2023

Petőfi a selmeci református líceumban
2023. Petőfi éve, ugyanis a neves költő 1823 január 1-én született, azaz születésének kétszázadik évfordulóját írjuk. Ebből az alkalomból a költő életének Selmeci vonatkozását idézzük fel.

2022

Mi lesz a soproni „KISZ-házzal”?

[Védett] Kőhattyús hétvége Miskolcon

Steingrube Nakközség szokásvilága: Ördögűzés
Egyik kevésbé ismert szokáselemünk újból életre kelt.

2021

Egy bursch halála
A téma korántsem vidám és könnyed, így csak megfelelő lelkiállapotban javasoljuk a novella fogyasztását, azt azonban garantáljuk, hogy mély gondolatokkal lesz gazdagabb aki végigolvassa.

[Védett] Kőhattyús hétvége Sopronban

[Védett] A „Tempus” folt eredete

Szent Péter esernyője (1958) forgatási helyszínek
A Selmecbánya környékén forgatott film helyszíneit mutatjuk be Törőcsik Mari emlékére.

Hagyományőrzés a vírushelyzetben
Interjú a 4 testvérvárosból.

Már 50 éve: újra walden
1971-ben engedélyezték újból a walden viselését két évtizedes tiltás után.

Beköszönő
Új szerkesztőtársunk bemutatkozó írása.

Dzseki bácsi törzshelye, a Rókalyuk
Hol volt a legendás Dzseki bácsi törzshelye valójában? Helyváltoztató kocsmák Sopronban II.

2020

Kiadtuk a Tempus zsebkönyvet
Új formában, hasznos kiegészítésekkel.

A pünkösd méltó bepótlása – Szentendre szeptemberben
UNESCO Örökségünnep Szentendrén.

[Védett] Meglátogattak minket a Montanuniversität Leoben diákjai

Mi lesz veled, Kishordó?

Ez a Schmauser nem az a Schmauser?
Helyváltoztató kocsmák Sopronban I.

9+1 pont a selmeci diákhagyományok másolásáról

Védett: Mi az a titkos § 11.? Miért jelent meg a selmeci diákhagyományokban?

Ziegenhainer, a selmeci sétapálca

Emlékszel még a keresztelődre? Selmecen ilyen lehetett…

Valétálás – Ballag már a vén diák…

„Jó szerencsét!” felirat állítása a Miskolci Egyetemen

[Védett] Ki is valójában Tóbiás?
Ki az a nótában is szereplő Tóbiás?

Hogyan született a Kőhattyú kezdeményezés? – szerkesztőink történetei

Miért lettem selmeci hagyományőrző? – szerkesztőink történetei

2019

[Védett] Lehet fotózni és videózni selmeci hagyományőrző rendezvényeken?

A diákhagyományokról (suum cuique)
Nem csak selmeci diákhagyomány létezik?

Egy selmeci emlékfa emlékére (2009–2019)
Az Akadémisták Selmecen rendezvény emlékére ültetett hársfa története.

[Védett] Szemeszterpajzsok kavalkádja
Szemeszterpajzsok használatáról.

General Poppenheimer
A nótáról és a generálisról.

Veszélyben Selmec
Régen is elleneztük hagyományaink másolását!

Centenárium kapcsán
Selmec 1919-es ideiglenes visszafoglalásáról és a Schachtról.

Jelképünk nem pickhammer, juppajdé, juppajda 🙂
A tévesen használt pickhammer kifejezés igazából egy sűrített levegővel működő fejtőkalapács és nem a bányászjelvény neve.

Kőhattyú Nedvesest 2019.03.23.

Selmeci tarokk

Selmec–Sopron 100
A selmeci exodus centenáriuma kapcsán készült anyagok linkgyűjteménye.

[Védett] Wintri: Hogyan készült?

2018

,,Ha Selmec hív, mi ott leszünk…” – Selmeci Hagyományőrző Konferencia 2018

Selmeci diákok & Debreceni hagyományőrzés
Debreceni diákhagyományok nyomában.

A másik ember
Régi Bástyánk cikk alapján született írás.

Selmeci Diákok valétaelnökeinek és delegáltjainak Tanácskozása
Dokumentumok a selmeci hagyománymásolás ellenzéséről.

10 dolog, amivel elronthatod a selmeci kirándulásodat

Nem mindenki lehet HÖKéletes

De hát a bursch vagy burs? Törődik is vele!
A bursch szó eredete.

2017

Csak az ősi szakok!?
Selmecen megjelent nem műszaki tantárgyakról.

Halottak napjára

Selmeci hagyományőrző konferencia 2017

Mire lehet számítani egy balekhéten?!

Idézet Antoine de Saint- Exupéry: A kis herceg c. meséjéből

Pünkösdi Örökség Ünnep a Szentendrei Skanzenban 2017.06.04-05.

Kőhattyú Nedvesest 2017.06.02.

Tankból építettek részecskegyorsítót az egyetemen Sopronban!

Visszatolás 2017 április 23-29.

Volt, hogy elvesztettem a fejem!
Történet a Kőhattyú szoborról.

A történelem ismétli önmagát?
Régi, de most is aktuális gondolatok.

Mennyi az annyi? A Rotschild-nóta margójára
Egy bursch körülbelüli költségvetése.

Soha napja
A keresztelőről.