Tag: Sopron (Page 1 of 2)

Védett: Meglátogattak minket a Montanuniversität Leoben (Leobeni Bánya- és Kohóipari Egyetem) diákjai

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

schmauser

Ez a Schmauser nem az a Schmauser?

Aki Sopronban volt diák, nagy valószínűséggel járt a Schmauser sörözőben. Az utóbbi időben valamilyen érdekes megfontolás mentén a patinás nevet lecserélték a hely fonetikusan írt becenevére, a “Smau”-ra, de szerencsére nem csak ez a változás történt, hanem egy nagy kertrésszel is bővült. Tanszékek és kisebb társasági összeröffenések szintén szoktak itt lenni (bár már nem kimondottan diákkocsma), melyet egyik nótánk is megemlít, de a dal lehet, hogy mégsem erről a helyről szól?

Nótáink között kettő soproni vendéglátóhely jelenik meg név szerint: a Schmauser és a Perkovátz. A Schmauser kedvelt helye lehetett a régi diákoknak, gyakran járhattak ide, nem véletlenül került be ilyen formán a kollektív emlékezésbe. Selmeci hagyományok tekintetében szakestélyt biztosan tartottak itt, ahogy steingrubeni disznótort is. Ez volt a magyaros hangulatú társaság “községháza”, nagyon kedvelhették. Hitelre lehetett inni és általában bort fogyasztottak. Története során több neve ismert napjainkig: Sass Lajos Rákóczi vendéglője, Schmauser Lajos Rákóczi vendéglője, Kossuth vendéglő, Schmauser söröző, Smau.

Brennbergi önkéntes tűzoltók vigyázz!
Arccal az Schmauser, seggel az Perkovátz!
Spricnit felcsinálni! Hárman a létrára!
Állj, sok! Fele vissza! Nóta indulj: ein, zwei…

Brennbergi nóta

Régi fotókat nézegetve feltűnő volt, hogy a Schmauser épületének képe köszönőviszonyban sincs a mai állapottal. Először arra gondoltam, hogy ez egy átépítésnek köszönhető (ahogy a Perkovátz-ház esetében is történt), de nem erről volt szó. A második világháborúban megsérült épületből a tulajdonos székhelyét a Kossuth utcába tette át, ahol a mai napig megtalálható. Tehát a régi fotókon szereplő épület nem a mostani “Smau” helyén állt, és még ma is megtekinthető a József Attila és az Újlaki utca sarkán.

Schmauser vendéglő
A régi Schmauser

Sass Lajos “Rákóczi” vendéglője

A József Attila utca és az Újlaki utca sarkán ma is áll a képen látható épület, melyben a fotó készítésekor Sass Lajos vendéglője működött. Bár csak sejthetjük, talán lehet abban némi igazság, hogy a névválasztásban az utcában 1922-től az egykori Károly laktanya épületeibe költöztetett, később több alkalommal nevet váltó Magyar Királyi Rákóczi Ferenc Reáliskolai Nevelőintézet komoly szerepet játszhatott.

A sopronanno.hu oldalról tudtam meg a hely történetét, és már régóta tervben volt, hogy egyszer lencsevégre kapom az “eredeti” épületet, hogy ne csak Google Street View képem legyen róla. A sors olyan szerencsésen intézte, hogy mikor végre sikerült arra járnom, be tudtam ülni inni egy sört! Igen, a régi épületben újra működik egy vendéglátóipari egység, igaz, ez egy előkelő kávézó most Café Nana néven. Ilyen mázlira nem is számítottam! A hely alig pár hete nyitott, teljesen felújított, alapvetően kávékat és süteményeket kínálnak. Bár a sütiket nem kóstoltam, így is remek élmény volt ott kortyolnom az árpalevet, ahol közel 100 éve elődeink mulattak. Azt a kérdést pedig, hogy vajon a Brennbergi nóta elterjedésekor hova kellett seggel fordulni, nehéz eldönteni. Ezt a dalt nyomtatásban csak 1969-ben találjuk meg egy miskolci daloskönyvben (a 2019-es geós dalos jegyzete szerint), így lehet, hogy már a mostani épület felé kellett fordítani az ember szebbik felét.

Egészségünkre!


kREDitvadász

Felhasznált források:
Gál Péter József a. KVHzi: Selmeci-Soproni diákélet (2019)
Sopron anno weblapja
AZ ERDÉSZETI FELSŐOKTATÁS 200 ÉVE I. KÖTET Emlékkönyv Selmecbánya 1808 – Sopron 2008

Ziegenhainer, a selmeci sétapálca

Mostanában nem meglepő, ha olyan burs “kiegészítőkkel” találkozunk, mint a pipa, a fokos, vagy a selmeci sapka (esetleg páran láttak már valamilyen szúró vagy vágófegyvert is régebbi képeken). Ezek viseletünk szerves részét képezik és széles körben ismertek. Volt azonban egy olyan tárgy is, ami Selmecen is megjelent a diákok körében, igaz manapság már sehol nem találkozni vele a testvérvárosokban (maximum a Soproni Központ Bányászati Múzeumban). Ez a ziegenhainer.

Mi ez és hogy került képbe Selmecen?

Németországban híres volt a jénai somfabot, amelyet ziegenhainer néven ismertek és emlegettek. Nevét a Jéna mellett lévő Ziegenhain településről kapta, ahol a parasztok ősidők óta somfából faragták botjukat. Ezt a divatot felkapták a jénai diákok, s tőlük vette át a somfabot használatát egész Németország aranyifjúsága. A bot kb. 80-90 cm hosszú, esetenként faragott és a tetején bőrszíjjal ellátott, mellyel a csuklóhoz rögzítették a pálcát. A csavart formát az eredményezte, hogy a som fiatal törzse vagy függőleges ága köré gyakran tekeredett egy másik fásszárú. Később ezt a csavaros mintázatot gyakran utánozták faragással azokon a darabokon, melyeken ez természetesen nem volt megtalálható. Ez a fajta bot gyakran fegyverként is jó szolgálatot tehetett verekedések alkalmával. Ezt a divatot hozták be a német ajkú hallgatók Selmecre is.

