Írásaink (Page 1 of 5)

Hagyományőrzés a vírushelyzetben

Egy év hosszú idő. Főleg, ha valamilyen negatív dologról vagy eseményről van szó. A koronavírus ennyi ideje határozza meg és korlátozza életünk minden területét, így a hagyományőrzést is. Nincsenek szakestélyek, nincsenek czéczók, nincsenek nedvesestek. Nincs alkalmunk viselni az egyenruhánkat, megtanítani a bALEK jelölteknek a gyűrű kirakás trükkjeit és elmesélni nekik az alias neveink mögötti történeteket. Nótázni is csak a szobánkban tudunk, ami közel sem olyan, mint mikor egy termet megtölt a felcsendülő Szakhimnuszok dallama. Számomra azok a pillanatok felbecsülhetetlenek.

Kinek az első Firma évébe, kinek a kohlen évébe tenyerelt bele a vírus, de talán a legszomorúbb az, hogy a legtöbb pogányból, aki elindult a keresztelkedés útján még nem lett bALEK. Vajon mikor és hogyan tudjuk „bepótolni” az elveszett időt és élményeket?

Sokat gondolkodtam ehhez hasonló kérdéseken és úgy éreztem meginterjúvolok pár embert a négy testvérvárosból, hogy őket hogyan érintette a kialakult állapot.

Kádár Tamás a. Démon
(Sopron – Osztatlan Erdőmérnök szakos hallgató)

Hogyan éled meg a hagyományőrző rendezvények hiányát?

„Nagyon nehezen. Hiányoznak a barátok, a társaság. A rendezvények hiányát érezni lehetett az őszi szemeszterben, mivel mindenki úgy élte a közösségi életét, mintha nem lenne holnap. Rendezvények ide-oda összejöttünk nap mint nap szép számmal -néha előadások, gyakorlatok helyett is- és szerveztünk túrákat, hallgattunk szarvasbőgést, a közös főzéseket, és a czéczót is megtartottuk szűkebb körben. Egyfajta hintapolitikát alkalmaztunk. Éreztük a vírus jelenlétét, ésszerű határokon belül betartottuk az előírásokat, de a másik oldalon nem változott semmi… Egy rég nem látott cimbora megjelenik. Tartsuk a védőtávolságot? Ne kóstoljuk meg azt, ami előkerül a walden alól? Itt leszögezném, hogy legfrissebb tudomásom szerint közülünk senki se lett beteg. Bacchus, Ceres és az összes többi pogány isten vigyázott ránk a félév során. Amióta hazaküldtek minket, azóta a kapcsolatot online tartjuk, ugyanott, ahol az előadásainkat hallgatjuk. Leülünk a képzeletbeli közös asztalhoz egy ital mellé megbeszélni örömünket, bánatunkat, és igyekszünk ránézni a pogányok körmére, valamint invitáljuk őket ezekre a kötetlenebb beszélgetésekre.”

Hogyan befolyásolja szerinted a vírushelyzet a hagyományőrzést?

„Szerintem, aki eddig is aktív volt, és a mindennapjaiban élte meg hagyományainkat, azokra kevésbé lesz nagy befolyása. Persze tragikus, hogy nem tudunk megismerni új embereket, ahogy eddig megszoktuk, és nagyon hiányzik ez az egész világ. Magamból kiindulva ez a hiányérzet egyre csak gyűlik, és amint lehetséges lesz újra teljes mértékben hagyományaink világában élni, akkor úgy fogunk viselkedni, mint termőhelyismerettan gyakorlaton a sósav az erősen meszes talajon. A legnagyobb befolyása szerintem az elsősök körében lesz. Idejöttek a pogányok. Elkezdtek feloldódni az új közegben, elkezdték elfogadni a hierarchiát, az írott és íratlan szabályokat, megismerték a tanszékeket, megszerezték a pecséteket, megírták a .alekzh-t, és nagyon várták a keresztelőt. Ugye a keresztelő elmaradt, ahogy mi Firmák megmondtuk előre: A keresztelő elmarad. Nem lesz sohanapja. Elkezdenek felejteni, kirázódnak abból, amibe épp csak elkezdtek betekinteni. Köztük még nem alakulhatott ki olyan bensőséges kapcsolat, mint közöttünk az egyetemen. Nálunk alapesetben a .alek dolga, hogy keresse Firmáját, de a pogányok vajon mit tegyenek? Most ebben a helyzetben nagyon nagy a mi felelősségünk, hogy fenntartsuk a pogányok érdeklődését, és ez sajnos sok esetben nem megy zökkenőmentesen. Próbálok pozitívan gondolkodni. Ha most sikerül a pogányokat összekovácsolni, akkor ez egy nagyon tartós kapcsolat lesz a későbbiekben.”

Vida Belián a. Lucky Strike
(Miskolc – Anglisztika alapszakon végzett hallgató)

Hagyományőrzésen belül szerinted mit nehezített meg a vírus?

„Hagyományőrzésen belül a leginkább magával azokkal a barátokkal való kapcsolattartást nehezítette meg, akikkel szakestélyen kívül ritkán, vagy sehogyan sem találkozok. A kollégisták hazaköltöztek, és a kijárási korlátozás után nem nagyon tudok programot csinálni azokkal, akik Miskolc környékiek.”

Mi hiányzik legjobban a hagyományőrzésből a vírushelyzet alatt?

„Legjobban a testvérvárosi kirándulások és a szakestélyeken előjövő sztorik hiányoznak, valamint, hogy újakat alkossunk. És természetesen az emberek.”

Vesztergom Zsófia a. A megtévesztő mikolci
(Miskolc – Egészségügyi szervező alapszakos hallgató)

Hogyan befolyásolja véleményed szerint a vírushelyzet a hagyományőrzést?

„Rálátásom szerint a hagyományőrzés ebben a helyzetben egy teljesen más arcát mutatja meg. A napokban lassan többeknél a hagyományőrzés annyiban nyilvánul meg, mint előhalászni a szekrény mélyén megbújó egyent, kiakasztva nézegetni, vagy megbizonyosodni róla, hogy még jobb esetben nem szűkös kissé. Megállapítani, hogy az a bizonyos fehér ing elbírna még egy mosást. Vagy inkább kettőt. Átkutatva a zsebeit eltöprengeni a sok szemétnek tűnő emléken, dúdolva átlapozni a megviselt dalost pár kedves nótánál megállva, majd becsukni, és visszaakasztani az egyent a helyére. Felcsatlakozni a hagyományőrzős évfolyam meetingre, tervezgetni a szakestélyeket és az elmaradt programokat arra az esetre, ha engedélyezve lennének a rendezvények, és gondolkodni, hogyan rázhatnánk fel a társaságot és a keresztelő nélkül maradt pogányságot.”

Melyik elhalasztott szakestélyt várod a legjobban, és miért azt?

