selmeci hagyományok Archives

Tag: selmeci hagyományok (Page 1 of 4)

Mi lesz a soproni „KISZ-házzal”?

2022-05-11

Sok selmeci hagyományőrzőnek kedves emléke kapcsolódik a „KISZ-házhoz” (Egyetemi Ifjúsági Ház). Természetesen a névben található „KISZ” rövidítés nem valamilyen politikai irányvonalhoz kötődő szimpátiára utal napjainkban, hanem az épületen, mint ragadványnév később is megmaradt a rendszerváltozás után. A hallgatók világán kívül korábban az épület a város zenei és kulturális életében is jelentős szerepet játszott. Lehet, hogy hamarosan búcsút kell vennünk tőle? Ismerd meg a ház történetét cikkünkből!

A „KISZ-ház” építésének története

Az 1950-es évben politikai indíttatással országos szinten hívták életre a Dolgozó Ifjúság Szövetségét (DISZ), amely az 1956-os forradalom után átszerveződött. A szervezet Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) néven a DISZ utódszervezeteként működött és meghatározó szerepe lett a főiskola hallgatói életének szervezésében. A hallgatóság igénye ezekben az időkben a nélkülözött közösségi tér iránt egyre fokozódott. Nem tettek le ugyanis egy ifjúsági hely kialakításának gondolatáról, hiszen a boldog emlékű Ifjúsági Kör 1949. május 7-én feloszlatta magát és a köri székházat – a közösségi lét fontos székhelyét –, a főiskolások elvesztették.

1958 környékén számos alternatíva vetődött fel egy közösségi tér létrehozására. Zambó János dékán javaslata szerint egy romos ház saját erőből történő felújítása is ésszerű megoldás lehetett volna. Ez azonban nem volt kivitelezhető. Miközben alkalmas épületet kerestek, arra a gondolatra jutottak, hogy ezen épületek társadalmi munkában bontott anyagából, hallgatói összefogással felépülhetne az áhított művelődési ház. A költségekhez a hallgatóság három felvonásos színmű előadásának bevételével kívánt hozzájárulni.

A főiskolások kezdeményezésére és aktív részvételével, valamint a főiskola akkori igazgatóhelyettese, Gál János professzor támogatásával az 1958-as év elején elkezdődhetett az „egyetemi clubház” tervezése. A megalakított Építési Bizottság létrejöttét követően három hónappal kijelölte a klubház helyét, és gondoskodott a telek megszerzéséről is.

A kezdeményezést az egész erdész szakma, Sopron város és számos pártoló szervezet – a Soproni Sörgyár, a Vasöntöde, és még a magyar Honvédség is – magukénak érezte, így a diákság sokfelől kapott anyagi és egyéb támogatást, segítséget az építkezéshez. A megvalósításhoz anyagiakkal többek között a főiskola, a városi tanács, a Földművelésügyi Minisztérium Szakoktatosági Főigazgatósága, illetve Erdészeti Főigazgatósága, továbbá a Tanulmányi Erdőgazdaság járult hozzá. Az Országos Erdészeti Főigazgatóság (OEF) és az erdőgazdaságok anyagi támogatással is hozzájárultak az építkezéshez.
A főiskola vezetése ekkor fordult a Földművelésügyi Minisztérium Szakoktatósági Főigazgatóságához, akik a kérést azonnal fogadták, és biztosították az építkezés befejezéséhez szükséges anyagi fedezetet, valamint a Nehézipari Minisztériummal kötött tárcaközi megállapodás eredményeként a berendezéshez szükséges anyagi forrás is rendelkezésre állt. Az építéshez a városi vezetés és az Állami Tanulmányi Erdőgazdaság építőanyagot (homokot és követ) adott, de az anyagok kitermelését a hallgatóságnak önerőből kellett megoldania. A 100 m3 kő kitermelésében végül a Tatabányai Szénbányászati Tröszt segített. A kitermeléshez eszközöket biztosítottak, továbbá a szállítási feladatokat is részben vállalták. Fennakadások nehezítették e munkát, amiről szintén beszámolt az ifjúság. A megoldásra váró logisztikai, technikai problémák mellett néha az is előfordult, hogy az adott évfolyamról a munkára beosztott emberek nem jelentek meg az építkezésnél. Mindazonáltal az építkezés a nehézségek ellenére is haladt.

Az építkezéshez a városi tanács a Hunyadi utca – Béke út sarkán egy, a II. világháború bombázásaiban megsemmisült polgári ház helyén biztosított telket. Az épület tervezését a főiskola Építéstani Tanszékének három oktatója: Winkler Oszkár professzor, Strausz József adjunktus és Kubinszky Mihály tanársegéd végezték. A központi fűtés terveit a Faipari Géptani Tanszék készítette. Miután megkapták az építési engedélyt, Kubinszky Mihály építész, tanársegéd vezetésével megkezdődhetett a földszintes, L-alakú épület terveinek kivitelezése. Az építkezés koordinálását és részben a kivitelezés munkálatait is az Építésügyi Minisztárium Győr megyei Állami Építőipari Vállalat végezte. A munkából azonban a hallgatóság és a főiskola fiatal oktatói gárdájának szervezett csoportjai is kivették részüket. Strausz adjunktus úr „még a csákány nyelet is megfogta, és demonstrálta a fiataloknak, hogy a jó mérnök a csákánnyal is éppen úgy tud bánni, mint a ceruzával.”

A diákok abban bíztak, hogy a kivitelező vállalat 1958. november 7-re elkészül. A munkálatok előrehaladtával az ifjúság társadalmi munkában elsősorban az udvaron és az utcán visszamaradt törmelék eltávolításán dolgozott, amihez szállítójárművet ugyancsak a Tanulmányi Erdőgazdaság biztosított számukra. Eközben a homlokzaton az utolsó simításokat végezték a szakemberek; vakolták, színezték az épületet, és már csak néhány asztalosmunka váratott magára. Az elkészült aljzatbetonra lerakták a parkettát, elkészültek a belső burkolatok is.

Az ’50-es évek lehetőségeihez mérten egy kiváló minőségű, igényesen megtervezett és felépített épület jött létre. (Sajnos mára a belső tér többszöri átalakítását követően az előcsarnok elvesztette eredeti pompáját.) Elkészült a bebútorozási terv is. Mintegy 200 szék elhelyezését tartották kívánatosnak a nagyteremben, ami ilyen módon kiválóan alkalmassá válhatott – mind kialakítása, mind pedig berendezése szempontjából – nagyobb rendezvények megtartására is. Ruhatár és kisebb könyvtár is helyet kapott az épületben. A televíziós szoba 30 néző számára kínált kikapcsolódási lehetőséget egy televízióval és egy zeneszekrénnyel. A fentiek alapján okkal adott hangot a hallgatóság azon szívbéli reményének, miszerint még az 1958-as évben teret kaphat a „KISZ-házban” az ifjúsági élet.

Végül az áldozatos munka, a tenni akarás és a nagyszabású közösségi összefogás gyümölcseként 1959. március 22-én adhatták át az ifjúsági élet korszerű épületét, amelyet Bors László újságíróról, a Tanácsköztársaság soproni vádbiztosáról neveztek el. A „KISZ-ház” ünnepélyes keretek között lezajlott átadásáról a Kisalföld hasábjain is beszámoltak.

A pezsgő hallgatói élet emblematikus helyszíne lett a máig is „KISZ-ház” néven ismert épület. Kiváló lehetőséget kínált az igényes szórakozásra – színpadi művek és zenei előadó estek, szombat délutáni klubestek szervezésére. Az épület ifjúsági rendezvények széles sorának adott otthont az elmúlt hat évtized során. A szakkörök és a diákszínpad mellett számos szakmai program színtere is volt egyben, hiszen a mérnöktovábbképzőket, tudományos ülésszakok szimpóziumait, esetenként a nyári egyetemek előadásait is itt tartották meg. (Később pedig szinte az összes soproni szakestélynek a nagyterem szolgált helyszínül.)

Az Egyetemi Pinceklub története

A ház alagsora 1970-ben átépítés keretében bővült, ugyanis lelkes hallgatói részvétellel kialakították a Pinceklubot. A hallgatóság szeretett volna egy olyan helyet, aminek „aurája van”, amit igazán magáénak érezhet. Kialakítására a diákélet ekkorra már jól bevált színhelyét, a „KISZ-házat” találták alkalmasnak a tervezői csoport hallgatói. Az Ifi-ház alatti belső pincehelyiséget hatvan fő kényelmes befogadására alkalmas alapterülettel kívánták átalakítani. A belső tér tervei hűen tükrözték a hallgatóság által megálmodott miliőt: „A falak falburkolást kapnak, a terem belső végén bárpult fog állni. Hangulatvilágítás, kis asztalok, kárpitozott bútorok teszik kellemessé az ott tartózkodást.” Az 1970/71-es tanévben már készen volt a költségvetési terv, megtörtént a különféle szakipari munkák felmérése. A diákság ügyét támogatva a berendezés anyagszükségletére állami felajánlások érkeztek. A bútorzatot a tanműhelyben tervezték elkészíteni a faiparos hallgatók. Mindehhez, és a pincehelyiség átalakításához a hallgatóság tevékeny közreműködésére számítottak. Ekkor még a végleges jóváhagyás nem született meg, és az anyagiak sem voltak teljes egészében biztosítottak, de a fiatalok szívügyüknek tekintették a feladatot. Az oktatók is támogatták a klub kialakítását, többek között Béldi Ferenc oktatási rektorhelyettes, a Fizika Tanszék vezetője pártfogásával tevékenyen járult hozzá a tervek elkészítéséhez, azok kiviteléhez.