Magyarországon a német egyetemeken szokásos burchenschaft mozgalom csak Selmecbányán vert gyökeret. Az iskolai szokások szorgos búvárai megállapították, hogy a huszas évek  elején (19. század). Ausztriából idekerülő diákok vitték ebben a kezdeményező szerepet. Julius von Helms, a tiroli Anton Pachler  és a bécsi rendőrség szeme elől eltűnni akaró Karl Stegmayer  alapította a selmeci „német társaságot”. Pajkos, merész fellépésük hamar követésre talált és meglehetősen felforgatta az addigi diákéletet. Viseletük elengedhetetlen tartozéka volt a ziegenhainer, ami Európa szerte a burschenschaftok egyik jelképánek számított.

A selmeci ziegenhainerek egyik jellemzője, hogy két keresztbe fordított tőrt ábrázolnak F.F.P.P. betűkkel ( „fratres fideles pro patria”, magyarul testvérek, hűséggel a hazáért).

Miért tűnt el a köztudatból?

A burschenschaft mozgalom üldöztetése idején a Monarchiában a rendőrség ezt a botot ahol érte, elkobozta. Kissé átgondolatlan szokás volt az is, hogy a pálcák tulajdonosai társaik nevét is belevésték a fába, ezért kiválóan alkalmazhatták a hatóságok bűnjelként és nyomozást segítő tárgyként is. Állítólag a lefoglalt botok megsemmisítését maga Ferenc császár felügyelte. Valószínűsítjük, hogy a német diákszokások tiltása (1877) és a későbbi magyarosítási törekvések miatt kopott ki használatuk a diákéletből.

Megítélésük szerint a burchenschaft mozgalom mint a német ifjak „felforgató” nemzeti törekvéseinek képviselője elsősorban politikai szervezetnek minősült. Gyakorlatilag azonban , legalábbis ez a selmeci hajtás nem igen volt több, mint kifele zárt, belül összetartó diákközösség, amely hagyományos szokások szerint rendezte be és élte saját,elég színes, de kissé öncélú életét.

A Selmecbányáról egy különleges ziegenhainer került Pistel Alfonz hagyatékából a Központi Bányászati Múzeumba 1853-ból. Érdekessége, hogy olvasható rajta a „GLÜCK AUF” felirat.

A ziegenhainer projekt

Korábban volt egy kőhattyús felhívás ösztöndíj jellegel egy korhű ziegenhainer elkészítésére (faiparos diákokra, öregdiákokra gondolva elsősorban), de arra nem érkezett jelentkezés, így saját berkeken belül gondoltam megoldani a melót. Öcsémet megkértem, hogy születésnapomra készítsen el egy ziegenhainert, az se baj, ha karácsonyra lesz kész. Ki is választott a környéken egy somfát és haza is hoztuk a botnak való törzset és ágat. Vártunk pár hónapot, hogy kiszáradjon, majd mondtam, hogy ideje nekiállni a kérgezésnek és a faragásnak. Sajnos öcsém meggondolta magát és azt mondta, hogy ő így nem tud faragni, szüksége van egy vonószékre a művelethez. Kicsit zsarolás szagot éreztem, de végül segítettem neki egypár dologban a vonószék készítésénél.


Miután ez megvolt, nagy nehezen rá tudtam venni, hogy kezdje meg a faragást is, mivel elsősorban szerszámai neki vannak, másodsorban jobban is ért hozzá, harmadsorban pedig ezt ígérte. 😀 Az első kiszemelt bot sajnos megrepedt, de szerencsére hoztunk anno egy vékonyabbat is, így ebből készült el.

Lassan elkészült a spirális faragás, ezután fúrtam rá egy lyukat és átfűztem benne a bőrszíjat.


Végül eljöttem hazulról de még kértem, hogy kezelje valamilyen anyaggal, hogy barnább legyen. Diópácból meg ki tudja milyen olajból készített valamilyen keveréket, előtte még csiszolt a boton és tökéletesítette a faragásokat. Ilyen lett:

Már csak az utolsó simítások vannak hátra rajta, de az már ráérősebb, a munka nagyja letudva. Így is több, mint fél év volt, mire idáig jutott a projekt. Már csak vésni vagy égetni szeretnék bele néhány feliratot, valamint a végére keresek majd egy fém pálcavéget. Ha nem is tökéletesen korhű, de valami nagyon hasonlatos lett a végeredmény. 🙂

kREDitvadász

Felhasznált források:

Központ Bányászati Múzeum blogja
Rapics Rajmund: Som. A természet (1936/3. szám)
Debreczeni Dániel a. Ray: A selmecbányai Alma Mater kebelében született diáktársaságok története
fencingclassics.wordpress.com 

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda!

Emlékszel még a keresztelődre? Selmecen ilyen lehetett…

Korabeli balekkeresztelő – Tassonyi Ernő: Aki a páját keresi c. könyve alapján

   Jelen cikk Tassonyi Ernőnek az Aki párját keresi című könyvéből taglalja a keresztelkedés procedúráját. Megemlítek benne fiktív, irodalmi neveket, kik a történetben szerepelnek. Aki nem ismerné őket, javaslom, egyszer olvassa el a művet, mely igen fontos mérföldkő volt számomra (is) a hagyományőrzés egyre keskenyedő mezsgyéjén.

Tassonyi Ernő (1881-1942)

   A cikkemben felváltva használom a mostani helyesírást és azt, amit Tassonyi használt a könyvében az egyes tisztségek jelölésére, hagyományőrzés mozzanataira. Történetünkben a kiegyezés korabeli Magyarországon vagyunk.
A regény későbbi részében megdől magának a Burschenschaftnak is az uralma, a keresztelő időpontjában azonban még ő trónol 14 éve az egyetemisták és a város fölött, hőseink burssá avanzsálnak a történtekben. A tudnivalós füzet szerint Feistmantel Rudolf az egyetlen fontos ember, ki ebben a korban élt, róla nincs említés téve a könyvben. Azonban úgy hiszem, hogy Csimborasszó, kinek polgári neve Wilckens, több, mint valószínű, hogy az erdészeti tanintézet első oktatója volt az ihletője. Nos, akkor vágjunk is bele!

