Tag: soproni egyetem

Mi lesz a soproni „KISZ-házzal”?

Sok selmeci hagyományőrzőnek kedves emléke kapcsolódik a „KISZ-házhoz (Egyetemi Ifjúsági Ház). Természetesen a névben található „KISZ rövidítés nem valamilyen politikai irányvonalhoz kötődő szimpátiára utal napjainkban, hanem az épületen, mint ragadványnév később is megmaradt a rendszerváltozás után. A hallgatók világán kívül korábban az épület a város zenei és kulturális életében is jelentős szerepet játszott. Lehet, hogy hamarosan búcsút kell vennünk tőle? Ismerd meg a ház történetét cikkünkből!

A „KISZ-ház építésének története

Az 1950-es évben politikai indíttatással országos szinten hívták életre a Dolgozó Ifjúság Szövetségét (DISZ), amely az 1956-os forradalom után átszerveződött. A szervezet Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) néven a DISZ utódszervezeteként működött és meghatározó szerepe lett a főiskola hallgatói életének szervezésében. A hallgatóság igénye ezekben az időkben a nélkülözött közösségi tér iránt egyre fokozódott. Nem tettek le ugyanis egy ifjúsági hely kialakításának gondolatáról, hiszen a boldog emlékű Ifjúsági Kör 1949. május 7-én feloszlatta magát és a köri székházat – a közösségi lét fontos székhelyét –, a főiskolások elvesztették.

1958 környékén számos alternatíva vetődött fel egy közösségi tér létrehozására. Zambó János dékán javaslata szerint egy romos ház saját erőből történő felújítása is ésszerű megoldás lehetett volna. Ez azonban nem volt kivitelezhető. Miközben alkalmas épületet kerestek, arra a gondolatra jutottak, hogy ezen épületek társadalmi munkában bontott anyagából, hallgatói összefogással felépülhetne az áhított művelődési ház. A költségekhez a hallgatóság három felvonásos színmű előadásának bevételével kívánt hozzájárulni.

A főiskolások kezdeményezésére és aktív részvételével, valamint a főiskola akkori igazgatóhelyettese, Gál János professzor támogatásával az 1958-as év elején elkezdődhetett az „egyetemi clubház” tervezése. A megalakított Építési Bizottság létrejöttét követően három hónappal kijelölte a klubház helyét, és gondoskodott a telek megszerzéséről is.

A kezdeményezést az egész erdész szakma, Sopron város és számos pártoló szervezet – a Soproni Sörgyár, a Vasöntöde, és még a magyar Honvédség is – magukénak érezte, így a diákság sokfelől kapott anyagi és egyéb támogatást, segítséget az építkezéshez. A megvalósításhoz anyagiakkal többek között a főiskola, a városi tanács, a Földművelésügyi Minisztérium Szakoktatosági Főigazgatósága, illetve Erdészeti Főigazgatósága, továbbá a Tanulmányi Erdőgazdaság járult hozzá. Az Országos Erdészeti Főigazgatóság (OEF) és az erdőgazdaságok anyagi támogatással is hozzájárultak az építkezéshez.
A főiskola vezetése ekkor fordult a Földművelésügyi Minisztérium Szakoktatósági Főigazgatóságához, akik a kérést azonnal fogadták, és biztosították az építkezés befejezéséhez szükséges anyagi fedezetet, valamint a Nehézipari Minisztériummal kötött tárcaközi megállapodás eredményeként a berendezéshez szükséges anyagi forrás is rendelkezésre állt. Az építéshez a városi vezetés és az Állami Tanulmányi Erdőgazdaság építőanyagot (homokot és követ) adott, de az anyagok kitermelését a hallgatóságnak önerőből kellett megoldania. A 100 m3 kő kitermelésében végül a Tatabányai Szénbányászati Tröszt segített. A kitermeléshez eszközöket biztosítottak, továbbá a szállítási feladatokat is részben vállalták. Fennakadások nehezítették e munkát, amiről szintén beszámolt az ifjúság. A megoldásra váró logisztikai, technikai problémák mellett néha az is előfordult, hogy az adott évfolyamról a munkára beosztott emberek nem jelentek meg az építkezésnél. Mindazonáltal az építkezés a nehézségek ellenére is haladt.