1970/71-ben elkezdődhetett a tervek megvalósítása, ki-ki szabadidejét feláldozva segítette a munkát. A „műszakok” szervezése nem volt könnyű feladat, hiszen a változó egyéni szabadidő megnehezítette a brigádok kialakítását és koordinálását. Általában délután dolgozott a lelkes ifjúság, de az „éjszakai műszakok” sem voltak ritkák.

„Mindent összevetve: bár félfüllel halljuk az időnként meg-megszólaló – gátló – visszamaradást okozó – demoralizáló véleményeket, azért a karaván halad. Halad, mert villanyszerelőink, lakatosaink, asztalosaink, kárpitosaink, anyagbeszerzőink, kőműveseink, kubikosaink, szállítómunkásaink, mind főfoglalkozású egyetemi hallgatók – erdészek és fások vegyesen… A mind égetőbbé váló igények – meghitt, sajátunknak érzett olcsó szórakozóhely hiánya – szükségessé tették a felsorolt szempontokat kielégítő, más egyetemeken már jól bevált pinceklub létesítését.

A klub 1971-ben készült el erdőmérnök és faipari mérnök hallgatók fáradságot nem kímélő munkája nyomán. Az országban ilyen mérvű tenni akarásra hallgatói körökben kevés példa volt, hiszen valóban ők maguk, a két kezükkel alkották meg a klubot, egyetemi tanulmányaik megkezdése előtt szerzett iparos ismereteikre támaszkodva. Természetesen nem sikerülhetett volna mindez, ha a tanszékek, oktatók, az egyetemi dolgozók nem segítik az ifjúság törekvéseit – hasonlóan a Pincének otthont adó Ifi-ház építésekor tapasztalt összefogáshoz. Elődeink bizonyították, hogy verejtékkel, kitartással, becsületes munkával, gondos szervezéssel megvalósíthatók – minden kezdeti nehézség dacára – az elrugaszkodott, merész fantáziának tűnő elképzelések is.

Az épület előtt álló öreg kőhattyú a valétánsok szalagszentelő és korsóavató szakestélyei alkalmából évről-évre tollruhát öltött. Az épület, az előtte álló szobor, a tér a diákéletünk megannyi szívmelengető mementóját idézi fel bennünk. Természetesen építésekor sem hitt minden oktató abban, hogy „ennek a csodának” a véghezviteléhez lesz elegendő fiatalos lendület. Voltak azonban olyan oktatók, akik a fiatalság mellé álltak, és szerszámnyelet ragadva saját példájukkal jártak élen. Ilyenek voltak Gunda Mihály, Pántos György, Vancsura Rudolf, Kertész István, Csikós György és Berta Jenő is.

A közelmúltban és napjainkban

Az épület állapota a 2000-es évekre már jelentősen leromlott, többször is kisebb felújításon esett át. Az Egyetemi Pinceklub szakaszosan tartott nyitva. Többször évekre bezárt, majd újra kinyitott. 2016 környékén volt az utolsó olyan jelentősebb kezdeményezés, mikor hallgatói segítséggel belső festés és a parketta felújítása történt meg, de jelentős munkálatokra (pl. tetőszerkezet cseréje) nem került sor.

A „KISZ-ház” tulajdonosa a 2021-es tulajdonlapi bejegyzés szerint a Soproni Egyetem. Egészen a közelmúltig a selmeci hagyományok keretein belül szervezett egyetemi élet nélkülözhetetlen színtere volt, hiszen a szakestélyek többségét és néhány tanszéket is itt rendezett meg a hallgatóság. Ezt különféle egyetemi döntések és a járványügyi intézkedések az elmúlt években részben megváltoztatták. Nem volt egyszerű a helyzet, mert az esti hangoskodásra is sokszor panaszkodtak a környéken lakók (néha bizonyára joggal). Ezt talán orvosolni lehetett volna egy új bejárat készítésével a Béke út felüli oldalra nézve (a dohányzók és a beszélgetők hangját azon az oldalon az épület felfoghatta volna). Végül a Pince Klub is valószínűleg a gazdaságilag veszteséges működése (volt, hogy egy nap alatt csak pár fogyasztó vendég ült bent) és a lakók panaszai miatt úgy tűnik végleg bezárt.

Az igazság kedvéért el kell mondani, hogy a ház használata során több probléma is felmerült. Egyrészt egyetemi oldalról nehezményezhették, hogy több eset volt, mikor a helyiségeket rendezetlenül, szemetesen hagyták ott vagy kisebb káreset következett be (köhömm…fiú WC ajtaja…) esetleg panasz érkezett a zajra (itt is akadtak bőven túlzások a bejelentők részéről is). Volt viszont olyan is, mikor a hallgatók nehezményezték, hogy szerintük ok nélkül tartották vissza rendezvény után a kaució egy részét. Egy időben a hangoskodás megfékezésére még biztonsági őr is strázsált a bejáratnál. Nem egyszerű tehát a helyzet, valószínűleg az épület fenntartási költségei is gyarapodhattak, de ne felejtsük el, hogy a „KISZ-ház” generációkat köt össze! Megtestesíti puszta létezésével is a hallgatói tetterőt és a cselekvő lelkesedést!

Talán a fentebb felsorolt problémák miatt az ingatlan további sorsa kérdéses. Nem hivatalos mendemondák alapján teljesen lebontják és a helyén munkásszállót vagy oktatói lakásokat húznak fel. Megkérdeztük a Soproni Egyetemet is erről, amire Rektor Úr a következőt válaszolta: Az egyetem a tervezési fázisban van. Az egyetemi ház sorsát a hallgatósággal egyeztetni fogjuk és a további lehetőségeiket is. A végleges változat a nyár folyamán várható.

Szorítsunk a „KISZ-házért”! Ha mást nem tudunk tenni, legalább reménykedjünk abban, hogy a hallgatók által hallgatóknak épített, hallgatóbarát áron működő Pince még újra kinyithat és még sokáig csendülhetnek fel nótáink az épület helyiségeiben tanszékek vagy szakestélyek alkalmával. Aki pedig jelenleg vezető szerepben lévő hallgató most Sopronban, azoknak sok sikert kívánunk az egyetemmel történő egyeztetésekhez! Az ügynek biztos vannak egyéb vetületei is, de reméljük, hogy a ház történetéhez méltó megoldás fog születni. Olyan, ami az egyetem, a diákság és a környéken lakók számára is elfogadható.

Összeállította: kREDitvadász

A cikk első két alfejezete Bende Attila a. Professzor írása alapján készült.
Címe: A főiskolás elődök értékteremtő összefogása. A „KISZ-ház” létrehozásának rövid története
Soproni Szemle 71. évf. 2. sz. (2017.)

Hagyományőrzés a vírushelyzetben

2021-03-24

Írások

Egy év hosszú idő. Főleg, ha valamilyen negatív dologról vagy eseményről van szó. A koronavírus ennyi ideje határozza meg és korlátozza életünk minden területét, így a hagyományőrzést is. Nincsenek szakestélyek, nincsenek czéczók, nincsenek nedvesestek. Nincs alkalmunk viselni az egyenruhánkat, megtanítani a bALEK jelölteknek a gyűrű kirakás trükkjeit és elmesélni nekik az alias neveink mögötti történeteket. Nótázni is csak a szobánkban tudunk, ami közel sem olyan, mint mikor egy termet megtölt a felcsendülő Szakhimnuszok dallama. Számomra azok a pillanatok felbecsülhetetlenek.

Kinek az első Firma évébe, kinek a kohlen évébe tenyerelt bele a vírus, de talán a legszomorúbb az, hogy a legtöbb pogányból, aki elindult a keresztelkedés útján még nem lett bALEK. Vajon mikor és hogyan tudjuk „bepótolni” az elveszett időt és élményeket?

Sokat gondolkodtam ehhez hasonló kérdéseken és úgy éreztem meginterjúvolok pár embert a négy testvérvárosból, hogy őket hogyan érintette a kialakult állapot.

Kádár Tamás a. Démon
(Sopron – Osztatlan Erdőmérnök szakos hallgató)

Hogyan éled meg a hagyományőrző rendezvények hiányát?

„Nagyon nehezen. Hiányoznak a barátok, a társaság. A rendezvények hiányát érezni lehetett az őszi szemeszterben, mivel mindenki úgy élte a közösségi életét, mintha nem lenne holnap. Rendezvények ide-oda összejöttünk nap mint nap szép számmal -néha előadások, gyakorlatok helyett is- és szerveztünk túrákat, hallgattunk szarvasbőgést, a közös főzéseket, és a czéczót is megtartottuk szűkebb körben. Egyfajta hintapolitikát alkalmaztunk. Éreztük a vírus jelenlétét, ésszerű határokon belül betartottuk az előírásokat, de a másik oldalon nem változott semmi… Egy rég nem látott cimbora megjelenik. Tartsuk a védőtávolságot? Ne kóstoljuk meg azt, ami előkerül a walden alól? Itt leszögezném, hogy legfrissebb tudomásom szerint közülünk senki se lett beteg. Bacchus, Ceres és az összes többi pogány isten vigyázott ránk a félév során. Amióta hazaküldtek minket, azóta a kapcsolatot online tartjuk, ugyanott, ahol az előadásainkat hallgatjuk. Leülünk a képzeletbeli közös asztalhoz egy ital mellé megbeszélni örömünket, bánatunkat, és igyekszünk ránézni a pogányok körmére, valamint invitáljuk őket ezekre a kötetlenebb beszélgetésekre.”