   Kezdődék pedig az esemény azzal, hogy a saufcomissarium, – ivóellenőr – bejárta a helyi vendéglőket és Schachttagra utasította az ott mulató akadémikusokat, akik aztán csatlakoztak a menethez. Harsányan énekelve haladtak az akadémikusok szalamanderben keresztül a városon.
   A menet a következőkből állt: elöl ment egy veterán a Bursenschaft zászlajával, utána a praeses – a regényben csak a vulgóját ismerjük, ami Krokodil – a fején henger alakú elnöki föveggel, melyen elöl nagy, fekete tollforgó volt. Mellette a cantus praeses a kopogóval, ő a korábban említett Csimborasszó, (bár van egy-két kavarodás a leírásban, nem tudom, hogy a szerző hibája-e, vagy az újranyomtatásnál került bele). Utánuk a firmák, veteránok, kezükben égő bányaméccsel, grubenkabátban, derekukon farbőrrel (ennek később jelentősége lesz). Utánuk jött a fukszmajor, kinek tisztjét a regényben Scandál tölti be, kezében a ferulával. Hosszú libasorban – tehát ők már nem szalamandereznek – mentek utána a fukszok, – így nevezték régen a balekokat. Pogányból egyből balekká váltál, amint az egyetem diákjai közé kerültél, s itt a keresztelőn burssá, hagyományőrzővé, a Burschenschaft tajává emeltek. – majd a menetet a kontrapunkt zárja, hátán az ökörszarvból készült trinkhornnal.


   Mikor felérkeztek az ivóba, a Schacht kocsmába, magasan a város felett, a fukszokat beszorították a szűk oldalszobákba, majd az estélyt egy Gaudeamusszal kezdték, ez után egy általános ekset isznak. A silentiumot megszegni csak propoena fejében lehet. Ez a büntetés egy „stibli” sörnek a fenékig való gyors kiürítéséből állt. A stiblire több jelentést is találtam. Vagy „nagy korsó”, tehát komolyabb sörmennyiség ledöntése, de használták a kifejezést „csizmára” is. Kövezzetek meg, de én kinézem őseink diákhumorából, hogy a beszélőnek a saját csizmájából kellett sört innia, ha beleszólt a megszentelt csendbe!
   A praeses jelt adott a szertartás megkezdésére, a contrapunct minden szavát utánamondta. Ez utóbbi szerepében Arthur Milde díszeleg, – Ez sem egy magyar név. Csupa „erasmusos” diákokból állt az akkori Burschenschaft! Selmecbányán minden nemű, nemzetiségű és rangú népek megfordultak. – ki még csak kohlenbrenner. A bursok felálltak az asztal mellől, félkörben helyezkedtek el a terem közepére felállított dézsa körül. A fukszmajor behozta az első balekjelölt fukszot. A kar egy humoros dalt énekelt, a fuksz féllábbal a cseberbe lépve elhagyta eddigi, pogány nevét, vulgót kapott magának, miközben két pohár sörrel jól nyakon öntötték a veteránok közül választott keresztszülők.
   – Itt tehát álljunk meg egy pillanatra. A régebbi időkben, a könyv szerint, Firmakeresztszülő csak az lehetett, veterán volt. Aki az előírt három évnél tovább maradt a szeretett Alma Materben, akár tanulmányai csúszása miatt, akár egyéb megfontolásból. Mindazonáltal „tisztük és kötelességük az ifjú sarjnak épületes nevelése a barátágra, s a testvéri összetartásra”. Eztán a fuksznak át kellett ugrania a dézsa fölött kifeszített farbőrön, mely határt képez az utált filiszter és a vidám burs élet között. Az arcára lecsurgó sört egy besuvickolt farbőrrel letörölték, ami azt volt hivatott jelenteni, hogy a barátságért mindent el kell tűrni. A fukszmajor a ferulával a hátsójára csap – nem a szülők érzékeltetik anyai-apai szeretetüket – hogy idejében az engedelmességre szokjék, de a testvériséget óvja mindennemű bántalmazástól. Eztán egy eks, majd egy szál cigaretta, emlékeztetőül, hogy mindig legyen nála, ha a veteránokat előveszi a tarhálhatnék.

   Zákány Csaba, történetünk főhőse, marad utolsónak – névsorban mentek – Csimborasszó és Scandál lettek a szülei, s Mefisztónak keresztelték el. (Ez a névválasztás is megérne egy misét.)
   A praeses kinevezte a fuhrwerkeket, akik a rakoncátlankodók eltávolításáról, majd szakestély után a magatehetetlenek hazaszállításáról gondoskodtak. Kezdetét vette a hivatalos sörivás, a sörimpotenciák is itt kerültek benyújtásra. – Hozzám hasonlóan a regényben is van egy burs, Limonádé, aki nem iszik alkoholt. Később a Gyász szakestélyt bemutató fejezetben az ő emlékére isznak barátai. Ez egy memento mori nekem, hogy lehet, aki iszik sört, tovább él.
   A fukszokat rendelték garatőrnek, – tehát legelső szakestélyükön máris előléptették őket lájbfukszá -, komoly feladatot kaptak, csapolt sör van, folyamatosan kellett rohangászniuk vele. S mindenben engedelmességgel tartoztak Firmáiknak. – Cserébe, évente egyszer, a fuksz dirigálhatott a veteránoknak, egy bő negyed óráig. A rengeteg ekset – bár jutalom, de ezt a fuksz még nem értheti -, azzal bosszulták meg, hogy ez alatt a negyed óra alatt semmit nem itattak a veteránokkal. Mindannyian tudjuk, micsoda borzasztó kínzás ez.
   Hogy egyéb hagyományokba is betekinthessünk a regénybeli Arthur Milde sértegetni kezdte Zákány Csabát, ki tisztelettel megkérte az elnököt, a vén Krokodilt, ugyan már, nem rendezhetnée el a nézeteltérést bierscandál avagy sörpárbajban? Kivételesen elrendezhette. Részletes leírást kapunk a folyamatról melynek a vége természetesen az, hogy Zákány Csaba fölénnyel győz Mildén. A kohlenbrennereket ért csorbát többen is ki kívánják köszörülni, ám Zákány sorra leissza őket. Ezzel komoly tekintélyt szerez, a Firmák közé ültetik és saját lájbfukszot, garatőrt kap.
   A tehetsége tiszteletére lekerült a trinkhorn is a kontra hátáról. A kürt a praesestől indult lefelé sorban. Ha kiürült, újra töltötték. Az volt a szabály, hogy a legutolsónak kellett kiürítenie a maradékot, ami a pohár, s akkor abbahagyták volna az ivást. De ilyen sose történt meg. (Vivát Selmeczi Szellem!) Az utolsó mindig hagyott benne egy casus bibendit, s ha már továbbadta, a kör újraindult.