„Tulajdonképpen az elején a Firmám Gyűrű-és Kupaavató Szakestélyét vártam a legjobban, pedig le lett mondva kétszer is. Most már a sajátomat várom, még mindig remélve, hogy nem hiába, mint az övét. Bár jobban belegondolva a keresztelőt várom a legjobban, nemcsak a hangulata és a tény miatt, hogy keresztelnék, hanem mert akárhonnan nézzük, ez az egyik legfontosabb és legnagyobb jelentőséggel bíró szakestély egy keresztelt hallgató életében, ami csak nálunk körülbelül 40 pogány életéből maradt ki.”

Fitos Martin a. HenrIqUe A szemtelenszépLEGÉNY, avagy taft hátas! (Dunaújváros – Gazdálkodási és menedzsment alapszakon végzett hallgató)

Hogyan éled meg a hagyományőrző rendezvények hiányát?

„Őszintén? K…va szarul. Ahogy azt gondolom tudod, nagyjából minden hagyományőrző rendezvényen igyekeztem ott lenni, több ízben hoztam létre addig nem létező eseményeket, hiszen ennyire a szívemen viselem ezt az egész Selmecesdit, és ennyire élvezem, szeretem csinálni. Azon kevés dolgok közé tartozik az életemben, amit sose teherként éltem meg (ha csinálni kellett valamit), hanem örömmel tettem, örömömet leltem benne. Összegezve yes, nagyon rosszul érint ez engem, és pokolian hiányzik, hogy felcsendüljön a „Sza-sza-sza” egy sötét teremben. Úgy gondolom, hogy utódintézmény hallgatójaként sokkal üresebb lett az élete mind a négy testvérváros diákjainak. Nekem az volt a tervem, hogy amint Miskolcra kerülök, az összes szaknak végig járom a szakestélyét. Bosszantó, hogy nem tudom ezt megtenni…”

Szerinted hogyan hat a korlátozás a hagyományőrzésre?

„Degradálóan. Elkeserítő, hogy ha jól tudom egyedüliként a miskolci bölcsészek tartottak keresztelőt 2020-ban, mindenhol máshol elmaradt az újdonsült hallgatók “beavatása”. Remélem, hogy idén már lehet tartani keresztelőket, mert ha nem, akkor itt súlyos gondok lesznek, komplett évfolyamok maradnak ki ebből, es úgy gondolom, hogy jelentősen meg fog csappanni a létszámunk, ha a már megkereszteltek végeznek, az aktívak pedig nem válnak részévé ennek az egésznek. Őszintén úgy gondolom, hogy veszélyben van elődeink öröksége, és valahol tiszteletre méltó, hogy nem a szabályok semmibe vételével igyekszünk áthidalni ezt, hanem különböző online kezdeményezések vannak, de közel sem olyan. Nyilván. Ezt át kell élni.”

Englert Evelin Szilvia a. Porcelány virágszál
(Dunaújváros – Gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató)

Mi hiányzik legjobban a hagyományőrzésből a vírushelyzet alatt?

„Leginkább a közösség, a szakestélyek és a nóták hiányoznak. Nagyon rossz, hogy most jelenleg semmi sincs és így Kohlenként nem tudtam azokat az eseményeket átélni, mint az előző évfolyamok.”

Ha lehetne milyen hagyományőrző rendezvényre mennél legszívesebben és miért?

„Leginkább egy szakestélyre. Nekem mindig is tetszett, hogy komolyabb a hangvétele, mint a többinek. Ha szakestélyek közül választani kéne akkor viszont bALEK keresztelőre mennék szívesen, mivel olyanon még sose voltam, kivéve amikor én voltam, akit megkereszteltek.”

Réti Norbert a. Konfi avagy a Pusztító őszinteség
(Székesfehérvár – Földmérő és Földrendező Mérnök alapszakos hallgató)

Hogyan oldottátok meg a bALEK okításokat a korlátozások alatt?

„Először is szeretnék bemutatkozni, nevem Réti Norbert a. Konfi avagy a Pusztító őszinteség, Geodéta Hagyományköri Bizottsági tag. Az oktatások nálunk kicsit máshogy néznek ki, de pont ez a szép a városok között, hogy az alapja ugyan az, de van bennük egy kis változatosság. Alapjában véve nálunk 4 alkalom okítás van és 4 hét alatt további 4 alkalom Tanszék. Előre számítottunk arra, hogy a Covid19 közbe fog szólni, így hetente 2 darab okítást tartottunk, utána az egyik balekjelölt Covidos lett, és jómagam is kontakt személy lettem, így a behozott 2 hét, itt rögtön ki is esett mert az elsősök évfolyama 2 hétre haza lett küldve. Oktatások helyszíne eddig a kollégium Márványterme volt, de mivel vendéget nem lehetett fogadni, így másik helyszínen oldottuk meg. Tanszékek kocsmákban voltak megtartva, bár első alkalommal féltünk mert a kollégiumi vezetőség kijelentette, hogy senki nem mehet kocsmába, de sarkunra állva, hátunkat tartva mégis sikeresen lezajlott a 4 hét Tanszékezés. Kis kitekintés: Az okításokon vendég előadók (Veteránok) okítanak az elsőt kivéve amit az aktuális Valbiz tart. Itt ppt formájában csak tanulnak, később Tanszékek alatt kérdezzük ki őket és kapják meg feladataikat.”

Szerinted milyen negatív hatásai vannak a vírusnak a hagyományőrzésre?

„Egy szó, rengeteg. Egy teljes évfolyam nem tudott szakestélyeket szervezni, ami nagy élménykihagyást jelent, mert nálunk csak Firma tölthet be Tisztséget. A Valétálás elmaradt, az még várat magára, és a következő évfolyam se biztos mikor Valétál. Legnagyobb és legszebb Szakestélyünk is elmaradt, ami a méltán híres Hagyományőrző Szakestély. Egyrészt azért borzalmas mert itt próbáljuk a régi feljegyzésehez mérten levezetni a szakestélyt úgy ahogy régen zajlódhatott továbbá itt történik meg a Valéta Elnök tisztségátadója is. Elmaradt a Selmeci Túra is, pedig a legszebb Selmec, a havas Selmec, és nálunk ez az időpont mondhatni kuriózum volt. A szociális kapcsolatok is gyengültek. Láttam próbálkozásokat online szakestélyekre, de őszintén bevallom, nem látom sok értelmét, hogy a laptopomnak nótázzak és többedmagam fogyasszak alkoholt közben. Nem tudom mikor fog ez a helyzet enyhülni, de lesz mit bepótolni akár a nyáron, akár jövő tanévben. Legjobban a Keresztelő Szakestély elmaradását tartom a legnagyobb szívfájdalmamnak, hogy egy Firma első nagy lépése szerintem a keresztelés és itt szeretném megragadni a pillanatot: Szeretettel küldök egy EKS-et keresztgyermek jelöltjeimnek!”