Hogyan befolyásolja szerinted a vírushelyzet a hagyományőrzést?

„Szerintem, aki eddig is aktív volt, és a mindennapjaiban élte meg hagyományainkat, azokra kevésbé lesz nagy befolyása. Persze tragikus, hogy nem tudunk megismerni új embereket, ahogy eddig megszoktuk, és nagyon hiányzik ez az egész világ. Magamból kiindulva ez a hiányérzet egyre csak gyűlik, és amint lehetséges lesz újra teljes mértékben hagyományaink világában élni, akkor úgy fogunk viselkedni, mint termőhelyismerettan gyakorlaton a sósav az erősen meszes talajon. A legnagyobb befolyása szerintem az elsősök körében lesz. Idejöttek a pogányok. Elkezdtek feloldódni az új közegben, elkezdték elfogadni a hierarchiát, az írott és íratlan szabályokat, megismerték a tanszékeket, megszerezték a pecséteket, megírták a .alekzh-t, és nagyon várták a keresztelőt. Ugye a keresztelő elmaradt, ahogy mi Firmák megmondtuk előre: A keresztelő elmarad. Nem lesz sohanapja. Elkezdenek felejteni, kirázódnak abból, amibe épp csak elkezdtek betekinteni. Köztük még nem alakulhatott ki olyan bensőséges kapcsolat, mint közöttünk az egyetemen. Nálunk alapesetben a .alek dolga, hogy keresse Firmáját, de a pogányok vajon mit tegyenek? Most ebben a helyzetben nagyon nagy a mi felelősségünk, hogy fenntartsuk a pogányok érdeklődését, és ez sajnos sok esetben nem megy zökkenőmentesen. Próbálok pozitívan gondolkodni. Ha most sikerül a pogányokat összekovácsolni, akkor ez egy nagyon tartós kapcsolat lesz a későbbiekben.”

Vida Belián a. Lucky Strike
(Miskolc – Anglisztika alapszakon végzett hallgató)

Hagyományőrzésen belül szerinted mit nehezített meg a vírus?

„Hagyományőrzésen belül a leginkább magával azokkal a barátokkal való kapcsolattartást nehezítette meg, akikkel szakestélyen kívül ritkán, vagy sehogyan sem találkozok. A kollégisták hazaköltöztek, és a kijárási korlátozás után nem nagyon tudok programot csinálni azokkal, akik Miskolc környékiek.”

Mi hiányzik legjobban a hagyományőrzésből a vírushelyzet alatt?

„Legjobban a testvérvárosi kirándulások és a szakestélyeken előjövő sztorik hiányoznak, valamint, hogy újakat alkossunk. És természetesen az emberek.”

Vesztergom Zsófia a. A megtévesztő mikolci
(Miskolc – Egészségügyi szervező alapszakos hallgató)

Hogyan befolyásolja véleményed szerint a vírushelyzet a hagyományőrzést?

„Rálátásom szerint a hagyományőrzés ebben a helyzetben egy teljesen más arcát mutatja meg. A napokban lassan többeknél a hagyományőrzés annyiban nyilvánul meg, mint előhalászni a szekrény mélyén megbújó egyent, kiakasztva nézegetni, vagy megbizonyosodni róla, hogy még jobb esetben nem szűkös kissé. Megállapítani, hogy az a bizonyos fehér ing elbírna még egy mosást. Vagy inkább kettőt. Átkutatva a zsebeit eltöprengeni a sok szemétnek tűnő emléken, dúdolva átlapozni a megviselt dalost pár kedves nótánál megállva, majd becsukni, és visszaakasztani az egyent a helyére. Felcsatlakozni a hagyományőrzős évfolyam meetingre, tervezgetni a szakestélyeket és az elmaradt programokat arra az esetre, ha engedélyezve lennének a rendezvények, és gondolkodni, hogyan rázhatnánk fel a társaságot és a keresztelő nélkül maradt pogányságot.”

Melyik elhalasztott szakestélyt várod a legjobban, és miért azt?

„Tulajdonképpen az elején a Firmám Gyűrű-és Kupaavató Szakestélyét vártam a legjobban, pedig le lett mondva kétszer is. Most már a sajátomat várom, még mindig remélve, hogy nem hiába, mint az övét. Bár jobban belegondolva a keresztelőt várom a legjobban, nemcsak a hangulata és a tény miatt, hogy keresztelnék, hanem mert akárhonnan nézzük, ez az egyik legfontosabb és legnagyobb jelentőséggel bíró szakestély egy keresztelt hallgató életében, ami csak nálunk körülbelül 40 pogány életéből maradt ki.”

Fitos Martin a. HenrIqUe A szemtelenszépLEGÉNY, avagy taft hátas! (Dunaújváros – Gazdálkodási és menedzsment alapszakon végzett hallgató)

Hogyan éled meg a hagyományőrző rendezvények hiányát?

„Őszintén? K…va szarul. Ahogy azt gondolom tudod, nagyjából minden hagyományőrző rendezvényen igyekeztem ott lenni, több ízben hoztam létre addig nem létező eseményeket, hiszen ennyire a szívemen viselem ezt az egész Selmecesdit, és ennyire élvezem, szeretem csinálni. Azon kevés dolgok közé tartozik az életemben, amit sose teherként éltem meg (ha csinálni kellett valamit), hanem örömmel tettem, örömömet leltem benne. Összegezve yes, nagyon rosszul érint ez engem, és pokolian hiányzik, hogy felcsendüljön a „Sza-sza-sza” egy sötét teremben. Úgy gondolom, hogy utódintézmény hallgatójaként sokkal üresebb lett az élete mind a négy testvérváros diákjainak. Nekem az volt a tervem, hogy amint Miskolcra kerülök, az összes szaknak végig járom a szakestélyét. Bosszantó, hogy nem tudom ezt megtenni…”

Szerinted hogyan hat a korlátozás a hagyományőrzésre?

„Degradálóan. Elkeserítő, hogy ha jól tudom egyedüliként a miskolci bölcsészek tartottak keresztelőt 2020-ban, mindenhol máshol elmaradt az újdonsült hallgatók “beavatása”. Remélem, hogy idén már lehet tartani keresztelőket, mert ha nem, akkor itt súlyos gondok lesznek, komplett évfolyamok maradnak ki ebből, es úgy gondolom, hogy jelentősen meg fog csappanni a létszámunk, ha a már megkereszteltek végeznek, az aktívak pedig nem válnak részévé ennek az egésznek. Őszintén úgy gondolom, hogy veszélyben van elődeink öröksége, és valahol tiszteletre méltó, hogy nem a szabályok semmibe vételével igyekszünk áthidalni ezt, hanem különböző online kezdeményezések vannak, de közel sem olyan. Nyilván. Ezt át kell élni.”

Englert Evelin Szilvia a. Porcelány virágszál
(Dunaújváros – Gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató)

Mi hiányzik legjobban a hagyományőrzésből a vírushelyzet alatt?

„Leginkább a közösség, a szakestélyek és a nóták hiányoznak. Nagyon rossz, hogy most jelenleg semmi sincs és így Kohlenként nem tudtam azokat az eseményeket átélni, mint az előző évfolyamok.”

Ha lehetne milyen hagyományőrző rendezvényre mennél legszívesebben és miért?

„Leginkább egy szakestélyre. Nekem mindig is tetszett, hogy komolyabb a hangvétele, mint a többinek. Ha szakestélyek közül választani kéne akkor viszont bALEK keresztelőre mennék szívesen, mivel olyanon még sose voltam, kivéve amikor én voltam, akit megkereszteltek.”

Réti Norbert a. Konfi avagy a Pusztító őszinteség
(Székesfehérvár – Földmérő és Földrendező Mérnök alapszakos hallgató)

Hogyan oldottátok meg a bALEK okításokat a korlátozások alatt?

„Először is szeretnék bemutatkozni, nevem Réti Norbert a. Konfi avagy a Pusztító őszinteség, Geodéta Hagyományköri Bizottsági tag. Az oktatások nálunk kicsit máshogy néznek ki, de pont ez a szép a városok között, hogy az alapja ugyan az, de van bennük egy kis változatosság. Alapjában véve nálunk 4 alkalom okítás van és 4 hét alatt további 4 alkalom Tanszék. Előre számítottunk arra, hogy a Covid19 közbe fog szólni, így hetente 2 darab okítást tartottunk, utána az egyik balekjelölt Covidos lett, és jómagam is kontakt személy lettem, így a behozott 2 hét, itt rögtön ki is esett mert az elsősök évfolyama 2 hétre haza lett küldve. Oktatások helyszíne eddig a kollégium Márványterme volt, de mivel vendéget nem lehetett fogadni, így másik helyszínen oldottuk meg. Tanszékek kocsmákban voltak megtartva, bár első alkalommal féltünk mert a kollégiumi vezetőség kijelentette, hogy senki nem mehet kocsmába, de sarkunra állva, hátunkat tartva mégis sikeresen lezajlott a 4 hét Tanszékezés. Kis kitekintés: Az okításokon vendég előadók (Veteránok) okítanak az elsőt kivéve amit az aktuális Valbiz tart. Itt ppt formájában csak tanulnak, később Tanszékek alatt kérdezzük ki őket és kapják meg feladataikat.”