Közzétette: Studentika-couleur – 2020. május 8., péntek

   
   Végül Krokodil bezárja a szakestélyt, s megindulnak a bursok haza. A nyaktörő lejtőn a farbőrt nemesebbik felük alá téve szánkáztak le. Nem mindegyik jutott el a városig, volt, aki hókupacban landolt. Őket a saufcomissaerek szállították haza – tehát aki összetrombitálta hajdani egyetemista őseinket a szakestélyre, az gondoskodott arról is, hogy mindenki épségben hazaérjen –, ezért is hordták az elpilledt stúdiók a grubenkabátjuk jobb oldali, belső zsebében a kapukulcsukat, meg a lakásuknak számát.
   A regénybéli hazafelé tartó bursok lármáznak, s mai szakestély alkalmából összehangoltan a csatornába lőnek a város különböző pontjain. A város rendőrsége azonban semmit sem tesz az ügyben, sőt, mélyebbre húzódnak a kapualjakban, hiszen a város igazi ura az egyetemisták. Hol van már ez a szép, dicső kor?
   Még említést kell tenni, hogy Zákány Csaba még mindig a Schacht kocsmában tartózkodik, s egy régi kártyajátékot, a cerevist játsza a szakestély szalagos tisztviselőivel, Krokodillal, Csimborasszóval és Scandállal. – A gyerek tudott helyezkedni: már a regény elején komoly kapcsolati tőkét kovácsolt magának.

A selmeci cerevis leírása egy régi nótáskönyvünkben 1870-ből

   Az én ars poeticám a múlt és a hagyományok kutatása, nem elégszem meg a közismert hagyomány-elemekkel, meg akarom ismerni az eredetüket is.
   Ezzel a közepesen hosszúra sikerült cikkel kívántam bővíteni kistársaim tudását a hagyományőrzés mibenlétéről. Ez természetesen egy letűnt kor már, a hagyományok, ha nem is jelentősen, de megváltoztak. Azt szerettem volna, ha mindenki előtt tisztázódnak a miértek, hogy melyik mozzanatnak mi a jelentősége. És ki tudja? Hátha valami kedvet csináltam a regény (újbóli) elolvasására?

Mókalandor

 

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda!

 

 

Hogyan született a Kőhattyú kezdeményezés? – szerkesztőink történetei

Bár a Kőhattyú szobor legendájáról már írtunk röviden, talán magának a Kőhattyú projekt keletkezésének sztoriját még nem tettük közzé. Érdekelnek a kezdetek? Akkor olvass tovább! 🙂 

Az első összetevő

Egy selmeci hagyományőrzőknek programokat szervező társaság tagja voltam tele ötlettel és buzgalommal. Arra gondoltam egyszer, hogy az egyetemisták mindennapjaiban már akkor komoly szerepet betöltő Facebookon lehetne egy profilt létrehozni, ami néha érdekességeket posztolna, de egyébként meg normál vagy vicces bejegyzéseket tenne közzé, mint egy fiktív diák. Így hagyományaink története és különlegességei felé nagyobb érdeklődést lehetne kiváltani szélesebb körben közösségünkben, amire nem unnak rá és könnyebben befogadható.
A profilt a társaság tagjai kezelték volna, de az elképzelésről letettem, mikor láttam, hogy erre nem mutatkozott túl nagy aktivitás vagy tetterő. Az ötlet fiókba került a többi selmeces terv mellé hosszabb időre.


Megjelenik a Kőhattyú

Egy szakestély silentium eksében balekommal a Kőhattyúnál beszélgettünk, és szóba került, hogy milyen vicces lenne, ha fent lenne Facebookon. Néha posztolna, pl. olyat, hogy, „már megint kitollasodtam” és hasonlók. Ekkor derengeni kezdett bennem a régi elképzelésem, de még nem történt semmi előrelépés egészen addig, amíg adminisztrációs diákmunkára nem mentem egy autóipari beszállítócéghez.


A munka unalmas, néha pedig idegőrlő volt. Az idő olyan lassan szállt, mint egy ólomszárnyú betonbagoly. A megváltást csak a cigarettaszünetek, a mosdóra járkálás meg az ebédszünetek jelentették. Unalmamban elkezdtem gondolkodni mindenféle dolgokon, a fejem meg tele volt selmeci hagyományőrzős elképzelésekkel, így eszembe jutottak a korábban említettek. Némi gondolkodás után, teli izgalommal aztán az egyik nap megszületett a Kőhattyú karaktere és létrejött az oldal 2015 februárjában. Több hatás és példa is alakította azóta, de erről talán majd máskor.

Az első rendes Kőhattyú logó.

Beindultunk

Az évek során az oldal kinőtte magát, fejlődött, formálódott. Bár a projekt soproni születésű, mindig is a négy hazai hagyományőrző város selmeci diákjaihoz kívánt szólni, ezzel is segítve a közös szubkultúránk és összetartozásunk megerősítését. 
Kevesebb vagy több aktivitással, rövidebb vagy hosszabb ideig eddig már több, mint 12 szerkesztője és néhány állandónak tekinthető tanácsadója volt az oldalnak, vegyesen különféle szakokról a négy városból. 

A Kőhattyút legjobban egy szerkesztőséghez lehet hasonlítani, amiben mindenki lelkesedési alapon annyi munkát vállal, annyit tesz hozzá, amennyit fontosnak gondol és tud. A tagok anyagain kívül az olvasók ötletei és beküldött írásai is gyakran megjelennek, így egy kicsit közösségi szerkesztése is van a felületnek.