Az építkezéshez a városi tanács a Hunyadi utca – Béke út sarkán egy, a II. világháború bombázásaiban megsemmisült polgári ház helyén biztosított telket. Az épület tervezését a főiskola Építéstani Tanszékének három oktatója: Winkler Oszkár professzor, Strausz József adjunktus és Kubinszky Mihály tanársegéd végezték. A központi fűtés terveit a Faipari Géptani Tanszék készítette. Miután megkapták az építési engedélyt, Kubinszky Mihály építész, tanársegéd vezetésével megkezdődhetett a földszintes, L-alakú épület terveinek kivitelezése. Az építkezés koordinálását és részben a kivitelezés munkálatait is az Építésügyi Minisztárium Győr megyei Állami Építőipari Vállalat végezte. A munkából azonban a hallgatóság és a főiskola fiatal oktatói gárdájának szervezett csoportjai is kivették részüket. Strausz adjunktus úr „még a csákány nyelet is megfogta, és demonstrálta a fiataloknak, hogy a jó mérnök a csákánnyal is éppen úgy tud bánni, mint a ceruzával.”

A diákok abban bíztak, hogy a kivitelező vállalat 1958. november 7-re elkészül. A munkálatok előrehaladtával az ifjúság társadalmi munkában elsősorban az udvaron és az utcán visszamaradt törmelék eltávolításán dolgozott, amihez szállítójárművet ugyancsak a Tanulmányi Erdőgazdaság biztosított számukra. Eközben a homlokzaton az utolsó simításokat végezték a szakemberek; vakolták, színezték az épületet, és már csak néhány asztalosmunka váratott magára. Az elkészült aljzatbetonra lerakták a parkettát, elkészültek a belső burkolatok is.

Az ’50-es évek lehetőségeihez mérten egy kiváló minőségű, igényesen megtervezett és felépített épület jött létre. (Sajnos mára a belső tér többszöri átalakítását követően az előcsarnok elvesztette eredeti pompáját.) Elkészült a bebútorozási terv is. Mintegy 200 szék elhelyezését tartották kívánatosnak a nagyteremben, ami ilyen módon kiválóan alkalmassá válhatott – mind kialakítása, mind pedig berendezése szempontjából – nagyobb rendezvények megtartására is. Ruhatár és kisebb könyvtár is helyet kapott az épületben. A televíziós szoba 30 néző számára kínált kikapcsolódási lehetőséget egy televízióval és egy zeneszekrénnyel. A fentiek alapján okkal adott hangot a hallgatóság azon szívbéli reményének, miszerint még az 1958-as évben teret kaphat a „KISZ-házban az ifjúsági élet.

Végül az áldozatos munka, a tenni akarás és a nagyszabású közösségi összefogás gyümölcseként 1959. március 22-én adhatták át az ifjúsági élet korszerű épületét, amelyet Bors László újságíróról, a Tanácsköztársaság soproni vádbiztosáról neveztek el. A „KISZ-ház” ünnepélyes keretek között lezajlott átadásáról a Kisalföld hasábjain is beszámoltak.

A pezsgő hallgatói élet emblematikus helyszíne lett a máig is „KISZ-ház” néven ismert épület. Kiváló lehetőséget kínált az igényes szórakozásra – színpadi művek és zenei előadó estek, szombat délutáni klubestek szervezésére. Az épület ifjúsági rendezvények széles sorának adott otthont az elmúlt hat évtized során. A szakkörök és a diákszínpad mellett számos szakmai program színtere is volt egyben, hiszen a mérnöktovábbképzőket, tudományos ülésszakok szimpóziumait, esetenként a nyári egyetemek előadásait is itt tartották meg. (Később pedig szinte az összes soproni szakestélynek a nagyterem szolgált helyszínül.)

Az Egyetemi Pinceklub története

A ház alagsora 1970-ben átépítés keretében bővült, ugyanis lelkes hallgatói részvétellel kialakították a Pinceklubot. A hallgatóság szeretett volna egy olyan helyet, aminek „aurája van”, amit igazán magáénak érezhet. Kialakítására a diákélet ekkorra már jól bevált színhelyét, a „KISZ-házat” találták alkalmasnak a tervezői csoport hallgatói. Az Ifi-ház alatti belső pincehelyiséget hatvan fő kényelmes befogadására alkalmas alapterülettel kívánták átalakítani. A belső tér tervei hűen tükrözték a hallgatóság által megálmodott miliőt: „A falak falburkolást kapnak, a terem belső végén bárpult fog állni. Hangulatvilágítás, kis asztalok, kárpitozott bútorok teszik kellemessé az ott tartózkodást.” Az 1970/71-es tanévben már készen volt a költségvetési terv, megtörtént a különféle szakipari munkák felmérése. A diákság ügyét támogatva a berendezés anyagszükségletére állami felajánlások érkeztek. A bútorzatot a tanműhelyben tervezték elkészíteni a faiparos hallgatók. Mindehhez, és a pincehelyiség átalakításához a hallgatóság tevékeny közreműködésére számítottak. Ekkor még a végleges jóváhagyás nem született meg, és az anyagiak sem voltak teljes egészében biztosítottak, de a fiatalok szívügyüknek tekintették a feladatot. Az oktatók is támogatták a klub kialakítását, többek között Béldi Ferenc oktatási rektorhelyettes, a Fizika Tanszék vezetője pártfogásával tevékenyen járult hozzá a tervek elkészítéséhez, azok kiviteléhez.