Szerinted milyen negatív hatásai vannak a vírusnak a hagyományőrzésre?

„Egy szó, rengeteg. Egy teljes évfolyam nem tudott szakestélyeket szervezni, ami nagy élménykihagyást jelent, mert nálunk csak Firma tölthet be Tisztséget. A Valétálás elmaradt, az még várat magára, és a következő évfolyam se biztos mikor Valétál. Legnagyobb és legszebb Szakestélyünk is elmaradt, ami a méltán híres Hagyományőrző Szakestély. Egyrészt azért borzalmas mert itt próbáljuk a régi feljegyzésehez mérten levezetni a szakestélyt úgy ahogy régen zajlódhatott továbbá itt történik meg a Valéta Elnök tisztségátadója is. Elmaradt a Selmeci Túra is, pedig a legszebb Selmec, a havas Selmec, és nálunk ez az időpont mondhatni kuriózum volt. A szociális kapcsolatok is gyengültek. Láttam próbálkozásokat online szakestélyekre, de őszintén bevallom, nem látom sok értelmét, hogy a laptopomnak nótázzak és többedmagam fogyasszak alkoholt közben. Nem tudom mikor fog ez a helyzet enyhülni, de lesz mit bepótolni akár a nyáron, akár jövő tanévben. Legjobban a Keresztelő Szakestély elmaradását tartom a legnagyobb szívfájdalmamnak, hogy egy Firma első nagy lépése szerintem a keresztelés és itt szeretném megragadni a pillanatot: Szeretettel küldök egy EKS-et keresztgyermek jelöltjeimnek!”

Az interjúk során rájöttem, hogy lehet nagyobb hatása van a vírusnak a hagyományőrzésre, mint azt először gondoltuk. Vannak problémák, amik továbbra is aggasztóak és a megoldásuk egyelőre bizonytalan. Viszont, ha jobban belegondolok most is tudom, hogy az ismerőseim és barátaim hogyan töltik az idejüket, mi foglalkoztatja őket. Mert attól, hogy fizikálisan távol vagyunk egymástól, még törődünk a másikkal és számíthatunk egymásra. Ez különösen igaz a hagyományőrzésre. Sopron, Miskolc, Dunaújváros és Székesfehérvár mindig is az ország egymástól távol eső pontjain voltak, de a távolság ellenére sohasem hagyták veszni a Selmeci szellemet. A századok során egymást érték a nehézségek és az akadályok, de egyik sem volt akkora, ami kifogott volna a leleményes Selmeci diákokon. A vírushelyzet is egy elénk gördített akadály, aminek a negatív hatásait együtt sikerülni fog legyőzni. Remélem mihamarabb lesz alkalmunk úgy köszönteni egymást élőszóban is, hogy „Jó Szerencsét!”.

a. Istenem, Dzs’lo megint eltűnt

Szereksztőségi kommentár:
A selmeci diákok mindig kreatívak voltak, ha valamilyen váratlan vagy problémás szituációt kellett megoldani, ez most is több helyen megmutatkozott. Óvakodjunk viszont attól, hogy egy interneten megvalósuló eseményt szakestélynek hívjunk. Szerencsére hagyományainkon belül kb. mindenre van megoldás, így online czéczónak vagy online nedvesetnek (vagy csak simán online összeröffenésnek, stb.) nyugodtan nevezhetőek ezek a hiányt pótolni igyekező rendezvények komolyságuktól függően. A szakestély, a maga varázslatos és titokzatos világával maradjon meg úgy, hogy azt együtt közösen ünnepelve tudjuk átélni személyes jelenléttel.

Már 50 éve: újra walden

2021-03-09

Gyűjtemény, Írások

Ötven éve történt: Szavazás a waldenre (A walden mozgalom). Egyetemünkön (Sopron) a waldenért való mozgalom 1970 kora őszével vette kezdetét.

Az erdőmérnök hallgatók (1968-1973-as) évfolyama, azon belül egy féltucat fő, és néhány faipari mérnök hallgató egyre gyakrabban vetette fel a gondolatot: „Jó lenne, ha ismét waldenje lehetne a hallgatóknak!” A hallgatók mellé állt Tamás László a Libella adjunktus, aki több vonakodó vezetőt is meggyőzött a hallgatók igaz ügyéről. Béldi Ferenc rektorhelyettes, a szürke eminenciás pedig utat tört a nagybetűs Párt és a minsztériumok felé, de kezdetben nem a waldent támogatta!

1971 tavasza-nyara magával hozta az áttörést. A budapesti Vadászati Világkiállításra (VVK-ra) készült az ország. Arról is érkeztek hírek, hogy ebben egyetemünk és hallgatóink is szerepet kaphatnak. Néhányan javaslatot tettek „ajánljuk fel a waldent a VVK-nak mint egyenruhát” Először az Erdőmérnöki Kar, majd az egyetemi vezetés elé került a walden ügye. Végül a minisztérium döntött. Két előre legyártott „egyenruha” közül lehetett választani.

Honvéd-erdész egyenruhája vagy waldenje legyen a soproni egyetemistáknak?

A walden szavazás demokratikus volt, azon több százan vettek részt. A szavazásra óriási érdeklődés mellett 1971. március 10-én került sor a KISZ-házban, ma Ifjúsági Ház. Itt 99,9 %-ban győzött a walden! A waldent pedig a VVK tette ismertté ország-világ előtt, 234 hallgató viselte és dolgozott benne, nagy megbecsülést szerezve az Alma Maternek. 2021 nehéz esztendejében 50 éve már, hogy hallgatóink „egyenruhája”, erdész és faipari mérnök hallgatóké egyaránt a szép walden. Viselői már messziről hirdetik: Mi a Soproni Egyetem polgárai vagyunk, a selmeci-soproni diákhagyományok hű őrzője, éltetője és átadója. Emlékezzünk és emlékeztessünk! Köszönjük Firmáink, Senior batátaink!

Sarkady Sándor a. Narrátor

A waldenről a soproni híradóban

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Mi az a titkos § 11.? Miért jelent meg a selmeci diákhagyományokban?

9+1 pont a selmeci diákhagyományok másolásáról

Ziegenhainer, a selmeci sétapálca

Ki is valójában Tóbiás?

Dzseki bácsi törzshelye, a Rókalyuk

2021-03-03

Gyűjtemény, Írások

Dzseki bácsi legendás figurája volt a soproni diákéletnek. A róla szóló anekdoták a selmeci diákélet humoros és bohém ízét hozták vissza még nekem is, hiszen ennyi évtized után, a mai korban sem merült feledésbe szinte misztikus személye. Életéről itt olvashattok bővebben, most csak egy rövid történetet írok le nektek.

A bezárt Rókalyuk étterem a Várkerületen

Már elsősként is szerettem meglátogatni és felkeresni azokat a nevezetes helyeket, amelyek valamilyen szempontból fontosak vagy jegyzettek hagyományaink történetében. A Rókalyuk söröző is ilyen volt, hiszen az elmondások alapján ez volt Dzseki bácsi törzshelye. Korommal az arcomon (keresztelő után a díszbalek és bárki, aki fenntartotta az arcán balekbálig, oklevelet és egy tálca sört kapott, szóval naná, hogy bevállaltam 😀 ) léptem be a Várkerület impozáns éttermébe és helyet foglaltam emlékeim szerint az alsó helyiségben. A pincérnő megdöbbenve nézett rám, mikor kihozta az étlapot és érdeklődött, hogy elmúltam-e már 18 éves. Miután biztosítottam arról, hogy igen, elfogyasztottam egy disznótoros finomságot lila párolt káposztával és egy korsónyi hideg és habos sörrel.

Érdeklődtem afelől, hogy tudnak-e valamit Dzseki bácsiról, de sajnos nem hallottak őróla, mindenesetre én így is elégedetten távoztam a sörözőből, hogy ott ettem és ittam egy jót, ahol régen az öreg is mulathatott. Vagy mégse? A Sopronanno és más források leírásából feltűnt, hogy a Rókalyuk címét nem a Várkerületen említik. Hamar kiderült, hogy ez a Rókalyuk, nem az a Rókalyuk (helyváltó kocsmákról már írtunk itt). A régi Rókalyuk épülete mai címen a Hátsókapu u. 4. szám alatt található, amiben én fogyasztottam pedig egy pár méterrel odébb lévő vendéglátóhely volt a Várkerületen. Az ajánlott Sopronnanno cikkből az is kiderül, hogy miért hívták Rókalyuknak:

“1782-ben Zoller Ferenc órás megvásárolta a várostól a Caesar-ház melletti telket, melyen – ma Hátsókapu u. 4.- felépített házát Semproniusról, a római város elképzelt alapítójáról nevezte el. Ebben a házban nyílt meg 1823-ban a Rókalyuk vendéglő, mely nevét onnan kapta, hogy a ház mögötti várfalnál volt egy rókacsalád búvóhelye, melyet egyébként a szomszédos Caesar-házban élő Mártony-gyerekek fedeztek fel. A legendák szerint mikor Petőfi Sándor Sopronban katonáskodott, többször megfordult a Rókalyukban.”
(Sopronanno.hu)

Tanszékeken én más történetet hallottam a név eredetére, ami valami olyasmiről szólt, hogy az illemhely vagy annak hiánya miatt büdös volt a söröző, de valószínűleg az egy rosszul örökített infó volt, hiszen ez elég kulturált hely lehetett Dzseki bácsi idejében és a fentebb idézett magyarázat inkább tűnik valósnak.

