Ha a diákhagyományok szóba kerülnek, nekünk természetesen a selmeci diákhagyományok jutnak eszünkbe először. Magyarországon ez a hagyományrendszer valóban egyedi, hisz a legkomplexebb formában maradt fent mai napig élő hagyományként, diákszokások összetett rendszereként, több száz év óta folyamatosan formálódva. Sajnos már a múltban és a jelenben is voltak páran, akik úgy értelmezték, hogy akkor ez egy szabadon másolható diákhagyomány, amit önkényesen lehet utánozni és terjeszteni, nem törődve a téma érzékenységével.

Ez természetesen nem így van, hiszen unikalitásához az is hozzátesz, hogy nem egy bárhol fellelhető dologról van szó. Belső nehézségeink mellett erre a problémára is reflektáltunk még a gondterhelt időkben is (katt ide a jelenkori írásért). Így gondolta ezt hagyományaink történetének legjelentősebb szerve is, a Bánya-, Kohó- és Erdőmérnök-hallgatók Ifjúsági Köre.

Bástyánk 1942 (az Ifjúsági Kör folyóirata)

Ruzsinszky István, az Ifjúsági Kör elnöke
Sopron, 1943 május 15. (Bástyánk)

Az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékében szereplő anyag is felsorolja azokat a helyeket, ahol ezek a hagyományok élnek. Ezen karok és szakok a selmeci alma mater utódintézményéből fejlődtek ki – vagy integrálódtak azok alá – az évek során, melyeket befogadtunk. Jelenleg hazánkban négy városban vagyunk jelen, (Sopron, Miskolc, Dunaújváros, Székesfehérvár) több jelentős diáktársaság és tizenkét valétabizottság által összefogva.

Ez nem azt jelenti, hogy másoknak mi nem lehetnénk példa arra, hogy miként lehet diákhagyományt, diákszokásokat kialakítani, de elsősorban egy oktatási intézmény diákságának a saját egyeteme múltját kell felderíteni, a lokális elemeket ajánlott előtérbe helyeznie vagy körültekintően egyedit létrehoznia. Az, hogy egy “ősi mentor rendszer” szerint működik a felsőbb- és alsóbb évesek közötti kapcsolat vagy az, hogy szervezettebb formában összeülünk szórakozni és megosztjuk egymással gondolatainkat és énekelünk, nem olyan dolgok, amiket kötelező selmeci hagyományok szinte már szolgai módon történő másolásával megvalósítani. A módszer és a szellemiség követése helyes út, elemeink, főleg egész hagyományunk másolása pedig kerülendő. (Az pedig már tényleg túlzás, hogy önkényesen selmeci hagyományőrzőnek nevezze magát egy kar bizonyos társasága!) Sajnos Budapesten a BME Közlekedés- és Járműmérnöki Kar lett az állatorvosi lónak az az esete, hogy miként ne csináljuk.

Idézet a KJK-s újság (Közhír) 2013-as októberi számából, melyben a kar “hagyományairól” ejtenek szót, és Ruzsinszky idézetét rájuk vonatkozónak tekintik a Tempusból.

Mi szerencsések vagyunk, mert hagyományainknak patinás réteget kaptak az évek alatt, és ez egy plusz misztikumot kölcsönöz neki, de az is igaz, hogy a történelmi Magyarország területén nem mi vagyunk az egyedüliek ebben, legfeljebb a fent említett okok miatt mi vagyunk a legismertebbek.

Sajnos az évek során több utánzási kísérlet történt olyan karoktól, akik azt hiszik, hogy saját hagyományaik és szokásaik nem elegek, nem is kutatják azokat vagy nem tudnak/akarnak egyedit létrehozni. A BME közlekedésmérnöki karán a hagyományok utáni sóvárgás már nem újdonság, csak néhány évtizede még Sárospatakra kívántak hasonlítani. Lehet, hogy ez néhány évenként vagy évtizedenként változik. 😀

Interjúrészlet a Közlekedésmérnöki Kar KISZ titkárával. (Jövő Mérnöke 1971)

Gondolatok a selmeci hagyományőrzésről, a BME közlekedésmérnöki karán ’99-ből.(http://www.jm.bme.hu/archiv/jm9908/estely.htm)

Az oldal témája elsődlegesen a selmeci diákhagyományokhoz köthető témák feldolgozása, ezért a magyar diákszokások és hagyományok is érintve vannak, de ez akkora és olyan szerteágazó téma, hogy külön felületet érdemelne! Addig is, amíg egy ilyen felület elkészül, (terveink között szerepel, egy a Kőhattyútól különálló oldal, mely diákszokásokkal kapcsolatos érdekességeket közölne, elsősorban hazánkból) legyen itt némi ízelítő és érdekesség abból az anyagból, ami nem a google első találati oldalán van, ha beütjük azt, hogy diákhagyományok. 🙂

Röviden a Műegyetem diákszokásairól 

Említettünk már debreceni diákszokásokat is, de most nézzünk egy régi budapesti példát (ebből is már közöltünk részleteket korábban). Ezek a szokások bár sok elemet a selmeci diákszokásokról másoltak, több sajátos elnevezés szerepelt bennük, melyek miatt egyedinek mondhatóak. A régen is kifogásolt elemek átformálásával és szokásaik újraélesztésével egy igazán különleges és összetett diákhagyományt alakíthatnának ki.

100 éves Műegyetemi (BME) diákszokások:
A Magyar Technikusok Egyesületének (katt ide) alapszabályzata, a legutolsó ismert változatban.
Az anyag az Országos Széchenyi Könyvtár engedélyével lett közzétéve az oldal felületén.

Képek a korábbi alapszabályból:

[Bélyegképek megjelenítése]

Itt látható ünnepélyes zászlószentelésük:

 Az egyesületnek több híres tagja is volt, pl. Lovag Ybl Miklós György Ignác magyar építész vagy szintén tagja (dominus) volt Pattantyús-Ábrahám Géza is, akiről a következő anekdota maradt fent a Műegyetemen:

Az utcán posztoló rendőr arra lesz figyelmes, hogy késő este, zárás után a Műegyetem kerítésén sorra másznak át hallgatóforma fiatalemberek. 
A rendőr kérdésére mindegyik így védekezik: – A Patyi bácsinál vizsgáztam. 
Amikor úgy éjfél felé egy idős úr is igyekszik kifelé a kerítésen át, a rendőr dühösen rászól: 
– Remélem, nem azt akarja mondani, hogy maga is a Patyi bácsinál vizsgázott.
– Nem kérem, én vagyok a Patyi bácsi.

Reméljük ez a néhány érdekesség is bizonyítja, hogy a magyar diákélet rengeteg érdekességet tartogat és megmutatja azt, hogy nem kell mindenáron és mindenhol „selemcezni”, van más és korrektebb út! Megéri kicsit utánakeresni a dolgoknak, sok kincset találhat az ember! 🙂

Végezetül, egy diákhagyományok kérdésköréhez idevágó latin mondással búcsúzunk:
Suum cuique!

[mindenkinek {megadni} a magáét {ami őt megilleti}]

Kőhattyú

Kapcsolódó cikkek:
9+1 pont a selmeci diákhagyományok másolásáról
Selmeci Diákok valéta elnökeinek és delegáltjainak Tanácskozása