1970/71-ben elkezdődhetett a tervek megvalósítása, ki-ki szabadidejét feláldozva segítette a munkát. A „műszakok” szervezése nem volt könnyű feladat, hiszen a változó egyéni szabadidő megnehezítette a brigádok kialakítását és koordinálását. Általában délután dolgozott a lelkes ifjúság, de az „éjszakai műszakok” sem voltak ritkák.

„Mindent összevetve: bár félfüllel halljuk az időnként meg-megszólaló – gátló – visszamaradást okozó – demoralizáló véleményeket, azért a karaván halad. Halad, mert villanyszerelőink, lakatosaink, asztalosaink, kárpitosaink, anyagbeszerzőink, kőműveseink, kubikosaink, szállítómunkásaink, mind főfoglalkozású egyetemi hallgatók – erdészek és fások vegyesen… A mind égetőbbé váló igények – meghitt, sajátunknak érzett olcsó szórakozóhely hiánya – szükségessé tették a felsorolt szempontokat kielégítő, más egyetemeken már jól bevált pinceklub létesítését.

A klub 1971-ben készült el erdőmérnök és faipari mérnök hallgatók fáradságot nem kímélő munkája nyomán. Az országban ilyen mérvű tenni akarásra hallgatói körökben kevés példa volt, hiszen valóban ők maguk, a két kezükkel alkották meg a klubot, egyetemi tanulmányaik megkezdése előtt szerzett iparos ismereteikre támaszkodva. Természetesen nem sikerülhetett volna mindez, ha a tanszékek, oktatók, az egyetemi dolgozók nem segítik az ifjúság törekvéseit – hasonlóan a Pincének otthont adó Ifi-ház építésekor tapasztalt összefogáshoz. Elődeink bizonyították, hogy verejtékkel, kitartással, becsületes munkával, gondos szervezéssel megvalósíthatók – minden kezdeti nehézség dacára – az elrugaszkodott, merész fantáziának tűnő elképzelések is.

Az épület előtt álló öreg kőhattyú a valétánsok szalagszentelő és korsóavató szakestélyei alkalmából évről-évre tollruhát öltött. Az épület, az előtte álló szobor, a tér a diákéletünk megannyi szívmelengető mementóját idézi fel bennünk. Természetesen építésekor sem hitt minden oktató abban, hogy „ennek a csodának” a véghezviteléhez lesz elegendő fiatalos lendület. Voltak azonban olyan oktatók, akik a fiatalság mellé álltak, és szerszámnyelet ragadva saját példájukkal jártak élen. Ilyenek voltak Gunda Mihály, Pántos György, Vancsura Rudolf, Kertész István, Csikós György és Berta Jenő is.

A közelmúltban és napjainkban

Az épület állapota a 2000-es évekre már jelentősen leromlott, többször is kisebb felújításon esett át. Az Egyetemi Pinceklub szakaszosan tartott nyitva. Többször évekre bezárt, majd újra kinyitott. 2016 környékén volt az utolsó olyan jelentősebb kezdeményezés, mikor hallgatói segítséggel belső festés és a parketta felújítása történt meg, de jelentős munkálatokra (pl. tetőszerkezet cseréje) nem került sor.

A „KISZ-ház tulajdonosa a 2021-es tulajdonlapi bejegyzés szerint a Soproni Egyetem. Egészen a közelmúltig a selmeci hagyományok keretein belül szervezett egyetemi élet nélkülözhetetlen színtere volt, hiszen a szakestélyek többségét és néhány tanszéket is itt rendezett meg a hallgatóság. Ezt különféle egyetemi döntések és a járványügyi intézkedések az elmúlt években részben megváltoztatták. Nem volt egyszerű a helyzet, mert az esti hangoskodásra is sokszor panaszkodtak a környéken lakók (néha bizonyára joggal). Ezt talán orvosolni lehetett volna egy új bejárat készítésével a Béke út felüli oldalra nézve (a dohányzók és a beszélgetők hangját azon az oldalon az épület felfoghatta volna). Végül a Pince Klub is valószínűleg a gazdaságilag veszteséges működése (volt, hogy egy nap alatt csak pár fogyasztó vendég ült bent) és a lakók panaszai miatt úgy tűnik végleg bezárt.