Azt, hogy a két Rókalyuk söröző között a névazanosságon és azonkívül, hogy azonos környéken nyitottak mi a közös nem tudom, de sajnos jelenleg a régi és az “új” helyen álló hely sem látogatható. Az “új” már régóta úgy néz ki, mint ami bezárt, a régi helyen lévő épületben pedig egy iroda bérel helyet. Itt is egy fotó róla:

képek az új Rókalyuk sörözőről: etterem.hu

kREDitvadász

Kiadtuk a Tempus zsebkönyvet

2020-11-18

Gyűjtemény, Írások

2020-ban a Kőhattyú egy meglepetéssel, egy különleges Tempus kiadással készült a selmeci hagyományőrzők számára.

Többen is érdeklődtek nálunk a Tempus iránt. Eredetileg nem gondoltunk arra, hogy kiadjuk, de aztán jött egy ötlet saját tapasztalat alapján: milyen jó lenne, ha bárhol lehetne olvasni ezt a könyvet!
Unalmas sorbanálláskor, vonatozás vagy buszozás alatt, hiszen a papírnak, a könyvnek mindig is meg fog maradni a maga varázsa, csak ugye kicsit körülményes a cipelése, ha nincs nálunk táska.

Innen jött az ötlet, hogy adjuk ki zsebkönyv formátumban, ezt a hagyományőrzők világában méltán híres írását Ruzsinszky Lászlónak, így bárhova egyszerűen magunkkal tudjuk vinni. Szerettünk volna a praktikus hordozhatóság mellett más apróságokra is figyelmet fordítani, hogy egy igazán különleges anyag kerüljön ki a kezünk közül. Ezért olyan változat született, amely több Tempus kiadás szövegváltozatainak átnézése után (főleg a szerzői kiadást alapul véve) igyekszik a leghűebben visszaadni az író közölnivalóját. Több kihagyott mondatot vagy elgépelést is sikerült így javítani, észrevenni.

Ezen felül egy nagyobb szómagyarázatot tartalmazó rész is helyet kapott a könyvben, hogy olyan helyszíneket (nem soproniaknak ez főleg érdekes lehet), szokásokat, eseményeket, fogalmakat is kifejthessünk, amelyek nincsenek a kalsszikus balekoktudnivalók hasábjain, de megértésük nagyban hozzájárul a mű értelmezéséhez.

A zsebkönyv előrendelése nagy siker volt, reméljük, hogy szívesen forgatjátok majd lapjait! 🙂

selmeci diákok csapata unescp rendezvényen

A pünkösd méltó bepótlása – Szentendre szeptemberben

2020-09-29

Írások

Ahogyan 2014 óta megszokhatták azok, akik pünkösdkor a szentendrei skanzenbe látogatnak, az ott szervezett UNESCO-s rendezvényen ez évben is találkozhattak a selmeczi diákokkal. Az idei rendezvény különlegessége azonban abban rejlik, hogy a járványügyi helyzet miatt sajnálatos módon pünkösd idején nem volt lehetőség az Örökség Ünnep megtartására, így rendhagyó módon a szokásos szeptemberi rendezvény került megtartásra a skanzenben.

Természetesen a selmeczi diákság, mint hagyományaink őrzői az elmúlt évekhez hasonló létszámban képviseltette magát, 11 fővel és jó néhány egy-egy napra kilátogató vendéggel vettünk részt a Kulturális Örökség Napjain, 2020. szeptember 19-én és 20-án. Mint minden évben, most is kaptunk egy standot, melyre legkedvesebb korsóinktól kezdve, ereklyének számító félévszázados daloskönyveinken át a selmeci tarokk pakliig mindent kiállítottunk, amit csak lehetett. Így hát bőven volt mit megcsodálnia a látogatóknak, akik a vírushelyzet ellenére is szép számban érkeztek a skanzenbe és akiket a kis tábla, melyre felírtuk, hogy kérjenek tőlünk nótát könnyen odacsalt hozzánk. A tavalyi évhez hasonlóan, kedves magyarszombatfai fazekasmester barátunk elkészítette delegációnk korsóját (valamint, megkaptuk tőle a tavalyi korsót), ezáltal erősítve tovább a közösségek közötti barátságot, csak úgy, ahogyan a tápéi gyékényszövőkkel ápolt jó viszonynak köszönhetően – természetesen megfelelő ellenszolgáltatás alias nótázás fejében – csatlakozott hozzánk egy kis, gyékényből szőtt ichtyosaurus is. Emellett új módját találtuk meg annak, hogy hogyan juthatna el a nótaszó a skanzen még több szegletébe, ugyanis a Nemzeti Jegyzékre frissen felkerült lipicai lótenyésztők szekerén nótázva jártuk be a kiállítás nagy részét, ez pedig, bár nem meglepő, de felejthetetlen élmény volt. Pünkösdkor ismétlés következik és bár véges létszámban vehetünk részt, látogatóként is sok szeretettel látunk majd minden nótázni vágyó burschot aki ellátogatna a skanzenbe, hogy egy igazán egyedi élményben legyen része.

Vivat Selmecz! Vivat UNESCO!
(Korábbi beszámolót itt olvashattok még a rendezvényről.)

Szunyogh Örs a. Aurea Mediocritas

Ez a Schmauser nem az a Schmauser?

2020-08-06

Gyűjtemény, Írások

Aki Sopronban volt diák, nagy valószínűséggel járt a Schmauser sörözőben. Az utóbbi időben valamilyen érdekes megfontolás mentén a patinás nevet lecserélték a hely fonetikusan írt becenevére, a “Smau”-ra, de szerencsére nem csak ez a változás történt, hanem egy nagy kertrésszel is bővült. Tanszékek és kisebb társasági összeröffenések szintén szoktak itt lenni (bár már nem kimondottan diákkocsma), melyet egyik nótánk is megemlít, de a dal lehet, hogy mégsem erről a helyről szól?

Nótáink között kettő soproni vendéglátóhely jelenik meg név szerint: a Schmauser és a Perkovátz. A Schmauser kedvelt helye lehetett a régi diákoknak, gyakran járhattak ide, nem véletlenül került be ilyen formán a kollektív emlékezésbe. Selmeci hagyományok tekintetében szakestélyt biztosan tartottak itt, ahogy steingrubeni disznótort is. Ez volt a magyaros hangulatú társaság “községháza”, nagyon kedvelhették. Hitelre lehetett inni és általában bort fogyasztottak. Története során több neve ismert napjainkig: Sass Lajos Rákóczi vendéglője, Schmauser Lajos Rákóczi vendéglője, Kossuth vendéglő, Schmauser söröző, Smau.

Brennbergi önkéntes tűzoltók vigyázz!
Arccal az Schmauser, seggel az Perkovátz!
Spricnit felcsinálni! Hárman a létrára!
Állj, sok! Fele vissza! Nóta indulj: ein, zwei…
Brennbergi nóta

Régi fotókat nézegetve feltűnő volt, hogy a Schmauser épületének képe köszönőviszonyban sincs a mai állapottal. Először arra gondoltam, hogy ez egy átépítésnek köszönhető (ahogy a Perkovátz-ház esetében is történt), de nem erről volt szó. A második világháborúban megsérült épületből a tulajdonos székhelyét a Kossuth utcába tette át, ahol a mai napig megtalálható. Tehát a régi fotókon szereplő épület nem a mostani “Smau” helyén állt, és még ma is megtekinthető a József Attila és az Újlaki utca sarkán.

Sass Lajos “Rákóczi” vendéglője
A József Attila utca és az Újlaki utca sarkán ma is áll a képen látható épület, melyben a fotó készítésekor Sass Lajos vendéglője működött. Bár csak sejthetjük, talán lehet abban némi igazság, hogy a névválasztásban az utcában 1922-től az egykori Károly laktanya épületeibe költöztetett, később több alkalommal nevet váltó Magyar Királyi Rákóczi Ferenc Reáliskolai Nevelőintézet komoly szerepet játszhatott.

A sopronanno.hu oldalról tudtam meg a hely történetét, és már régóta tervben volt, hogy egyszer lencsevégre kapom az “eredeti” épületet, hogy ne csak Google Street View képem legyen róla. A sors olyan szerencsésen intézte, hogy mikor végre sikerült arra járnom, be tudtam ülni inni egy sört! Igen, a régi épületben újra működik egy vendéglátóipari egység, igaz, ez egy előkelő kávézó most Café Nana néven. Ilyen mázlira nem is számítottam! A hely alig pár hete nyitott, teljesen felújított, alapvetően kávékat és süteményeket kínálnak. Bár a sütiket nem kóstoltam, így is remek élmény volt ott kortyolnom az árpalevet, ahol közel 100 éve elődeink mulattak. Azt a kérdést pedig, hogy vajon a Brennbergi nóta elterjedésekor hova kellett seggel fordulni, nehéz eldönteni. Ezt a dalt nyomtatásban csak 1969-ben találjuk meg először egy miskolci daloskönyvben (a 2019-es geós dalos jegyzete szerint), így lehet, hogy már a mostani épület felé kellett fordítani az ember szebbik felét.