Az interjúk során rájöttem, hogy lehet nagyobb hatása van a vírusnak a hagyományőrzésre, mint azt először gondoltuk. Vannak problémák, amik továbbra is aggasztóak és a megoldásuk egyelőre bizonytalan. Viszont, ha jobban belegondolok most is tudom, hogy az ismerőseim és barátaim hogyan töltik az idejüket, mi foglalkoztatja őket. Mert attól, hogy fizikálisan távol vagyunk egymástól, még törődünk a másikkal és számíthatunk egymásra. Ez különösen igaz a hagyományőrzésre. Sopron, Miskolc, Dunaújváros és Székesfehérvár mindig is az ország egymástól távol eső pontjain voltak, de a távolság ellenére sohasem hagyták veszni a Selmeci szellemet. A századok során egymást érték a nehézségek és az akadályok, de egyik sem volt akkora, ami kifogott volna a leleményes Selmeci diákokon. A vírushelyzet is egy elénk gördített akadály, aminek a negatív hatásait együtt sikerülni fog legyőzni. Remélem mihamarabb lesz alkalmunk úgy köszönteni egymást élőszóban is, hogy „Jó Szerencsét!”.

a. Istenem, Dzs’lo megint eltűnt


Szereksztőségi kommentár:
A selmeci diákok mindig kreatívak voltak, ha valamilyen váratlan vagy problémás szituációt kellett megoldani, ez most is több helyen megmutatkozott. Óvakodjunk viszont attól, hogy egy interneten megvalósuló eseményt szakestélynek hívjunk. Szerencsére hagyományainkon belül kb. mindenre van megoldás, így online czéczónak vagy online nedvesetnek (vagy csak simán online összeröffenésnek, stb.) nyugodtan nevezhetőek ezek a hiányt pótolni igyekező rendezvények komolyságuktól függően. A szakestély, a maga varázslatos és titokzatos világával maradjon meg úgy, hogy azt együtt közösen ünnepelve tudjuk átélni személyes jelenléttel.

Már 50 éve: újra walden

Ötven éve történt: Szavazás a waldenre (A walden mozgalom). Egyetemünkön (Sopron) a waldenért való mozgalom 1970 kora őszével vette kezdetét.

Az erdőmérnök hallgatók (1968-1973-as) évfolyama, azon belül egy féltucat fő, és néhány faipari mérnök hallgató egyre gyakrabban vetette fel a gondolatot: „Jó lenne, ha ismét waldenje lehetne a hallgatóknak!” A hallgatók mellé állt Tamás László a Libella adjunktus, aki több vonakodó vezetőt is meggyőzött a hallgatók igaz ügyéről. Béldi Ferenc rektorhelyettes, a szürke eminenciás pedig utat tört a nagybetűs Párt és a minsztériumok felé, de kezdetben nem a waldent támogatta!

1971 tavasza-nyara magával hozta az áttörést. A budapesti Vadászati Világkiállításra (VVK-ra) készült az ország. Arról is érkeztek hírek, hogy ebben egyetemünk és hallgatóink is szerepet kaphatnak. Néhányan javaslatot tettek „ajánljuk fel a waldent a VVK-nak mint egyenruhát” Először az Erdőmérnöki Kar, majd az egyetemi vezetés elé került a walden ügye. Végül a minisztérium döntött. Két előre legyártott „egyenruha” közül lehetett választani.



Honvéd-erdész egyenruhája vagy waldenje legyen a soproni egyetemistáknak?

A walden szavazás demokratikus volt, azon több százan vettek részt. A szavazásra óriási érdeklődés mellett 1971. március 10-én került sor a KISZ-házban, ma Ifjúsági Ház. Itt 99,9 %-ban győzött a walden! A waldent pedig a VVK tette ismertté ország-világ előtt, 234 hallgató viselte és dolgozott benne, nagy megbecsülést szerezve az Alma Maternek. 2021 nehéz esztendejében 50 éve már, hogy hallgatóink „egyenruhája”, erdész és faipari mérnök hallgatóké egyaránt a szép walden. Viselői már messziről hirdetik: Mi a Soproni Egyetem polgárai vagyunk, a selmeci-soproni diákhagyományok hű őrzője, éltetője és átadója. Emlékezzünk és emlékeztessünk! Köszönjük Firmáink, Senior batátaink!

Sarkady Sándor a. Narrátor

A waldenről a soproni híradóban

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Mi az a titkos § 11.? Miért jelent meg a selmeci diákhagyományokban?

9+1 pont a selmeci diákhagyományok másolásáról

Ziegenhainer, a selmeci sétapálca

Ki is valójában Tóbiás?

Beköszönő

A Kőhattyú szerkesztősége mind a négy testvérvárosból fogad lelkes szerkesztőket. Csapatunk a tavalyi évben is bővült, örömmel osztjuk meg legújabb tagunk korábbi beköszönő írását weboldalunkon is.

Beköszönő

A Kőhattyú rendszeres olvasói, ez esetben hallgatói furán csengő baritonomat már biztosan hallották, hiszen a Tempus hangoskönyv fejezeteinek túlnyomó többségét nekem volt szerencsém felolvasni egy kicsit szerepzavaros napközis tanár hanghordozásában. Őszintén megvallva, nagyon régen megakartam már írni ezt a cikket, karcolatot, tárcát, krokit, novellát, elmélkedést vagy akármit. Azonban most itt ülök a monitor előtt és egy árva szó sem jut eszembe. Üres vagyok mint egy Kőbányai sörös palack egy jól sikerült szakestély után. Várnám Kleio csókját, vagy legalább egy apró cseppjét a múzsa ihletének, esetleg Athénét, hogy fényt hozzon, de nem történik semmi, csupán kusza és zavart szóképek törnek elő zagyva 61 centiméter átmérőjű fejemből, lámpagyárban dolgozó görög istennőkről és régi P.Mobil számokról. Ha az életem egy film volna, biztosan vagy Sinkó László, vagy Latinovits Zoltán narrálná azt, béke poraikra. Bármelyikük is volna ezen hálátlan szerep viselője, biztosan most azt mondanák, szinte foghegyről, flegmán odavetve: -Állj, állj. Ez így hülyeség! Kezdjük az elejéről. Nos, én meg nem tiltakoznék.

Mint ez már az expozícióban kiderült, nagy a fejem, bár ezzel most már haskörfogatom is arányosan növekedett, így fizimiskám kevéssé aránytalan, mint inkább komikus, amolyan joviális kisvárosi jegyzőére hajaz a XX. század elejéről, valahonnan Hajdú-Bihar Megyéből. Ilyen ha az ember hozzászokik a kényelmes kispolgári élethez, és a fiatal házasok kedvesen szürke mindennapjaihoz, valamint a kedves felesége kiváló főztjéhez, mindezt a főváros szürke tengerében megélve. Ezen életformát azonban csak hat éve művelem, bár az élet minden hitvány nyárspolgár évért megjutalmazott plusz tíz testtömeg kilógrammal, amely nem kívánt éves prémiumokat szívesen lovagkeresztekre cserélném értékegyeztetéssel, név és cím a szerkesztőségben.

