Sok selmeci hagyományőrzőnek kedves emléke kapcsolódik a „KISZ-házhoz” (Egyetemi Ifjúsági Ház). Természetesen a névben található „KISZ” rövidítés nem valamilyen politikai irányvonalhoz kötődő szimpátiára utal napjainkban, hanem az épületen, mint ragadványnév később is megmaradt a rendszerváltozás után. A hallgatók világán kívül korábban az épület a város zenei és kulturális életében is jelentős szerepet játszott. Lehet, hogy hamarosan búcsút kell vennünk tőle? Ismerd meg a ház történetét cikkünkből!

A „KISZ-ház” építésének története

Az 1950-es évben politikai indíttatással országos szinten hívták életre a Dolgozó Ifjúság Szövetségét (DISZ), amely az 1956-os forradalom után átszerveződött. A szervezet Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) néven a DISZ utódszervezeteként működött és meghatározó szerepe lett a főiskola hallgatói életének szervezésében. A hallgatóság igénye ezekben az időkben a nélkülözött közösségi tér iránt egyre fokozódott. Nem tettek le ugyanis egy ifjúsági hely kialakításának gondolatáról, hiszen a boldog emlékű Ifjúsági Kör 1949. május 7-én feloszlatta magát és a köri székházat – a közösségi lét fontos székhelyét –, a főiskolások elvesztették.

1958 környékén számos alternatíva vetődött fel egy közösségi tér létrehozására. Zambó János dékán javaslata szerint egy romos ház saját erőből történő felújítása is ésszerű megoldás lehetett volna. Ez azonban nem volt kivitelezhető. Miközben alkalmas épületet kerestek, arra a gondolatra jutottak, hogy ezen épületek társadalmi munkában bontott anyagából, hallgatói összefogással felépülhetne az áhított művelődési ház. A költségekhez a hallgatóság három felvonásos színmű előadásának bevételével kívánt hozzájárulni.

A főiskolások kezdeményezésére és aktív részvételével, valamint a főiskola akkori igazgatóhelyettese, Gál János professzor támogatásával az 1958-as év elején elkezdődhetett az „egyetemi clubház” tervezése. A megalakított Építési Bizottság létrejöttét követően három hónappal kijelölte a klubház helyét, és gondoskodott a telek megszerzéséről is.

A kezdeményezést az egész erdész szakma, Sopron város és számos pártoló szervezet – a Soproni Sörgyár, a Vasöntöde, és még a magyar Honvédség is – magukénak érezte, így a diákság sokfelől kapott anyagi és egyéb támogatást, segítséget az építkezéshez. A megvalósításhoz anyagiakkal többek között a főiskola, a városi tanács, a Földművelésügyi Minisztérium Szakoktatosági Főigazgatósága, illetve Erdészeti Főigazgatósága, továbbá a Tanulmányi Erdőgazdaság járult hozzá. Az Országos Erdészeti Főigazgatóság (OEF) és az erdőgazdaságok anyagi támogatással is hozzájárultak az építkezéshez.
A főiskola vezetése ekkor fordult a Földművelésügyi Minisztérium Szakoktatósági Főigazgatóságához, akik a kérést azonnal fogadták, és biztosították az építkezés befejezéséhez szükséges anyagi fedezetet, valamint a Nehézipari Minisztériummal kötött tárcaközi megállapodás eredményeként a berendezéshez szükséges anyagi forrás is rendelkezésre állt. Az építéshez a városi vezetés és az Állami Tanulmányi Erdőgazdaság építőanyagot (homokot és követ) adott, de az anyagok kitermelését a hallgatóságnak önerőből kellett megoldania. A 100 m3 kő kitermelésében végül a Tatabányai Szénbányászati Tröszt segített. A kitermeléshez eszközöket biztosítottak, továbbá a szállítási feladatokat is részben vállalták. Fennakadások nehezítették e munkát, amiről szintén beszámolt az ifjúság. A megoldásra váró logisztikai, technikai problémák mellett néha az is előfordult, hogy az adott évfolyamról a munkára beosztott emberek nem jelentek meg az építkezésnél. Mindazonáltal az építkezés a nehézségek ellenére is haladt.