– kREDitvadász

Felhasznált források:
Gál Péter József a. KVHzi: Selmeci-Soproni diákélet (2019)
Sopron anno weblapja
AZ ERDÉSZETI FELSŐOKTATÁS 200 ÉVE I. KÖTET Emlékkönyv Selmecbánya 1808 – Sopron 2008

9+1 pont a selmeci diákhagyományok másolásáról

2020-07-25

Gyűjtemény, Írások

Hagyománymásolás, hagyománytolvajlás témakörében előjött néhány visszatérő pont, melyeket érvként vagy kérdésként hoztak fel általában más intézmények diákjai, ezeket fejtjük ki pár mondatban. A cikkből a megfelelő részek nyugodtan kimásolhatóak, elküldhetőek olyan személyeknek, vagy olyan bejegyzésekhez, ahol ezek a témák felmerülnek hazai iskolák esetén.

1. A selmeci hagyományok is csupa utánzásról szólnak, akkor más miért ne utánozhatná ezt?

A selmeci diákhagyományok gyökerei több elemből alakultak ki. Selmecbánya egy igazi olvasztótégelye volt a különböző nemzetekből és tájegységekről érkező diákoknak, akik közösen vagy egymásra hatva alakították ki fokozatosan azt, ami hagyományaink gyökerét jelentette. Továbbá hatottak rá a céhes hagyományok, a bányász- és erdésztársadalom szokásvilága is (később pedig már rengeteg helyi elem és újonnan létrejött szokás a testvérvárosok egyes szakjain) és még megannyi kulturális tényező. Látható, hogy valóban több forrásból táplálkozik a selmeci hagyományok világa, de nem copy-paste módra fogtuk egy másik egyetem szokásrendszerét azok tiltakozása ellenére. Több évszázados szellemi örökségünk ez, ami még most is él.

2. Az egész selmeci diákhagyomány csak a burschenschaftok és a német diákszokások mintáját másolta le!

Nem a burschenschaftot vagy a német diákszokásokat utánoztunk, hanem nem melepő módon a nagyszámú német ajkú hallgatók hatására (Monarchián kívülről is érkeztek) konkrétan nálunk is alakult anno burschenschaft társaság (a Deutsche Gesellschaft zu Schemitz 1823-tól, majd a Verbindung Schacht 1858-tól). Ez hatott az akkori és későbbi diákéletre is. Tehát mi nem másoltuk, hanem konkrétan volt nálunk burschenschaft mozgalom, ugyanúgy (illetve nem teljesen úgy) mint több európai egyetemen, német nyelvterületen.

3. A selmeci hagyományőrzők száma fogyatkozik, a hagyományterjesztést ezért kell különböző városokban végezni a szokások túléléséért.

A selmeci diákok száma a történelem során nagyon változó volt. Jelenleg négy városban 12 valétabizottság és több diáktrásaság mellett vagyunk jelen, (ez több száz aktív selmeci hagyományőrzőt jelent) ami egyáltalán nem kevés szám, sőt sokkal több ahhoz képest, ami például akkor volt, mikor 1920 körül újra kellett indítani az oktatást. Lehet, hogy vannak olyan szakok, helyek, ahol létszámunk nagyon kevés vagy csökkenő, de nem vagyunk olyan veszélyben, hogy hagyományaink örökre feledésbe merüljenek az utódintézmények mindegyikében! Ez az érvelés nem nyugszik valós alapokon. Költözéseket, politikai tiltást, oktatásbeli átszervezéseket is túléltünk, nekünk attól nem lesz jobb vagy több, ha Pesten, Győrben vagy más helyen utánoznak, másolnak.

Négy városban több száz hagyományőrző diák tanul minden évben, ami akár annál is több lehet, mint a Selmeci Akadémián az egykori összlétszám (fotó: Boon.hu)

4. De egykor nálatok végzett emberek terjesztik a selmeci hagyományokat máshol, akkor mi ezzel a baj?

Ez a tevékenység egyáltalán nem támogatott vagy engedélyezett! Már széles körben ismert erről a tevékenységről a hagyományőrzők véleménye. Szerencsére ez ritkán fordul elő, igaz, akkor viszont sok kárt okoz. Jelenleg ha valaki más helyeken önjáró módon terjeszti szokásrendszerünket kifejezett kérések és kritikák ellenére, az bármilyen felhatalmazás, konszenzus vagy megbízás nélkül teszi a hagyományőrző diákok részéről, amivel csak további feszültséget generál. Véleményünk erről a témáról régen és most is egyértelmű volt. Ezek a személyek lehet, hogy ott, ahol a terjesztést végzik, kiemelten vannak kezelve és körberajongják őket e tevékenységükért, de közben épp annak a közösségnek okoznak kárt, ahonnan származnak.

5. A selmeci diákhagyományok már nem köthetőek az utódintézményekhez, az minden magyar iskolához illik!

Egy élő, nem kihalt vagy bezárt intézményhez köthető diákhagyományt a képviselői akarata ellenére másolni és terjeszteni miért lenne helyes? A selmeci diákhagyományok nem a magyar felsőoktatásban általánosan terjeszteni kívánt céllal jöttek létre, jelenleg sem ez a feladatuk. Ezt régen és most is kifejezésre juttattuk feketén-fehéren. Hagyományainknak az is egy plusz misztikumot kölcsönöz, hogy nem egy bárhol fellelhető szokásvilágról van szó. A felelősségünk (ha van), abban áll kifelé, hogy segítsük azokat, akiknek van, de elhalt, vagy nincs, de szeretnének saját diákszokásokat (ezt mi lehetőségeinkhez képest végezzük is). Aki jóindulattal fordul felénk ez ügyben és nem kiskapukat keres, hogy hagyományainkat másolhassa, azokat szívesen segítjük, ha tudjuk! A megoldásra törekvő szándékból kutattuk ki és tettük közzé például a Műegyetem több, mint 100 éves diákszokásait is. Ez inkább köthető ehhez az intézményhez, mint a tőlünk, tehát mástól átvett és kérések ellenére másolt szokásrendszer.

6. A középiskolás ballagók sem énekelhetnek Selmecről elterjedt dalokat és nem tűzhetnek fel szalagot?

Természetesen ez direkt a szélsőségek demagógiájára építkező gondolat, ami maximum lájkgyűjtésre jó, ilyet tudtunkkal senki soha nem mondott részünkről. Hagyományaink hatottak az egész magyarországi diákéletre, ez a kulturális csere és kölcsönhatás természetes jelensége. Nem ezzel van a baj. Nekünk azzal van problémánk, ha komplett szokásrendszerünket akarják lemásolni vagy már olyan mennyiségben és olyan elemeket tulajdonítanak el, melyek számunkra kiemelten fontosak, ránk jellemzőek, hazánkban egyértelműen velünk azonosíthatóak. Furcsának és teljes mértékben kerülendőnek tartjuk azt is, hogy önkényesen bizonyos hagyományainkat másoló körök más hazai intézményekben selmeci hagyományőrzőnek nevezzék magukat. Ezzel semmilyen tiszteletet nem tanúsítanak hagyományaink iránt, sőt ellenkezőleg.

Daloskönyvünk anyagát diákdalok tekintetében több, mint 96%-ban lemásolta a BME KJK egyik társasága

Felőlünk aztán vígan énekelheti bármelyik kisdiák a ,,Ballag már a vén diák”-ot és tűzheti fel szalagját, az meg pluszban jó, ha esetleg tudja, hogy honnan származnak ezeknek a szokásoknak a gyökerei és mely városokban vannak még jelen (hátha több kedvet kap így valamelyik intézményünkbe beiratkozni). Ha valaki meg nem biztos a dolgában, nyugodtan megkérdezhet minket is erről. Megtesszük a szükséges köröket és idővel válaszolunk. Hagyományainknak az is egy plusz titokzatosságot és vonzerőt ad, hogy nem egy bárhol fellelhető dologról van szó. Ezért is egyedülálló a maga nemében, ezt is szeretnénk megőrizni.

7. De az utódintézményekben is egy csomó olyan hagyományőrző szak van, ami nem is volt Selmecen! Ezért ha az XY szak selmeci hagyományőrzést végezhet, akkor más miért ne tehetné ezt nem hagyományőrző intézményben?

Azt, hogy saját berkeinken belül miként határozzuk meg a hagyományőrzés menetét és ezek helyeit, az a mi belső döntésünk és folyamataink eredménye. Kérjük, hogy ne akarjanak ebbe kívülről beleszólni! Mi sem szólunk bele más egyedi szokással bíró diáktársaságok belügyeibe. Kérjük, hogy ezt tartsák tiszteletben és ne akarják nekünk előírni, hogy hol és miként akarjuk megélni saját hagyományainkat!