Bár sokszor posztolunk mémeket, a selmeci ügyekkel igyekszünk kellő alázattal, körültekintéssel és felkészültséggel foglalkozni a felületeinken. Ez a projekt rengeteg tapasztalatot, kalandot, fejlődési lehetőséget és örömöt adhat.
Igazából az emberen múlik, hogy mit hoz ki belőle. Természetesen itt is adódhatnak nehézségek és bonyolult helyzetek.

A Kőhattyú kezdeményezés arra is jó példa, hogy a kis ötletek kitartó lelkesedéssel kinőhetik magukat és erre minden selmeci diáknak megvan a lehetősége. Bármelyik balek, kohlenbrenner vagy Firma hozzátehet a közös értékeinkhez, lehet önszervező, nem kell “felülről” jövő utasításra vagy más által megszervezett programra várni, ha nincs. Nem kell nagy dolgokban gondolkodni, az is bőven elég, ha egy közös kirándulást, játékot vagy előadást leszervez az ember (vagy ezeket résztvesz és segít, ezzel is támogatva azt), esetleg kikutat egy addig nem ismert hozzánk kapcsolódó érdekességet. Már ezzel is hozzátett a selmeci egészhez. 

Hogyan tovább?

A projekt jövője mindig izgalmas és érdekes. Változó az aktivitás részünkről, de természetesen mindig igyekszünk folyamatosan tartalmat közzétenni felületeinken nektek. Esetleg majd újra szervezünk nagyobb programokat, kiadunk érdekes írásokat, selmeci különlegességeket vagy játékokat. Ki tudja? Az is szép ebben, hogy több elképzelés is van, de egyikhez sem kell görcsösen ragaszkodni. 🙂 

A főszerkesztő

Te is csatlakoznál a Kőhattyú szerkesztőségéhez? 
Lenne ötleted néhány “selmeces” mémre?
Megosztanál a többiekkel érdekességeket és különlegességeket hagyományainkkal kapcsolatban?
Interjúkat vagy rövid videókat, fotóriportokat készítenél?
Szeretnél aktívan tenni közösségünkért, de nem tudod pontosan hogyan?

Ha valamelyik területhez kedved lenne vagy magadra ismertél, akkor írj nekünk Facebook üzenetet!

Ha pedig “csak úgy” küldenél képet vagy cikket, szívesen fogadjuk őket a továbbiakban is!

A múlthoz méltóan, a jövőt figyelve, a jelenben élve!
Vivat Selmec!
Jó szerencsét!

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ha a diákhagyományok szóba kerülnek, nekünk természetesen a selmeci diákhagyományok jutnak eszünkbe először. Magyarországon ez a hagyományrendszer valóban egyedi, hisz a legkomplexebb formában maradt fent mai napig élő hagyományként, diákszokások összetett rendszereként, több száz év óta folyamatosan formálódva. Sajnos már a múltban és a jelenben is voltak páran, akik úgy értelmezték, hogy akkor ez egy szabadon másolható diákhagyomány, amit önkényesen lehet utánozni és terjeszteni, nem törődve a téma érzékenységével.

Ez természetesen nem így van, hiszen unikalitásához az is hozzátesz, hogy nem egy bárhol fellelhető dologról van szó. Belső nehézségeink mellett erre a problémára is reflektáltunk még a gondterhelt időkben is (katt ide a jelenkori írásért). Így gondolta ezt hagyományaink történetének legjelentősebb szerve is, a Bánya-, Kohó- és Erdőmérnök-hallgatók Ifjúsági Köre.

Bástyánk 1942 (az Ifjúsági Kör folyóirata)

 

Ruzsinszky István, az Ifjúsági Kör elnöke
Sopron, 1943 május 15. (Bástyánk)

Az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékében szereplő anyag is felsorolja azokat a helyeket, ahol ezek a hagyományok élnek. Ezen karok és szakok a selmeci alma mater utódintézményéből fejlődtek ki – vagy integrálódtak azok alá – az évek során, melyeket befogadtunk. Jelenleg hazánkban négy városban vagyunk jelen, (Sopron, Miskolc, Dunaújváros, Székesfehérvár) több jelentős diáktársaság és tizenkét valétabizottság által összefogva.

Ez nem azt jelenti, hogy másoknak mi nem lehetnénk példa arra, hogy miként lehet diákhagyományt, diákszokásokat kialakítani, de elsősorban egy oktatási intézmény diákságának a saját egyeteme múltját kell felderíteni, a lokális elemeket ajánlott előtérbe helyeznie vagy körültekintően egyedit létrehoznia. Az, hogy egy “ősi mentor rendszer” szerint működik a felsőbb- és alsóbb évesek közötti kapcsolat vagy az, hogy szervezettebb formában összeülünk szórakozni és megosztjuk egymással gondolatainkat és énekelünk, nem olyan dolgok, amiket kötelező selmeci hagyományok szinte már szolgai módon történő másolásával megvalósítani. A módszer és a szellemiség követése helyes út, elemeink, főleg egész hagyományunk másolása pedig kerülendő. (Az pedig már tényleg túlzás, hogy önkényesen selmeci hagyományőrzőnek nevezze magát egy kar bizonyos társasága!) Sajnos Budapesten a BME Közlekedés- és Járműmérnöki Kar lett az állatorvosi lónak az az esete, hogy miként ne csináljuk. 

Idézet a KJK-s újság (Közhír) 2013-as októberi számából, melyben a kar “hagyományairól” ejtenek szót, és Ruzsinszky idézetét rájuk vonatkozónak tekintik a Tempusból.

Mi szerencsések vagyunk, mert hagyományainknak patinás réteget kaptak az évek alatt, és ez egy plusz misztikumot kölcsönöz neki, de az is igaz, hogy a történelmi Magyarország területén nem mi vagyunk az egyedüliek ebben, legfeljebb a fent említett okok miatt mi vagyunk a legismertebbek.