Az igazság kedvéért el kell mondani, hogy a ház használata során több probléma is felmerült. Egyrészt egyetemi oldalról nehezményezhették, hogy több eset volt, mikor a helyiségeket rendezetlenül, szemetesen hagyták ott vagy kisebb káreset következett be (köhömm…fiú WC ajtaja…) esetleg panasz érkezett a zajra (itt is akadtak bőven túlzások a bejelentők részéről is). Volt viszont olyan is, mikor a hallgatók nehezményezték, hogy szerintük ok nélkül tartották vissza rendezvény után a kaució egy részét. Egy időben a hangoskodás megfékezésére még biztonsági őr is strázsált a bejáratnál. Nem egyszerű tehát a helyzet, valószínűleg az épület fenntartási költségei is gyarapodhattak, de ne felejtsük el, hogy a „KISZ-ház generációkat köt össze! Megtestesíti puszta létezésével is a hallgatói tetterőt és a cselekvő lelkesedést!

Talán a fentebb felsorolt problémák miatt az ingatlan további sorsa kérdéses. Nem hivatalos mendemondák alapján teljesen lebontják és a helyén munkásszállót vagy oktatói lakásokat húznak fel. Megkérdeztük a Soproni Egyetemet is erről, amire Rektor Úr a következőt válaszolta: Az egyetem a tervezési fázisban van. Az egyetemi ház sorsát a hallgatósággal egyeztetni fogjuk és a további lehetőségeiket is. A végleges változat a nyár folyamán várható.

Szorítsunk a „KISZ-házért! Ha mást nem tudunk tenni, legalább reménykedjünk abban, hogy a hallgatók által hallgatóknak épített, hallgatóbarát áron működő Pince még újra kinyithat és még sokáig csendülhetnek fel nótáink az épület helyiségeiben tanszékek vagy szakestélyek alkalmával. Aki pedig jelenleg vezető szerepben lévő hallgató most Sopronban, azoknak sok sikert kívánunk az egyetemmel történő egyeztetésekhez! Az ügynek biztos vannak egyéb vetületei is, de reméljük, hogy a ház történetéhez méltó megoldás fog születni. Olyan, ami az egyetem, a diákság és a környéken lakók számára is elfogadható.

Összeállította: kREDitvadász

A cikk első két alfejezete Bende Attila a. Professzor írása alapján készült.
Címe: A főiskolás elődök értékteremtő összefogása. A „KISZ-ház” létrehozásának rövid története
Soproni Szemle 71. évf. 2. sz. (2017.)

kishordó

Mi lesz veled, Kishordó?

Már régóta hallani pletykákat a Kishordóról, aminek bezárásáról mi is posztoltunk képet körülbelül egy éve. Mi történt? Mi vezetett a bezáráshoz és vajon ehetünk-e valamikor újra „kis babot” vagy megpróbálkozhatunk-e újra a 101 kisfröccsel? Ezekre a kérdésekre kereste szerkesztőségünk a választ az egyetlen hiteles forrásnál, magánál Lénárd bácsinál.


Egy kötetlen beszélgetés keretében érdeklődtem arról, hogy miként is alakult a Kishordó és Czupy Lénárd közös története egészen napjainkig.

Majdnem 30 éve kezdődött

Aki kicsit jobban ismeri a borozó történetét, tudja, hogy Lénárd bácsi kezdetben a Cézár pincében dolgozott, majd többedmagával a rendszerváltozás környékén üzemeltetni is szerették volna a helyet, de azt akkor az ehhez szükséges rendkívül magas anyagi elvárások végül nem tették lehetővé. Lénárd bácsi így a Cézár pincéből már korábban megvásárolt berendezésekkel együtt elhagyta a helyet és később saját házuk alagsorában megnyitotta a Kishordó borozót. A borozó kialakításában családja segítette, akikkel a kezdetekkor még a háborúban a pincébe került törmelék kihordását is meg kellett oldani.

