fejlődött a vékony és köves talajon. Mivel a 2013-as évet önkéntesként Selmecbányán töltöttem, szinte minden nap láthattam, új ismerőseimnek megmutathattam, hogy „ez a mi fánk”.

2015-ben egy kisebb javítást is eszközölnünk kellett: A plakettet tartó rönkdarabot ugyanis nyáron a lejtő aljában találtam meg. Ez a kimosódás eredménye lehetett, a tábla láthatósága miatt ugyanis a rönkdarab eredetileg nem lett mélyre leásva, így az évek során lassan kifordult a földből. Ezen kívül a fadarab alsó része ekkor már korhadásnak indult. Megjegyzem, nem volt ez másként magával a rendezvénnyel sem, mely félreértések és egyéb okok miatt két részre hasadt (a Selmecbánya városa által rendezett protokolláris részre és az egy héttel később a soproniak által szervezett diákrendezvény részre), így viszont részben funkcióját vesztette. Nem mellesleg a diákság létszáma és a szervezők lelkesedése is apadásban volt. A X. Akadémisták Selmecen („XAS”, 2015.) szakestélyen komoly kérdésként merült fel a rendezvény további sorsa. E rendezvény utolsó napján a táblát tartó rönk helyreállítását a barátaimmal elvégeztük. A 2010-ben a szlovákok által odahelyezett kőtömb védelmébe tettük.

A következő két évben az akadémiai hársfa továbbra is szépen cseperedett. Közben a zöldterület karbantartásakor használt damilos fűkaszák kikezdték a műanyagplakettet, kisebb darabok törtek le róla.

2018­/2019 a centenárium éve. Száz évvel ezelőtt, 1918. őszén a Monarchia elvesztette a világháborút, decemberben a diákság többsége a főiskola értékeivel elvonult Selmecbányáról. 1919. januárjában a város csehszlovák fennhatóság alá került, és több hónapos bizonytalanság után a selmeci főiskola áprilisban Sopronban telepedett le. Nevezhető sorsszerűnek, hogy 2018 tavaszán a hársfánk utoljára hajtott ki. A nyár folyamán azonban (számomra) ismeretlen okból eredően kiszáradt. Szeptemberi látogatásom során már az alábbi látvány fogadott:

A fa ezután még egy év esélyt kapott. Sajnos azonban már nem zöldült ki újra. Legutóbb 2019. szeptember végén jártam Selmecen. 23-án este érkeztem a városba, ekkor már sötét volt, s a fát ugyanúgy, kiszáradt állapotban találtam. Gondoltam, majd világosban fényképezem le inkább. Erre két nappal később, 25-én délelőtt került volna sor. Azonban a fát ekkor már nem találtam a helyén. Előző nap ugyanis kivágták.

Északi (hegy felőli) oldalán a kéreg és a háncs korhadt, beteg volt. Ennek pontos okát nem ismerem, megfejtését az erdészekre bízom. Gyanítom, hogy a rendszeres fűkaszálás nem tett neki jót, ha összehasonlítjuk, hogy ez a tevékenység a plakett műanyag lapjában milyen kárt tett.

A városi protokolláris rendezvényre utóbb már csak kisebb delegációk érkeztek a négy magyarországi testvérvárosból. Idén először pedig már ez a rendezvény is elmaradt, s úgy tűnik, hogy a fa azzal a rendezvénnyel együtt pusztult el, melynek emlékére ültették. Reméljük, hogy a jövőben sikerül újra tartalommal megtölteni a kereteket, s ekkor talán lenne értelme egy új fát is ültetni…

Dalospacsirta

(Szerkesztői megjegyzés: A 40 négyzetméter sík terült, mint csoda egyébként egy valamikor tévesen elterjedt elem hagyományaink körében, ahogy a fehér ördög is (fun fact 😀 ). A rendezvény, mint kiderült valószínűleg idén még meg lesz tartva, csak nem a szokott idejében.)

 

Veszélyben Selmec

Vajon mi az, amit anno 1942-ben veszélynek láttak az akkori soproni-selmeci diákok? Mi az, amit már akkor sem néztünk jó szemmel és milyen párhuzamok vonhatóak most a jelenben? Látható, hogy bizonyos folyamatokat, már akkor sem tartottunk üdvösnek.