Sajnos az évek során több utánzási kísérlet történt olyan karoktól, akik azt hiszik, hogy saját hagyományaik és szokásaik nem elegek, nem is kutatják azokat vagy nem tudnak/akarnak egyedit létrehozni. A BME közlekedésmérnöki karán a hagyományok utáni sóvárgás már nem újdonság, csak néhány évtizede még Sárospatakra kívántak hasonlítani. Lehet, hogy ez néhány évenként vagy évtizedenként változik. 😀

Interjúrészlet a Közlekedésmérnöki Kar KISZ titkárával. (Jövő Mérnöke 1971)

 

Gondolatok a selmeci hagyományőrzésről, a BME közlekedésmérnöki karán ’99-ből.(http://www.jm.bme.hu/archiv/jm9908/estely.htm)

Az oldal témája elsődlegesen a selmeci diákhagyományokhoz köthető témák feldolgozása, ezért a magyar diákszokások és hagyományok is érintve vannak, de ez akkora és olyan szerteágazó téma, hogy külön felületet érdemelne! Addig is, amíg egy ilyen felület elkészül, (terveink között szerepel, egy a Kőhattyútól különálló oldal, mely diákszokásokkal kapcsolatos érdekességeket közölne, elsősorban hazánkból) legyen itt némi ízelítő és érdekesség abból az anyagból, ami nem a google első találati oldalán van, ha beütjük azt, hogy diákhagyományok. 🙂

Röviden a Műegyetem diákszokásairól 

Említettünk már debreceni diákszokásokat is, de most nézzünk egy régi budapesti példát (ebből is már közöltünk részleteket korábban). Ezek a szokások bár sok elemet a selmeci diákszokásokról másoltak, több sajátos elnevezés szerepelt bennük, melyek miatt egyedinek mondhatóak. A régen is kifogásolt elemek átformálásával és szokásaik újraélesztésével egy igazán különleges és összetett diákhagyományt alakíthatnának ki.

100 éves Műegyetemi (BME) diákszokások:
Magyar Technikusok Egyesületének (katt ide) alapszabályzata, a legutolsó ismert változatban.
Az anyag az Országos Széchenyi Könyvtár engedélyével lett közzétéve az oldal felületén.

Képek a korábbi alapszabályból:

 

Itt látható ünnepélyes zászlószentelésük:

 Az egyesületnek több híres tagja is volt, pl. Lovag Ybl Miklós György Ignác magyar építész vagy szintén tagja (dominus) volt Pattantyús-Ábrahám Géza is, akiről a következő anekdota maradt fent a Műegyetemen:

Az utcán posztoló rendőr arra lesz figyelmes, hogy késő este, zárás után a Műegyetem kerítésén sorra másznak át hallgatóforma fiatalemberek. 
A rendőr kérdésére mindegyik így védekezik: – A Patyi bácsinál vizsgáztam. 
Amikor úgy éjfél felé egy idős úr is igyekszik kifelé a kerítésen át, a rendőr dühösen rászól: 
– Remélem, nem azt akarja mondani, hogy maga is a Patyi bácsinál vizsgázott.
 – Nem kérem, én vagyok a Patyi bácsi.

Reméljük ez a néhány érdekesség is bizonyítja, hogy a magyar diákélet rengeteg érdekességet tartogat és megmutatja azt, hogy nem kell mindenáron és mindenhol „selemcezni”, van más és korrektebb út! Megéri kicsit utánakeresni a dolgoknak, sok kincset találhat az ember! 🙂

Végezetül, egy diákhagyományok kérdésköréhez idevágó latin mondással búcsúzunk:
Suum cuique!

[mindenkinek {megadni} a magáét {ami őt megilleti}]

Kőhattyú

General Poppenheimer

Az egyik legkedveltebb dalunk, de ki az a Poppenheimer?
Találkozni lehet jó és kevésbé jó válaszokkal is (nem, nem volt selmeci tisztviselő). Gottfried Heinrich zu Pappenheim, gróf, (Treuchtlingen, 1594. május 29. – Lipcse, 1632. november 17.) német katonatiszt, császári tábornok a harmincéves háborúban.

Pappenheim hírnévre és tiszteletre tett szert merészsége, lojalitása, valamint haditettei miatt. Ezenkívül a fogaskerék-szivattyú találmánya is neki tulajdonítható.

A nótáról:

A minden bizonnyal német nyelvű területen született dal, (forrása ismeretlen) mulatozások alkalmával gyakran hallható különféle európai hallgatói egyesületek és társaságok összejövetelein.  Magyarországon a selmeci diákhagyományok révén vált ismertebbé. Két fordításról tudunk, a jelenleg elterjedt magyar szöveget 1938-ban készítették.


Németül (egyik jelenleg is használt változat):


Wir trinken Einen Halben in der Welt. (bis)
Warum sollten wir nicht trinken einen Halben, (bis)
Einen Halben in der Welt.

|: General Pappenheimer
Der soll leben
General Pappenheimer
Der lebe hoch. : |
Bei Wein und bei Bier, Lustige Pappenheimer sind wir hier;
Bei Bier und bei Wein, Lustige Pappenheimer wollen wir sein.

Érdekesség, hogy a nótához társul egy olyan szokás is, mely alapján a társaságban egymás mellett ülők ütemre koccintanak egymással bizonyos részeknél. Ez a szokás Sopronban alakulhatott ki, mert Selmecbányán és a kezdeti Soproni időszakban még koccintás helyett tisztelegtek egymásnak. A tisztelgés, a Leobenbe kivonult selmeci diákok között is megmaradhatott.

A Pappenheim nóta közben tisztelgő diákok (a helyszín valószínűleg Leoben)

A tábornok nevét viseli egy népszerű induló is:

 

Veszélyben Selmec

Vajon mi az, amit anno 1942-ben veszélynek láttak az akkori soproni-selmeci diákok? Mi az, amit már akkor sem néztünk jó szemmel és milyen párhuzamok vonhatóak most a jelenben? Látható, hogy bizonyos folyamatokat, már akkor sem tartottunk üdvösnek.

A Kör folyóirata a Bástyánk, remek cikkeket közölt különféle témákban (Selmec, irodalom, aktuális hírek, ifjúsággal kapcsolatos kérdések, oktatás). Az írások kiválóan vannak megfogalmazva és alaposan körbejárnak egy-egy témakört. 
Nézzük, mit üzen az újság 1942-ből:

Veszélyben Selmec
KASSAY F. LÁSZLÓ emh.