Mielőtt setét pogányként a “rongy filiszter élet” beszippantott volna, sok mindent láttam és tettem. Az új évezred elején katonának, majd jól kereső őrkutyának álltam, és ahogy az igen sután fordított NAVY SEAL eskü is mondja egy egészen hiteles amerikai akciófilmben: “Körbeutaztam a világot, sok embert megismertem, láttam k*ró bálnákat, meg egy thaiföldi férfit akinek fából volt a farka.” Persze ha irodalmibb akarnék lenni, akkor a Ballada a senki fiáról-ból idéznék, de ami késik nem múlik, mint ahogy sem Afganisztán, sem Irak, de még Nigéria sem múlt el nyomtalanul lelkem “feslett bársonyáról”. A fegyverrel a kézben és a hazától távol eltöltött majdnem egy (lőpor, vér, égett haj és hús, valamint ürülék szagú) évtized és egy majdnem végzetes “munkahelyi baleset” után, még mindig juhászkutyaként, de már nagyvállalati környezetben kezdtem ténykedni, tény és való, hogy kevesebb pénzért, de nem közvetlen életveszélyben. A fent említett zsíros kispolgári életem ekkor kezdődött el.

Teltek az évek, majd megismertem az első egyetlen nőt anyámon kívül, aki elfogad és olyannak szeret amilyennek a Jóisten megteremtett, így mivel ezen impulzus “a húszon túl és a harminchoz közel” ért, gyorsan feleségül is vettem a drága nőt, ami eleddig életem legjobb döntésének bizonyult. Mivel víg bruschok vagyunk nagy részben, itt kellett volna hódításaimról és egyéb ügyeimről szólni, azonban a Tempus folt nem csak az ember kezét, de a száját is köti így legyen elég annyi, hogy “Már öreg bika vagyok, több szarvat is elhullajtottam…”. Mindezek mellett Drága Feleségem sem szeretném felzaklatni, amely állapot neki magas pulzusszámmal, nekem pedig nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel, valamint vacsora és egyéb kedvezmények megvonásokkal is járna.

Bár egy főiskolán már túl vagyok és azt el is végeztem, azonban mivel a tanulás a legjobb befektetés, illetve kezdem unni a vállalati komondor szerepet, így amint lehetőségem adódott, beíratkoztam a Miskolci Egyetemre, mivel az állam és jogtudományok és a Selmeci Hagyományok metszet azon a bizonyos Venn-diagrammon csak ebben az intézményben volt meg. Most pedig itt állok, lassan Krisztusi korban az olvasók előtt, a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Kar történetének egyik legöregebb balekja, pontosabban most már kohlenbrennerjeként.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy miről is fogok itt írni. Őszintén megvallva fogalmam sincs, bár “jutott eszembe számtalan Szebbnél-szebb gondolat”, azonban első pár írásomban a Selmeci Hagyományok számomra adott értékeiről, gondolatairól és azok megéléséről szeretnék értekezni, ezáltal bemutatva az általam megélt bursch életforma szépségeit nem csak a műértő hagyományőrzőknek, de az egyszeri érdeklődőknek is.

Jó Szerencsét!

Maradok Tisztelettel:
Bástya

Dzseki bácsi törzshelye, a Rókalyuk

Dzseki bácsi legendás figurája volt a soproni diákéletnek. A róla szóló anekdoták a selmeci diákélet humoros és bohém ízét hozták vissza még nekem is, hiszen ennyi évtized után, a mai korban sem merült feledésbe szinte misztikus személye. Életéről itt olvashattok bővebben, most csak egy rövid történetet írok le nektek.

A bezárt Rókalyuk étterem a Várkerületen

Már elsősként is szerettem meglátogatni és felkeresni azokat a nevezetes helyeket, amelyek valamilyen szempontból fontosak vagy jegyzettek hagyományaink történetében. A Rókalyuk söröző is ilyen volt, hiszen az elmondások alapján ez volt Dzseki bácsi törzshelye. Korommal az arcomon (keresztelő után a díszbalek és bárki, aki fenntartotta az arcán balekbálig, oklevelet és egy tálca sört kapott, szóval naná, hogy bevállaltam 😀 ) léptem be a Várkerület impozáns éttermébe és helyet foglaltam emlékeim szerint az alsó helyiségben. A pincérnő megdöbbenve nézett rám, mikor kihozta az étlapot és érdeklődött, hogy elmúltam-e már 18 éves. Miután biztosítottam arról, hogy igen, elfogyasztottam egy disznótoros finomságot lila párolt káposztával és egy korsónyi hideg és habos sörrel.

Érdeklődtem afelől, hogy tudnak-e valamit Dzseki bácsiról, de sajnos nem hallottak őróla, mindenesetre én így is elégedetten távoztam a sörözőből, hogy ott ettem és ittam egy jót, ahol régen az öreg is mulathatott. Vagy mégse? A Sopronanno és más források leírásából feltűnt, hogy a Rókalyuk címét nem a Várkerületen említik. Hamar kiderült, hogy ez a Rókalyuk, nem az a Rókalyuk (helyváltó kocsmákról már írtunk itt). A régi Rókalyuk épülete mai címen a Hátsókapu u. 4. szám alatt található, amiben én fogyasztottam pedig egy pár méterrel odébb lévő vendéglátóhely volt a Várkerületen. Az ajánlott Sopronnanno cikkből az is kiderül, hogy miért hívták Rókalyuknak:

“1782-ben Zoller Ferenc órás megvásárolta a várostól a Caesar-ház melletti telket, melyen – ma Hátsókapu u. 4.- felépített házát Semproniusról, a római város elképzelt alapítójáról nevezte el. Ebben a házban nyílt meg 1823-ban a Rókalyuk vendéglő, mely nevét onnan kapta, hogy a ház mögötti várfalnál volt egy rókacsalád búvóhelye, melyet egyébként a szomszédos Caesar-házban élő Mártony-gyerekek fedeztek fel. A legendák szerint mikor Petőfi Sándor Sopronban katonáskodott, többször megfordult a Rókalyukban.”
(Sopronanno.hu)

Tanszékeken én más történetet hallottam a név eredetére, ami valami olyasmiről szólt, hogy az illemhely vagy annak hiánya miatt büdös volt a söröző, de valószínűleg az egy rosszul örökített infó volt, hiszen ez elég kulturált hely lehetett Dzseki bácsi idejében és a fentebb idézett magyarázat inkább tűnik valósnak.

Azt, hogy a két Rókalyuk söröző között a névazanosságon és azonkívül, hogy azonos környéken nyitottak mi a közös nem tudom, de sajnos jelenleg a régi és az “új” helyen álló hely sem látogatható. Az “új” már régóta úgy néz ki, mint ami bezárt, a régi helyen lévő épületben pedig egy iroda bérel helyet. Itt is egy fotó róla:

A régi Rókalyuk söröző most

képek az új Rókalyuk sörözőről: etterem.hu

kREDitvadász

Kiadtuk a Tempus zsebkönyvet

2020-ban a Kőhattyú egy meglepetéssel, egy különleges Tempus kiadással készült a selmeci hagyományőrzők számára.

Többen is érdeklődtek nálunk a Tempus iránt. Eredetileg nem gondoltunk arra, hogy kiadjuk, de aztán jött egy ötlet saját tapasztalat alapján: milyen jó lenne, ha bárhol lehetne olvasni ezt a könyvet!
Unalmas sorbanálláskor, vonatozás vagy buszozás alatt, hiszen a papírnak, a könyvnek mindig is meg fog maradni a maga varázsa, csak ugye kicsit körülményes a cipelése, ha nincs nálunk táska.