A Kör folyóirata a Bástyánk, remek cikkeket közölt különféle témákban (Selmec, irodalom, aktuális hírek, ifjúsággal kapcsolatos kérdések, oktatás). Az írások kiválóan vannak megfogalmazva és alaposan körbejárnak egy-egy témakört. 
Nézzük, mit üzen az újság 1942-ből:

Veszélyben Selmec
KASSAY F. LÁSZLÓ emh.

Veszélybe került Selmec abban az értelemben, ahogyan a mi szívünkben él; a szellem és a hagyományok értelmében. Kétoldalról fenyegeti veszély. Vagy az örökösök részéről, akik elherdálhatják a rájukmaradt kincseket vagy pedig kívülállók részéről, akik lassanként kisajátítani, elbirtokolni igyekeznek azokat. Nekünk szembe kell néznünk mindkét veszéllyel.

A belső veszély ténye sokszor előfordult a múltban, de azt hála az átmentett selmeci szellemnek, mindezideig sikerült kiküszöbölnünk és rövidesen kivetnünk magunkból. Az ilyenformán felmerülő rothasztó elemek akkor jelentkeztek, mikor a selmecbányai Bányamérnöki és Erdőmérnöki főiskola elzárkózottságából ide került Sopronba. Ekkor jelentek meg aztán körünkben a jampec és a konjunktúralovag. A kettő csaknem ugyanaz. Hogy kik ezek ?

Te is ismered a piros csokornyakkendős, kitömött vállú, legújabb lipótvárosi divathoz kínosan alkalmazkodó jampecet, amely az ország mai főiskolás ifjúságában – sajnos – mindgyakrabban előfordul. Hozzánk is elvetődik néha egy-egy de hála Istennek, csak rövid ideig bírja ki. Pökhendi modora, kellemetlen zsargonja utálatot kelt, különösen a firmák körében. Ő az, akinek számára „fölöslegesek a kivonulások” – „jobb egy mozi, mint egy közgyűlés”. –

Bástyánk 1942/I.

Ezek az urak mindig a balekság körében találtak legtöbb követőre. Főleg azok között, akik örök ellenzékiek, akiknek önérzete amúgy is lázad kissé az „értelmetlen” rendszer ellen. Így alakultak klikkek, amelyek már sokkal jelentősebb bomlasztó hatással voltak. Az ilyen krízis a félév végén szokott a fordulóhoz érkezni, mikor teljes lesz az undor a matematika, ábrázoló, stb. iránt, hiszen ő nem ezt várta… Ekkor aztán vagy itthagyja az egyetemet néhány –„savanyú a szőlő – szerű kifejezéssel – és valljuk be, ez az egyedüli hasznos tevékenysége számunkra, – vagy pedig itt marad; ez a körülmény pedig sok alkalommal okozott már krónikus betegséget körünkben.

Hála Istennek, a selmeci ifjúság mindezideig megtalálta önmagát és végzett az ilyen betolakodókkal. Létünk csupa harc volt ezek ellen és mondhatjuk, hogy a harcnak minden évben újból meg kell kezdődnie. Volt ugyanis eset, – hála istennek csak volt, – mikor a stréber fogalma testet öltött nálunk is. A stréber…aki hörgő torokkal és vérbenforgó szemekkel védi távoli érvényesülésének képzelt útjait. Ki tanulmányutakon félrevonja a főmérnököt, fülébe súgva annak, csak szóljon, ha egy jó mérnököt akar, mert csak én értek igazában ezekhez a dolgokhoz…
Természetesen kilökjük magunkból az ilyen alakokat, mert ilyen sohasem volt Selmecen és nem szabad, hogy legyen nálunk sem. Pedig Selmecen többen voltak, mint mi vagyunk.

A konjunktúralovagok alakjában feltűnő eme belső veszélyek ellen könnyű a védekezés és a selmeci ifjúság mindig tud majd ellene védekezni, de nehezebben állunk a másik veszéllyel, a külső veszéllyel, amit erős kifejezéssel hagyománytolvajlásnak neveznék.

Le kell szögeznünk, hogy a selmeci hagyományok egyedül minket, a soproni Műegyetem hallgatóit illetnek meg és azokat eltulajdonítani nem engedjük senki részéről, még akkor sem, ha azok oldalági rokonaink!