Veszélybe került Selmec abban az értelemben, ahogyan a mi szívünkben él; a szellem és a hagyományok értelmében. Kétoldalról fenyegeti veszély. Vagy az örökösök részéről, akik elherdálhatják a rájukmaradt kincseket vagy pedig kívülállók részéről, akik lassanként kisajátítani, elbirtokolni igyekeznek azokat. Nekünk szembe kell néznünk mindkét veszéllyel.

A belső veszély ténye sokszor előfordult a múltban, de azt hála az átmentett selmeci szellemnek, mindezideig sikerült kiküszöbölnünk és rövidesen kivetnünk magunkból. Az ilyenformán felmerülő rothasztó elemek akkor jelentkeztek, mikor a selmecbányai Bányamérnöki és Erdőmérnöki főiskola elzárkózottságából ide került Sopronba. Ekkor jelentek meg aztán körünkben a jampec és a konjunktúralovag. A kettő csaknem ugyanaz. Hogy kik ezek ?

Te is ismered a piros csokornyakkendős, kitömött vállú, legújabb lipótvárosi divathoz kínosan alkalmazkodó jampecet, amely az ország mai főiskolás ifjúságában – sajnos – mindgyakrabban előfordul. Hozzánk is elvetődik néha egy-egy de hála Istennek, csak rövid ideig bírja ki. Pökhendi modora, kellemetlen zsargonja utálatot kelt, különösen a firmák körében. Ő az, akinek számára „fölöslegesek a kivonulások” – „jobb egy mozi, mint egy közgyűlés”. –

Bástyánk 1942/I.

Ezek az urak mindig a balekság körében találtak legtöbb követőre. Főleg azok között, akik örök ellenzékiek, akiknek önérzete amúgy is lázad kissé az „értelmetlen” rendszer ellen. Így alakultak klikkek, amelyek már sokkal jelentősebb bomlasztó hatással voltak. Az ilyen krízis a félév végén szokott a fordulóhoz érkezni, mikor teljes lesz az undor a matematika, ábrázoló, stb. iránt, hiszen ő nem ezt várta… Ekkor aztán vagy itthagyja az egyetemet néhány –„savanyú a szőlő – szerű kifejezéssel – és valljuk be, ez az egyedüli hasznos tevékenysége számunkra, – vagy pedig itt marad; ez a körülmény pedig sok alkalommal okozott már krónikus betegséget körünkben.

Hála Istennek, a selmeci ifjúság mindezideig megtalálta önmagát és végzett az ilyen betolakodókkal. Létünk csupa harc volt ezek ellen és mondhatjuk, hogy a harcnak minden évben újból meg kell kezdődnie. Volt ugyanis eset, – hála istennek csak volt, – mikor a stréber fogalma testet öltött nálunk is. A stréber…aki hörgő torokkal és vérbenforgó szemekkel védi távoli érvényesülésének képzelt útjait. Ki tanulmányutakon félrevonja a főmérnököt, fülébe súgva annak, csak szóljon, ha egy jó mérnököt akar, mert csak én értek igazában ezekhez a dolgokhoz…
Természetesen kilökjük magunkból az ilyen alakokat, mert ilyen sohasem volt Selmecen és nem szabad, hogy legyen nálunk sem. Pedig Selmecen többen voltak, mint mi vagyunk.

A konjunktúralovagok alakjában feltűnő eme belső veszélyek ellen könnyű a védekezés és a selmeci ifjúság mindig tud majd ellene védekezni, de nehezebben állunk a másik veszéllyel, a külső veszéllyel, amit erős kifejezéssel hagyománytolvajlásnak neveznék.

Le kell szögeznünk, hogy a selmeci hagyományok egyedül minket, a soproni Műegyetem hallgatóit illetnek meg és azokat eltulajdonítani nem engedjük senki részéről, még akkor sem, ha azok oldalági rokonaink!

Bástyánk 1942

Szomorú dolog. hogy most kell elsőbbségi jogot bejelentenünk arra, ami tulajdonképpen mindig is a miénk volt, de sajnos, ez a bejelentés szükségessé vált, mert már kezd a helyzet úgy állani, hogy más diákegyesületek mutatják be nekünk a tőlünk átvett diákszokásokat úgy, mint sajátjukat. Tanúja voltam a legkülönbözőbb budapesti és vidéki diákegyesületekben, mikor selmeci dalokat énekeltek, természetesen a főszavak elváltoztatásával és a felületes átvétel miatt hamis szöveggel, vagy dallammal. Ugyancsak átvették a szakestély, szalamander szokását is, csak kissé elferdítve, ami – mondanom sem kell, – csak az illető szokás kárára történt. A ballagást az egész országban végzik, de kevesen tudják, hogy az selmeci szokás.

Mikor meglepődve szóltam – „Hiszen ezek a mi szokásaink”, – sietve jött a felelet; „Ugyan kérlek, hiszen ez már nálunk pl. 1923-ban is megvolt…Természetesen meggyőzhetek néhányat azzal, hogy nálunk meg már pl. 1868-ban is így (illetve nem egészen így) csináltuk; a tömeg erről sosem vesz tudomást, de ha ez így megy tovább, akkor néhány év múlva az Erdész himnuszt is úgy hallom majd énekelni, mint pl. „tipikus és eredeti textilmérnök-indulót”.

Érdemileg nem is lehet bírálat tárgyává tenni ezeket a „hagyomány-koktélokat”, azt ugyanis közülünk bárki azonnal láthatja, hogy ezek csupán utánzások. Valaki egyszer hallotta a mi szakestélyünket, néhány szót megjegyzett belőle, a többit saját fantáziájával pótolta. Ezzel magyarázható az, hogy pl. az ilyen szakestélyeken a ,,Praeses”, ,,Kontrapunct”, stb. idegen nyelvű szavak mellé ősmagyar szavak is bejöttek, az elfelejtett eredeti szó pótlására. A keverék természetesen meglehetősen fanyar lesz.

Ha pedig valaki már odáig jutott. hogy kétségbe vonja ezeknek a hagyományoknak kizárólagosan selmeci voltál annak szolgálhatunk mi majd döntő bizonyítékokkal.