Az akkori szabályozások alapján borozót nyitni csak akkor lehetett, ha valamilyen élelmet is felszolgáltak. Hidegtálakat, gulyást is lehetett kapni, a babgulyás később került a menüre. Végül a különféle hivatalokkal való sokszor idegőrlő egyeztetések után sikerült az összes engedélyt beszerezni, és a borozó hamarosan a diákok egyik kedvenc helye lett. Bálok alkalmával volt, hogy az RK lépcsőtől a bejáratig állt a sor. A selmeci hagyományok miatt egy új étel, a korhelyleves is megjelent az “időszakos” kínálatban. Lénárd bácsit felkérték egyébként főzni már több rendezvényre is (pl. balekhét).

A vendéglátásban Lénárd bácsiék évfolyamában is magas szintű elvárások voltak, olyan felkészültnek kellett lenni, ami akár egy szakácstól is elvárható volt. Különféle sültek és ínyenc fogások is az asztalra kerültek (egyben sült malac, medvehagymás palacsinta stb.), ezeket jóízűen fogyasztották a végzésüket ünneplő egyetemisták is.

Ez történt

A selmeci diákhagyományok és a diákélet elválaszthatatlan a helytől. (Tanszék és szakestély is volt itt, valamint beszélgető- és gyülekezőhely volt, egy közösségi tér.) Lénárd bácsi büszkén mutatta a sok fényképet, korsót, levelet és emléktárgyat, amit a különféle alkalmakkor kapott a diákoktól főként Sopronból, de akadt a többi testvérvárosból is. Bár több mint másfél éve valóban megbetegedett (már meggyógyult), de a végső bezárást nem ezzel indokolta. Sajnos a változó társadalmi és szórakozási, közösségi szokások miatt a forgalom jelentősen csökkent. Volt, hogy egy nap alatt egy vendég sem tért be, egy vendéglátóhelynek pedig álltában is vannak költségei. A finom készételek és alapanyagok is meghatározott lejárati idővel rendelkeznek, aminek leteltével a beleölt  munka és költség is veszendőbe megy, ezt megtapasztalni is rossz volt. Idővel a törzsvendégek is kihaltak, a diákok is ritkábban jártak (érdekesség, hogy a SMAFC néhány tagjának is kedves helye volt ez), a ”melósok” pedig a cigi mellé már a trafikban veszik meg az italt, ezért már nem volt, ami fenntartsa a helyet ebben a formában.


Lénárd bácsi szerint a folyamat olyan 8-10 éve vált erőteljesen láthatóvá, és ha ételt nem kínált volna, valószínűleg már 6 éve le kellett volna húznia a rolót. Sajnálja, kedve lenne csinálni, de így egyrészt nem éri meg, másrészt, bár felesége is rengeteget segített a munkában, kicsit bele is fáradtak.

Érdekesség, hogy a táblán is megörökített és a balektudnivalókban is szereplő cím:  ,,A SOPRONI EGYETEM TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZETE” nem csak egy légből kapott dolog, hanem egy kedves és humoros gesztus a diákoktól és magától az egyetem akkori vezetőségétől, amit rektori aláírással oklevél és tábla is igazol. Egy időben sok tanár jött le ide diákokkal vagy kollégákkal beszélgetni, nem az alkoholfogyasztás, hanem a hely szociális funkciója miatt. Nem egyszer még órát is tartottak diavetítéssel. (Lénárd bácsi meg is mutatta a diavetítő vászon kampójának helyét a falon.) Gyakran tanultak itt hallgatók, akik bár sokat nem fogyasztottak a jegyzetek bújása közben, de ő mégsem zavarta el ezeket a diákokat, mert tudta, hogy kevés hely van, ahol normálisan össze lehet ülni tanulni.

A jövőt illetően most főleg a vírus miatt a helyzet amúgy is sok helyen kérdéses, itt ez már csak rátett egy lapáttal. Talán nem is az utolsó csepp, hanem már azon is túli volt. Pár érdeklődő volt a helyre, de egyelőre még nincs bérlő. Ameddig nincs, addig magát a helyiséget ki lehet bérelni rendezvényre, de a teljes körű újranyitásra nem látni esélyt.

Nagyon röviden ennyi volt beszélgetésünk összefoglalása, reméljük nektek is sok jó beszélgetés és mulatság emléke fűződik ehhez a valóban ízig-vérig diákkocsmához, mely az utolsó volt a maga nemében, Sopronban.

Íme egy rövid videó a. Szabadúszó Lélekbúvártól, aki az egyik soproni SDN alkalmával készített néhány felvételt a helyről (0:51 – 1:02):

És hogy miért jártak keveset a diákok a Kishordóba az utóbbi időben?