Bástyánk 1942

Szomorú dolog. hogy most kell elsőbbségi jogot bejelentenünk arra, ami tulajdonképpen mindig is a miénk volt, de sajnos, ez a bejelentés szükségessé vált, mert már kezd a helyzet úgy állani, hogy más diákegyesületek mutatják be nekünk a tőlünk átvett diákszokásokat úgy, mint sajátjukat. Tanúja voltam a legkülönbözőbb budapesti és vidéki diákegyesületekben, mikor selmeci dalokat énekeltek, természetesen a főszavak elváltoztatásával és a felületes átvétel miatt hamis szöveggel, vagy dallammal. Ugyancsak átvették a szakestély, szalamander szokását is, csak kissé elferdítve, ami – mondanom sem kell, – csak az illető szokás kárára történt. A ballagást az egész országban végzik, de kevesen tudják, hogy az selmeci szokás.

Mikor meglepődve szóltam – „Hiszen ezek a mi szokásaink”, – sietve jött a felelet; „Ugyan kérlek, hiszen ez már nálunk pl. 1923-ban is megvolt…Természetesen meggyőzhetek néhányat azzal, hogy nálunk meg már pl. 1868-ban is így (illetve nem egészen így) csináltuk; a tömeg erről sosem vesz tudomást, de ha ez így megy tovább, akkor néhány év múlva az Erdész himnuszt is úgy hallom majd énekelni, mint pl. „tipikus és eredeti textilmérnök-indulót”.

Érdemileg nem is lehet bírálat tárgyává tenni ezeket a „hagyomány-koktélokat”, azt ugyanis közülünk bárki azonnal láthatja, hogy ezek csupán utánzások. Valaki egyszer hallotta a mi szakestélyünket, néhány szót megjegyzett belőle, a többit saját fantáziájával pótolta. Ezzel magyarázható az, hogy pl. az ilyen szakestélyeken a ,,Praeses”, ,,Kontrapunct”, stb. idegen nyelvű szavak mellé ősmagyar szavak is bejöttek, az elfelejtett eredeti szó pótlására. A keverék természetesen meglehetősen fanyar lesz.

Ha pedig valaki már odáig jutott. hogy kétségbe vonja ezeknek a hagyományoknak kizárólagosan selmeci voltál annak szolgálhatunk mi majd döntő bizonyítékokkal.

Sajnos, messze vagyunk a tűztől, s ha nem mozgunk egy kicsit, ilyenmódon mindenünk észrevétlenül elvész. Pedig az, aki átélt már igazi selmeci szakestélyt és amolyanfajta .,koktélszakestélyt”, azonnal észreveszi, hogy eredeti ízzel és zamattal csak az eredeti selmeci szokások bírnak, s minden máshová félig-meddig átültetett ilyen dolog csak torz kísérletként hat ezzel szembeállítva.

Hogyha ezekre a szokás-átvevő törekvésekre gondolok, eszembe jut az a sokszor hallott felfogás, hogy a modern idők szelleme és nemtörődömsége el fogja hanyagolni a hagyományok fenntartását. Hogy mennyire nem igaz ez a felfogás, azt éppen a fenti jelek mutatják. A modern egyetemi polgár egyenesen kívánja az ilyen régifajta, kissé misztikus és bizarr szokások gyakorlását és azonnal magáévá teszi azokat, ha valahol máshol látja. Annál inkább meg kell becsülnie a már birtokában levő szokásokat egy olyan egyesületnek, amely legrégibb, legeredetibb kincseket mondhatja magáénak, a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia soproni utódjának. Én meg vagyok győződve arról. hogy mi rendelkezünk annyi erővel, amivel meg tudjuk védeni az, ami a mienk, mindenkivel szemben!

(Bástyánk, A Bánya-, Kohó- és Erdőmérnök-hallgatók Ifjúsági Kör havi folyóirata (1942/I.) A szerző a Kör tisztikarának és választmányának is tagja volt.
Az eredeti anyagot a Kőhattyú szerkesztősége digitalizálta.)

A PDF letöltehető itt.

A képekért köszönet Rozsdának!