Az utódintézmények (vagy azok egyes leszármazott intézményei) valamilyen szervezeti egység formájában hazánkban négy olyan városban vannak jelen, ahol folyik selmeci hagyományőrzés. Ez a négy helyszín: Soproni Egyetem, Miskolci Egyetem, Dunaújvárosi Egyetem, Székesfehérvári GEO. Ezek a helyek az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékében is szerepelnek a selmeci diákhagyományok esetében. Öregdiákjaink természetesen saját köreikben is rendezhetnek hagyományőrző rendezvényeket (pl. szakestély) más városokban, amennyiben ez a tevékenység részben sem irányul a korábban említett hagyományterjesztés elősegítésére.

A selmecbányai Alma Mater szellemi öröksége négy város intézményében él tovább hazánkban (kép: Dalospacsirta)

8. Ha jelenleg más intézményben tanulok vagy csak látom, hogy máshol jelen van a selmeci hagyománymásolás, mit tegyek?

Nem eszik forrón a kását! Ha például valaki szakestet szervez, de az teljesen mást jelent, mint nálunk (programokkal tűzdelt vacsora és játékos feladatok például), akkor azzal nincs teendő. Ha viszont egy komplett szakestély másolatot látsz, az már problémásabb. Beszélj udvariasan, segítő szándékkal a szervezőkkel és hívd fel a figyelmüket arra, hogy mi is a gond ezzel. Ha az ilyen programok szervezői kérdésekkel fordulnának hozzád, amiket nem tudsz megválaszolni, akkor bátran add meg elérhetőségeinket, készséggel írunk vissza a jóindulattal feltett és érdeklődő, a helyzet megoldására irányuló kérdésekre. Ezt a cikket egyébként főleg azért írtuk, hogy innen ki is másolhatsz szöveget az egyes pontoktól, használd nyugodtan!

9. Rengeteg probléma van a selmeci hagyományokon belül, először inkább azzal kéne foglalkozni, csak azután mással!

Miért ne lehetne mindkettővel foglalkozni? Miért zárná ki egyik a másikat? Már a ’40-es években is megírták, hogy belső és külső problémákra is reagálni kell, mindkettő rossz hatással lehet ránk. Példával élve, ha egy nagy házon felújítás zajlik, azért még be lehet csukni a nyitva felejtett kaput, nehogy besurranjanak…

+1 pont

Dolgozunk egyébként társoldalunk (melyet ajánlunk a diákszokások iránt érdeklődőknek) tagjaival egy olyan magyar diákszokásokat bemutató kiadványon és daloskönyvön is, ami bátran használható lesz bármelyik oktatási intézmény diáksága körében. Ez a munka elég hosszadalmasnak ígérkezik, de mint látható, megoldási lehetőségeket, irányokat ajánlunk fel. A kiadványokkal szintén ahhoz kívánunk hozzájárulni, hogy a másolás helyett saját szokásokat erősítsenek majd meg, vagy segítségével sajátokat alakítsanak ki, ami egy igazi win-win helyzet lehetne. Mi is lehetünk példa arra, hogy miként lehet diákhagyományt, diákszokásokat kialakítani, de elsősorban egy oktatási intézmény diákságának a saját egyeteme múltját kell felderíteni, a lokális elemeket ajánlott előtérbe helyeznie vagy körültekintően egyedit létrehoznia. Az, hogy egy “ősi mentor rendszer” szerint működik a felsőbb- és alsóbb évesek közötti kapcsolat vagy az, hogy szervezettebb formában összeülünk szórakozni és megosztjuk egymással gondolatainkat és énekelünk, nem olyan dolgok, amiket kötelező selmeci hagyományok szinte már szolgai módon történő másolásával megvalósítani. A módszer és a szellemiség követése helyes út, elemeink, főleg egész hagyományunk másolása pedig kerülendő. (Az pedig már tényleg túlzás, hogy önkényesen selmeci hagyományőrzőnek nevezze magát egy kar bizonyos társasága!)

Emlékszel még a keresztelődre? Selmecen ilyen lehetett…

2020-05-15

Írások

Korabeli balekkeresztelő – Tassonyi Ernő: Aki a páját keresi c. könyve alapján

Jelen cikk Tassonyi Ernőnek az Aki párját keresi című könyvéből taglalja a keresztelkedés procedúráját. Megemlítek benne fiktív, irodalmi neveket, kik a történetben szerepelnek. Aki nem ismerné őket, javaslom, egyszer olvassa el a művet, mely igen fontos mérföldkő volt számomra (is) a hagyományőrzés egyre keskenyedő mezsgyéjén.

Tassonyi Ernő (1881-1942)

A cikkemben felváltva használom a mostani helyesírást és azt, amit Tassonyi használt a könyvében az egyes tisztségek jelölésére, hagyományőrzés mozzanataira. Történetünkben a kiegyezés korabeli Magyarországon vagyunk.
A regény későbbi részében megdől magának a Burschenschaftnak is az uralma, a keresztelő időpontjában azonban még ő trónol 14 éve az egyetemisták és a város fölött, hőseink burssá avanzsálnak a történtekben. A tudnivalós füzet szerint Feistmantel Rudolf az egyetlen fontos ember, ki ebben a korban élt, róla nincs említés téve a könyvben. Azonban úgy hiszem, hogy Csimborasszó, kinek polgári neve Wilckens, több, mint valószínű, hogy az erdészeti tanintézet első oktatója volt az ihletője. Nos, akkor vágjunk is bele!

Kezdődék pedig az esemény azzal, hogy a saufcomissarium, – ivóellenőr – bejárta a helyi vendéglőket és Schachttagra utasította az ott mulató akadémikusokat, akik aztán csatlakoztak a menethez. Harsányan énekelve haladtak az akadémikusok szalamanderben keresztül a városon.
A menet a következőkből állt: elöl ment egy veterán a Bursenschaft zászlajával, utána a praeses – a regényben csak a vulgóját ismerjük, ami Krokodil – a fején henger alakú elnöki föveggel, melyen elöl nagy, fekete tollforgó volt. Mellette a cantus praeses a kopogóval, ő a korábban említett Csimborasszó, (bár van egy-két kavarodás a leírásban, nem tudom, hogy a szerző hibája-e, vagy az újranyomtatásnál került bele). Utánuk a firmák, veteránok, kezükben égő bányaméccsel, grubenkabátban, derekukon farbőrrel (ennek később jelentősége lesz). Utánuk jött a fukszmajor, kinek tisztjét a regényben Scandál tölti be, kezében a ferulával. Hosszú libasorban – tehát ők már nem szalamandereznek – mentek utána a fukszok, – így nevezték régen a balekokat. Pogányból egyből balekká váltál, amint az egyetem diákjai közé kerültél, s itt a keresztelőn burssá, hagyományőrzővé, a Burschenschaft tajává emeltek. – majd a menetet a kontrapunkt zárja, hátán az ökörszarvból készült trinkhornnal.

Mikor felérkeztek az ivóba, a Schacht kocsmába, magasan a város felett, a fukszokat beszorították a szűk oldalszobákba, majd az estélyt egy Gaudeamusszal kezdték, ez után egy általános ekset isznak. A silentiumot megszegni csak propoena fejében lehet. Ez a büntetés egy „stibli” sörnek a fenékig való gyors kiürítéséből állt. A stiblire több jelentést is találtam. Vagy „nagy korsó”, tehát komolyabb sörmennyiség ledöntése, de használták a kifejezést „csizmára” is. Kövezzetek meg, de én kinézem őseink diákhumorából, hogy a beszélőnek a saját csizmájából kellett sört innia, ha beleszólt a megszentelt csendbe!
A praeses jelt adott a szertartás megkezdésére, a contrapunct minden szavát utánamondta. Ez utóbbi szerepében Arthur Milde díszeleg, – Ez sem egy magyar név. Csupa „erasmusos” diákokból állt az akkori Burschenschaft! Selmecbányán minden nemű, nemzetiségű és rangú népek megfordultak. – ki még csak kohlenbrenner. A bursok felálltak az asztal mellől, félkörben helyezkedtek el a terem közepére felállított dézsa körül. A fukszmajor behozta az első balekjelölt fukszot. A kar egy humoros dalt énekelt, a fuksz féllábbal a cseberbe lépve elhagyta eddigi, pogány nevét, vulgót kapott magának, miközben két pohár sörrel jól nyakon öntötték a veteránok közül választott keresztszülők.
– Itt tehát álljunk meg egy pillanatra. A régebbi időkben, a könyv szerint, Firmakeresztszülő csak az lehetett, veterán volt. Aki az előírt három évnél tovább maradt a szeretett Alma Materben, akár tanulmányai csúszása miatt, akár egyéb megfontolásból. Mindazonáltal „tisztük és kötelességük az ifjú sarjnak épületes nevelése a barátágra, s a testvéri összetartásra”. Eztán a fuksznak át kellett ugrania a dézsa fölött kifeszített farbőrön, mely határt képez az utált filiszter és a vidám burs élet között. Az arcára lecsurgó sört egy besuvickolt farbőrrel letörölték, ami azt volt hivatott jelenteni, hogy a barátságért mindent el kell tűrni. A fukszmajor a ferulával a hátsójára csap – nem a szülők érzékeltetik anyai-apai szeretetüket – hogy idejében az engedelmességre szokjék, de a testvériséget óvja mindennemű bántalmazástól. Eztán egy eks, majd egy szál cigaretta, emlékeztetőül, hogy mindig legyen nála, ha a veteránokat előveszi a tarhálhatnék.