Az építkezéshez a városi tanács a Hunyadi utca – Béke út sarkán egy, a II. világháború bombázásaiban megsemmisült polgári ház helyén biztosított telket. Az épület tervezését a főiskola Építéstani Tanszékének három oktatója: Winkler Oszkár professzor, Strausz József adjunktus és Kubinszky Mihály tanársegéd végezték. A központi fűtés terveit a Faipari Géptani Tanszék készítette. Miután megkapták az építési engedélyt, Kubinszky Mihály építész, tanársegéd vezetésével megkezdődhetett a földszintes, L-alakú épület terveinek kivitelezése. Az építkezés koordinálását és részben a kivitelezés munkálatait is az Építésügyi Minisztárium Győr megyei Állami Építőipari Vállalat végezte. A munkából azonban a hallgatóság és a főiskola fiatal oktatói gárdájának szervezett csoportjai is kivették részüket. Strausz adjunktus úr „még a csákány nyelet is megfogta, és demonstrálta a fiataloknak, hogy a jó mérnök a csákánnyal is éppen úgy tud bánni, mint a ceruzával.”

A diákok abban bíztak, hogy a kivitelező vállalat 1958. november 7-re elkészül. A munkálatok előrehaladtával az ifjúság társadalmi munkában elsősorban az udvaron és az utcán visszamaradt törmelék eltávolításán dolgozott, amihez szállítójárművet ugyancsak a Tanulmányi Erdőgazdaság biztosított számukra. Eközben a homlokzaton az utolsó simításokat végezték a szakemberek; vakolták, színezték az épületet, és már csak néhány asztalosmunka váratott magára. Az elkészült aljzatbetonra lerakták a parkettát, elkészültek a belső burkolatok is.

Az ’50-es évek lehetőségeihez mérten egy kiváló minőségű, igényesen megtervezett és felépített épület jött létre. (Sajnos mára a belső tér többszöri átalakítását követően az előcsarnok elvesztette eredeti pompáját.) Elkészült a bebútorozási terv is. Mintegy 200 szék elhelyezését tartották kívánatosnak a nagyteremben, ami ilyen módon kiválóan alkalmassá válhatott – mind kialakítása, mind pedig berendezése szempontjából – nagyobb rendezvények megtartására is. Ruhatár és kisebb könyvtár is helyet kapott az épületben. A televíziós szoba 30 néző számára kínált kikapcsolódási lehetőséget egy televízióval és egy zeneszekrénnyel. A fentiek alapján okkal adott hangot a hallgatóság azon szívbéli reményének, miszerint még az 1958-as évben teret kaphat a „KISZ-házban” az ifjúsági élet.

Végül az áldozatos munka, a tenni akarás és a nagyszabású közösségi összefogás gyümölcseként 1959. március 22-én adhatták át az ifjúsági élet korszerű épületét, amelyet Bors László újságíróról, a Tanácsköztársaság soproni vádbiztosáról neveztek el. A „KISZ-ház” ünnepélyes keretek között lezajlott átadásáról a Kisalföld hasábjain is beszámoltak.

A pezsgő hallgatói élet emblematikus helyszíne lett a máig is „KISZ-ház” néven ismert épület. Kiváló lehetőséget kínált az igényes szórakozásra – színpadi művek és zenei előadó estek, szombat délutáni klubestek szervezésére. Az épület ifjúsági rendezvények széles sorának adott otthont az elmúlt hat évtized során. A szakkörök és a diákszínpad mellett számos szakmai program színtere is volt egyben, hiszen a mérnöktovábbképzőket, tudományos ülésszakok szimpóziumait, esetenként a nyári egyetemek előadásait is itt tartották meg. (Később pedig szinte az összes soproni szakestélynek a nagyterem szolgált helyszínül.)