 

 

 

 

Centenárium kapcsán

A Selmeccel kapcsolatos megemlékezés–sorozat véget ért. 1918 decemberében a diákság zöme, 1919 áprilisában a tanárok többsége is elhagyta az ősi várost, majd megkezdődött a tanítás Sopronban. Kevesen tudják azonban, hogy Selmecbányát egyszer még néhány napra visszafoglalta a Tanácsköztársaság idején felálló Vörös Hadsereg. 1919. június 6-a és 10-e között az északi hadjárat során magyar kézre került Selmec.

centanarium_selmec_ujsag

 Állítólag néhány még ott lévő és bizonytalankodó tanár csak ekkor távozott. Június 10-én azonban újból a cseh–szlovák csapatok kezére került. Másnap készült az alább is látható, jól ismert fotó a Kálvária alatt táborozó egységükről.

centenarium_selmec_kalvaria

Šnejdárek ezredes és csapata néhány nappal Selmecbánya csehszlovák visszafoglalása után a Kálvária alatt

A sors különös fordulata, hogy ez után néhány nappal (állítólag június 17-én, mások szerint júliusban) a Schacht kocsma épülete – mely utóbb már lakóház volt – leégett. Az épületet még a burschenschaft elmúlása után (1877) is egyfajta tisztelet övezte a diákság és a szakmabeliek körében, mint hagyományaink jelképes szülőházát. A diáktanya pusztulását a rossz nyelvek szerint az újra bevonuló légiós csapatok okozták, akik azt állítólag felgyújtották. Az épület többé nem épült újra. A tető nélkül maradt, lassanként omladozó falak azonban még évtizedekig álltak szomorú emlékműként, míg végül a ma is látható garázssor épült a helyére.

centenárium_schacht

Leégésének időpontja sorsszerű és szimbolikus. Bárhogy is volt, talán jobb is, hogy így történt. Ne igyék többé senki más abból a korsóból, amelyből az elhunyt barát emlékére ittak! Ne lakjék senki idegen abban a házban, melyben a szent selmeci diákhagyományok születtek!

centenarium_leegett_schacht

A leégett Schacht az 1930-as években

– Dalospacsirta

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda :)

Jó szerencsét!

Korábban feltettünk egy kérdést két kép alapján, hogy melyik ábrázolja a pickhammert. Természetesen kicsit csalafinta módon kérdeztünk, hogy még jobban kibújjon a szög a zsákból 😀

A válaszadók 36%-a találta el a helyes választ.

A pickhammer egy sűrített levegővel működő fejtőkalapács, amit a bányászatban használnak.

A bányászjelvényről:
A legelterjedtebb bányász jelkép és hagyományainkon belül is használt az a szimbólum, mely stilizálva egy nyeles éket és egy kalapácsot ábrázol, keresztbe fektetve egymáson.  A vájárok gyakran így tették le ezt a munkaeszközt. Az ék (nem csákány! van olyan ábrázolás amin csákány van a kalapáccsal együtt keresztbe téve, de mi nem azt használjuk jelképnek a legtöbbször) nyele könnyen kivehető volt, sőt gyakran enyhén ívelt, hogy a szűk helyeken is jobban elférhessenek vele. Erre a fém ékre vertek rá a kalapáccsal, amin sok magyarázni való nincs. A lőporos robbantás elterjedése előtt ilyen módon tudtak csak lassan és apránként haladni. A nyeles ék és kalapács (ez a legpontosabb) vagy a bányászjelvény vagy a bányász jelkép elnevezés a helyes, a pickhammer nem 😮

A jelkép lefelé való fordítása halálesethez kapcsolódik, sírokon is fellelhető, de használják ezt a jelzést egy bezárt tárna vagy bánya esetén is.

Tehát a cikk fő üzenete az, hogy:
bányászjelvény≠ pickhammer 😉
Tehát senkinek sincs pickhammeres kitűzője (még 😀 )! 

Itt egy kis videó arról, hogy miként képzeljük el az itthon is ,,pickhammer” kifejezés alatt futó eszközt:

Van egy másik, szintén tévesen elterjedt gondolat: a varrott évfolyamcímerekben is fellelhető, gyakran szalamandrának tartott állat igazából gyík 😉

Erről a két kérdéskörről kiváló és forrásokkal alátámasztott cikk olvasható Pamach tollából (katt ide).

Kis juppajdé 😀

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda.
Nekünk bányászjelvény kell juppajdé, juppajda.
Nyeles ék és kalapács ez a tuti hát ezt használd!
Juppaájdéa juppajda, juppajdéá juppajda, juppájdéajda!