Innen jött az ötlet, hogy adjuk ki zsebkönyv formátumban, ezt a hagyományőrzők világában méltán híres írását Ruzsinszky Lászlónak, így bárhova egyszerűen magunkkal tudjuk vinni. Szerettünk volna a praktikus hordozhatóság mellett más apróságokra is figyelmet fordítani, hogy egy igazán különleges anyag kerüljön ki a kezünk közül. Ezért olyan változat született, amely több Tempus kiadás szövegváltozatainak átnézése után (főleg a szerzői kiadást alapul véve) igyekszik a leghűebben visszaadni az író közölnivalóját. Több kihagyott mondatot vagy elgépelést is sikerült így javítani, észrevenni.

Ezen felül egy nagyobb szómagyarázatot tartalmazó rész is helyet kapott a könyvben, hogy olyan helyszíneket (nem soproniaknak ez főleg érdekes lehet), szokásokat, eseményeket, fogalmakat is kifejthessünk, amelyek nincsenek a kalsszikus balekoktudnivalók hasábjain, de megértésük nagyban hozzájárul a mű értelmezéséhez.

A zsebkönyv előrendelése nagy siker volt, reméljük, hogy szívesen forgatjátok majd lapjait! 🙂

selmeci diákok csapata unescp rendezvényen

A pünkösd méltó bepótlása – Szentendre szeptemberben

Ahogyan 2014 óta megszokhatták azok, akik pünkösdkor a szentendrei skanzenbe látogatnak, az ott szervezett UNESCO-s rendezvényen ez évben is találkozhattak a selmeczi diákokkal. Az idei rendezvény különlegessége azonban abban rejlik, hogy a járványügyi helyzet miatt sajnálatos módon pünkösd idején nem volt lehetőség az Örökség Ünnep megtartására, így rendhagyó módon a szokásos szeptemberi rendezvény került megtartásra a skanzenben.

Természetesen a selmeczi diákság, mint hagyományaink őrzői az elmúlt évekhez hasonló létszámban képviseltette magát, 11 fővel és jó néhány egy-egy napra kilátogató vendéggel vettünk részt a Kulturális Örökség Napjain, 2020. szeptember 19-én és 20-án. Mint minden évben, most is kaptunk egy standot, melyre legkedvesebb korsóinktól kezdve, ereklyének számító félévszázados daloskönyveinken át a selmeci tarokk pakliig mindent kiállítottunk, amit csak lehetett. Így hát bőven volt mit megcsodálnia a látogatóknak, akik a vírushelyzet ellenére is szép számban érkeztek a skanzenbe és akiket a kis tábla, melyre felírtuk, hogy kérjenek tőlünk nótát könnyen odacsalt hozzánk. A tavalyi évhez hasonlóan, kedves magyarszombatfai fazekasmester barátunk elkészítette delegációnk korsóját (valamint, megkaptuk tőle a tavalyi korsót), ezáltal erősítve tovább a közösségek közötti barátságot, csak úgy, ahogyan a tápéi gyékényszövőkkel ápolt jó viszonynak köszönhetően – természetesen megfelelő ellenszolgáltatás alias nótázás fejében – csatlakozott hozzánk egy kis, gyékényből szőtt ichtyosaurus is. Emellett új módját találtuk meg annak, hogy hogyan juthatna el a nótaszó a skanzen még több szegletébe, ugyanis a Nemzeti Jegyzékre frissen felkerült lipicai lótenyésztők szekerén nótázva jártuk be a kiállítás nagy részét, ez pedig, bár nem meglepő, de felejthetetlen élmény volt. Pünkösdkor ismétlés következik és bár véges létszámban vehetünk részt, látogatóként is sok szeretettel látunk majd minden nótázni vágyó burschot aki ellátogatna a skanzenbe, hogy egy igazán egyedi élményben legyen része.

Vivat Selmecz! Vivat UNESCO!
(Korábbi beszámolót itt olvashattok még a rendezvényről.)


a. Aurea Mediocritas

Védett: Meglátogattak minket a Montanuniversität Leoben (Leobeni Bánya- és Kohóipari Egyetem) diákjai

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

kishordó

Mi lesz veled, Kishordó?

Már régóta hallani pletykákat a Kishordóról, aminek bezárásáról mi is posztoltunk képet körülbelül egy éve. Mi történt? Mi vezetett a bezáráshoz és vajon ehetünk-e valamikor újra „kis babot” vagy megpróbálkozhatunk-e újra a 101 kisfröccsel? Ezekre a kérdésekre kereste szerkesztőségünk a választ az egyetlen hiteles forrásnál, magánál Lénárd bácsinál.


Egy kötetlen beszélgetés keretében érdeklődtem arról, hogy miként is alakult a Kishordó és Czupy Lénárd közös története egészen napjainkig.

Majdnem 30 éve kezdődött

Aki kicsit jobban ismeri a borozó történetét, tudja, hogy Lénárd bácsi kezdetben a Cézár pincében dolgozott, majd többedmagával a rendszerváltozás környékén üzemeltetni is szerették volna a helyet, de azt akkor az ehhez szükséges rendkívül magas anyagi elvárások végül nem tették lehetővé. Lénárd bácsi így a Cézár pincéből már korábban megvásárolt berendezésekkel együtt elhagyta a helyet és később saját házuk alagsorában megnyitotta a Kishordó borozót. A borozó kialakításában családja segítette, akikkel a kezdetekkor még a háborúban a pincébe került törmelék kihordását is meg kellett oldani.

Az akkori szabályozások alapján borozót nyitni csak akkor lehetett, ha valamilyen élelmet is felszolgáltak. Hidegtálakat, gulyást is lehetett kapni, a babgulyás később került a menüre. Végül a különféle hivatalokkal való sokszor idegőrlő egyeztetések után sikerült az összes engedélyt beszerezni, és a borozó hamarosan a diákok egyik kedvenc helye lett. Bálok alkalmával volt, hogy az RK lépcsőtől a bejáratig állt a sor. A selmeci hagyományok miatt egy új étel, a korhelyleves is megjelent az “időszakos” kínálatban. Lénárd bácsit felkérték egyébként főzni már több rendezvényre is (pl. balekhét).

A vendéglátásban Lénárd bácsiék évfolyamában is magas szintű elvárások voltak, olyan felkészültnek kellett lenni, ami akár egy szakácstól is elvárható volt. Különféle sültek és ínyenc fogások is az asztalra kerültek (egyben sült malac, medvehagymás palacsinta stb.), ezeket jóízűen fogyasztották a végzésüket ünneplő egyetemisták is.