Az Egyetemi Pinceklub története

A ház alagsora 1970-ben átépítés keretében bővült, ugyanis lelkes hallgatói részvétellel kialakították a Pinceklubot. A hallgatóság szeretett volna egy olyan helyet, aminek „aurája van”, amit igazán magáénak érezhet. Kialakítására a diákélet ekkorra már jól bevált színhelyét, a „KISZ-házat” találták alkalmasnak a tervezői csoport hallgatói. Az Ifi-ház alatti belső pincehelyiséget hatvan fő kényelmes befogadására alkalmas alapterülettel kívánták átalakítani. A belső tér tervei hűen tükrözték a hallgatóság által megálmodott miliőt: „A falak falburkolást kapnak, a terem belső végén bárpult fog állni. Hangulatvilágítás, kis asztalok, kárpitozott bútorok teszik kellemessé az ott tartózkodást.” Az 1970/71-es tanévben már készen volt a költségvetési terv, megtörtént a különféle szakipari munkák felmérése. A diákság ügyét támogatva a berendezés anyagszükségletére állami felajánlások érkeztek. A bútorzatot a tanműhelyben tervezték elkészíteni a faiparos hallgatók. Mindehhez, és a pincehelyiség átalakításához a hallgatóság tevékeny közreműködésére számítottak. Ekkor még a végleges jóváhagyás nem született meg, és az anyagiak sem voltak teljes egészében biztosítottak, de a fiatalok szívügyüknek tekintették a feladatot. Az oktatók is támogatták a klub kialakítását, többek között Béldi Ferenc oktatási rektorhelyettes, a Fizika Tanszék vezetője pártfogásával tevékenyen járult hozzá a tervek elkészítéséhez, azok kiviteléhez.

1970/71-ben elkezdődhetett a tervek megvalósítása, ki-ki szabadidejét feláldozva segítette a munkát. A „műszakok” szervezése nem volt könnyű feladat, hiszen a változó egyéni szabadidő megnehezítette a brigádok kialakítását és koordinálását. Általában délután dolgozott a lelkes ifjúság, de az „éjszakai műszakok” sem voltak ritkák.

„Mindent összevetve: bár félfüllel halljuk az időnként meg-megszólaló – gátló – visszamaradást okozó – demoralizáló véleményeket, azért a karaván halad. Halad, mert villanyszerelőink, lakatosaink, asztalosaink, kárpitosaink, anyagbeszerzőink, kőműveseink, kubikosaink, szállítómunkásaink, mind főfoglalkozású egyetemi hallgatók – erdészek és fások vegyesen… A mind égetőbbé váló igények – meghitt, sajátunknak érzett olcsó szórakozóhely hiánya – szükségessé tették a felsorolt szempontokat kielégítő, más egyetemeken már jól bevált pinceklub létesítését.

A klub 1971-ben készült el erdőmérnök és faipari mérnök hallgatók fáradságot nem kímélő munkája nyomán. Az országban ilyen mérvű tenni akarásra hallgatói körökben kevés példa volt, hiszen valóban ők maguk, a két kezükkel alkották meg a klubot, egyetemi tanulmányaik megkezdése előtt szerzett iparos ismereteikre támaszkodva. Természetesen nem sikerülhetett volna mindez, ha a tanszékek, oktatók, az egyetemi dolgozók nem segítik az ifjúság törekvéseit – hasonlóan a Pincének otthont adó Ifi-ház építésekor tapasztalt összefogáshoz. Elődeink bizonyították, hogy verejtékkel, kitartással, becsületes munkával, gondos szervezéssel megvalósíthatók – minden kezdeti nehézség dacára – az elrugaszkodott, merész fantáziának tűnő elképzelések is.

Az épület előtt álló öreg kőhattyú a valétánsok szalagszentelő és korsóavató szakestélyei alkalmából évről-évre tollruhát öltött. Az épület, az előtte álló szobor, a tér a diákéletünk megannyi szívmelengető mementóját idézi fel bennünk. Természetesen építésekor sem hitt minden oktató abban, hogy „ennek a csodának” a véghezviteléhez lesz elegendő fiatalos lendület. Voltak azonban olyan oktatók, akik a fiatalság mellé álltak, és szerszámnyelet ragadva saját példájukkal jártak élen. Ilyenek voltak Gunda Mihály, Pántos György, Vancsura Rudolf, Kertész István, Csikós György és Berta Jenő is.