Sajnos, messze vagyunk a tűztől, s ha nem mozgunk egy kicsit, ilyenmódon mindenünk észrevétlenül elvész. Pedig az, aki átélt már igazi selmeci szakestélyt és amolyanfajta .,koktélszakestélyt”, azonnal észreveszi, hogy eredeti ízzel és zamattal csak az eredeti selmeci szokások bírnak, s minden máshová félig-meddig átültetett ilyen dolog csak torz kísérletként hat ezzel szembeállítva.

Hogyha ezekre a szokás-átvevő törekvésekre gondolok, eszembe jut az a sokszor hallott felfogás, hogy a modern idők szelleme és nemtörődömsége el fogja hanyagolni a hagyományok fenntartását. Hogy mennyire nem igaz ez a felfogás, azt éppen a fenti jelek mutatják. A modern egyetemi polgár egyenesen kívánja az ilyen régifajta, kissé misztikus és bizarr szokások gyakorlását és azonnal magáévá teszi azokat, ha valahol máshol látja. Annál inkább meg kell becsülnie a már birtokában levő szokásokat egy olyan egyesületnek, amely legrégibb, legeredetibb kincseket mondhatja magáénak, a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia soproni utódjának. Én meg vagyok győződve arról. hogy mi rendelkezünk annyi erővel, amivel meg tudjuk védeni az, ami a mienk, mindenkivel szemben!

(Bástyánk, A Bánya-, Kohó- és Erdőmérnök-hallgatók Ifjúsági Kör havi folyóirata (1942/I.) A szerző a Kör tisztikarának és választmányának is tagja volt.
Az eredeti anyagot a Kőhattyú szerkesztősége digitalizálta.)

A PDF letöltehető itt.

A képekért köszönet Rozsdának!

 

 

 

 

Centenárium kapcsán

A Selmeccel kapcsolatos megemlékezés–sorozat véget ért. 1918 decemberében a diákság zöme, 1919 áprilisában a tanárok többsége is elhagyta az ősi várost, majd megkezdődött a tanítás Sopronban. Kevesen tudják azonban, hogy Selmecbányát egyszer még néhány napra visszafoglalta a Tanácsköztársaság idején felálló Vörös Hadsereg. 1919. június 6-a és 10-e között az északi hadjárat során magyar kézre került Selmec.

centanarium_selmec_ujsag

 Állítólag néhány még ott lévő és bizonytalankodó tanár csak ekkor távozott. Június 10-én azonban újból a cseh–szlovák csapatok kezére került. Másnap készült az alább is látható, jól ismert fotó a Kálvária alatt táborozó egységükről.

centenarium_selmec_kalvaria

Šnejdárek ezredes és csapata néhány nappal Selmecbánya csehszlovák visszafoglalása után a Kálvária alatt

A sors különös fordulata, hogy ez után néhány nappal (állítólag június 17-én, mások szerint júliusban) a Schacht kocsma épülete – mely utóbb már lakóház volt – leégett. Az épületet még a burschenschaft elmúlása után (1877) is egyfajta tisztelet övezte a diákság és a szakmabeliek körében, mint hagyományaink jelképes szülőházát. A diáktanya pusztulását a rossz nyelvek szerint az újra bevonuló légiós csapatok okozták, akik azt állítólag felgyújtották. Az épület többé nem épült újra. A tető nélkül maradt, lassanként omladozó falak azonban még évtizedekig álltak szomorú emlékműként, míg végül a ma is látható garázssor épült a helyére.

centenárium_schacht

Leégésének időpontja sorsszerű és szimbolikus. Bárhogy is volt, talán jobb is, hogy így történt. Ne igyék többé senki más abból a korsóból, amelyből az elhunyt barát emlékére ittak! Ne lakjék senki idegen abban a házban, melyben a szent selmeci diákhagyományok születtek!

centenarium_leegett_schacht

A leégett Schacht az 1930-as években

– Dalospacsirta

Kőhattyú Nedvesest 2019.03.23.

Jó szerencsét!

Márciusban ismét Nedvesesten emlékezetünk meg, arról, hogy a Kőhattyú kezdeményezés már évek óta jelen van hagyományaink mindennapjaiban. Az eseményt Miskolcon tartottuk, ahol négyből három hazai selmeci hagyományőrző városból vettek részt képviselők, valamint debreceni barátainkat is vendégül láthattuk. Remek hangulatú, vidám és színvonalas esemény volt. Büszkén mondhatjuk, hogy már Miskolcról, Sopronból és Újvárosból is vannak szerkesztői az oldalnak, ami még jobban lehetővé teszi, hogy a selmeci hagyományőrzőket tájékoztassuk, valamint számukra releváns tartalmat készítsünk! Nedvesest után felajánlott korsók, kulcstartók, képeslapok, kitűzők és kiadványok közül lehetett “vásárolni”, melyből befolyt teljes összeget jótékony célra gyűjtöttük, miskolci öreg Firmák számára.

Eddigi tevékenységeink, a teljesség igénye nélkül:

  • hagyományőrzőknek kiadványok készítése (pl. Selmeci GYIK)
  • két selmeci hagyományőrző konferencia szervezése
  • kutatások, érdekességek és tájékoztató jellegű cikkek közlése
  • tájékoztatás és hírek selmeci hagyományokról
  • selmeci tarokk kiadása
  • wintri kártyajáték kiadása
  • “hattyúvadászat” kincskereső játék lebonyolítása
  • jelenlét 4 közösségi média felületen, valamint a weboldalon
  • filmvetítés és selmeci hagyományokkal kapcsolatos filmek kutatása
  • csapatépítő és felkészítő tréningek tartása hagyományőrzőknek
  • hagyományokban aktív személyek tevékenységének és eseményeinek népszerűsítése
  • selmeci diákhumor becsempészése a mindennapokba 
  • waldenmentés (ebből már egy gazdára is lelt 🙂 )
  • centenáriumi bányapénz kiadása?…ez még a jövő zenéje 😀

1. oldal / 2

JÓ SZERENCSÉT!


Adatvédelem - ÁSZF