Ez történt

A selmeci diákhagyományok és a diákélet elválaszthatatlan a helytől. (Tanszék és szakestély is volt itt, valamint beszélgető- és gyülekezőhely volt, egy közösségi tér.) Lénárd bácsi büszkén mutatta a sok fényképet, korsót, levelet és emléktárgyat, amit a különféle alkalmakkor kapott a diákoktól főként Sopronból, de akadt a többi testvérvárosból is. Bár több mint másfél éve valóban megbetegedett (már meggyógyult), de a végső bezárást nem ezzel indokolta. Sajnos a változó társadalmi és szórakozási, közösségi szokások miatt a forgalom jelentősen csökkent. Volt, hogy egy nap alatt egy vendég sem tért be, egy vendéglátóhelynek pedig álltában is vannak költségei. A finom készételek és alapanyagok is meghatározott lejárati idővel rendelkeznek, aminek leteltével a beleölt  munka és költség is veszendőbe megy, ezt megtapasztalni is rossz volt. Idővel a törzsvendégek is kihaltak, a diákok is ritkábban jártak (érdekesség, hogy a SMAFC néhány tagjának is kedves helye volt ez), a ”melósok” pedig a cigi mellé már a trafikban veszik meg az italt, ezért már nem volt, ami fenntartsa a helyet ebben a formában.


Lénárd bácsi szerint a folyamat olyan 8-10 éve vált erőteljesen láthatóvá, és ha ételt nem kínált volna, valószínűleg már 6 éve le kellett volna húznia a rolót. Sajnálja, kedve lenne csinálni, de így egyrészt nem éri meg, másrészt, bár felesége is rengeteget segített a munkában, kicsit bele is fáradtak.

Érdekesség, hogy a táblán is megörökített és a balektudnivalókban is szereplő cím:  ,,A SOPRONI EGYETEM TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZETE” nem csak egy légből kapott dolog, hanem egy kedves és humoros gesztus a diákoktól és magától az egyetem akkori vezetőségétől, amit rektori aláírással oklevél és tábla is igazol. Egy időben sok tanár jött le ide diákokkal vagy kollégákkal beszélgetni, nem az alkoholfogyasztás, hanem a hely szociális funkciója miatt. Nem egyszer még órát is tartottak diavetítéssel. (Lénárd bácsi meg is mutatta a diavetítő vászon kampójának helyét a falon.) Gyakran tanultak itt hallgatók, akik bár sokat nem fogyasztottak a jegyzetek bújása közben, de ő mégsem zavarta el ezeket a diákokat, mert tudta, hogy kevés hely van, ahol normálisan össze lehet ülni tanulni.

A jövőt illetően most főleg a vírus miatt a helyzet amúgy is sok helyen kérdéses, itt ez már csak rátett egy lapáttal. Talán nem is az utolsó csepp, hanem már azon is túli volt. Pár érdeklődő volt a helyre, de egyelőre még nincs bérlő. Ameddig nincs, addig magát a helyiséget ki lehet bérelni rendezvényre, de a teljes körű újranyitásra nem látni esélyt.

Nagyon röviden ennyi volt beszélgetésünk összefoglalása, reméljük nektek is sok jó beszélgetés és mulatság emléke fűződik ehhez a valóban ízig-vérig diákkocsmához, mely az utolsó volt a maga nemében, Sopronban.

Íme egy rövid videó a. Szabadúszó Lélekbúvártól, aki az egyik soproni SDN alkalmával készített néhány felvételt a helyről (0:51 – 1:02):

És hogy miért jártak keveset a diákok a Kishordóba az utóbbi időben?

Sajnos társadalmunkban és az emberekkel való személyes kapcsolatainkban a jelenlegi változások nem annak a kocsmakultúrának kedveznek, ami a szemtől-szembe beszélgetésekről szól. Észrevétlenül elszigetelődünk kollégiumi szobánkba, ahonnan nehezen mozdulunk ki, inkább csak este megyünk valamelyik szórakozóhelyre (vagy tanszékre és szakestélyre). Ha ki is mozdulunk, már inkább a kávézók, cukrászdák és sörözők felé vesszük az irányt, ami persze lehet egy jó alternatíva, de ez azzal jár, hogy a Kishordóhoz hasonló helyek eltűnnek. Természetesen az okok ennél összetettebbek, nem is vállalkozunk a teljes felsorolásra és mindig akadnak dicséretes kivételek is!

Köszönöm Lénárd bácsinak a rám szánt idejét és a történeteket!

– kREDitvadász

borítókép: Google street view
cikk további képei: Kőhattyú

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

9+1 pont a selmeci diákhagyományok másolásáról

Ziegenhainer, a selmeci sétapálca

Mi az a titkos § 11.? Miért jelent meg a selmeci diákhagyományokban?

schmauser

Ez a Schmauser nem az a Schmauser?

Aki Sopronban volt diák, nagy valószínűséggel járt a Schmauser sörözőben. Az utóbbi időben valamilyen érdekes megfontolás mentén a patinás nevet lecserélték a hely fonetikusan írt becenevére, a “Smau”-ra, de szerencsére nem csak ez a változás történt, hanem egy nagy kertrésszel is bővült. Tanszékek és kisebb társasági összeröffenések szintén szoktak itt lenni (bár már nem kimondottan diákkocsma), melyet egyik nótánk is megemlít, de a dal lehet, hogy mégsem erről a helyről szól?

Nótáink között kettő soproni vendéglátóhely jelenik meg név szerint: a Schmauser és a Perkovátz. A Schmauser kedvelt helye lehetett a régi diákoknak, gyakran járhattak ide, nem véletlenül került be ilyen formán a kollektív emlékezésbe. Selmeci hagyományok tekintetében szakestélyt biztosan tartottak itt, ahogy steingrubeni disznótort is. Ez volt a magyaros hangulatú társaság “községháza”, nagyon kedvelhették. Hitelre lehetett inni és általában bort fogyasztottak. Története során több neve ismert napjainkig: Sass Lajos Rákóczi vendéglője, Schmauser Lajos Rákóczi vendéglője, Kossuth vendéglő, Schmauser söröző, Smau.

Brennbergi önkéntes tűzoltók vigyázz!
Arccal az Schmauser, seggel az Perkovátz!
Spricnit felcsinálni! Hárman a létrára!
Állj, sok! Fele vissza! Nóta indulj: ein, zwei…

Brennbergi nóta

Régi fotókat nézegetve feltűnő volt, hogy a Schmauser épületének képe köszönőviszonyban sincs a mai állapottal. Először arra gondoltam, hogy ez egy átépítésnek köszönhető (ahogy a Perkovátz-ház esetében is történt), de nem erről volt szó. A második világháborúban megsérült épületből a tulajdonos székhelyét a Kossuth utcába tette át, ahol a mai napig megtalálható. Tehát a régi fotókon szereplő épület nem a mostani “Smau” helyén állt, és még ma is megtekinthető a József Attila és az Újlaki utca sarkán.

Schmauser vendéglő
A régi Schmauser

Sass Lajos “Rákóczi” vendéglője

A József Attila utca és az Újlaki utca sarkán ma is áll a képen látható épület, melyben a fotó készítésekor Sass Lajos vendéglője működött. Bár csak sejthetjük, talán lehet abban némi igazság, hogy a névválasztásban az utcában 1922-től az egykori Károly laktanya épületeibe költöztetett, később több alkalommal nevet váltó Magyar Királyi Rákóczi Ferenc Reáliskolai Nevelőintézet komoly szerepet játszhatott.

