A múltkor Lámfalussy Sándor utáni kutatás során előtérbe
került a Faipari Mérnöki Kar.
Ez a szervezeti egység is átnevezésre került mostanában. Simonyi Károly Műszaki Faanyagtudományi és Művészeti Kar lett belőle. A jól hangzó EMK, FMK, KTK teljesen egyértelmű volt mindenki számára, míg a mostani SKK és LKK még talán annyira nem áll szájra…
Valószínűleg, ezért kicsit idegenkedve tekinthettünk Simonyi Károly nevére, de pár cikk olvasása után kiderült, hogy nem semmi forma volt a Professzor Úr! Büszke lehet egy kar arra, ha viseli a nevét! A csapatával megépített részecskegyorsítóval elvégezték hazánkban az első atommag-átalakítást!!
Hát ez nagyon menő dolog ám! 😀 Még ma is az lenne, hát még akkor!
De idézzünk egy Vele készült interjúból:
,,– A Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar Fizikai Intézetének folyosóján márványtábla hirdeti az 1951-es, nevezetes kísérlet sikerét…
– Azt a márványtáblát tudtomon kívül készítették, nem tiltakozhattam ellene.
Akkor is túlzásnak éreztem, ma is annak tartom, bár nem tagadom, jólesett a fizikustársadalom elismerése. Azonban jó, ha tudjuk, Angliában Cockcroft és Walton már húsz évvel előttünk létrehoztak magreakciót gyorsítóberendezés
segítségével. Nobel-díjat kaptak érte 1951-ben. Nem akarom lekicsinyelni teljesítményemet, főleg munkatársaimét nem, csak azt szeretném, ha jobban figyelnénk az arányérzékünkre, amikor a hazai eredményekről beszélünk.
/ Vajon mit szólt volna ahhoz, hogy egy egész kart neveztek el róla? 🙂 /
– A háború után néhány évvel honnan voltak eszközeitek a gyorsítóhoz?
– A szigetelőket már említettem, a vas alkatrészeket pedig a Sopron környéki erdőkből szerezte be Horváth bácsi a megépítésre váró Van de Graaff-kaszkádgenerátorunkhoz.
– Jól hallottam? Az erdőből gyűjtöttetek alkatrészt?
– Igen, onnan hoztak óriási acéllemezeket. A Sopron környéki harcokra kilőtt tankok emlékeztettek a környékbeli erdőben. Azokat trancsírozta szét Horváth bácsi két segédjével, hogy gyorsítót építhessünk. Azután egyszer úgy jöttek vissza, hogy kezük, fejük be volt kötözve. Egy T–34-esből szereztek anyagot, s közben belelángvágóztak az acéllemez túloldalán lévő gránátba. Szerencséjükre közöttük állt a gyorsítóba szánt fémlemez.
…
– Simonyi Károly 1952-ben elhagyta Sopront, a Központi Fizikai Kutatóintézetben folytatta a megkezdett atomfizikai kutatást…
– Nem kellene így fogalmaznod, hiszen Sopronhoz soha nem lettem hűtlen.
Ma is nagy szeretettel emlékszem a városra, egyetemére…
Kisebbik fiam, Tamás anyakönyvi kivonatában dokumentálva is van az ottlétem, ő ugyanis Sopronban született.
A soproni egyetem „hagyott el” engem. A Bánya- és Kohómérnöki Kar Miskolcra költözött, én meg közben leszálltam Budapesten.”
Reméljük, ma is ilyen színvonalas oktatásra törekednek nálunk! Az interjú alapján teljesen szimpatikus tudós ember képe bontakozott ki előttünk.
A linken találjátok a teljes cikket.