Jó szerencsét!

Mi is ez az egész debreceni diákhagyomány?

A történet egyik “újkori” szála akkor kezdődött, mikor egy debreceni diákot miskolciak elhívtak szakestélyre, idestova már több, mint nyolc éve.

,,Az ajándékba kapott fakupát emelgetve és arcunkat megvilágító sejtelmes gyertyafényben – miközben mindenki bőszen énekelte a selmecbányai diákdalokat; kivéve én, halandó debreceni diák – irigykedve jutott eszembe, hogy nálunk is szeretik a bort. Meg a dalokat. Meg az alföldi körülményességet. És a jó közösséget. És akkor már ne felejtsük el, hogy egyetemünk múltja nem csak húsz, száz, hanem közel ötszáz éves múltra tekint vissza. Előtört belőlem egy kicsit a debreceni „bezzeg”-ség.

Visszatérve a hagyományokra, kezembe és nyakamba vettem a nagykönyvtárat, refit, egyetemet, élőt és szobrot, s kutattam, vajon alkotott-e valamit őseink diákköztársasága; a színmagyar, református, debreceni társadalom engedett-e a németes selmecbányaihoz hasonló diákéletet a kollégium falai között? Nem lepődtem meg – megismerve iskolai tanulmányaim során, hogy miért is járt ki Csokonai az akkor még farkasokkal teli Nagyerdőre diákjaival -, hogy színes és vidám diákélet folyt itt évszázadokon keresztül. Innen indult tehát az egész.

A Debreceni Egyetem jogelődjében, a Kollégiumban a szegényes lakhely, élelmezés és nagy szigor mellett jöttek létre az iskolai lakomák, a symposionok. 1598-ból származó feljegyzések szerint egyes alkalmakkor a diákok magyaros szívességgel megvendégelték a tanárokat. A lakomatartásra később egyre több okot eszeltek ki a diákok. Lakoma volt, ha a kiküldöttek megérkeztek, ha születésnap volt, ha az iskolától valaki elvált. Ezek tartása kétszáz év elteltével folyamatosan korlátok közé szorult. Az erős puritanizmus nehezen viselte, hogy a diákok a felvilágosodás hatására világi dalokat énekeljenek, s esetleg még táncoljanak is (ezt az ördögtől valónak tartották)… Azonban hiába volt tiltott a symposion, mind az anekdoták, mind a versek, dalok megszaporodása arról tanúskodik hogy a jókedvű gyülekezések, összejárások a Kollégium falai között és azon túl tovább virágoztak (Nagyerdőn, kocsmákban, kávéházakban).

Az egyetem létrejötte után bálok, majd a selmecbányai hagyományon alapuló szakestek áttelepítésével próbálkoztak, több-kevesebb sikerrel. Az Agráron minden évben rendeznek Sárgulást a végzős diákoknak, a Kollégium volt leánynevelő iskolájában, a jelenleg hatosztályos Dóczy Gimnáziumában pedig különböző hagyományokat (dalok, öltözet, Abigél, Szabó Magda emlékei) ápolnak. A magyaros vendéglátásra, a tanulás utáni kötetlen barátkozásra és közös vacsorára épülő, évszázados tradíciókon alapuló szervezett este, a symposion csak a közelmúltban éledt újra.

Már a 10. „újkori” symposiont tartjuk, s remélhetőleg év végére megjelenik a Debreceni diák dalos- és anekdotáskönyve is, mely magában foglalja az összegyűjtött dalokat, anekdotákat, verseket, valamint bővebb leírását adja a hagyományos debreceni diákszokásoknak. Emellett hasznos tippeket is ad azoknak, akik szintén folytatni szeretnék a symposion tradícióját.” 
(Az idézet forrása 2015.06.10-én kelt)

Örömmel olvastuk ezeket a sorokat, hisz a saját gyökerű hagyományőrzés minden intézmény büszkesége lehet. Ilyen tevékenységet erőnkhöz mérten igyekszünk támogatni, ha kutatásaink során hasznos anyagot találunk (találtunk 🙂 ). Felvettük a kapcsolatot a debreceniekkel és idén márciusban vendégül is láthattuk őket Nedvesestünkön. A kapcsolat tovább erősödött és hétvégén már Debrecen felé utaztunk a XVI. Symposiumra. Izgatottan vártuk az eseményt, csak találgatni tudtuk, hogy: Milyen dalok lesznek? Ki és hogyan fogja levezényelni az estét? Lesz-e felszólalás? Milyen társaság gyűlik majd össze?

Nem kellett sok időt bizonytalanságban töltenünk, az utolsó kérdésre hamar megkaptuk a választ, remek társaság jött össze. A rendezvény előtt, délutáni városnézést szerveztek nekünk, majd egy borozóba tértünk be, ahol rövid helytörténeti előadást kaptunk a kulturális rendezvényeknek is otthont adó pince tulajdonosától.

Az este

A Symosium vezetőjét (szénior) szavazással megválasztottuk, majd lett felelőse a világításnak, a szénior helyettesének, de még a mosogató deáknak is (lotor). Gitárkísérettel nótáztunk, de mondták, hogy nem ritka a tangóharmonika sem.
A bemutatkozó kör és felszólalások után vacsorát is kaptunk (ez remek ötlet, tudjuk nekünk is javasolni 😀 ) . Az étek neve vetrece volt, ami egy gulyás- vagy pörköltféle étel és remekül esett a pár pohár bor után.

A kép illusztráció, hamar elfogyott és a symposium után már csak az üres bográcsot lehetett volna fotózni. Az ételt savanyítják és cipóval, zsömlével fogyasztják.

Voltak felszólalások, vittünk ajándékot is, többek között egy érdekes tényt, ami hagyománykutatás közben került felszínre. A Selmeci diákok és a debreceniek között ugyanis van némi régebbi kapcsolat. A hírünk biztos eljutott oda is, hisz diáknyelv szótárukban a 19. századból ezt olvashatjuk a mulatós diák megnevezésére: selmeci. 😀

Jó hangulatban zártuk az estét, amit még nótázások és kötetlen beszélgetések követtek három után is.

Remek hétvége volt, köszönjük az ivitálást. Örülünk, hogy ilyen kezdeményezések és események vannak a keleti végeken. Ahogy Debrecenben mondták:

Vivat societas!

Itt olvasható egy újabb cikk a témáról (2019.03.24.)

Debreceni barátunk inspiráló videóját itt is megtekinthetitek (röviden említést tesz  a helyi diákszokásokról is 🙂 )