A sopronanno.hu oldalról tudtam meg a hely történetét, és már régóta tervben volt, hogy egyszer lencsevégre kapom az “eredeti” épületet, hogy ne csak Google Street View képem legyen róla. A sors olyan szerencsésen intézte, hogy mikor végre sikerült arra járnom, be tudtam ülni inni egy sört! Igen, a régi épületben újra működik egy vendéglátóipari egység, igaz, ez egy előkelő kávézó most Café Nana néven. Ilyen mázlira nem is számítottam! A hely alig pár hete nyitott, teljesen felújított, alapvetően kávékat és süteményeket kínálnak. Bár a sütiket nem kóstoltam, így is remek élmény volt ott kortyolnom az árpalevet, ahol közel 100 éve elődeink mulattak. Azt a kérdést pedig, hogy vajon a Brennbergi nóta elterjedésekor hova kellett seggel fordulni, nehéz eldönteni. Ezt a dalt nyomtatásban csak 1969-ben találjuk meg egy miskolci daloskönyvben (a 2019-es geós dalos jegyzete szerint), így lehet, hogy már a mostani épület felé kellett fordítani az ember szebbik felét.

Egészségünkre!


kREDitvadász

Felhasznált források:
Gál Péter József a. KVHzi: Selmeci-Soproni diákélet (2019)
Sopron anno weblapja
AZ ERDÉSZETI FELSŐOKTATÁS 200 ÉVE I. KÖTET Emlékkönyv Selmecbánya 1808 – Sopron 2008

9+1 pont a selmeci diákhagyományok másolásáról

Hagyománymásolás, hagyománytolvajlás témakörében előjött néhány visszatérő pont, melyeket érvként vagy kérdésként hoztak fel általában más intézmények diákjai, ezeket fejtjük ki pár mondatban. A cikkből a megfelelő részek nyugodtan kimásolhatóak, elküldhetőek olyan személyeknek, vagy olyan bejegyzésekhez, ahol ezek a témák felmerülnek hazai iskolák esetén.

1. A selmeci hagyományok is csupa utánzásról szólnak, akkor más miért ne utánozhatná ezt?

A selmeci diákhagyományok gyökerei több elemből alakultak ki. Selmecbánya egy igazi olvasztótégelye volt a különböző nemzetekből és tájegységekről érkező diákoknak, akik közösen vagy egymásra hatva alakították ki fokozatosan azt, ami hagyományaink gyökerét jelentette. Továbbá hatottak rá a céhes hagyományok, a bányász- és erdésztársadalom szokásvilága is (később pedig már rengeteg helyi elem és újonnan létrejött szokás a testvérvárosok egyes szakjain) és még megannyi kulturális tényező. Látható, hogy valóban több forrásból táplálkozik a selmeci hagyományok világa, de nem copy-paste módra fogtuk egy másik egyetem szokásrendszerét azok tiltakozása ellenére. Több évszázados szellemi örökségünk ez, ami még most is él.

2. Az egész selmeci diákhagyomány csak a burschenschaftok és a német diákszokások mintáját másolta le!

Nem a burschenschaftot vagy a német diákszokásokat utánoztunk, hanem nem melepő módon a nagyszámú német ajkú hallgatók hatására (Monarchián kívülről is érkeztek) konkrétan nálunk is alakult anno burschenschaft társaság (a Deutsche Gesellschaft zu Schemitz 1823-tól, majd a Verbindung Schacht 1858-tól).  Ez hatott az akkori és későbbi diákéletre is. Tehát mi nem másoltuk, hanem konkrétan volt nálunk burschenschaft mozgalom, ugyanúgy (illetve nem teljesen úgy) mint több európai egyetemen, német nyelvterületen.

3. A selmeci hagyományőrzők száma fogyatkozik, a hagyományterjesztést ezért kell különböző városokban végezni a szokások túléléséért.

A selmeci diákok száma a történelem során nagyon változó volt. Jelenleg négy városban 12 valétabizottság és több diáktrásaság mellett vagyunk jelen, (ez több száz aktív selmeci hagyományőrzőt jelent) ami egyáltalán nem kevés szám, sőt sokkal több ahhoz képest, ami például akkor volt, mikor 1920 körül újra kellett indítani az oktatást. Lehet, hogy vannak olyan szakok, helyek, ahol létszámunk nagyon kevés vagy csökkenő, de nem vagyunk olyan veszélyben, hogy hagyományaink örökre feledésbe merüljenek az utódintézmények mindegyikében! Ez az érvelés nem nyugszik valós alapokon. Költözéseket, politikai tiltást, oktatásbeli átszervezéseket is túléltünk, nekünk attól nem lesz jobb vagy több, ha Pesten, Győrben vagy más helyen utánoznak, másolnak.

Négy városban több száz hagyományőrző diák tanul minden évben, ami akár annál is több lehet, mint a Selmeci Akadémián az egykori összlétszám (fotó: Boon.hu)

4. De egykor nálatok végzett emberek terjesztik a selmeci hagyományokat máshol, akkor mi ezzel a baj?

Ez a tevékenység egyáltalán nem támogatott vagy engedélyezett! Már széles körben ismert erről a tevékenységről a hagyományőrzők véleménye. Szerencsére ez ritkán fordul elő, igaz, akkor viszont sok kárt okoz. Jelenleg ha valaki más helyeken önjáró módon terjeszti szokásrendszerünket kifejezett kérések és kritikák ellenére, az bármilyen felhatalmazás, konszenzus vagy megbízás nélkül teszi a hagyományőrző diákok részéről, amivel csak további feszültséget generál. Véleményünk erről a témáról régen és most is egyértelmű volt. Ezek a személyek lehet, hogy ott, ahol a terjesztést végzik, kiemelten vannak kezelve és körberajongják őket e tevékenységükért, de közben épp annak a közösségnek okoznak kárt, ahonnan származnak.

5. A selmeci diákhagyományok már nem köthetőek az utódintézményekhez, az minden magyar iskolához illik!

Egy élő, nem kihalt vagy bezárt intézményhez köthető diákhagyományt a képviselői akarata ellenére másolni és terjeszteni miért lenne helyes?  A selmeci diákhagyományok nem a magyar felsőoktatásban általánosan terjeszteni kívánt céllal jöttek létre, jelenleg sem ez a feladatuk. Ezt régen és most is kifejezésre juttattuk feketén-fehéren. Hagyományainknak az is egy plusz misztikumot kölcsönöz, hogy nem egy bárhol fellelhető szokásvilágról van szó. A felelősségünk (ha van), abban áll kifelé, hogy segítsük azokat, akiknek van, de elhalt, vagy nincs, de szeretnének saját diákszokásokat (ezt mi lehetőségeinkhez képest végezzük is). Aki jóindulattal fordul felénk ez ügyben és nem kiskapukat keres, hogy hagyományainkat másolhassa, azokat szívesen segítjük, ha tudjuk! A megoldásra törekvő szándékból kutattuk ki és tettük közzé például a Műegyetem több, mint 100 éves diákszokásait is. Ez inkább köthető ehhez az intézményhez, mint a tőlünk, tehát mástól átvett és kérések ellenére másolt szokásrendszer.