Kőhattyú Nedvesest 2019.03.23.

Jó szerencsét!

Márciusban ismét Nedvesesten emlékezetünk meg, arról, hogy a Kőhattyú kezdeményezés már évek óta jelen van hagyományaink mindennapjaiban. Az eseményt Miskolcon tartottuk, ahol négyből három hazai selmeci hagyományőrző városból vettek részt képviselők, valamint debreceni barátainkat is vendégül láthattuk. Remek hangulatú, vidám és színvonalas esemény volt. Büszkén mondhatjuk, hogy már Miskolcról, Sopronból és Újvárosból is vannak szerkesztői az oldalnak, ami még jobban lehetővé teszi, hogy a selmeci hagyományőrzőket tájékoztassuk, valamint számukra releváns tartalmat készítsünk! Nedvesest után felajánlott korsók, kulcstartók, képeslapok, kitűzők és kiadványok közül lehetett “vásárolni”, melyből befolyt teljes összeget jótékony célra gyűjtöttük, miskolci öreg Firmák számára.

Eddigi tevékenységeink, a teljesség igénye nélkül:

  • hagyományőrzőknek kiadványok készítése (pl. Selmeci GYIK)
  • két selmeci hagyományőrző konferencia szervezése
  • kutatások, érdekességek és tájékoztató jellegű cikkek közlése
  • tájékoztatás és hírek selmeci hagyományokról
  • selmeci tarokk kiadása
  • wintri kártyajáték kiadása
  • “hattyúvadászat” kincskereső játék lebonyolítása
  • jelenlét 4 közösségi média felületen, valamint a weboldalon
  • filmvetítés és selmeci hagyományokkal kapcsolatos filmek kutatása
  • csapatépítő és felkészítő tréningek tartása hagyományőrzőknek
  • hagyományokban aktív személyek tevékenységének és eseményeinek népszerűsítése
  • selmeci diákhumor becsempészése a mindennapokba 
  • waldenmentés (ebből már egy gazdára is lelt 🙂 )
  • centenáriumi bányapénz kiadása?…ez még a jövő zenéje 😀

Selmeci tarokk

Jó szerencsét!

Körülbelül féléves előkészület után végre itt van a Selmeci Tarokk!⚒  
Szerencsére sikerült a szükséges feltételeket megteremteni és megálmodni rá a képeket, mely egykori fás valete elnökünk keze munkája!
Sok nehézség közbejött, de a 100 éves exodus 2018-as utolsó nevezetesebb dátumára (dec. 15-16 egyes források szerint) sikerült ideérnie a csomagnak!
Mind a 4 hazai testvérvárosból tettünk rá jeleneteket és természetesen Selmecről is!
Vivat Academia! Vivat Sopron! Vivat Miskolc! Vivat Dunaújváros! Vivat Székesfehérvár! Vivat Selmecbánya! Kívánjuk, hogy szép emlékeket idézzen ez a pakli és hozzájáruljon a négy hazai selmeci hagyományőrző város diákéletének a színesítéséhez! (update: A centenáriumi különkiadás elfogyott.)

                     A múlthoz méltóan, a jövőt figyelve, a jelenben élve!

Sopron-Selmec 100

forrás: Sopron-Selmec 100 facebook oldala

Az alábbiakban az Alma Mater 100 éves elköltözésére emlékező programsorozattal kapcsolatos linkeket teszünk közzé. A programok április végével fejeződnek be az előzetes információink szerint (az első tanítási nap Sopronban ekkortájt volt).

Nosztalgiavonat Selmecre

Képeink a selmeci programokról

Az egyedi címkés limitált centenáriumi sörök

Soproni ősbemutatója a Pillanat című dramolettnek (mely az elválásról szól)

Soproni színpadi előadás (Selmeci hangulatok),  Carmina Universitas és fáklyás menet

A centenárium weboldala

A centenárium facebook oldala

,,Ha Selmec hív, mi ott leszünk…” – Selmeci Hagyományőrző Konferencia 2018

Idén harmadik alkalommal gyűltek össze Sopronban, (szeptember 14-15.) hogy szervezett és tematizált kereteken belül beszélgessenek a selmeci hagyományokról. Az esemény egyik ihletője egy 1972-ben Sopronban tartott szeminárium, mely akkor más néven és formában, de a diákhagyományaink kérdéseivel is foglalkozott.