Sajnos társadalmunkban és az emberekkel való személyes kapcsolatainkban a jelenlegi változások nem annak a kocsmakultúrának kedveznek, ami a szemtől-szembe beszélgetésekről szól. Észrevétlenül elszigetelődünk kollégiumi szobánkba, ahonnan nehezen mozdulunk ki, inkább csak este megyünk valamelyik szórakozóhelyre (vagy tanszékre és szakestélyre). Ha ki is mozdulunk, már inkább a kávézók, cukrászdák és sörözők felé vesszük az irányt, ami persze lehet egy jó alternatíva, de ez azzal jár, hogy a Kishordóhoz hasonló helyek eltűnnek. Természetesen az okok ennél összetettebbek, nem is vállalkozunk a teljes felsorolásra és mindig akadnak dicséretes kivételek is!

Köszönöm Lénárd bácsinak a rám szánt idejét és a történeteket!

– kREDitvadász

borítókép: Google street view
cikk további képei: Kőhattyú

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

9+1 pont a selmeci diákhagyományok másolásáról

Ziegenhainer, a selmeci sétapálca

Mi az a titkos § 11.? Miért jelent meg a selmeci diákhagyományokban?

Centenárium kapcsán

A Selmeccel kapcsolatos megemlékezés–sorozat véget ért. 1918 decemberében a diákság zöme, 1919 áprilisában a tanárok többsége is elhagyta az ősi várost, majd megkezdődött a tanítás Sopronban. Kevesen tudják azonban, hogy Selmecbányát egyszer még néhány napra visszafoglalta a Tanácsköztársaság idején felálló Vörös Hadsereg. 1919. június 6-a és 10-e között az északi hadjárat során magyar kézre került Selmec.

centanarium_selmec_ujsag

 Állítólag néhány még ott lévő és bizonytalankodó tanár csak ekkor távozott. Június 10-én azonban újból a cseh–szlovák csapatok kezére került. Másnap készült az alább is látható, jól ismert fotó a Kálvária alatt táborozó egységükről.

centenarium_selmec_kalvaria

Šnejdárek ezredes és csapata néhány nappal Selmecbánya csehszlovák visszafoglalása után a Kálvária alatt

A sors különös fordulata, hogy ez után néhány nappal (állítólag június 17-én, mások szerint júliusban) a Schacht kocsma épülete – mely utóbb már lakóház volt – leégett. Az épületet még a burschenschaft elmúlása után (1877) is egyfajta tisztelet övezte a diákság és a szakmabeliek körében, mint hagyományaink jelképes szülőházát. A diáktanya pusztulását a rossz nyelvek szerint az újra bevonuló légiós csapatok okozták, akik azt állítólag felgyújtották. Az épület többé nem épült újra. A tető nélkül maradt, lassanként omladozó falak azonban még évtizedekig álltak szomorú emlékműként, míg végül a ma is látható garázssor épült a helyére.

centenárium_schacht

Leégésének időpontja sorsszerű és szimbolikus. Bárhogy is volt, talán jobb is, hogy így történt. Ne igyék többé senki más abból a korsóból, amelyből az elhunyt barát emlékére ittak! Ne lakjék senki idegen abban a házban, melyben a szent selmeci diákhagyományok születtek!

centenarium_leegett_schacht

A leégett Schacht az 1930-as években

– Dalospacsirta

Selmec–Sopron 100

forrás: Sopron-Selmec 100 facebook oldala

Az alábbiakban az Alma Mater 100 éves elköltözésére emlékező programsorozattal kapcsolatos linkeket teszünk közzé. A programok április végével fejeződnek be az előzetes információink szerint (az első tanítási nap Sopronban ekkortájt volt).

Nosztalgiavonat Selmecre

Képeink a selmeci programokról

Az egyedi címkés limitált centenáriumi sörök

Soproni ősbemutatója a Pillanat című dramolettnek (mely az elválásról szól)

Soproni színpadi előadás (Selmeci hangulatok),  Carmina Universitas és fáklyás menet

A centenárium weboldala

A centenárium facebook oldala


KÖNYVBEMUTATÓK ÉS KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ
Nemrég ért véget a Sopron-Selmec 100 zárórendezvénye
fotók: Kőhattyú

Hányan vannak a selmeci hagyományőrzők?

 

Frissítés alatt!

JÓ SZERENCSÉT!


Adatvédelem - ÁSZF