6. A középiskolás ballagók sem énekelhetnek Selmecről elterjedt dalokat és nem tűzhetnek fel szalagot?

Természetesen ez direkt a szélsőségek demagógiájára építkező gondolat, ami maximum lájkgyűjtésre jó, ilyet tudtunkkal senki soha nem mondott részünkről. Hagyományaink hatottak az egész magyarországi diákéletre, ez a kulturális csere és kölcsönhatás természetes jelensége. Nem ezzel van a baj. Nekünk azzal van problémánk, ha komplett szokásrendszerünket akarják lemásolni vagy már olyan mennyiségben és olyan elemeket tulajdonítanak el, melyek számunkra kiemelten fontosak, ránk jellemzőek, hazánkban egyértelműen velünk azonosíthatóak. Furcsának és teljes mértékben kerülendőnek tartjuk azt is, hogy önkényesen bizonyos hagyományainkat másoló körök más hazai intézményekben selmeci hagyományőrzőnek nevezzék magukat. Ezzel semmilyen tiszteletet nem tanúsítanak hagyományaink iránt, sőt ellenkezőleg.

Daloskönyvünk anyagát diákdalok tekintetében több, mint 96%-ban lemásolta a BME KJK egyik társasága

Felőlünk aztán vígan énekelheti bármelyik kisdiák a ,,Ballag már a vén diák”-ot és tűzheti fel szalagját, az meg pluszban jó, ha esetleg tudja, hogy honnan származnak ezeknek a szokásoknak a gyökerei és mely városokban vannak még jelen (hátha több kedvet kap így valamelyik intézményünkbe beiratkozni). Ha valaki meg nem biztos a dolgában, nyugodtan megkérdezhet minket is erről. Megtesszük a szükséges köröket és idővel válaszolunk. Hagyományainknak az is egy plusz titokzatosságot és vonzerőt ad, hogy nem egy bárhol fellelhető dologról van szó. Ezért is egyedülálló a maga nemében, ezt is szeretnénk megőrizni.

A középiskolás ballagás szokása is Selmecről terjedt el (fotó: Fortepan.hu)

7. De az utódintézményekben is egy csomó olyan hagyományőrző szak van, ami nem is volt Selmecen! Ezért ha az XY szak selmeci hagyományőrzést végezhet, akkor más miért ne tehetné ezt nem hagyományőrző intézményben?

Azt, hogy saját berkeinken belül miként határozzuk meg a hagyományőrzés menetét és ezek helyeit, az a mi belső döntésünk és folyamataink eredménye. Kérjük, hogy ne akarjanak ebbe kívülről beleszólni! Mi sem szólunk bele más egyedi szokással bíró diáktársaságok belügyeibe. Kérjük, hogy ezt tartsák tiszteletben és ne akarják nekünk előírni, hogy hol és miként akarjuk megélni saját hagyományainkat!

Az utódintézmények (vagy azok egyes leszármazott intézményei) valamilyen szervezeti egység formájában hazánkban négy olyan városban vannak jelen, ahol folyik selmeci hagyományőrzés. Ez a négy helyszín: Soproni Egyetem, Miskolci Egyetem, Dunaújvárosi Egyetem, Székesfehérvári GEO. Ezek a helyek az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékében is szerepelnek a selmeci diákhagyományok esetében. Öregdiákjaink természetesen saját köreikben is rendezhetnek hagyományőrző rendezvényeket (pl. szakestély) más városokban, amennyiben ez a tevékenység részben sem irányul a korábban említett hagyományterjesztés elősegítésére.

8. Ha jelenleg más intézményben tanulok vagy csak látom, hogy máshol jelen van a selmeci hagyománymásolás, mit tegyek?

Nem eszik forrón a kását! Ha például valaki szakestet szervez, de az teljesen mást jelent, mint nálunk (programokkal tűzdelt vacsora és játékos feladatok például), akkor azzal nincs teendő. Ha viszont egy komplett szakestély másolatot látsz, az már problémásabb. Beszélj udvariasan, segítő szándékkal a szervezőkkel és hívd fel a figyelmüket arra, hogy mi is a gond ezzel. Ha az ilyen programok szervezői kérdésekkel fordulnának hozzád, amiket nem tudsz megválaszolni, akkor bátran add meg elérhetőségeinket, készséggel írunk vissza a jóindulattal feltett és érdeklődő, a helyzet megoldására irányuló kérdésekre. Ezt a cikket egyébként főleg azért írtuk, hogy innen ki is másolhatsz szöveget az egyes pontoktól, használd nyugodtan!

Bárki tarthat szekest nevű rendezvényeket, ha azok nem a mi szakestélyeink másolására hajaznak. Ez sajnos egy rossz példa. Bár a GEO néhány éve sajnos az OE alá került, de ez sem jogosítja fel erre a tevékenységre az ottani többi szakot.

9. Rengeteg probléma van a selmeci hagyományokon belül, először inkább azzal kéne foglalkozni, csak azután mással!

Miért ne lehetne mindkettővel foglalkozni? Miért zárná ki egyik a másikat? Már a ’40-es években is megírták, hogy belső és külső problémákra is reagálni kell, mindkettő rossz hatással lehet ránk. Példával élve, ha egy nagy házon felújítás zajlik, azért még be lehet csukni a nyitva felejtett kaput, nehogy besurranjanak…

+1 pont

Dolgozunk egyébként társoldalunk (melyet ajánlunk a diákszokások iránt érdeklődőknek) tagjaival egy olyan magyar diákszokásokat bemutató kiadványon és daloskönyvön is, ami bátran használható lesz bármelyik oktatási intézmény diáksága körében. Ez a munka elég hosszadalmasnak ígérkezik, de mint látható, megoldási lehetőségeket, irányokat ajánlunk fel. A kiadványokkal szintén ahhoz kívánunk hozzájárulni, hogy a másolás helyett saját szokásokat erősítsenek majd meg, vagy segítségével sajátokat alakítsanak ki, ami egy igazi win-win helyzet lehetne. Mi is lehetünk példa arra, hogy miként lehet diákhagyományt, diákszokásokat kialakítani, de elsősorban egy oktatási intézmény diákságának a saját egyeteme múltját kell felderíteni, a lokális elemeket ajánlott előtérbe helyeznie vagy körültekintően egyedit létrehoznia. Az, hogy egy “ősi mentor rendszer” szerint működik a felsőbb- és alsóbb évesek közötti kapcsolat vagy az, hogy szervezettebb formában összeülünk szórakozni és megosztjuk egymással gondolatainkat és énekelünk, nem olyan dolgok, amiket kötelező selmeci hagyományok szinte már szolgai módon történő másolásával megvalósítani. A módszer és a szellemiség követése helyes út, elemeink, főleg egész hagyományunk másolása pedig kerülendő. (Az pedig már tényleg túlzás, hogy önkényesen selmeci hagyományőrzőnek nevezze magát egy kar bizonyos társasága!)

1. oldal / 5

JÓ SZERENCSÉT!


Adatvédelem - ÁSZF