Jó szerencsét!
Hallottál már olyanról, hogy balekhét?

A selmeci hagyományőrző karokon (Sopron, Miskolc, Dunaújváros, Székesfehérvár) általában balekhétnek hívják azt a tanév kezdetét megelőző hetet vagy pár napot, amikor a frissen felvett leendő egyetemi hallgatók megismerkednek egymással és a felsőbb évesekkel. De miért nem gólyahét vagy gólyatábor a neve és mi a különbség?

Bár nehezen kutatható, hogy a történelmi Magyarország területén melyik felsőoktatási intézmény tartott először ilyen jellegű napokat, azt biztosan tudjuk, hogy Selmecbányán már a múlt században fogadták a beiratkozás előtt álló fiatalokat. Néhány ugratás és vicc mellett bemutatták nekik a várost, az egyetemi szokásokat, megismerhettek idősebb hallgatókat és gyakran a szállás keresésében is segítettek. Ez a szokás maradhatott meg az iskola Sopronba való költözésekor (aztán innen a többi testvérvárosba való elkerüléskor) és mivel hagyományainkban résztvevő első évest baleknak hívják, nem gólyának innen eredhet a név: balekhét.

A gólyahetek alapötlete is az, hogy a frissen felvettek összeismerkedjenek, jól érezzék magukat, de néhány esetben túlzottan jól sikerülhet az ivás, a partizás és a kicsapongás része a programnak. Természetesen a balekhéten szintén lehet alkoholt fogyasztani és vannak bulik, de jellemzően elmondható, hogy a fókuszban egy más cél van (vagy kéne legyen)!

Bár négy városról és több, mint egy tucat szakról beszélhetünk, van néhány jellemző eleme a balekheteknek, (még ha ezek mindegyike nem is fedezhető fel az összes szaknál egyéb körülmények miatt):

– az egyik fő cél a közösségépítés és az ismerkedés, a bajtársiasság érzésének kialakítása
– találkozás felsőbb évesekkel, akik később nehézségek esetén segítséget tudnak adni
– teljes egészében felsőbb éves hallgatók (Firmák) szervezik, akik nem feltétlenül vannak a HÖK kötelékében, de önkéntes módon látják el a felmerülő feladatokat
– az elsősök költségeinek csökkentése érdekében, a Firmák esetenként fejenként több tízezer forinttal támogatják a rendezvényt
– ebben a pár napban megismertetjük az elsősökkel diákszokásaink néhány elemét
– bemutatjuk az egyetem, a kollégiumok és a város fontosabb helyszíneit
– szórakoztató és kulturális programokat biztosítunk
– a beiratkozáshoz szükséges adminisztráció és a tárgyfelvétel is ezekben a napokban történik
– általában van sör 😀

Elmondható, hogy a balekhét arról szól, hogy elkezdjük egyetemi közösségünkkel megismertetni az elsősöket. Bár elsőre az egész furcsának tűnhet, de itt egy olyan segítőkész szociális közeg várhatja őket, ami nagyban hozzájárul a diákévek tartalmas eltöltéséhez. Sok oktatónk is részt vett anno elsősként ezen a rendezvényünkön, sőt gyakran visszatérő vendégek rajta. Természetesen ezek általános tapasztalatok, sajnos lehetnek rossz példák is, de olyan túlkapások, mint amik a néhány éve történtek egy balatoni gólyatáborban SOHA nem is voltak és nem is lesznek! Ha viszont tanulmányról beszélünk, már két kérdőíves felmérés is bizonyítja, hogy a diákoknak elsöprő többségben tetszik a balekhét!

érkezés balekhétre (Sopron) 2011

Barátsággal várjuk a leendő balekokat!