7. oldal / 15

Halottak napjára

Jó szerencsét!
Rövid írás hallottak napjára:

Mikor Selmecbányán járunk, látogassuk meg elődeink végső nyughelyét is. Firmaként mutassuk meg e helyeket a balekságnak!

Selmecbányán és környékén tizenkét temető található, ebből
háromban találunk az Akadémiához kapcsolódó sírokat.
Mindhárom temető a Hegybányai-kapu környékén fekszik.
– az egykori római katolikus temető
– az alsó evangélikus temető
– felső evangélikus temető (más néven úri temető)

Szomorú arról hallani, mikor egy Selmeci hétvége szervezői és résztvevői évről évre kevesebb tudást tudnak átadni a fiatalabb nemzedéknek! Tegyünk ez ellen! Kérdezzünk öreg Firmákat és kutassunk mi magunk is!

Az is bátorítandó kezdeményezés, mikor a soproniak pl. a Szent Mihály temetőben felkeresik az Alma Mater neves tanárait, diákjait és hőseit ebben az időszakban.

forrás: Kőhattyú

A képen Péch Antal sírja látható.
( PÉCH ANTAL (1822—1895)
Nagyváradon született, a selmeci Akadémiát 1842-ben vé­gezte el. Ezután kincstári szolgálatba lépett, majd poroszországi
bányáknál dolgozott. 1873-tól miniszteri tanácsosi
rangban a selmeci bányakerület igazgatója volt. A Bányá­szati és Kohászati Lapok megindítója, az első magyar nyelvű
bányászati és kohászati műszótár kiadója. A Magyar
Tudományos Akadémia tagjai közé választotta. Javaslatára vezették be a ,,Jó szerencsét” köszöntést a bányászatban és kohászatban.)

Jó szerencsét!

Selmeci hagyományőrző konferencia 2017

,,Ha Selmec hív, mi ott leszünk…” – Selmeci hagyományőrző konferencia címmel
tartottak tanácskozást (szeptember 28-30.) Sopronban selmeci hagyományőrző diákok. A rendezvényre mind a négy testvérvárosból (Sopron, Miskolc, Dunaújváros, Székesfehérvár) érkeztek résztvevők, hogy átbeszéljék a hagyományőrzés jelenlegi helyzetét.

A három nap alatt, több mint 60 fő regisztrált, köztük valéta elnökök (egy adott kar vagy város képviselői), sok diáktársasági tag, valamint tagságtól független aktív diákok.

Csütörtökön elkezdtük a ráhangolódást a konferenciára kis városnézéssel és ismerkedéssel, majd pénteken beindult az érdemi munka.
Átbeszéltük a városok és karok jelenlegi helyzetét, nehézségeit és az általuk alkalmazott megoldásokat, majd kijelöltük a szombati nap beszédtémáit.

Szombat délelőtt hagyománytörténeti előadások zajlottak.
Több öreg diákunk és egyetemi oktatónk el tudta vállalni, hogy felszólalásukkal
emeljék a rendezvény színvonalát. A beszédek tartalma betekintést engedett a
hagyományőrzés múltjába, illetve tanáccsal szolgáltak a jelenre és jövőre nézve.

Köszönjük előadóinknak, hogy segítették munkánkat:

Dr. Jánoska Ferenc alias Beátles
Szemerey Tamás alias Kisfül
Dr. Wilfing János alias Hansi
Dr. Illyés Benjamin alias Kis Moslék
Dr. ifj. Sarkady Sándor alias Narrátor

Az előadások és az ebéd után folytattuk a fórumszerű megbeszélést, egészen estig.
A két nap (péntek-szombat) alatt, körülbelül 16 órát tömény munkával töltöttünk el.
Több témát sikerült érintenünk, de természetesen nem volt idő arra és elvárás sem,
hogy mindenről beszéljünk.

Többek között ezeket a pontokat néztünk át:
– baleknevelés és balekoktatás
– szakestélyek menete
– balekhét
– indokolatlanul hosszú és nem találó alias nevek
– tévedések és berögzült rossz szokások
– új generációk fogadása
– Selmechez hű példamutatás
– az egyetem, egyetemi vezetők és szervezetek, valamint a hagyományőrzés kapcsolata

A konferencia remek hangulatban és a témák fontosságához illő komolysággal zajlott le. Felemelő érzés volt a lezárás után visszagondolni az eseményre, hisz bár ez csak kis lépés volt, de valószínűleg elindított már régóta esedékes hasznos folyamatokat.

A múlthoz méltóan, a jövőt figyelve, a jelenben élve!
Vivat Selmec!

2017.hagyomanyorzo.konferencia0 (2 of 32)

Filmvetítés – Leányvári boszorkány (selmeci történet)

 

Jó szerencsét!
A Kőhattyú szervezésében filmvetítés lesz tartva az Elit moziban.
Az eseménynél posztolt regisztrációs űrlappal lehet jelentkezni szerda 14h-ig. Várunk szeretettel minden selmeci hagyományőrzőt és leendő balekot!
A helyszín 28 ember befogadására alkalmas.
Az első 28 regisztrálónak tudunk helyet biztosítani.
Amennyiben a jegyek drágábbak lennének, mint 500 Ft, a Kőhattyú támogatja az eseményt, így a jegyárak:

500 Ft/fő

A vetítés után még bőven lesz idő visszaérni nótaestre is!
Regisztráció itt!


Esemény facebook linkje itt!

brucki

Ismerős? :D

nincs varázserejük és a varázspálcát sem tudják használni :D

elkezdődött

hashtag

jobbek

,,Ha Selmec hív, mi ott leszünk…” – Hagyományőrző konferencia (2017.09.28-30.)

Jó szerencsét!

Több téma már évek óta felmerül hagyományainkban, amiket érdemes lenne átbeszélni az összes város képviseletében.

Ez mind a négy várost összehívó tanácskozás lesz, mely a már régóta felmerült kérdésekre keresne, ajánlana megoldásokat, kerekasztal beszélgetések formájában, ami növelné az összetartozás tudatát és közös utakat jelölne ki, valamint megismernénk egymás jelenlegi helyzetét. 

(Ezt a posztot kérünk Titeket osszátok meg, minél több testvérvárosi hagyományőrző csoportban! Köszönjük 🙂 )
https://www.facebook.com/groups/1912439929004008/
Ebben a csoportban található a regisztrációs űrlap is!
Jelentkezési határidő szept.17 (vasárnap)

JÓ SZERENCSÉT!


Adatvédelem - ÁSZF