2023 Petőfi éve, ugyanis a neves költő 1823. január 1-én született, azaz születésének kétszázadik évfordulóját írjuk. Ebből az alkalomból a költő életének selmeci vonatkozását idézzük fel.
Petőfi Sándor életének közel egy évét Selmecbányán töltötte, 1838-1839 között tartózkodott az “Ősi Városban”, ahol az aszódi algimnáziumban eltöltöltött három év után a selmecbányai líceumban folytatta tanulmányait. 1838. augusztus 31-én iratkozott be a rétori I. osztályba (a mai V. osztályba). Születési helyéül Kiskőröst adta meg, valamint 15 éves kora ellenére 17 évesnek vallotta magát. Szállásadója egy Proszperíny nevű nyugalmazott kamarahajdú, aki később több ízben fel is jelentette Petőfit tanárainál. Apjának írt leveleiben iszákosnak és iskolakerülőnek nevezte a költőt. Petőfi később át is költözött egy Frndak nevű családhoz.
Az I-II. rétori osztálynak összesen 89 tanulója volt, akik egy tanteremben hallgatták Boleman István, akkori líceumigazgató költészettan és különböző latin óráit sok más egyéb mellett. Petőfi teljesítményének fokmérője, hogy Selmecről távozása után Boleman az alábbi szavakkal illette: “ule lurco Petrovits hocscivit”, azaz, hogy Petrovitsból egykor még költő lesz. Ennek ellenére minden tantárgyából hármas osztályzatra értékelte. Selmeci iskolatársa, Szeberényi Lajos az alábbiakat írta Petőfiről:
“Legkedvesebb tudománya a magyar történet volt, melyben való jártasságát bámultam, s ezt az akkori legjobb magyar könyvekből tanulta.”
Szorgalma az őszi szünet után alábbhagyott, sokszor kimaradt, s ha felszólították, “non paratus”-t (nem állt készen) jelentett. Ekkor újból feléledt a színház iránti szenvedélye is. Az iskola szabályai szerint megintették, melyről apja is értesült, aki ekkorra levette róla a kezét; nem támogatta tanulmányait a későbbiekben. Költői munkásságához tartozott az itt megírt “A Hűtelenhez” című verse is, ami valószínűleg nem egy selmeci, hanem aszódi lányról szól. Ezen versét 1838. október 26-án fejezte be.
A HŰTELENHEZ
Esküszegte lyányka! emlékezzél
Arra, amidőn: “Ah meg ne vessél”,
Igy imádva téged kértelek;
“Légy kegyelmes én irántam, s szíved
Add nekem, ki csak tenéked híved
Voltam, és leszek, míg létezek.”
Akkoron kérő keblemre dűlve,
S a szerelm’ tüzétől fölhevűlve,
Ezt rebegték csalfa ajkaid:
“Hő szivem tiéd csak, drága lélek!
Esküszöm, hogy csak tenéked élek;
Szünjenek könyűid, bánatid.”
Én ezáltal istenülve lettem,
És keserves sorsom elfeledtem,
Emma! gyönge karjaid között.
Édenek nyilának én előttem,
Nem borultak fellegek fölöttem,
Tőlem a bú mind elköltözött.
Ámde mily rövid volt boldogságom,
Mily korán eltűne mennyországom,
Én, ah, nem gondoltam volna azt!
Estem édenből nagy pusztaságra,
És juték keserves árvaságra,
Marja a bú szívem, és hervaszt.
Hő imádód s kedvelőd elhagytad,
Szívedet te ismét másnak adtad,
Engem elfeledve, csalfa lény!
Jól van! én lemondok mindenről már,
Engemet kietlen puszta hely vár
Éjszak hófödözte bús ölén.
Isten véled hát örökre, édes
Tárgya hő szivemnek, ah negédes
Csalfa Emma! isten véled hát!
Majd ha egykor értem, szinte árva,
Eljösz, éjszaknak havát bejárva,
Megleled hű Múzsafid porát.
Selmec, 1838. október 26.
A líceum
A líceum épülete most is áll a Szentháromság tér jobb oldalán, keletkezésének ideje – mint tudjuk – a reformáció idejére tehető. Új otthonát, amelyhez 1864-ben hozzácsatolták a Kachelmann család által adományozott épületet is, 1686-ban maga a hitközség vásárolta. A XIX. század elején az épület már szűknek bizonyult, azért 1826 végén úgy döntöttek, hogy azt lebontják, s helyén újat emelnek. Amikor a következő évben elkészültek az emelettel, az egyház elhatározta, hogy “az épületet 2 emeletre emeli”.
A klasszicista stílusú, az akkori oktatási követelményeknek megfelelő modern épületet 1830. június 25-én avatták fel. Az épület falán látható emléktáblát 1896. június 8-án a Líceum Petőfi Köre állíttatta. Ugyancsak ott áll az Andrej Sládkovič szlovák költő tiszteletére állított emléktábla. Mikszáthnak, sajnos, már “nem jutott” itt hely, pedig a gimnázium utolsó két osztályát ő is a “sárgára meszelt” líceumban végezte. Gyakran idézte nagy elődje szellemét, a Petőfi-legenda Selmecen című munkájában például így írt:
“Ha leszállt az est a sajátszerű városra, ha elnyelte a homály az óriási köveket, s kitöltötte a borzadályos szakadékokat, ha fekete róna lett a girbe-burba, púpos földből, suhogó árnyak inogtak, a fák lombja röpülni kezdett, s képzelt zsongással telt meg az éj: akkor én sokszor látni véltem a költőt, amint elsuhan köpönyegben, hóna alatt víve lantját.”
Források:
- https://ma7.sk/tajaink/petofi-selmecen-i-1838-1839
- https://emlekhelyek.csemadok.sk/emlekhelyek/petofi-sandor-emlektabla-selmecbanyan/
- https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/petofi-sandor-DFB2/ifjukori-koltemenyek-DFB7/a-hutelenhez-DFBB/
— Köcsöggyáros
Feldolgozás...