1972

A Selmeci Hagyományőrző Konferencia ezen a néven másodszor lett megrendezve a Hűség Városában, ahol mind a négy hazai selmeci hagyományőrző város (Sopron, Miskolc, Dunaújváros, Székesfehérvár) képviseltette magát. Az összejövetel célja, hogy megismerjük egymás helyzetét, tanuljunk a többiek jól bevált módszereiből és beszéljünk a közös ügyeinkről. Az az elképzelés, hogy legyen egy fórum, ahol kielégítő időkeret mellett tudunk beszélni komolyabb témákról is, mindezt szabadon, nyílt részvételi lehetőséggel bármelyik tagunk számára, a lehető legkedvezőbb részvételi hozzájárulás mellett. Ez remek kapcsolatépítési lehetőséget is jelenthet, ahol hagyományainkban aktív emberek jobban megismerhetik egymást (tavaly ilyen testvérvárosi ismertségből szakestély is született). Idén is hívtunk hagyományainkat jól ismerő és kutató előadókat, akik segítettek nagyobb áttekintést adni történetünkről és felhívták a figyelmet a múlt, jelen és jövő kihívásaira.

Selmeci Hagyományőrző Konferencia 2017

A 0. csütörtöki napon már érkeztek Miskolcról vendégek, hogy a nálunk jelen lévő tanszéki balekoktatás menetébe bepillantást nyerjenek. Pénteken, a konferencia első napján megismertük a résztvevők szakjainak sajátos rendszerét, beiratkozástól egészen a végzésig. Ez az alapos ismertetés délután öt órától éjfélig tartott, kisebb szünetekkel és egy közös vacsorával. Érdekes és érdemes is volt hallgatni ezeket a beszámolókat, mert nem egy jó ötlettel lehetett gazdagabb az, aki saját karának fejlesztéséhez keresett módokat.

A szombati reggeli után Prof. dr. Bartha Dénes tartott előadást hagyományaink elmúlt évtizedeiről, majd Dr. ifj. Sarkady Sándor az ősi fészek, Selmecbánya kikényszerített elhagyásának történetét ismertette, melynek lassan 100 éves centenáriumi megemlékezését tartjuk. A felszólalások után röviden beszéltünk pár aktuális kérdésről (hagyományaink más intézményekben történő másolása, idei tanév rendezvényei) és meghatároztuk a délután jobban részletezni kívánt pontokat. Áttekintettük a tavalyi konferencia összefoglaló jegyzetét is, hogy lássuk milyen témákat vizsgáltunk akkor és milyen megállapításokra jutottunk velük. Volt lehetőség hagyományainkkal kapcsolatos kiadványok beszerzésére is.

Délután rövid sétát tettünk a Botanikus-kertben, megnéztük a hagyományainkhoz kötődő főbb nevezetességeket, majd a Ligneum kiállítóközpontot jártuk körbe, ahol Orbán Júlia intézményvezető asszony köszöntette vendégeinket. Ebéd után folytattuk a tanácskozást főbb témáink mentén, ezek közül pár: minőség vagy mennyiség kérdésköre, a konferencia hatása és jövője, Fehérvár helyzete, közös felület létrehozása programjainknak próbaként és a hallgatói aktivitás növelése.

Az egyéni vállalások jegyzőkönyvbe vétele után, a jól végzett munka kellemes fáradtságát oldva rövid és remek hangulatú nótaestet tartottunk, majd zárás után szabadfolyás vette kezdetét.

Köszönjük minden résztvevőnek és támogatónak, hogy sikeresen megrendezésre kerülhetett az összejövetel!

A múlthoz méltóan, a jövőt figyelve, a jelenben élve!

Vivat Selmec!

2017-es konferenciáról itt is olvashatsz többek között, vagy saját oldalunkon is.

Selmecia – a selmeci diákok utópisztikus szigete :D

Valószínűleg nem bánnád, ha hajótörést szenvedve ezen a szigeten kéne maradnod egy darabig. Tartományait igazgathatnák Firma hercegek 😀
Rendkívül kreatív munka, köszönet érte Dalospacsirtának!

1. oldal / 3

JÓ SZERENCSÉT!