A közelmúltban és napjainkban

Az épület állapota a 2000-es évekre már jelentősen leromlott, többször is kisebb felújításon esett át. Az Egyetemi Pinceklub szakaszosan tartott nyitva. Többször évekre bezárt, majd újra kinyitott. 2016 környékén volt az utolsó olyan jelentősebb kezdeményezés, mikor hallgatói segítséggel belső festés és a parketta felújítása történt meg, de jelentős munkálatokra (pl. tetőszerkezet cseréje) nem került sor.

A „KISZ-ház” tulajdonosa a 2021-es tulajdonlapi bejegyzés szerint a Soproni Egyetem. Egészen a közelmúltig a selmeci hagyományok keretein belül szervezett egyetemi élet nélkülözhetetlen színtere volt, hiszen a szakestélyek többségét és néhány tanszéket is itt rendezett meg a hallgatóság. Ezt különféle egyetemi döntések és a járványügyi intézkedések az elmúlt években részben megváltoztatták. Nem volt egyszerű a helyzet, mert az esti hangoskodásra is sokszor panaszkodtak a környéken lakók (néha bizonyára joggal). Ezt talán orvosolni lehetett volna egy új bejárat készítésével a Béke út felüli oldalra nézve (a dohányzók és a beszélgetők hangját azon az oldalon az épület felfoghatta volna). Végül a Pince Klub is valószínűleg a gazdaságilag veszteséges működése (volt, hogy egy nap alatt csak pár fogyasztó vendég ült bent) és a lakók panaszai miatt úgy tűnik végleg bezárt.

Az igazság kedvéért el kell mondani, hogy a ház használata során több probléma is felmerült. Egyrészt egyetemi oldalról nehezményezhették, hogy több eset volt, mikor a helyiségeket rendezetlenül, szemetesen hagyták ott vagy kisebb káreset következett be (köhömm…fiú WC ajtaja…) esetleg panasz érkezett a zajra (itt is akadtak bőven túlzások a bejelentők részéről is). Volt viszont olyan is, mikor a hallgatók nehezményezték, hogy szerintük ok nélkül tartották vissza rendezvény után a kaució egy részét. Egy időben a hangoskodás megfékezésére még biztonsági őr is strázsált a bejáratnál. Nem egyszerű tehát a helyzet, valószínűleg az épület fenntartási költségei is gyarapodhattak, de ne felejtsük el, hogy a „KISZ-ház” generációkat köt össze! Megtestesíti puszta létezésével is a hallgatói tetterőt és a cselekvő lelkesedést!

Talán a fentebb felsorolt problémák miatt az ingatlan további sorsa kérdéses. Nem hivatalos mendemondák alapján teljesen lebontják és a helyén munkásszállót vagy oktatói lakásokat húznak fel. Megkérdeztük a Soproni Egyetemet is erről, amire Rektor Úr a következőt válaszolta: Az egyetem a tervezési fázisban van. Az egyetemi ház sorsát a hallgatósággal egyeztetni fogjuk és a további lehetőségeiket is. A végleges változat a nyár folyamán várható.

Szorítsunk a „KISZ-házért”! Ha mást nem tudunk tenni, legalább reménykedjünk abban, hogy a hallgatók által hallgatóknak épített, hallgatóbarát áron működő Pince még újra kinyithat és még sokáig csendülhetnek fel nótáink az épület helyiségeiben tanszékek vagy szakestélyek alkalmával. Aki pedig jelenleg vezető szerepben lévő hallgató most Sopronban, azoknak sok sikert kívánunk az egyetemmel történő egyeztetésekhez! Az ügynek biztos vannak egyéb vetületei is, de reméljük, hogy a ház történetéhez méltó megoldás fog születni. Olyan, ami az egyetem, a diákság és a környéken lakók számára is elfogadható.

Összeállította: kREDitvadász

A cikk első két alfejezete Bende Attila a. Professzor írása alapján készült.
Címe: A főiskolás elődök értékteremtő összefogása. A „KISZ-ház” létrehozásának rövid története
Soproni Szemle 71. évf. 2. sz. (2017.)