Zákány Csaba, történetünk főhőse, marad utolsónak – névsorban mentek – Csimborasszó és Scandál lettek a szülei, s Mefisztónak keresztelték el. (Ez a névválasztás is megérne egy misét.)
A praeses kinevezte a fuhrwerkeket, akik a rakoncátlankodók eltávolításáról, majd szakestély után a magatehetetlenek hazaszállításáról gondoskodtak. Kezdetét vette a hivatalos sörivás, a sörimpotenciák is itt kerültek benyújtásra. – Hozzám hasonlóan a regényben is van egy burs, Limonádé, aki nem iszik alkoholt. Később a Gyász szakestélyt bemutató fejezetben az ő emlékére isznak barátai. Ez egy memento mori nekem, hogy lehet, aki iszik sört, tovább él.
A fukszokat rendelték garatőrnek, – tehát legelső szakestélyükön máris előléptették őket lájbfukszá -, komoly feladatot kaptak, csapolt sör van, folyamatosan kellett rohangászniuk vele. S mindenben engedelmességgel tartoztak Firmáiknak. – Cserébe, évente egyszer, a fuksz dirigálhatott a veteránoknak, egy bő negyed óráig. A rengeteg ekset – bár jutalom, de ezt a fuksz még nem értheti -, azzal bosszulták meg, hogy ez alatt a negyed óra alatt semmit nem itattak a veteránokkal. Mindannyian tudjuk, micsoda borzasztó kínzás ez.
Hogy egyéb hagyományokba is betekinthessünk a regénybeli Arthur Milde sértegetni kezdte Zákány Csabát, ki tisztelettel megkérte az elnököt, a vén Krokodilt, ugyan már, nem rendezhetnée el a nézeteltérést bierscandál avagy sörpárbajban? Kivételesen elrendezhette. Részletes leírást kapunk a folyamatról melynek a vége természetesen az, hogy Zákány Csaba fölénnyel győz Mildén. A kohlenbrennereket ért csorbát többen is ki kívánják köszörülni, ám Zákány sorra leissza őket. Ezzel komoly tekintélyt szerez, a Firmák közé ültetik és saját lájbfukszot, garatőrt kap.
A tehetsége tiszteletére lekerült a trinkhorn is a kontra hátáról. A kürt a praesestől indult lefelé sorban. Ha kiürült, újra töltötték. Az volt a szabály, hogy a legutolsónak kellett kiürítenie a maradékot, ami a pohár, s akkor abbahagyták volna az ivást. De ilyen sose történt meg. (Vivát Selmeczi Szellem!) Az utolsó mindig hagyott benne egy casus bibendit, s ha már továbbadta, a kör újraindult.

https://www.facebook.com/579943255442579/photos/pcb.2540014509435434/2540011876102364/?type=3&theater

Végül Krokodil bezárja a szakestélyt, s megindulnak a bursok haza. A nyaktörő lejtőn a farbőrt nemesebbik felük alá téve szánkáztak le. Nem mindegyik jutott el a városig, volt, aki hókupacban landolt. Őket a saufcomissaerek szállították haza – tehát aki összetrombitálta hajdani egyetemista őseinket a szakestélyre, az gondoskodott arról is, hogy mindenki épségben hazaérjen –, ezért is hordták az elpilledt stúdiók a grubenkabátjuk jobb oldali, belső zsebében a kapukulcsukat, meg a lakásuknak számát.
A regénybéli hazafelé tartó bursok lármáznak, s mai szakestély alkalmából összehangoltan a csatornába lőnek a város különböző pontjain. A város rendőrsége azonban semmit sem tesz az ügyben, sőt, mélyebbre húzódnak a kapualjakban, hiszen a város igazi ura az egyetemisták. Hol van már ez a szép, dicső kor?
Még említést kell tenni, hogy Zákány Csaba még mindig a Schacht kocsmában tartózkodik, s egy régi kártyajátékot, a cerevist játsza a szakestély szalagos tisztviselőivel, Krokodillal, Csimborasszóval és Scandállal. – A gyerek tudott helyezkedni: már a regény elején komoly kapcsolati tőkét kovácsolt magának.

A selmeci cerevis leírása egy régi nótáskönyvünkben 1870-ből

Az én ars poeticám a múlt és a hagyományok kutatása, nem elégszem meg a közismert hagyomány-elemekkel, meg akarom ismerni az eredetüket is.
Ezzel a közepesen hosszúra sikerült cikkel kívántam bővíteni kistársaim tudását a hagyományőrzés mibenlétéről. Ez természetesen egy letűnt kor már, a hagyományok, ha nem is jelentősen, de megváltoztak. Azt szerettem volna, ha mindenki előtt tisztázódnak a miértek, hogy melyik mozzanatnak mi a jelentősége. És ki tudja? Hátha valami kedvet csináltam a regény (újbóli) elolvasására?

Mókalandor

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda!

Valétálás – Ballag már a vén diák…

2020-05-09

Írások

A valétálás búcsú az Alma Matertől. Innentől fogva az évfolyam már nem lesz többé olyan mint volt, lezárul egy szakasz. Sokak életében ez az utolsó egyetemen töltött szemeszter is. A selmeci diákság egyik legmeghatóbb és legregényesebb szokása. Gyökereit talán a céhes szokások utózöngéje ihlette vegyülve más búcsúzási elemekkel.

,,A századforduló végén a ballagási menet az 1892-ben megépült Erdészeti Palotától indult, a valétálók abban a tanteremben gyülekeztek, ahol az utolsó előadást hallgatták, s onnan indultak kísérőikkel a városba. A menetet az akadémia legidősebb hallgatója nyitotta virággal és cserfalombbal díszített hosszú bottal a kezében. Utána lépdeltek a szemeszterek veteránjai, annyi zöld szalaggal a kalapjukon, ahány szemesztert „túlteljesítettek” az akadémián. Őket kísérte az elmaradhatatlan cigánybanda, kiket a valétaelnök követett, majd négyes sorokban egymást átkarolva, a vállukon átvetett tengerzöld valétaszalaggal a ballagók. A menetet a többi évfolyam hallgatói zárták le, kik kígyóvonalban, szalamanderben lépkedtek, s a többiekkel együtt énekelték a „Ballag már a vén diák” c. dalt. A szalamanderezik sok esetben koffereket és egyéb tárgyakat vittek a hátukon, rendszerint olyasmit, ami a tanulás hosszú évei alatt szorosan összenőtt egy-egy valétáló életével. A ballagást természetesen búcsúlakoma követte Wintrinél, azaz Winterstein Bernáthnál, aki a Vigadó bérlője volt hosszú időn keresztül. Itt a valétaelnöknek nagy, ünnepi búcsúbeszédet kellett mondania, amelyet a selmeciek oly komoly érdeklődéssel vártak, mint a miniszterelnök programbeszédét. Amikor a diák a záradékolt indexet kezébe kapta, azaz filiszter lett, akkor először is oldalba rúgta háromszor a főiskola központi épületét (a Fritz-házat), azután a Leibfuchsa és egy másik balek megfogta a panyókára vetett grubenrock végét, s azt nádpálcákkal ütögették a filiszter hátán. Így porolták ki egészen a városkapuig, ahol már kocsik várták, s a szó szoros értelmében kirúgták, jelezve, hogy most már ik az urak Selmecen.”

(Dr. Bartha Dénes: A valétálás gyökerei)

Különleges felvétel: soproni valétálás 1923

Különleges felvétel: soproni valétálás 1928 (frissíts rá az oldalra, ha nem jelenik meg egyből)

Valétálás Miskolcon 2013

Ballagnak a vén diákok Székesfehétvárott is (2012)

Szalamander Dunaújvárosban

Olvastad már ezeket a cikkeinket?

A diákhagyományokról (suum cuique)

Ki is valójában Tóbiás?

Jelképünk nem pickhammer juppajdé, juppajda!

Tag: selmeci hagyományok (Page 1 of 4)

Mi lesz a soproni „KISZ-házzal”?

A „KISZ-ház” építésének története

Az Egyetemi Pinceklub története

A közelmúltban és napjainkban

Hagyományőrzés a vírushelyzetben

Már 50 éve: újra walden

Ötven éve történt: Szavazás a waldenre (A walden mozgalom). Egyetemünkön (Sopron) a waldenért való mozgalom 1970 kora őszével vette kezdetét.

Dzseki bácsi törzshelye, a Rókalyuk

Kiadtuk a Tempus zsebkönyvet

2020-ban a Kőhattyú egy meglepetéssel, egy különleges Tempus kiadással készült a selmeci hagyományőrzők számára.

A pünkösd méltó bepótlása – Szentendre szeptemberben

Ez a Schmauser nem az a Schmauser?

Sass Lajos “Rákóczi” vendéglője

9+1 pont a selmeci diákhagyományok másolásáról

Emlékszel még a keresztelődre? Selmecen ilyen lehetett…

Valétálás – Ballag már a vén diák…

Keresel valamit?

Kőhattyú a Facebookon!

Szavazás

A Legfrissebb Posztok

Közelgő események

Címkefelhő